Kernstok Károly (1873-1940) nyergesi származású édesanyja szülőágyi halálát követően a faluban nőtt fel, nagyszüleinél - tehát a vérébe ivódott a dunai táj szeretete. Az Esztergom feletti Duna-parton található Nyergesújfalun 1906-ban letelepedve teremtő szellemi közeget hozott létre. 1919-ben pedig képzőművészeti szabadiskolát létesített.

Kernstok Károly: Hazafelé

Kernstok Károly Nyergesújfaluról elkerülve tanulmányait az Iparművészeti Iskolában kezdte, majd Münchenben és Párizsban folytatta. 1896-ban hazatért és három évig Benczúr Gyula mesteriskolájának növendéke lett. ...és ekkor tért vissza a Dunához, de nem közvetlenül Nyergesújfalura. Az 1897-98-99-es esztendők nyarait például sógoránál, Újváry Ignácnál töltötte Kisorosziban, 1900 és 1903 között pedig barátaival nyaranként Dömösre járt festeni. Egy korabeli újságban a következő leírás jelent meg: "Mi nyaralók egész kis kolónia vagyunk. Se plageunk, se korzónk, nem is igen ismerjük egymást. Aki Dömösre jön, azért jön, hogy egyedül legyen. Ez mindenkitől respektált csendes megegyezés. Az urak fehér vászonruhát hordanak és kék zubbonyt, melyen tekintélyes számú festékfolt tündöklik. Ezek a dömösi festők, akik felfedezték a Dunapartnak ezt a csodás gyöngyét és valóságos magyar Barbisont csináltak belőle." Kernstok Dömösön jellemzően nem a Dunát festette - a tájjal harmóniába kerülő egyszerű emberekről születtek lírai realisztikus képei.

Kernstok Károly a nyergesi kertben, hátul a villa látszik

A festő 1905 után egyre többet időzött az örökségként rámaradt nyergesi házban és az azt körülvevő birtokon. 1906-tól kezdve többnyire radikális nézeteket valló értelmiségiek jártak le hozzá dolgozni vagy pusztán beszélgetni, társasági életet élni. Az alkalmi vagy több-kevesebb rendszerességgel idelátogatók elsősorban képzőművészek voltak - többek között Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kosztolányi Kann Gyula, Márffy Ödön és Vaszary János -, de megfordultak Nyergesen a korabeli szellemi élet kiválóságai is, az írók közül például Ady Endre, akinek verseit majd a Nyolcak tűzik zászlójukra.

Czóbel Béla: Nyergesi udvar (1907)

Czóbel Béla 1906 nyarán mutatta be Nagybányán a Párizsból hazahozott friss képeit, valóságos forradalmat robbantva ki velük a fiatalok körében, akik közül sokakat meghódított az új stílus - ő a Matisse Akadémiáról érkezett haza. Czóbel kétségtelenül kulcsszerepet játszott a „magyar Vadak” stílusfejlődésében. Nemcsak a nagybányai iskola újat kereső fiataljaira volt befolyással, de a nála idősebb és már beérett festőnek számító Kernstok Károlyra is, aki 1907-ben meghívta nyergesújfalui birtokára. A Nyolcak későbbi vezetőjét az itteni közös munka fordította a naturalizmustól az új irányzatok felé.

Kernstok Károly: Czóbel Béla (1907)

Kernstok Károly emléke egy nyergesi „pincemuriról”

"Este megyünk ki a pincébe, [Ady] Bandi és Czóbel is, ott Adyt úgyszólván senki sem ösmerte még hírből sem. Ady eleinte jókedvű volt, szívesen koccintott, tegezte az embereket és nagyokat ivott, egyszer csak felkél a járásbíró vő és pityókásan felköszönti a magyar költőt a hegy levével, hogy idézi egy gyönyörű versét: és elmondja jóhiszemű magyar úri butasággal Pósa Lajos valami együgyűségét.” – A leginkább csak Pósa bácsiként tisztelt, népszerű dal- és gyermekvers-szerzővel való összetévesztés felettébb érzékenyen érinthette a Szeretném, ha szeretnének költőjét. – „Bandi elkomorodik – folytatja Kernstok –, nem szól egy szót se, aztán a fülembe súgja – menjünk innen. Kocsira ültünk, én és a kocsi gazdája elől, Bandi és Czóbel a hátsó ülésen, a társaság hangtalan volt, de a mélyút – kétoldalán magas diófákkal, az azokon áttörő holdfény, a sötét mély árnyékok, játszó holdsugár, meleg, nyárvégi éjszaka és a jó bor mindent kiengesztelt, egyszerre nagyot kacagtunk és megszólalt az egész kocsi, hangos összevisszaságban. Így hallom, Bandi mondja Czóbelnek: oh, az a Mallarmé, az, tudod, nem volt költő – költő az én vagyok, mert én egy zseni vagyok, az csak költő – de Bandi! – mondta minden jelző után Czóbel és nagyokat csuklott, Bandi nem hagyta magát, s amint nagyokat zötyögött a kocsi és dülöngél a mélyútban, mondja Bandi: az a Maeterlinck, az is sokat mesterkedik, csak a méheit szeretem, az a Mallarmé, az csak verseket írt, de nem mondotta azt, amit én, mert én zseni vagyok – ismételte. Czóbel nagyon be volt rúgva, s mindenre nevetve csak ennyit mondott – no de Bandi… – Hazajövet Bandi lefeküdt, kért még egy liter rizlinget, aztán smúzolni akart. Bandi rám így beszéd közben egy olyan ember benyomását tette, aki nagyon sokat és mindent olvasott, mégis mindent ösztönösen tudott, áttekintőbben; úgy érződött nála, hogy neki is teremtő agyveleje van." (Kernstok Károly)

Kernstok Károly: Nyergesújfalui táj (1909)

 „Zobelek Kernstok körül csoportosulva Nyergesújfalun fognak egy neoszerű Nagybányát kreálni.” - írta Ferenczy Károly 1907-ben tanártársának, Réti Istvánnak.

Márffy Ödön: Fekvő női akt - Modell Kernstok Károly nyergesújfalui kertjében (1908)

A faluba többször visszatérő, szintén Matisse-nál tanult Márffy írja: "A Nyergesen megfordult festők között volt egy bizonyos szellemi kapcsolat. Nem annyira a táji adottságok, mint inkább a művészetszemléleti rokonfelfogás volt a vonzerő, mely a művészeket ott marasztalta. Ezt a rokon művészet szemléletet kevés szóval talán úgy lehetne jellemezni, hogy ez a művészcsoport hátat fordított a magyar festészetben ez időben dívó hangulatfestészetnek és áhítozott egy, az örök művészi törvényeknek alárendelt festészet után." 

Márffy Ödön: Fürdő nők - Aktos kompozíció (1909)

Itt készült Fürdő nők című kompozíciója is, amely a Nyolcak bemutatkozó tárlatának, az 1911-es Új Képeknek lett egyik botrányköve. Egy műkritikus a következőt írta a festőről: „tájképein már foltokat sem fest, csak gixereket és «Fürdő nők» című képén olyan kénsárga nőt produkál, akinek a bal válla a Magas Tátráig, a jobb lába a kék Adriáig nyúlik és viszont.”

Ugyanezen az 1911-es kiállításon Kernstok a "Lovasok a vízparton" című képét állította ki, amely a klasszikus korba való visszavágyódást fejez ki, ahol az ember együtt élt a természettel. ...ezt az Árkádia- keresést folytatta aztán Szőnyi István Zebegényben.

Kernstok számtalan lovas kompozíciót festett, ezt parodizálta ki a róla és Tihanyi Lajos festőről készült karikatúra.

Az 1919. március 21-én létrejött Magyar Tanácsköztársaság művészeti direktóriuma Kernstokot bízta meg egy Nyergesújfalun létrejövő képzőművészeti szabadiskola vezetésével, amit saját kertjében szervezett meg. Derkovits Gyulát bízták meg a szabadiskola ideológiai vezetésével, de a jelek szerint ez nem sikerült maradéktalanul - sőt, maga Derkovits váltott stílust.

Derkovits Gyula: Szonáta az erdőben (1919)

"A leírások szerint amikor Szamuely meglátogatta az ott nyaraló Kun Bélánét Nyergesen, betért Kernstokhoz de felháborodottan távozott: akikkel találkozott, azok «fellengzős, fülledt, lelkendező, pózoló sznobok, tolsztojánusok. Legszívesebben egy kézigránátot hajítottam volna közéjük». De mivel találkozhatott Szamuely? A pesti forradalomból kiszabadulva a pártmunkás Goszthony Mária Tolsztoj Evangéliumát olvasta fel a többieknek, Derkovits művészetéből elmaradtak a munkásábrázolások, helyette idillikus tájba helyezett aktokat rajzolt, miközben a többiek ápolták és tejkúrán tartották. Maga Kernstok pedig Buddháról tartott előadásokat az érdeklődőknek. A tanítványok a következőképpen írták le az iskolát: «Kernstok gyümölcsösében a sváb parasztok rémületére a fák tetején elvtársnőnek szólított pucér modellek hajigálták meg egymást barackkal», és «eszmeileg igen nagy volt a zűrzavar»." Gréczi Emőke: Az a bizonyos ötven nap Nyergesújfalun

 https://www.artmagazin.hu/archive/2609

 A tanítványok között voltak olyanok is, akik komolyan vették az eszmét - például Fleischer Cora...

"Az első felvétel az 1920-as évek elején készülhetett a Duna-parton. Cora 1900-ban született - művész volt, festő. Nagyon tehetséges volt és szép. Otthon, ha festett, akkor a szalonban, a nagyszobában állította föl a festővásznát, és keverte a színeket a palettáján. De hát azért ő  főleg a szabadban festett, eljárt, leggyakrabban a Dunakanyarba. Kernstoknak az iskolájához tartozott, az úgynevezett nyári iskolához. Rengeteg akvarellt készített, ezek közül sok még mindig megvan. Cora megházasodott, és a férjével együtt 1930-ban elment a Szovjetunióba. 1935-ben Szolikamszkból küldött még hírt magáról, aztán semmi többet nem tudunk róla." - írta róla testvére.

Kernstok Károly: Zivatar (1919)

Kernstok a következőt mesélte a szabadiskola működésekor született kép elkészülésének körülményeiről: "Rövid idő alatt cumulusok borították be az egész horizontot, és jött az életmentő eső. Az emberek siettek le a Dunára és minden zivatar és mennydörgés ellenére meztelenre vetkőzve fürödtek a záporban."

A folytatásról...

"Kernstok mind Adyval, mind Márffy Ödönnel igen jó barátságban volt, így a szívélyes viszony természetesen kiterjedt Csinszkára is. A magában művészi hajlamokat dédelgető Csinszka a tízes évek végén komolyan foglalkozott rajztanulással, így Budapesten el-ellátogatott a lakásukhoz közeli Haris-közi Szabadiskolába, ahol Kernstok Károly volt az egyik vezető tanár. Közvetlenül Ady halálát követően pedig heteken át járt Kernstok nyergesújfalui kertjében működő szabadiskolájába is. Babits Mihályt ekkoriban kereste fel azzal az ürüggyel, hogy szeretné megmutatni neki legújabb rajzait, amelyről Kernstok állítólag jó véleménnyel volt.
A Tanácsköztársaság bukása után a politikailag aktív Kernstokot letartóztatták, de Márffy Ödönnek sikerült kiszabadítania őt a vizsgálati fogságból. Kernstok jó néhány évre kénytelen volt emigrációba vonulni, a nyergesújfalui birtok felügyeletét pedig Márffyra bízta, aki gyakran járt le oda festeni. Amikor 1920 nyarán feleségül vette Csinszkát, a mézesheteket is a Kernstok-birtokon töltötték." Rockenbauer Zoltán: Csinszka, ​a halandó múzsa

Kernstok a tanácsköztársaság bukása után Berlinbe emigrált, ahol 1926-ig élt, majd visszatért Magyarországra. Ideje nagy részét Nyergesújfalun töltötte.

Einczinger Ferenc interjúja Kernstok Károllyal Nyergesújfalun (Esztergom és Vidéke, 1930)
"Nagy parkja pompás villájában, férfias kézszorítással fogad a Mester és nyilt, bátor tekintete otthonossá teszi már a látogató idő első perceit is. A formaságokon bohémes könnyedséggel túl esvén, a művészetekben, pikturában elfoglalt álláspontjáról esik szó.
- Korunk gondolkodási rendjét több generáció készítette elő. A művészetek hatása alatt felizgatott emberi koponyákban kialakult koronkint egy-egy új szellem. Művészek és tudósok védőpajzsul tartották alkotásaikat a bölcső felé, melyben a tudniakarás szelleme megszületett. Ez alkotások sugározták ki magukból a kortársak előtt a jóravaló tudatos törekvést. Az emberi szellem fokozatosan fejlődő kivirágzásának a mai magas, főleg gépi kultúránk minden csodálatos alkotása hol lenne, ha a szellem éppen a művészeteken át nem készítette volna elő a légkört, ha nem szántották volna fel az emberi agyak ugarát?" 

https://library.hungaricana.hu/en/view/Esztergom_es_Videke_1930/?query=emberi%20agyak%20ugar%C3%A1t&pg=364&layout=s

Forrás: Rockenbauer Zoltán Apacs művészet c. könyve és egyéb tanulmányai

József Attila egy kiránduláson 1931-ben

Vajon hogy került a költő a Dunakanyarba? Költészet napi különkiadásunkban elolvashatjátok...

Makai Ernő Nógrádverőcén

Bächer Iván írja, aki később maga is lakott a Makai-villában: "A makói, patinás, polgári - ha zsidó is - családból való, szépen induló, sikeres, vaskos szakmunkákat is publikáló ügyvéd, Ödön az első világháború idején ismerkedett meg József Jolánnal, akit azonban elvett feleségül. Nem tudjuk, hogy megbánta-e tettét, de az bizonyos: a titokban, zavaros körülmények között elvett keresztény, ferencvárosi prolilány és a vele járó család szegény Ödön balvégzete lett: a Makaik kitagadták, praxisa tönkrement, a tudományos munkával felhagyott, eladósodott, Jolántól gyermeke nem lett, és vele való házassága zátonyra futott. Amikor mindez kellőn összeadódott és kulminált, akkor jött, mintegy utolsó mentőövként, Hódmezővásárhely.

Ez pedig mégiscsak egy Makainak volt köszönhető, Ödön bátyjának, Makai Ernőnek, aki a Belvárosi Takarékpénztár igazgatója volt. A pénzintézet a pesti belváros, a Jégbüfé, a Párizsi Udvar vagy az IBUSZ, vagy a Katona által emblematizált ház monstrumában székelt, itt lakott az igazgató is családjával, amíg nem internálták, persze.

A bankár az augusztusokat verőcei villájában töltötte el, biztosan állítom, hogy igen szép helyen. A villa a tízes években épülhetett, tervezőjének neve sajnos nem ismert, mindenesetre abban az időben Kós Károly, Ybl Miklós és Griegl Kálmán is dolgozott errefelé. Hatalmas birtok is tartozott a házhoz, amelyben eredetileg nem volt se folyóvíz, se konyha, se fürdőszoba. Duna volt, öt perc sétányira. A házat csak nyáron használták, akkoriban még szombaton is dolgoztak a népek, nem lehetett leugrani egy víkendre csak úgy. Az az érzésem, hogy a bankár kicsit befektetésnek is szánta a villát, és nem is kalkulált rosszul: a telek apródonkénti eladogatása évtizedeken át segedelem volt - igaz, nem Ernő, hanem Ödön hátramaradottjainak." http://regi.sofar.hu/hu/node/39362

József Attila nógrádverőcei tartózkodására Gorka Lívia így emlékezik:
"Tudomásom szerint ekkor (1890 körül) épült felettünk a hegyen a Szvadló ház és a Makai ház... A Makai ház azért érdekes, mert Makai Ödön, a haladó gondolkodású dúsgazdag ügyvéd és bankár, feleségül veszi József Jolánt, József Attila nővérét. Attila itt találkozik a baráti kör Ady köteteivel és Lenin: Állam és forradalom című munkájával. ...(később) a régi baráti körből, már mint újságíró tér vissza József Jolán."

A vers elkészülése után: "1929. szeptember végétől október 18-ig a költő a balatonlellei MABI szanatóriumban „üdült", ahol fénykép készült róla gombócevőverseny közben. Irodalmi műsort is rendezett. Erről számol be feleségének írt levelében Tóth Ferenc: „Vasárnap este megtartottuk a műkedvelő előadást, ami a teljes sikert eredményezte. Egy kartársunk irodalmi nívón mozgó szavalatával tűnt ki, míg az én komám, a József Attila ki egyébként költő, egy hatásos prológot írt és szavalt el". Tóth Ferenchez valóban szorosabb kapcsolat fűzte József Attilát, ezt tanúsítja dedikációja is 1929 októberéből: „Egy förtelmes Tóth Ferenc kenyeres komámnak igaz barátsággal és szeretettel Pest, 1929. okt. Egy förtelmes József Attila." Az ugyancsak ezen a napon készült amatőrfelvételeken együtt is látjuk őket." (Macht Ilona: Egy szerelem utókezelése - Ismeretlen fényképek üzenete József Attila balatonlellei napjairól)

Kép az 1955-ben kiadott József Attila diafilmből...

Ki olvasta a költő könyvét a Dunakanyarban?

„Autóbuszon jöttem Visegrádról. [… ] Leányfalun Móricz Zsigmond szállt fel. Vastag kabát, komoly kalap, némi méltósággal, s az arc tömör melegsége: a szépen rajzolt húsos áll, a kitüremkedő haj, a bajusz ágas nyugalma. Amint leült, táskájából könyvet vett elő, franciásan keskeny, elegáns kötetet, és olvasni kezdett. A Lukács fürdőig föl sem nézett belőle. A tördelés sötét foltjaiból, a karcsú oszlopokból látni lehetett, verset olvas. Komolyan, elmerülten, mint egy regényt, mint egy jelentést, mint egy levelet, amit neki címeztek. Fejét körülfogta a pillanat csöndje, akár egy embléma kerete. S amikor egyszer, talán szemét pihentetve, kis időre eltartotta magától a könyvet, látható lett a fedél. Nagyon fáj. József Attiláé. A nemesen szép Cserépfalvi kiadás.” Vészi Endre - 1936

Etus férjével Makai Ödönnel és 3 gyermekével - 1936-ban

Makai Ödön háromszor vette el József Jolánt, utoljára 1930-ban váltak el. Negyedszerre József Etelkával házasodott meg.

Adalék József Attila családjának verőcei kapcsolatához:
"Etus néni 1945-ben kitanulta a mozigépészi szakmát, s az akkori Admirál - a mai Bem - mozi üzemvezetője lett, ám nem sokkal később kárpótlás nélkül államosították filmszínházát, mely a kötelező szovjet művek mellett modern nyugati produkciókat is gyakran műsorára tűzött.
Hasonló helyzetbe került, amikor a rokonától rászármazott verőcei nyaraló ajtaját is lepecsételve találta: a házat kisajátították kapitalista tulajdonosától. Etus néni ekkor nem sokat teketóriázott: letépte a pecsétet, és a kivonuló bizottság elé dobta a párttagsági könyvét. Alkalomadtán tehát konok is tudott lenni, "ha bántották vélt igazában"."

(Valachi Anna: A nővér és kora)

Gorka Géza anekdotája József Attiláról 1971-ben: "Hajdanában, van ennek már jó negyven éve, József Attilával vitatkoztam a művészetről, ő mondta: „Mit ugrálsz? A művészetnek nincs célja. Értsd meg, a művészet nem alany, hanem állítmány, vagyis a művésznek van célja ...” A József Attila vers 1929-ben született Verőcén, szóval ezt is mondhatta itt - ahonnan a szöveg legtöbb története származik.

A külföldön Puffy néven híressé váló burleszk-színész 1884-ben Budapesten született Hochstein Károly néven. Harmincéves korában lett az első magyar moziszkeccs főszereplője (Pufi cipőt vesz, 1914), ezután karrierje is beindult. Itthoni szereplései után külföldön is szerencsét próbált, és sikerei egymást követték. Olyan klasszikusokban is játszott, mint Fritz Lang: Dr. Mabuse, a játékos (Dr. Mabuse, der Spieler, 1922) és Josef von Sternberg: A kék angyal (Der blaue Engel, 1930) című filmje. 1932-ben vásárolta meg - a Verőce egyik legszebb pontján álló - impozáns Swadló-villát, ahol rendszeresen töltötte szabadságát, majd ott is lakott. Ezután a kastélyt mókásan csak „Huszár-laktanya”-ként emlegették. Gyakori vendégei közé tartozott Karinthy Frigyes író is, aki két tárcanovellájában is megörökítette Pufi alakját (Levél a faluból, Rákászok). Többször vendégeskedett nála Gózon Gyula, Rajnai Gábor és Kabos Gyula is, valamint külföldi vendégei is voltak. Pufi személye a falu számára is emlékezetes maradt.

Karinthy Frigyes így ír a Levél a faluból című tárcájában: "... okos ember (maga is annak vallja magát) Huszár Pufi, akit tegnap látogattam meg hercegi kastélyában, itt a hegyen, amit potom pénzért vett és kevésbé potom pénzen valóságos paradicsommá varázsolt. Kérlek szépen, magyarázza Pufi, úszónadrágban a filagória emeletén, kérlek szépen, te írtál nemrég egy krokit Letalálás címen, hogy legjobb volna a nagy technikai találmányokat mind visszatalálni: nem is tudod, milyen igazad volt. Nekem ehhez a tizenhét holdhoz mért nincsen autóm, nem fizeti ki magát: két lipicai visz le az állomáshoz, ahol ha néha Pesten akad dolgom, felülök kettőhúszér a harmadik osztályba. Két év múlva ez a kis birtok el fog tartani, aztán már ki se mozdulok innen - visszatérek az ősfoglalkozáshoz: halászat és vadászat. És legfeljebb néha egy hangos film: azt is csak magyar nyelven, házi használatra.

Hát igen. Az Übermenschet nemcsak szárnyas angyal formájában lehet elképzelni. Lehet, hogy inkább fog hasonlítani egy terebélyes fához, aminek esze ágában sincs elmozdulni a helyéről."

"A tiszta francia renaissance-stilusú (Swadló) kastélyt annakidején az Uránia Színház tervezője építette. Huszár Pufi, az új gazda, 1932-ben belsőleg teljesen modernizáltatta az épületet, fayence burkolatú, nagyméretű fürdőszobával és modern mellékhelyiségekkel szereltette fel." (Színházi élet - 1938)

A villát az 1880-as években az a Schmahl Henrik tervezte, akit Ybl Miklós fedezett fel és taníttatott ki. 

Pufi nagy gazdaságot vezetett, többek között ő vezette be a jódos tojást Magyarországon. A munka mellett nagy vendéglátó hírében is állt...

"PAUL KOHNER, az amerikai Universal-filmgyár igazgatója pár napig Budapesten tartózkodott. Meglátogatta verőcei birtokán Huszár Pufit is, akihez régi barátság fűzi az ismert amerikai fllmvezért." (Színházi Élet - 1932)

(Színházi Élet, 1933) "Kezdődött a dolog azzal, hogy Joe Pasternak, az Universal filmgyár Budapesten tartózkodó menedzsere, aki tudvalevően nálunk készíti Gaál Franciska új, ezúttal már magyarul is beszélő hangosfilmjét, kinn a Hunnia filmgyárban félrehívta a film vezérkarának tagjait és titokzatosan a fülükbe súgta: — Holnap Pufiéknál cseresznyeszüret van Nógrádverőcén — meghív téged is!

...Ebéd után, amikor a vendégek már szuszogni is alig bírtak, Pasternak Regiesitzungot hívott össze a nógrádverőcei Huszár-birtok kilátótornyába. Igen ám, de senki nem akart azon résztvenni. Székely lstván, a rendező, Brodszky és Benedek László, a rendező asszisztense, igen jól érezte magát a cseresznyefa tetején. Végül azután Pasternak úgy oldotta meg a 'dolgot, hogy maga is felmászott a fára. Itt folyt le az új Gaál Franciska első rendezői megbeszélése."

Paszternák József Szilágysomlyón született. Apja kántor hivatását vette át. 1921-ben emigrált az Egyesült Államokba, ahol végigjárta egy szokásos amerikai karrier valamennyi lépcsőfokát, amíg gyári segédmunkásból befutott producer lett. Az 1930-as évek elején Európában dolgozott az Universal Film gyártási igazgatójaként. A harmincas évek második felében visszatért az Újvilágba, az Universal stúdió után 1942 és 1966 között az MGM-nél működött. Későbbi filmjei olyan művészek karrierjét alapozták meg, mint Gene Kelly, Mario Lanza, Esther Williams és Doris Day.

Székely István az 1920-as években Németországban az Újság című napilap berlini tudósítója volt. Egyik kollégája szcenáriumíró volt tőle kapott kedvet a filmforgatókönyvek írásához, amit egy idő után a forgatásokon kisebb-nagyobb feladatok váltottak fel. Rendezőasszisztens, majd rendező lett, főleg a berlini Universalnak dolgozott.1929-től rendezett filmeket. 1931-ben hazajött, ekkor készítette el a Hyppolit, a lakáj c. nagysikerű alkotását, amely a második magyar hangosfilm volt. Itt valószínűleg a Pardon, tévedtem! (1933, magyar-amerikai-német) forgatására készült...

Gaál Franciskát  Karinthy Frigyes „Többkerekesgyerekesszerepes Fruská”-nak nevezte, utalva alkatára, állandó pörgésére, szerepeire. Már beindult a színházi és filmes karrierje itthon, amikor Székely István eljuttatta a róla készült felvételeit Bécsbe és Berlinbe, és ennek révén kapott ottani szerepeket, és aratott filmes sikereket a német nyelvű filmekben. 1937-től Hollywoodban is filmezett a Paramount Pictures filmgyárban.

Huszár Károly és Szőke Szakáll a Pardon, tévedtem! c. Székely István filmben (1933)

(Váci Hirlap, 1933) Rövid interjú Szőke Szakállal Vácon
"Szerdán délben pontosan egy órakor a városháza Fodor előtti sarkán megállt egy Deutschland IA-45130 rendszámú elegáns csukott kocsi. Munkatársunk a volán mellől kilépő elegánsan öltözött férfiben nagy meglepetésére Szőke Szakállt, a mozivászonról jól ismert világhírű filmkomikust ismerte fel.
Szőke Szakáll már hetek óla Budapesten tartózkodik, hazajött pihenni, ő még az elsők közt volt, akik hazajöttek, azóta számos nagynevű szinészünk, köztük Alpár Gitta, Halmay Tibor, Gaál Franciska stb. tért vissza Berlinből, az új politikai rezsim egyenlőre nem veszi szívesen az idegen művészek foglalkoztatását.
Szőke Szakáll mióta Pesten tartózkodik népszerű alakja a dunaparti korzónak, a pestiek jól ismerik terjedelmes alakját. Vácon nagy meglepetést keltett s bár ebben az időben néptelenek az utcáink, mégis sok ember szerzett tudomást arról, hogy Vácnak milyen hires vendége volt.
Munkatársunk odalépett Szőke Szakállhoz, aki idegenül nézett körül és látszott rajta, hogy valakit keres. Tájékozódni akart. A rendőr úgy látszik másfelé járt ebben az időben, mert sehol sem volt látható. Érdeklődött, hogy hol van és merre kell Verőcére menni. Munkatársunk felvilágosította, hogy ez az ősi város, Vác és megmutatta az utat Verőce felé.
- Ja, Vác, igen ismerem, itt van a hires fegyház.
- Miért megy Verőcére?
-Sokat hallottam Huszár Pufi farmjáról és most azt szándékozom megnézni.
Fölemlitjük, hogy a napokban Bolváry Géza a híres rendező, aki Gusztáv Frölichhel utazott keresztül Budapesten a Nyugati Pályaudvaron az újságíróknak kijelentette, hogy »ilyen befutott hires emberekre, mint Szőke Szakáll, föltétlen szüksége van Berlinnek.«
- Igen - válaszolt - szándékozom visszamenni Berlinbe. Közben megérkezett egy másik autón a társaság másik része is.
- Látja - mutat a soffőrre Szőke Szakáll - mennyire hasonlít ez az ember Frölichre, milyen jó neki!
Búcsúzik. S már is, pár perces váci tartózkodás után tovább robognak Huszár Pufi farmja felé."

Szőke Szakáll (Gerő Jenő) magyar kabarészerző és szinész, aki magyar sikerei után Ausztriában, Németországban, majd 1938-tól Amerikában folytatta pályáját. A Casbalanca c. filmben a főpincért alakította.

Gustav Frölich német színész és rendező volt. A Metropolis mellett szerepelt Székely István 1933-as Rákóczi induló című filmjében is.

(Színházi élet, 1936) "Egy hete tartózkodik idehaza Gaál Franciska. Teljes visszavonultságban él a Ferenc József rakparton lévő új lakásában, még egy nyilatkozata sem jelent meg eddig a pesti lapokban. A Színházi Élet munkatársának is Nógrád-Verőcére kellett utána utaznia, hogy negyedóráig tartó, nyugodt beszélgetést folytathasson vele.
Nógrád-Verőcére pedig úgy került Gaál Franci, hogy Huszár  Puffy nagy paprikás-csirkés ebédet rendezett Pest világhírű vendége, Lubitsch Ernő tiszteletére. Lubitsch Ernő külön kívánsága az volt, hogy ezen a vendégségen Gaál Franciska is jelen legyen."

Gaál Franciska itt már külföldről jött haza, Hatvanynével pedig egy másik fotón is találkozhatunk, férjével és Kosztolányiékkal áll Rozsnyay Kálmán irodalomszervező háza előtt...

Ernst Lubitsch német származású amerikai filmrendező, producer, író és színész. 1892. január 29-én született Berlinben. 1911-ben csatlakozott Max Reinhardt színházának társulatához. 1913-ban játszotta el első filmszerepét, amelyet 1920-ig – az utolsó filmes megjelenéséig – mintegy harminc követett. 1918-ben rendezte filmjét, később vígjátékokat és történelmi drámákat egyaránt készített, de mindegyik műfajban jelentős nemzetközi sikereket aratott. 1921-ben megalapította a saját produkciós cégét, majd a régebb óta fennálló kapcsolatai révén 1922-ben Hollywoodba költözött. Eleinte vígjátékokat forgatott a Warner Brothers, majd az MGM és a Paramount számára.  1935-ben a Paramount produkciós menedzserévé nevezték ki. Pasternák ajánlotta be neki Gaál Franciskát, aki ezután a Cecil B. DeMille rendezte Kalózkisasszony című filmben debütált Ameikában.

"Darvas Lilinek többféle és előkelő címe van. Ha akarja, úgy is aláírhatja magát, mint a volt Reinhardt színházak vezető művészmője, a Vígszínház volt tagja és jelenlegi vendégművésznője, vagy egyszerűlen úgy, hogy Molnár Ferencné. Vasárnap óta azonban új címet nyomathat a névjegyére: Darvas Lili, a nógrádverőcei kuglibajnokság győztese. És ez a kuglibajnokság annál értékesebb, mert előzőleg nem is trenírozott rá, egyszerűen indult és győzött. A kuglipálya Huszár Pufi nógrádverőcei kastélyának parkjában áll... (Színházi élet, 1935)
A szinésznő 1939-ben Molnár Ferenccel emigrált az Egyesült Államokba. Színészi pályafutását a tengerentúlon is folytatta, 1944-ben lépett fel először angol nyelvű előadásban. A világháború után többször hazalátogatott, a Madách Színházban 1965-ben nagy sikert aratott Molnár Ferenc Olympia című színművében.
1970-ben Makk Károly két Déry Tibor-novellából készült Szerelem című filmjének anyaszerepében, Darvas Iván és Törőcsik Mari partnereként, kiemelkedő alakítást nyújtott. A New York Daily News így írt róla annak idején “A Szerelmet újra és újra meg kell nézni – a rendezés kedvéért, a fényképezés kedvéért, a megragadó alakításokért és elsősorban Darvas Liliért, aki talán a világ leggyönyörűbb asszonya”

Darvas Lili Verőcén 1935-ben és a "Szerelem" című film forgatásán Makk Károllyal 1970-ben

...és visszatért Székely István is: Segítség, örököltem! - Bemutatja a Csaba-mozgó (Békésmegyei közlöny, 1938) "Igazi vígjátéki fordulattal értek véget a Hunnia uj magyar filmjének, a „Segítség, örököltem!" cimü bohózat felvételei. Székely István rendezővel együtt a szereplők kivonultak a még hiányzó külső felvételekre Nógrádverőcére, Huszár Puffi villájába és odavárták Rajnay Gábort is, aki az egyik délutáni gyorsvonattal érkezett. A vonat azonban nem állt meg Nógrádverőcén s a kivonult színészsereg harsogó nevetéssel üdvözölte az elámult Rajnay Gábort, akit elvitt a vonat. Rajnay azonban nem jött zavarba, meghúzta a vészféket — és mégis csak leszállt Verőczén, bár ez a szórakozása többe került, mintha bérautón jött volna a társaság után."

Huszár Pufi a helyiekkel is tartotta a kapcsolatot, de milyen volt az élet itt akkoriban?

Nógrádverőcéből virágos kertet akart csinálni: Megbukott! (Váci Hirlap, 1935)

"Nógrádverőcén szombaton ment végbe a biróválaszlás nagy izgalmak közt. Két jelölt mérkőzött: Heinisch János, a régi biró és Varga Antal ny. máv. főintéző. Itt nem közönséges elvek ütközéséről volt szó, ezért a verőcei biróválasztás nem is volt hétköznapi. Varga Antal, az új biró jelölt felforgató elveket hangoztatott, a község bennszülött lakossága szerint. Azt mondotta ugyanis, hogy Nógrádverőce foglalja el helyét a főváros nyaraló világában és virágoskert legyen belőle. Erre majd jönnek a budapestiek és a községnek nagy bevételei lesznek. Terveit pedig azzal is meg akarta valósítani, hogy a Községtől nem kér majd fizetést, pedig a bírót mindig' 300 pengővel fizették.
Verőce népe nagyon vegyes érzelmekkel fogadta a programot. A vége csak tetszett, hogy nem kell a bírónak fizetés, de a virágoskertnek már egyöntetűen ellentmondtak. Már a gazdanép. Elhíresztelték, hogy ha Varga Antal lesz a biró, ökrös szekérrel a virágok miatt nem lesz szabad Verőce utcáira lépni, ami roppant elkeseredést okozott. Ez a hangulat meg is nyilatkozott a biró választáson, melyet Helényi dr rétsági főszolgabíró személyesen vezetett, de szabad folyást engedett a többségi elv érvényesülésének. A választó gyűlésen először közfelkiáltással próbálta az eredményt megtudni, de oly izgatott volt a képviselőtestület, hogy kénytelen volt a titkos szavazást elrendelni, melynek eredménye az lett, hogy a volt biró 57 szavazata győzött az új biró jelölt 37 szavazata fölött. És ez a szavazás visszaadta a község népének a nyugalmat. Nógrádverőce ezután is a kies jelzőre és nem a virágos melléknévre fog hallgatni. Ha igy kell a fővárosiaknak, szívesen látják őket, de az őslakosságot ne háborgassák."

Ezen a képen a szüreti mulatság résztvevői közé filmesek keveredtek (a maharadzsa pedig talán Zebegényből jött.) Láthatólag sikerült összebarátkozniuk a zárkózott falu lakóival, amit valószinűleg a jókedélyű Pufi ért el...

Huszár Károly 1938-ban adta el villáját. Amerikába menekült volna feleségével, de a vélt könnyebb odajutás miatt kelet felé indultak. 1941 júniusában jutottak el Vlagyivosztokba, ahol Pufit a Vörös Hadsereg katonái letartóztatták és a Gulágra került. 

Verőcén megőrizzük emlékét!

Olvassátok el Huszár Pufi Verőcén írt könyvét, amelyet Papp Olivér szerkesztett és adott ki:

 https://moly.hu/konyvek/huszar-karoly-papp-oliver-szerk-egy-kover-ember-mesei

A zebegényi sziklatemplom (1904) "A jelenlegi kápolna, mondja a nyaraló úr, »a betlehemi istállót« juttatja eszébe és keserű fájdalom tölti el szivét annak láttára. A nyaraló úr nem az első, aki e megjegyzést teszi, csak azt sajnálnám, ha »a betlehemi istállóra« való gondolat ezt a keserű fájdalmat mérsékelni, azt legyőzni nem tudná. Mi papok, akik e barlangban álljuk a hideget, tűrjük a tikkasztó hőséget és veszélyeztetjük egészségünket, leginkább, volnánk jogosítva arra, hogy panaszkodjunk. És mégis tudja a jó Isten, e barlangnak is megvan a poézise. Sohasem tudom az ország e legegyszerűbb, e legalázatosabb templomában a meghatottság érzése nélkül az én kedves zebegényi híveimet e szavakkal üdvözölni, hogy »Dominus vobiscum«, az Ur veletek ! Ebből a barlangból - elárulom ezt az óhajomat is - szeretnék idővel, ha eszmémet a jó lelkek felkarolják és méltányolják és ha az új templom elkészül, »lourdesi grottat« létesíttetni. Kevés helye van az országnak, mely erre a célra alkalmasabb volna!" Dr. Robitsek Ferenc esperes

A templomépítésre összegyűjtött kövek zebegényi útakadályként...
(Esztergom és Vidéke, 1905) "Zebegény község képviselőtestülete f. évi március 23-án Fieszl János elnöklete alatt azt a határozatot hozta, hogy az iskola előtti téren a róm. kath. templom építésére felhalmozott nagymennyiségű követ a tulajdonos egyház nyolc nap alatt hordja el, mert vele a közlekedés és setét időben a személybiztonság és testi épség veszélyeztetve van. A követ a földmivelésügyi kormány ajándékozta a hitközségnek, a melynek egyes buzgó tagjai a követ a zebegényi kincstári bányából befuvarozták és az elöljáróság útmutatására az iskola előtti téren elhelyezték. Ez a kőtömeg egyszerre útjában áll a biró urnak és társainak, zavarja a közlekedést, pedig mellette halad az út a maga teljes szélességében; veszélyezteti a személybiztonságot, dacára annak, hogy a községi biró ott jár ki-be korán-későn a házába, melyen szemben a szabadon hagyott út melletti téren van lerakva a szóban forgó kőanyag; veszélyezteti a testi épséget dacára annak, hogy nem gerenda, mely a lábak alá kerülhet, se nem sötétben lévő tárgy, miután a község az utcák kivilágítására áldoz és nem tehető fel, hogy a biró a lámpákat fel nem gyújtatja pláne sötét éjjeleken. Különben Zebegény igazán rossz karban tartott utain a lakosság annyira megszokhatta a turistáskodást, hogy ez a nemes célból összehordott kőanyag alig fog a szabadon hagyott útról letérő sport embereknek veszedelmül szolgálni. A fentemlitett határozat igazán fényes illusztrálására szolgál annak, hogy a jelenlegi zebegényi elöljáróság, de főleg a községi biró, ki alatt Zebegény községe, az anyagi tönk szélére jutott, mily szánandó szerepre vállalkozott, midőn a helyett, hogy a község belső zilált ügyeinek rendezésére fordítaná figyelmét, a kath, egyház bolygatására vállalkozik. Fiesz Jánosból idővel még zebegényi kis Bismark is lehet."

A hulló freskók titka... Az újonnan felépített zebegényi templom falképeit Körösfői-Kriesch Aladár és végzős Iparművészeti Iskolai tanítványai festették 1914-ben. „Az egész templom dekorációjának - mint ideának - megoldását két év előtt végzett tanítványomra - és akkori tanársegédemre - Leszkovszky Györgyre - bíztam. Neki kellett az egész templom színakkordját, a folt- és vonalelosztást - úgyszintén a figurális freskók kompozícióit - számos, kísérletező, kisebb vázlatokban megállapítani - úgyszintén az ornamentális részekhez is apróbb vázlatokat készíteni. A kivitelezésnél a technikákat persze praktice mutattam meg. A freskófestés gyors technikai megmunkálást kíván. Itt nem lehet aprólékoskodni, részletekbe elmélyedni, pepecselni, miniátormunkát végezni. Kicsinyeskedésre nincs idő, mert a száradó habarcsalap kidolgozásra és befejezésre sürget.” - írta Körösfői-Kriesch a templomfestés készüléséről. A freskókat kivitelező tanítványok nem voltak gyakorlottak, a habarcs sokszor megszáradt a kép elkészülése előtt, így azt más technikával folytatták. Így történhetett, hogy a nagyméretű figurális falképek egyes részein sakktáblaszerűen eltűntek részletek: freskóban kezdték és enyvessel fejezték be, ami az idő múlásával eltűnt, levált. Az alakokkal, azon belül is az arcokkal kezdték a festést, majd haladtak tovább a ruházattal, amire Szent Ilona alakjánál is látható. Konstantin anyjának arca, valamint a ruhájának nyakrésze, amit freskó technikával festettek, kiválóan megmaradt, míg a mészkazeinnel végül enyves festékkel folytatott ruházat rész festése néhány részen kagylósan levált. A templom díszítése azóta több restauráláson esett át.

https://bzs-arthistory.webnode.hu/tanulmanyok/a-zebegenyi-templom-kifestese-mint-muveszetpedagogiai-folyamat/?fbclid=IwAR2HDCy8shxEd9L571viOaUDXgrOmvqwZMnlFOghZKwTHzJMrOjLdfGTh44

Kisértet a toronyban (Pesti Napló, 1895) "Nagy-Maros békés lakosságát a múlt éjjel, mint tudósítónk írja, rémes harangkongás riasztotta fel álmából. Az éjjeli őrök a tüzifecskendőért szaladtak s a tűzoltók harcra készen kutattak, hogy hol is van a tűz. De tűz nem volt sehol. Elmentek tehát a toronyhoz, amelyből még mindig hallatszott a rémes kongás. Nagy meglepetésre azt vették észre, hogy a toronyajtó nyitva van. Csakhamar sok nép verődött össze a torony aljában s az öreg anyókák dideregve konstatálták, hogy oda fenn kisértet van. Megerősítette őket ebben a véleményben, hogy a kongás nehány percre megszűnt s ekkor kalapácsolás zaja hallatszott. Végre a kisbiró is mint legbátrabb ember felszólt a toronyba s megható egyszerűséggel kérdezte a sötétben működő lélektől:
- Ki van odafenn?
- Nos hát én vagyok az órás. Az órát reperálom, hangzott az éppoly egyszerű, mint világos felelet.
Néhány pillanat múlva csakugyan megjelent a nagymarosi órás alakja a toronyajtóban. A törvénybiró szigorúan rárivallt, hogy mért reperálja éjjel az órát, Mire az órás kijelentette, hogy eddig az órát mindig józan állapotban javította s még se járt soha. Most egyszer megpróbálta berúgott állapotban megjavítani. És az óra azóta tényleg jól jár. Amiből az órások ne vonjanak le tanulságot maguknak."

A nagymarosi templomtorony 2018-as felújításakor a toronygomb időkapszulájában talált üzenet 1937-ből:

A verőcei református templom harangjainak kálváriája...

"A harangra 1787 óta gyűjtöttek, erre a célra Kiss András és társai adakoztak először 15 Ft 10 krajcárt. 1790 május 8-án kész volt a harang, amelyet Besztercén öntöttek, súlya 3 mázsa 12 font volt, ára 187 Ft 12 krajcár. Négy lovas kocsival mentek a harangért Besztercére, és egy hétig tartó út után hozták haza. Harangjukkal nem voltak szerencsések, mert az 1820 után megrepedt. Ujjá öntötték, és az új harang 1856-ben szintén megrepedt. Most újat készítettek.

Ez a harang meg 1890 szeptember 25-én repedt meg. A két régi harangot ezután beadták, és csináltattak két újat: egy kisharangot, amely 185 kg és egy nagyharangot, amely 300 kg-os volt. Azt az új nagyharangot háborús körülmények között 1917-ben elrekvirálták, ezután 4 évig harang nélkül volt az egyház, amíg 1921-ben adakozásból készítettek egy 340 kg-os harangot." Kovács László helytörténete

https://honlap.parokia.hu/lap/veroceref/cikk/mutat/a-verocei-reformatus-egyhaz-tortenet

Az 1936-ban eltolt kápolna - Nógrádverőce
1. A kápolna az eredeti helyén, az Árpád utcában (1900-as évek eleje)
2. Ugyanaz az épület ravatalozóként a temetőben
3. A helyére épült, Giergl Kálmán tervezte új kápolna
A régi kápolnát a pestisjárvány megszűnése miatt érzett hálából emelték 1738-ban a falu egyik legforgalmasabb utcáján. Szent Rókus csodatevő ferences szerzetesnek, a pestisből kigyógyulók védőszentjének tiszteletére szentelték fel. Azonban egy idő után szűkösnek bizonyult a kis templom, így 1936-ban egy Giergl Kálmán által tervezett modernebb, nagyobb méretű kápolnát építettek a helyére, az eredetit pedig szétbontották, majd a temetőben ravatalozóként ismét felállították.

A verőcei Szent András katolikus templom harangjának fotójával kívánok reményteljes Húsvétot!

A felirata ma is érvényes...

A Szentendrei szigeten 1942-ben

Baktay Ervin (1890–1963) gyermekkori élményei, a Buffalo Bill vadnyugati show-jával való találkozás (és a művészek között akkoriban divatos beöltözős összejövetelek) révén barátaival 1931-ben alapította meg az indián-játékokat, melyet az észak-amerikai indián törzsi tanács is elismert. Táboruk előbb Zebegényben, majd a kismarosi szigeten, végül Verőcén, a római romokkal szemben volt.

Baktay Ervin 1890-ben született, Dunaharasztin. Fiatalkorában megismerkedett az akkoriban közdvelt teozófiával, ez a különféle „keleti” szellemi irányzatok összeolvasztásának igényével fellépő áramlat sok embert vonzott a századfordulón.  Vajda János, Balázs Béla, és a gödöllői művésztelep alkotói is hívei voltak, valamint Weöres Sándor gyermekkorának is meghatározó élménye volt, akit édesanyja vezetett be a teozófiába. Amikor Baktay festőtanoncként a Képzőművészeti Főiskoláról Münchenbe került az addigra már inkább a buddhizmus világában élő Hollósy Simonhoz, azonnal szellemi társra talált benne.

1919-ben írta a következőket: „Román bevonulás. (…) Festészet vége. Cikkek, simán át az írásra. India.”

Baktay Ervin testvére, Gottesmann Marie-Antoinette egy szikh nemessel, Umrao Sher-Gillel (a képen) kötött házasságot (gyermekeik: a később híres festővé váló Amrita és húga, Indira) - ő tanította meg a későbbi indológust szankszritül.  A tudós 1926-ban indult első indiai útjára.

Baktay 1928-as Nyugat-Tibeti útján Kőrösi Csoma Sándor nyomában járva gyűjtött adatokat a híres magyar utazóról - emléktáblát helyezett el a zanglai és a phuktáli kolostorok falán. Erről az útjáról írta első jelentős útleírását, amely 1930-ban meg is jelent Budapesten, „A világ tetején” címmel. 1929-ben maláriás lett és ezért hazatért Magyarországra.

A könyvben Dr. Fieszl Istvánnak, Nógrádverőce körorvosának szóló dedikáció szerepel.

Zebegény, 1931

Baktay Ervin 1930 után telepedett le a Dunakanyarban és ettől fogva Amritáék is itt töltötték a nyaraikat.

Van egy rejtélyes André Kertész kép, amely szerint az egészségmozgalom már 1915-ben megjelent Zebegényben. 

Mirkovszky Mária mozdulatművész "Csillagtáncos" néven vett részt a Baktay Ervin zebegényi indiántáboraiban - Dienes Valéria tanítványa volt - "Miként a meztelenség, a természetközeliség, a természettel való közvetlen kapcsolat sem a mozdulatművészet elidegeníthetetlen sajátja. Dienes Valéria először tisztviselőtelepi házuk kertjében tanította ismerőseit, barátait, és ahogy ez másik iskolákban vagy nyári tanfolyamokon később is előfordult, a tanítványok nemegyszer a szabadban gyakoroltak. Gyakran készültek fotók is, melyek festői ligetes, esetenként drámai sziklás környezetben mutatják a táncosokat…"
(Rejtett történetek – az életreform-mozgalmak és a művészetek)

Baktay írta: „Az észak-amerikai indián a világ minden népe között a legigazibb sportember, mondhatni született sportember, mégpedig a sport legnemesebb értelmében. Mert a Sport tisztult fogalma magasrendű etikát tartalmaz. Indián szempontból például az az igazi sportszerű magatartás, ha a vadász tökéletesen ismeri a természet életét, a vadak szokásait, jellemét, otthonosan érzi magát a természetben, segíteni tud magán minden körülmények között ‚viharban, fergetegben éppúgy, mint Szép időben, de ezt a sokoldalú ismeretét nem arra használja fel, hogy a természetet pusztítsa, szegényebbé tegye beavatkozásával. Az indián vadászetika például nem ismeri azt a büszkeséget, hogy «ennyi meg ennyi vadat ejtett el», hogy «ilyen meg olyan pompás példányt zsákmányolt». Ellenkezőleg: csak a parancsoló szükség készteti arra az indiánt, hogy a természet teremtményei közül egyet elejtsen. Az indián sohasem ejtett el több vadat, mint amennyire magának és családjának feltétlenül szüksége volt. S minden élőlényben isteni teremtményt, tehát testvérlényt látott... Az indián hagyományokban gyökerező felfogás a tökéletes gentleman és sportember fogalmának felel meg azzal a lényeges jellemvonással, hogy az indián mindezt nem civilizált, mesterkélt városi életben, hanem a természet ősi, romlatlan és sokkal viszontagságosabb környezetében valósította meg. Vagyis lelki értelemben valóban kulturált ember volt anélkül, hogy a materiális értelemben vett kultúra és civilizáció hibái, bűnei hozzátapadtak volna. S ez éppen azért volt lehetséges, mert az indián sohasem szakadt el a természettől, hanem minden idegszálával Isten szabad világába kapcsolódott. A természet szelleme, a természeti élet ősi szabadsága, de ugyancsak a természet parancsolta Szigorú önfegyelem s a közösség kötelességtudata jellemezte az indiánok életét mindaddig, amíg a fehér civilizáció erőnek erejével rá nem kényszerítette őket az Új, idegen, mesterkélt életformák elfogadására, megfosztva őket szabadságuktól."

...és egy történet a mindennapokról: A hadiflotta látogatása Baktay indiántáborában (1935)
"Igen nevezetes történet volt ez időből, amikor a dunai hadiflotta nagygyakorlatát áthelyezték másüvé, hogy ne legyen megzavarva az indián tábor. Élvezettel mesélte a Főnök, hogy amikor az egyik dunai monitor azzal a szándékkal kötött ki, hogy eltanácsolja az indiánokat a szigetről, a Főnökék hirtelen egy vadnyugati történeti replikát rögtönöztek. A Marshal játszotta a körözött csavargó szerepét, és a barátságos indiánok a megkötözött bűnőzőt csatakiáltások közepette átadták a flotta meglepett tisztjeinek. A parancsnok rögtön megértette a játékot, belekapcsolódott ő is, és a sápadtarcúak kegyességével meghívta a vezérhajóra a derék indiánokat és volt ottan tüzesvíz-fogyasztás késő éjszakáig. Aminek végül is az lett a következménye, hogy távirat ment a flotta főparancsnokságához, hogy a Duna kedvezőtlen vízállása miatt máshová kell áthelyezni a hadgyakorlatot."

(Az indológus indián - Baktay emlékezete)

A Kismarosi-szigeten, ahova azért költöztek, mert Zebegényben túlságosan szem előtt voltak...

A SÁPADT ARCÚ VARÁZSLÓ (1935, amatőrfilm) - Doc Alonzo, a nagyfőnök felesége, a nagyfőnök, őrszem (Básthy István, Barsi Ödönné, Baktay Ervin, O'Egan Viktor / Básthy István hagyatékából)

Básthy István díszlettervező és fia tagjai voltak a Baktay Ervin szervezte Duna-menti nyári indián "Zree-meetingeeknek", ahol számos ismert művész is megfordult, így Barsi Ödön rádiórendező és Baktay unokatestvére, Gottesmann Ernő filmproducer is. Közösen amatőr játékfilmeket is készítettek.

A további szereplők:

Szeleczky Piroska, a forgatókönyviró Barsi Ödön felesége - ő Gorkánál kerámiázott is.

„A törzs tagjai közfelkiáltással Bélát választották meg törzsfőnöknek. Béla elérzékenyülten tette fejére a díszes tollbokrétát, aztán méltóságteljesen letelepedett az egyik láda tetejére. – Köszönöm a bizalmatokat, rézbőrű testvéreim… most pedig engedjétek meg, hogy néhány szóval ismertessem a tábori életet, ami ránk vár: ébresztő reggel hét órakor, utána mosdás, majd reggeli, bevásárlás és főzés, aztán ebéd. Ebéd után mindenki kedvére pihenhet, fürödhet, halászhat és vadászhat, a vacsora után tábortűz a totemoszlopnál és csöndes tervezgetés… Valahogy így képzelem az indián-életet. Vállaljátok mindazt, amit elmondtam? – Vállaljuk! – mondták a fiúk kórusban. – Köszönöm, rézbőrű testvéreim – nézett körül a főnök lelkes pillantással. – Akkor közölhetem azt is, hogy egy nagylelkű pártfogót találtam, aki hajlandó minket élelmezni. Egyébként a szigetet is ő bocsátotta a rendelkezésünkre…” Barsi Ödön: Indiánok a Dunán

Dr. Frohner Román üzletember, Gorka tulajdonostársa a Keramos-ban, helyi nyaraló

Egan Viktor, aki Amrita Sher-Gil férje és Baktay unokaöccse volt

 A film itt megtekinthető:

 A következő cikk 1938-ban jelent meg a Tolnai Világlapjában - érdemes elolvasni, habár tévedéseket tartalmaz!

Itt kell megemlítenem, hogy megtaláltam Nagy Ernő erdőtanácsos villáját, de ezt majd egy posztban megírom...

  Amrita Napimádása a Szentendrei- szigeten - sajnos ez nem korabeli kép, egy kortárs művésznő montázsolta, akibe Janák Vendel szelleme költözött bele ideiglenesen...

Haranglábi Nemes József: Nógrádverőce

Haranglábi Nemes József eredetileg Baktayval együtt Hollósy Simon tanítványa volt Nagybányán, majd Técsőn, és a tábor életében is tevékenyen részt vett.

...és hogyan folytatódott a történet? Baktay 1946-ban vett részt utoljára a játékokban, de az tőle függetlenül is fennmaradt. Én ismerek olyan lányt, akinek szülei a 70-es években itt jöttek össze... Egyes források szerint a dunai indiánélet 2005-ben szűnt meg, mások szerint ma is virágzik...

Képek a tábor életéből, 1961 - a középpontban már Haranglábi...

Kapcsolódó könyvek:

Az indológus indián (Baktay Ervin emlékezetére) https://moly.hu/konyvek/kelenyi-bela-szerk-az-indologus-indian

Indiánok a Duna partján. Baktay Ervin indián könyve https://moly.hu/konyvek/fozy-vilma-kelenyi-bela-szerk-indianok-a-duna-partjan

edves Olvasó!

Köszönöm, hogy érdeklődsz a Dunakanyar kultúrtörténete iránt!

Küldetésemnek tartom, hogy bemutassam ezt a szívemhez közel álló helyet...

A blogposzt önkéntes munkával jött létre, aminek folytatását itt támogathatod:

Fábián Erika OTP Bank 11773119-15463812 

Előre is köszönöm! Szeretettel várlak dunakanyari sétáinkon: https://seta.dunakanyarkult.hu/

Szürreális fordulatokban gazdag, vidám válogatás a múlt századfordulóról... Jó fellélegzést! :)

Madary Gábor és a vasúti kalauz (Magyarország, 1908. március)
"Kellemetlen affairje támadt a múlt évi márczius 25-én Madary Gábornak, a Józsefváros volt képviselőjelöltjének. Két fia kíséretében Verőczéről utazott haza a városba s a nagy tolongás közben véletlenül egy női szakaszba szállt be, ahonnan Boschek Károly vasúti kalauz durva hangon kiutasította. Erre Madary Gábor és két fia átmentek egy másik szakaszba. A kalauz azonban oda is utánuk ment s rárivallt Madary egyik fiára, aki éppen egy czigarettára gyújtott rá:
— Ez meg nem dohányzó, menjenek tovább!
Madary Kálmán eldobta a czigarettát s rászólt a kalauzra, hogy ne gorombáskodjék. A harczias kalauz azonban tovább is erélyesen követelte Madaryéktól, hogy más szakaszba menjenek át, mire az öreg Madary is beleszólt a vitába, miközben a kalauz jegylyukasztó vasával Madary fejére vágott. A két Madary fiú erre neki támadt a kalauznak s az egyik kezével, a másik botjával megütötte. A kalauz feljelentésére az ügyészség hatóság elleni erőszak vétsége czimén vádat emelt Madary Gábor és két fia ellen. Ma tartotta ebben az ügyben a főtárgyalást a pestvidéki büntetőtörvény szék Bánó József elnöklete alatt. A vádlottak kihallgatása után azonban Bonia Károly dr. védő kérelmére elnapolták a tárgyalást s az iratokat a tényállás bővebb részleteinek felderítése czéljából visszaadták a vizsgálóbírónak."

Később már kissé felnagyítva mesélik el ugyanezt a történetet: (Pesti Napló, 1908. május) "...Az öreg Madaryt a folytonos küldözgetés és a kalauznak nem épen udvarias hangja kihozta a türelméből és elkezdett káromkodni. A kalauz se hagyta magát és Madaryt szidalmazta. A szóváltásnak az lett a vége, hogy Madary a kalauzt pofonvágta, mire a fiai is munkába vették a vasútit, még pedig oly alaposan, hogy teljes egy hónapig sinlette meg a végzetes találkozást. Madary Gábor a két fiával súlyos testi sértésért és hatóság elleni erőszak bűntettéért a pestvidéki törvényszék elé került, amely a vádlottakat egyenkint tizennégy napi fogházra Ítélte. A budapesti kir. ítélőtábla ma Horváth Béla elnöklésével, dr. Baloghy György főügyészhelyettes felszólalása után a két Madary- fiu büntetését nyolc napra szállította le. Madary Gábor büntetését azonban jóváhagyta. Az ítélet ellen a védő semmiségi panaszt jelentett be."

Madary Gábor, asztalos, szül. Budapesten 1844. Saját erejéből küzdötte föl magát. 1881. a budapesti asztalosipar társulatnak, majd a testületnek elnöke lett s e tisztet azóta folyvást belölti. Több ízben képviselőjelölt volt : a kereskedelmi s iparkamara beltagja s a közügyekben élénk részt vesz. 1911-ben halt meg.

Egy verőcei villatulajdonos »ikertestvére« (Pesti Napló, 1928. december)
"Pálffy Endrének, akinek Nógrádverőcén van földbirtoka, Budán a Cakó uccában is van egy elegánsan berendezett villája. A földbirtokos havonként egy-két napig szokott Budapesten tartózkodni. A nyár folyamán történt, hogy feljött Budapestre és miután sok dolga volt, nem ment azonnal villájába, hanem besietett az egyik kávéházba. A kávéház ablakából meglátta autóját, amelyben a legnagyobb megdöbbenésére — saját magát pillantotta meg. Egy ember ült az autóban aki meglepetésszerűen hasonlított Pálffyhoz. Megállíttatta az autót és a sofőrtől megkérdezte, hogy kit visz. A nagyságos úr »ikertestvérét«, — hangzott a válasz. Pálffy erre. akinek ikertestvére nincs, kitessékelte az autóból alteregóját és szóváltás közben botjával többször megütötte. Az egész társaságot rendőr kísérte be a kapitányságra, ahol kiderült, hogy az ál-Pálffy Kenessey Pál menekült tisztviselő. Hosszú ideje volt állás nélkül, amikor egyszer meglátta a hozzá teljesen hasonló arcvonású Pálffyt, így jutott eszébe az ötlet, hogy Pálffy villájában fog lakni, mint az ikertestvére. Miután tudta, hogy Pálffy csak ritkán tartózkodik Budapesten, tervét végrehajtotta, hetekig élt a Cakó-uccai -villában, ahol a nagy hasonlóság folytán senki sem gyanakodott rá. A büntetőjárásbírósági tárgyaláson, ahová az eset került. Pálffyt fölmentették a könnyű testi sértés vádja alól, ellenben Kenesseyt, akinek megbüntetését a földbirtokos nem kívánta, magánlaksértés címén 200 pengő pénzbüntetésre ítélték."

(A fotók tulajdonosa Daróczi János.)

Egy helyi facebook-csoport oldalán tűnt fel három remek nagymarosi fotó André Kertésztől, és 1915-re datálták őket. be, és vett részt az első világháborúban katonaként. Állvány nélkül is használható második gépével már frontkatonaként érdekes képeket készített. 1915-ben megsebesült, és több mint két évig Esztergomban ápolták.

Képek itt:

https://www.szeretgom.hu/content/69260-andre-kertesz-esztergoma)

André Kertész: Párkány (1917)

Az esztergomi uszodában készítette például híres „víz alatti úszó” fotóját, amelynek most teljes szélességű verzióját mutatjuk, amelyen szerepel a medence vízköpője is.

...és készített közeli humoros képet is erről az alkotó, így még az sem mondhatjuk, hogy csak szomorú, lírai hangú művei vannak.

De ki fotózott még akkoriban a Dunakanyarban?

Budapesti turisták kirándulása a Dobogókőre. - Balogh Rudolf fölvételei.
(Vasárnapi Ujság, 1913-as képriport) - Az utolsó nő szerintem időutazó! 

Balogh Rudolf (1879-1944) 1914-ben alapította meg a Fotoművészet című szaklapot, ezzel egy időben  a Vasárnapi Újság száguldó riportereként járta az országot, és képriportjában beszámolt a Dunakanyar fellendülő turizmusáról is.

Szent István napi búcsú Esztergomban, 1907 Fotó: Jelfy Gyula

Jelfy Gyula (1863-1945) 1900-ban lett a népszerű Vasárnapi Ujság című hetilap munkatársa, de nemcsak fotósként, hanem újságíróként is dolgozott a lapnak - helyi eseményekről tudósított. Fényképein a helyi lakosokat is megfigyelhetjük.

Az új Duna-Ipolyvölgyi vasút megnyitása - Nógrádverőce, Katalinpuszta (1909, Jelfy Gyula felvétele)

...és már készítenek felvételeket a helyiek is: Nógrádverőce, Aradi utca 
Háttérben a Kovács (Gorka) és a Swadló (Pufi)-villa - Janák Vendel felvétele, 1910

Az ő munkásságáról itt olvashattok bővebben: 

https://dunakanyarkult.blog.hu/2020/03/08/montazsolt_dunakanyar_az_1900-as_evek_elejenek_kepeslapjain

Ennek a felvételnek a készítőjéről sajnos nincs birtokunban információ, de az 1910-as években már szinte minden hétvégén rendezvényt tartottak a Verőce melletti Magyarkúton.

Egy hirdetés a Népszava, 1912. május 8. számából: "A Munkás Testedző Egyesület turista alosztálya május hó 19-én a Magyar Kut-hoz rendez nagy családi kirándulást. Itt a „Galilei Kör" tudományos előadást rendez, amelyet dr. Guttmann Emil fog megtartani. Magyar Kuttól az összes csoportok Nógrádverőcére mennek."

De mi vonzotta ide ilyen nagy számban a különböző érdeklődésű turistákat? Az, hogy a börzsönyi erdő nagy része a püspökség elzárt terület volt, csak Magyarkútig lehetett szabadon kirándulni.

Prédikálószék (1929)

Dr. Schermann Szilárd fotós turista a Magyarországi Kárpát Egyesület főtitkára volt, a harmincas évek végén a Magyar Turista Szövetség alelnöki tisztjét töltötte be. A Tátra után végigfényképezte a Dunakanyart is.

Vadas Ernő: Dunakanyar (1930)

...és a turistákkal együtt megérkeztek a fotóművészek is. Vadas Ernő (1899-1962) a következőt mesélte: "Első ízben 1927-ben vettem részt nemzetközi művészi fényképkiállításon. Első kiállított képem is brómolajnyomat volt. Nógrádverőcén készítettem. Egy parasztház udvarát ábrázolta a nyitott léckapun keresztül. A rétről hazatérő libák ellenfényben éppen bevonultak a házba. Végtelen volt a kezdő amatőr öröme, amikor erre az első nyomatomra oklevelet kaptam. Ott lóg most is a falon. . . Azt hittem „művemért” kaptam a kitüntetést s csak később derült ki, hogy ilyen emléklapot minden kiállító kapott. Mégis soká erre voltam legbüszkébb. . . Hát így kezdődött." Fotó, 1959 

Vadas Ernő felvétele, 1933

Ez alapján elképzelhetjük az 1927-es felvételt...- Ekkoriban a fotóművészek vidékre jártak témát keresni.

Ata Kandó: Libák, Nógrádverőce, 1932

A fotón határozottan hattyúk láthatók, vagy errefelé ilyen elegánsak a libák... „Egyike életem legelső felvételeinek 1932-ből, mielőtt (Haar Ferencnél) kitanultam a fényképészetet…” -nyilatkozta. Ő férje rokonságánál lakott itt egy ideig, és Kinszki Imrétől szerezte meg az alapokat...

Kinszki Imre pedig az 1930-as évek elejétől nyaralt itt családjával.

Bővebben erről itt: 

https://dunakanyarkult.blog.hu/2020/03/19/kinszki_imre_verocei_fotoi

Seiden Gusztáv: Dunai csónakos

1936-ban Kinszki Imre, kilépett a Magyar Amatőrfotósok Szövetségéből, mert túl maradinak találta a ráerőltetett elvárásokat, majd 1937 januárban Vadas Ernővel és Seiden Gusztávval megalapították a Modern Magyar Fényképezők Csoportját. Az új társulás hamarosan nagyszabású, nemzetközi kiállítást szervezett a Pesti Vigadóban, aminek engedélyét a minisztérium az utolsó napokban visszavonta, talán a külföldi fotósokkal való kapcsolattartást akarta megakadályozni. Seiden Gusztávnak támadt mentő ötlete, a turistaszövetséghez fordult, ami befogadta őket. Mint a Magyarországi Kárpát Szövetség fotószakosztálya, már kivitelezhették a tárlatot.

Móricz Zsigmond otthonában - Kálmán Kata felvétele, 1937

Kálmán Kata férjétől, Hevesy Iván  film- és művészettörténész szakírótól tanult fényképezni. Kinszki Imre barátaiként sokszor kirándultak együtt. Kálmán Kata emlékezetes képeket készített a Leányfalun élő Móricz Zsigmondról is...

Kálmán Kata: Vízhordó lányok (Dömös,1938)

 André Kertész: Vízhordó lány (1917, Esztergom)

...a 20 év eltéréssel fotózott képeken mintha ugyanaz a vízhordó lány szerepelne! De térjünk André Kertész nagymarosi fotóihoz:

Lissák Tivadar a következő képet ő fotózta egy kicsit később (1940-ben) a verőcei hajóállomáson:

+ 1 kép

Munkácsi Márton: A gödi homokszigeten

Munkácsi Márton (1896-1963) világhíres magyar fotóművész, még hazánkban fogalmazta meg máig érvényes teóriáját a fotóriportról: „meglátni a perc ezredrésze alatt azt, ami mellett a közömbös emberek vakon haladnak el". Életének első harminc esztendejét Magyarországon élte le. Először műtermi fényképész volt, majd sajtóriporter. Fotóit művészi igénnyel készítette. A futó gyerek motivum későbbi képein is feltűnik. 

„Lehet-e Szőnyit felfedezni, mikor mindenki tudja, micsoda nagyszerű művész? ... Ez az egész nagy témakör: ez a Zebegény és vidéke a messzi távolban, a földeken és folyóparton – ez az ő külön álomlátása és dicsősége. Ez mind inkább ő érte van, ez a Zebegény és vidéke, semmint ő Zebegényért. Ez mind úgy él és hat, hogy az ő lelkéből sarjadt s az ő palettáján született! Szőnyi István a Duna költője.” Szomory Dezső

Szőnyi István és Bartóky Melinda Aba-Novák Vilmos, Jeges Ernő és más barátaik társaságában (1925) 

A festő vallomása: "Életem alakulására és munkásságom kifejlődésére elhatározó és döntő jelentőségű esemény volt, hogy 1924-ben megnősülve, kikerültem Zebegénybe, ahol azutánmegtaláltam a művészetem kibontakozásához szükséges minden élményt. A táj és az emberek összefüggő és elválaszthatatlan egységét láttam itt meg olyan miliőben, mely nagyon megfelelt elgondolásaimnak. Az én képeimnek témája ez a két dolog a világon, amihez a legerősebb szálakkal vagyok hozzáfűzve: Zebegény és a családom. Közvetlenül az emberekhez közelálló és legközvetlenebb dolgokat szerettem festeni, mindig azok érdekeltek engem. Minden témám nemhogy Zebegényben, de a Zebegényben levő nagy szabad műtermemben születik meg, ahol két hegy, két völgy, almáskert és fenyőerdő váltogatják egymást. Szinte ki sem kell mozdulnom onnan."

„. . . amikor megnősültem, jó barátaim nagy megrökönyödéssel vették tudomásul, hogy vidékre költözöm. Egy alkalommal, szép tavaszi napon, Aba Novák Vilmos és még többen kijöttek, meglátogattak az én tusculánumomban. Felvittem őket oda, a dombtetőre, ahhoz a három padhoz. Onnan a legszebb a kilátás: látni a Dunát és a gyönyörű panorámát Aba Novák Vili akkor kijelentette: most már meg tudja érteni, hogy képes voltam Budapestet feláldozni Zebegényért. ."
Azután a festő barátok is kedvet kaptak a kinti munkára. Tavasztól őszig hosszabb-rövidebb időre kiruccantak dolgozni. Voltak közöttük, akik állandóan letelepedtek Zebegényben. Az évek folyamán lassanként egy egész kis művész-kolónia alakult ki, teljesen a baráti kapcsolatok alapján. Aba Novák Vilmos, Vass Elemér, Szobotka Imre, Bernáth Aurél, Elekfy Jenő és a leghűségesebb valamennyi között, Berény Róbert. Minden délután ott ült a kertben a két festő, Szőnyi és Berény, s együtt várták a naplementét .. . Azután a félhomályban leballagtak a kertből vacsorázni." (Látóhatár, 1964)

Szőnyi István levele Gyomára, Kner Imrének 1924-ben: "Pátzay Pál barátom mondotta, hogy önnek szüksége volna tőlem rézkarcokra, mégpedig könyvek ellenében. Én nagyon szeretem a könyveket, és arra kérem, ha még most is reflektál karcokra, úgy írná ezt meg nekem, én készséggel és örömmel cserélnék könyvekért. Eddig azért nem tudtam érintkezésbe lépni Önnel, mert kiállításom volt és nagyon el voltam foglalva, de most már kész örömmel állok rendelkezésére. Ha lehetne, talán elküldené címemre a könyvek katalógusát, mikből hajlandó volna cserébe küldeni. "
Kner Imre örömmel rááll a cserére s elküldi nevezetes könyveinek katalógusát. Szőnyi a könyvjegyzékből vagy negyven kötetet kiválaszt és azok árát úgy szabják meg, méltányossági alapon, hogy harminc rézkarcot kap érte a könyvkiadó (Szőnyi azután maga csinálja, nagy kedvvel, rézkarcairól a nyomatokat.) A könyvek között Apuleius és Doctor Faustus históriája, Goethe novellája és Thomas Mann Halál Velencében c. kisregénye, Boccaccio, Cervantes, Machiavelli, Milton, Montesquieu, Molière, Tolsztoj, a magyarok között a híres Monumenta Literarum kötetei, s Szabó Lőrinc: Föld, erdő, Isten c. verseskötete szerepel.
(Látóhatár, 1964)

Tavasz a Dunán

Szőnyi István levele Vámos Ferencnek - 1925. dec. 29. "... nagyon röghöz kötött ember vagyok, szeretem, ami körülöttem van, a földet, a mát és inkább a holnapot, mint a tegnapot. Vettem egy tehenet, nagyon boldog vagyok vele, és azt hiszem, jobb teheneket fogok róla festeni, mint az összes legendákról és babonákról, a mik a magyar népköltészetben szerepelnek. De: igazad van, ott, hogy kezdettől fogva az egyszerűségre törekszem, a póz nélküliségre és szeretnék nagyon fejeket festeni, az úgynevezett nép köréből, és itt látom én a nationalismust a művészetben. Ez nekem nagyon nehezen megy, majd minden képembe, bárhogy erőlködöm, póz csúszik be, de tán el fogom érni ezt az ideálomat. Tán azért tetszik nekem annyira, olyan elérhetetlenül Rembrandt, mert benne egy csöpp póz sincs, mindent a legtermészetesebben ad, és lévén bennem valami olasz vér, nehezen megy tán ezért keresztül vinnem heroizmus nélkül a dolgaimat. Az is meglehet, hogy nem is hiba ez, az is lehet, hogy nem az olasz rokonság a hibás a dologban, hanem nekem a tulajdon sajátságom, ami ellen nem lehet tenni. Mindenesetre egyik sarkalatos elvem, hogy soha nem fogok munkához az eszemen keresztül, így ha lehetséges tán megérted, hogy lehetetlenség ilyen elvek mellett, elhatározni, hogy most népies dolgokat fogok festeni. (Az elv szót csak azért használom, mert nem tudok hamarjában más jó szót, de talán sejted, hogy az embernek ilyen értelemben vett elvei nem lehetnek). Az is meglehet, hogy még fogok ilyen képeket festeni, de ha festek, nem tudatosan, hanem mert kedvem lesz hozzá."

Napsütötte zebegényi piac

"Különben, hogy mennyire beszámíthatatlan vagyok, tíz „János vitézt" oda adok az „Egy gondolat bánt engemet "-ért, mert nem tehetek róla, ha az irodalmilag tán nem is a legjobb Petőfi vers, de olyan hatással van rám, ha rá gondolok, lelkesülök, és fizikailag is mély benyomást, mintegy szorongást és megkötöttséget érzek, és szabadulni és ordítani szeretnék, ha olvasom. Csongor és Tündét ha mégegyszer el kellene olvasnom, beteg lennék biztosan. Tán a legunalmasabb könyv emlékével gondolok rá. Toldit, azt nem mondom, nagyon szeretem. Ezeket a megállapításokat azért teszem, hogy belásd, mennyire nem vagyok alkalmas objektív vitára." (Vámos Ferenc: Levelek Szőnyi Istvántól)

Zebegényi táj hajnali fényben

(Pesti Napló, 1929. január )

A festő ebben az évben római ösztöndíjat kapott: "Olaszország természetesen a legnagyobb benyomást tette rám, nem csak a múzeumok és műkincsek, hanem a változatos és meglepetéseket tartogató olasz táj, a határtalanul mélységes itáliai ég és az egész olasz miliő. Pár hét múlva eljött annak is az ideje, hogy minden féle előzetes rajzok és vázlatok készítése után, állvánnyal, kazettával és vászonnal felszerelve, kimentem a Via Aurelianara, hogy elkezdjek egy kiszemelt, előre kiválasztott témát festeni. Kínlódtam, szenvedtem, vesződtem, de nem sikerült. Reménytelenül és kétségbeesve hagytam abba. Ott és akkor jöttem rá, hogy bár nagyon élvezem az ottani látványt, sok minden gyönyörködtet, de munka szempontjából csak a hazai táj, az itthoni miliő, a magyar emberek érdekelnek, csak ezek keltenek bennem visszhangot és csak ezekből a hazai motívumokból tudok érdemleges munkát összehozni, mert ezekkel eszmélésem első pillanatától fogva összeforrtam, eggyé válva velük, önmagámon keresztül megtanultam megismerni legbensőbb lényegüket."

"Szőnyi István Zebegényben lakik falusi házában s nyáron ott is dolgozik. Okmánypapírnagyságban rajzokat készít, a színeket odaírja s erről aztán a műtermében akár 2X3 méter nagyságú olajfestményt is csinál (például »Dunai átkelés« cimű képét). Meséli, hogy egy alkalommal aquarellezett s  a vízfestmény a meginduló esőben megázott. Soha ilyen jól nem sikerült neki festmény. Sokszor dolgozik a Dunán csolnakban, munkaközben leviszi jó meszszire a víz sodra, akkor aztán vissza kell eveznie az eredeti helyre. Egyébként Zebegényben a legszebb kert áll rendelkezésére." (Színházi Élet - 1935)

A zebegényi művésztársaság

Szőnyit 1937-ben nevezték ki a Képzőművészeti Főiskola rendes tanárának, családjávan visszaköltözik Budapestre. Két évvel később írta a következő levelet Eugen Pascu barátjához: "Nekünk itt most lesz az évvége, s akkor azonnal szeretnék elmenni Zebegénybe, hogy nyugodtan dolgozhassak. Mert itt a városban mindig van valami zavaró dolog, s így nem tudok úgy belemerülni a munkába, mintha vidéken dolgozhatnék.
Az igaz, hogy kellemetlen híreket kaptam Zebegényből, most legutóbb. Mégpedig azt, hogy az egyik kút fertőződött, s több tífusz eset volt Zebegényben, de remélem, hogy ez alaptalan híresztelés lesz, mindenesetre a vakációig csak ki fog sülni, lehet-e odamenni vagy se. Engem mindenképpen kellemetlenül érintene ez az eset. Akkor nem tudom, hova tudnék menni, már annyira megszoktam Zebegényt, hogy nagyon hiányozna, sőt még a pályázaton való részvételemet is kétségessé tenné. No de remélem, hogy álhírnek fog bizonyulni ez a veszedelem, s nyugodtan fogok tudni dolgozni a megszokott helyemen." (Levelek egy művészbarátságról - Művészet, 1967)

...aztán rosszabb idők jönnek. Szőnyiről írják:
"A 44-es esztendőben nemcsak vigasztalja az üldözötteket, de bújtatja is őket. Az ostrom alatt életének legnagyobb csapását kell elszenvednie: büszkesége, élete virágjában levő tehetséges fia, Péter, meghal agyhártyagyulladásban. Mert sem gyógyszer, sem orvosi segítség nem volt akkor.
Az emlékezetes nehéz években megadott tematikájú freskókat kérnek tőle, a földalattihoz, traktoristákkal, hurrá-optimista parasztokkal, miközben a falu hallgat és szomorkodik. Sztálin arcmását akarják vele megfesttetni, de a művész önérzetesen ezt a választ adja: - Moszkvában, az eredetiről megfestem, de fényképről, reprodukcióról soha. Ilyet egy igazi művésztől nem kívánhat senki."

Szőnyi István Angelo képein

Lánya férjével, Triznya Mátyással Rómába távozott, ahol kulturális kocsmát alapítottak, amely sok írót fogadott. Szőnyiék pedig újra Zebegénybe költöztek.

Szőnyi felesége, Bartóky Melinda írta nekik 1950-ben:
"A Szilveszter estét a rádió mellett töltöttük kettecskén Apuval s az Új Esztendőt a római rádió hangjai mellett, egy-egy pohár borral üdvözöltük. Ennek megfelelően soká aludtunk reggel. Tegnap ebédre megettük az egyik kakasunknak a felét, hogy mint az ínyesmesterből kitanultam, elrepüljön minden baj az Ó-esztendővel. Reggelire azután kolbászt, és disznósajtot ettünk, hogy a szerencsét felénk túrja a coca az Új Évben. [...]"

Szőnyi István festőművész a zebegényi műtermében Fortepan: Bojár Sándor, 1950

Dunakanyar

Gink Károly fotóján a tehenével (mögötte a mai Szőnyi Múzeum épülete)

Szőnyi István lányánál Olaszországban

Kerti pad

Rákos Sándor: Szőnyinél, Zebegényben

Valóban azt kell hinnem már, a föld kerek
arcát ha ragyaverte folt csúfítja néhol,
kopár-üres táj, kifosztott vidék -
csak azért van, mert annak minden kincse
még a teremtés napján a te zebegényi
kerted köré gyűlt, Szőnyi István!
Emlékszel: a tölgy-üstökű Börzsönyben
barangolván, véletlenül vetődtem erre,
nem is tudom, hány éve annak?
Bekopogtattam hozzád, pihenni házad
fecskelátta hűs tornácára hívtál,
majd fáid árnyékába, keskeny
kerti utak kapaszkodóin.
Mekkora ég suhant fölöttünk, felhő-
vitorlák szárnyán! Ifjúságunk ege!
S lábunk előtt, lenn, az incselkedő
Duna tükrében fordítva mélyült,
fölsajduló-édesen, a magasság.
S a csöpp falu piros cseréptetői,
s lágy dombok, mint delelő tehénkék,
(szőrükön már a koraősz barnája)
s komolykodó hegyek, kormos bikák.
Égig érő béke csöndje
csöndült, később a harangszó folytatta
a csöndet. "Ide kellene" - gondoltam
egy pillantással eget-földet összefűzve -
"ide kellene a bölcseket és
bolondokat meghívni tanácskozásra
a világ dolgáról, mert a te kerted
méltó leginkább az emberhez és bölcs-bolond
emberi gondokhoz-örömökhöz.
S nekem is, a vándornak, ki otthonát
keresi, de nem találja száz meg ezer
idegen otthon közt, bár hűségre kapató
fészkem lehetne egykor ez a hely!

Szőnyi István 1960-ban hunyt el Zebegényben - nem sokkal azután, hogy elkészült az új műterme. Háború utáni életébe a következő könyv nyújt betekintést: Köpöczi Rózsa - Levelek otthonról. Szőnyi István és Bartóky Melinda levelei Szőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz (1949–1960) Itt elérhető:

 https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_PEST_Katalogus_06_Levelek/?query=k%C3%B6p%C3%B6czi%20sz%C5%91nyi%20levelei&pg=0&layout=s

A kezdeti éveket pedig Klemmné Németh Zsuzsa: Árkádiától Zebegényig. A zebegényi művészkolónia 1928–42 között kiadványa mutatja be:

https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_PEST_Idszak_05_Arkadiatol/?query=klemmn%C3%A9%20%C3%A1rk%C3%A1dia&pg=0&layout=s

–

A költőt Szobon szállították le a vonatról 1950. június 14-én - éppen Karlovy Varyba indult, hogy tudósítson a filmfesztiválról a Népszavának. Az amerikaiak számára való kémkedéssel gyanúsították, hisz korábban az ő katonájuk volt. Budapestről való elindulásakor még találkozhatott egy barátjával, erről így ír a Pokolbeli napjaim után könyvében:

"Néhány perc hiányzott éjfélhez, mikor megérkeztünk a Keletibe. Búcsút vettem társaimtól, és kimentem a pályaudvar előtti telefonfülkéhez, hogy felhívjam Gáborit. Bár meleg volt, a fülkében trencskotos férfi beszélt és beszélt. Trencskotjáról eszembe jutott Pilinszky Jancsi esőkabátja, hasonlított hozzá. Három esztendővel ezelőtt hordta, a Korzón. Ő volt az utolsó ember, akivel letartóztatásom előtt beszélgettem. Beültünk egy eszpresszóba és a világ keserves dolgait tárgyaltuk. Egyebek közt megjegyeztem: ügyeljen egy kicsit jobban magára, nehogy az ÁVH gúnyolódó verseiért (a sírfeliratokért) letartóztassa. Boldogan ismételtem el az egyiket:

Magyar! E síron üdv, öröm és áldás,
Mert e helyen fekszik Rákosi....Jenő.

Nyolc órával később az ÁVH engem fogott el Szobon.
A fülke elé mentem, hogy megnézzem az embert és kikényszerítsem. Legnagyobb örömemre Pilinszky volt. Kihúztam a fülkéből, átöleltük egymást." 

Faludy felült a vonatra, de az országból már nem jutott ki. Szobról az ÁVH hírhedt központjába hurcolták, az Andrássy u. 60-ba. Az amerikaiak számára folytatott kémtevékenységgel és fegyveres összeesküvés szervezésével vádolták. A költőt többször megverték, megkínozták, kikényszerített „vallomásában” bevallotta, hogy Amerikában két titkos ügynök, nevezetesen Edgar Allan Poe százados és Walt Whitman őrnagy szervezték be. Először a kistarcsai táborba, majd októbertől a recski kényszermunkatáborba szállították, ahol három évet raboskodott. "A túlélést, számos társammal együtt, nemcsak annak köszönhettem, hogy Sztálin későn ugyan, de a számunkra legkedvezőbb pillanatban patkolt el, hanem elsősorban annak, hogy Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki a büntetőtábort feloszlatta…" - mesélte.

Az 1950-es években feleségével, Szegő Zsuzsával a Visegrádi Alkotóházban jártak többször is... Az Újságírók Nyugdíjalapjának visegrádi üdülőjét 1948-ban nyitották meg, az Írószövetség használta. 

Az itt töltött napjaikról írta Faludy: "Visegrád szép volt minden évszakban. Négyszer jártam kint, mióta az Írószövetség bocsánatot kért tőlem, háromszor Zsuzsával, ezúttal egyedül, mert feleségemnek Pesten volt dolga. A falu mindannyiunk számára zárt egységnek tűnt. A bejárati toronnyal kezdődött és a templommal meg a kocsmával végződött. Azon túl senki sem sétált és a Várhegyre sem mentünk fel. Nagymarosról szemközt minden svábot kitelepítettek, de a visegrádiak nagy részét meghagyták. Így napközben csak magyar szót lehetett hallani, míg sötétedés után svábul kiáltoztak az utcán. A falu népével sem érintkeztünk: az Írószövetség házai a nagy kert végében álltak, és senki közülünk nem tudta volna megmondani, ki lakik a szomszéd nagy villákban. Mint maga a falu, az írószövetségi szállás is különálló egység volt. Részint vasbeton, kis szobasorokból, részint különálló vagy kettős, egymástól csak a közös fürdőszobával elválasztott nagy szobákból állt, nagy, ósdi bútorzattal. Ezek úgy tűntek, mintha félig a földbe lennének süllyesztve. Ha az ember aludni feküdt, a pince hangtalan nyugalma vette körül. A kertben a Duna felőli szél fújta fél arcomat. Ha vízparton ültem, a fodrok mindig felém sodródtak. A természet itt diszkréten kedveskedett az embernek, de nem kényszerítette rá, hogy észrevegye."

Füst Milán Visegrádon 1955. januárjában

Róla pompás anekdotát közölt az író: "Magam is akkor, október közepén értem ki Visegrádra. Másnap Füst Milán jöttét jelentették be hosszabb üdülésre. A kocsiból parancsot adott: állítsanak fel egymástól egyenlő távolságra négy karszéket a mintegy száz méter hosszú előkertben. Ő maga bottal és görnyedten nagy nehezen elcsoszogott az első karosszékbe, ott kiegyenesedett és a körben állók részére pompás előadásba kezdett Tolsztojról. Az Iván Iljicset magasztalta, majd élesen bírálta túlságosan optimistának hangzó, hazug végét. Ezt folytatta másfél óráig, miközben végigülte a karosszékeket. Szobájában befeküdt az ágyba és hivatta Nemes Nagy Ágnest meg engemet. Feleségét, mint rendszerint, kiküldte a fürdőszobába, hogy ne zavarja beszélgetésünket. Ezután figyelmeztetett bennünket: nehogy le akarjuk fordítani a Faust második részét kettesben „Goethétől, ettől a nagy germán marhától”. Mellesleg: ilyesmi soha nem állt szándékunkban."

A két pár: Mészöly Miklós és Polcz Alaine valamint Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs 1955 nyarán

Mit fordított Nemes Nagy Ágnes, ha nem a Faust második részét? 

Naplójában írta: "... két napja befejeztem a Corneille Cinnáját, s azóta csöndes hülyeségben tenyészek itt, Visegrádon. Holnap megyek haza. Haza? Mindegy. - Milyen este van! Nyilván ezért lettem lírikus, mert ezek fontosak nekem. Ez az égbolt, ezek a napok, az az óriási egy szál nyárfa a kanyarban, a visegrádi kapu után; a lezúduló széna-szag-sár az erdőből; a két nagy, árvízi pocsolyában a két békakórus – strófa, antistrófa –, amint válaszolgatnak egymásnak. De ne írjunk lírai prózát. Ahhoz jobban fel kell kötni a fehérneműt, különben kutyafüle az egész. Elmélkedjünk. Az könnyebb." Nemes Nagy Ágnes hagyatékából (Holmi, 2008. május)

Zelk Zoltán és Déry Tibor

...és fordított Faludy György is: “1956. október 23-án az Írószövetség visegrádi üdülőjében dolgoztam klasszikus versfordításon. Déryt és Zelket, akik ugyancsak itt tartózkodtak, reggel megkérdeztem, ne jöjjek-e be velük Budapestre. Azt felelték, semmiképpen, a Bem-szobornál rendezendő felvonulást amúgy is betiltják, és ők csak azért mennek be, hogy a lázongó fiatalokat úgy, ahogy lehet, lecsillapítsák.

Maradtam. Vacsora után heten ültünk az ebédlőben, négyen bridzseltek, Madarász bácsi, az öreg kommunista a sarokban ült, és figyelt, míg én a kislámpa alatt Nemes Nagy Ágnesnek magyaráztam. Madarász bácsi vén kommunista volt, aki 26 évvel korábban menekült el a Szovjetunióból, és elmondta mindnyájunknak, hogy az éhhaláltól csak az mentette meg a háború alatt, hogy fátylas muzulmán nőnek öltözött, és piacon kapargatta össze a hulladékot. Ennek ellenére Sztálin iránti tiszteletét mindvégig megőrizte, és megbotránkozott, hogy a Szabad Európa Rádióját hallgatjuk ebédnél. Nemes Nagy Ágnessel nagyon kedveltük egymás írásait. Akkor azt remélte, hogy néhány hétre egyetemi meghívásra kiengedik Amerikába, de miután férjével nagyon szerették egymást, és mivel ő Magyarországon kívánt maradni, Ágnes sem disszidálhatott. Amerikai egyetemekről, demokráciáról és hasonlókról kérdezgetett.

11 felé a kártyázók befejezték a játszmát, Ágnes is elbúcsúzott, én még egy ideig ott maradtam Madarász bácsival, aki különös módon nagyon kedvelt engem, noha beszélgetni is alig tudtam vele. Később ő is eltűnt a kisajtón, mely az egyik modern épületbe vezetett, és ott maradtam egyedül a lámpa alatt. Behunytam a szememet és elgondolkoztam, hogy feleségemen és egyéves kisfiamon kívül nem nagyon volt minek örülnöm. A napok kétségbeejtő lassúsággal folytak, és miután sem a kormánytól, sem a Párttól nem várhattam semmit, életem majdnem céltalannak látszott. Ahogy elmerengtem ezen, hirtelen megszólalt a telefon. Az intézetnek egyetlen vonala volt csak, az ebédlőben. Váratlanul feleségem, Zsuzska hívott: „Gyurkám, kitört a forradalom. Én Wesselényiékkel beszélgettem vacsora után lakásukon (– Wesselényiék a Dózsa György utcán laktak, közvetlenül szemben Sztálin szobrával). A tömeg Bem szobrától a Szabadság tér felé vonult, mint ahogy megtudtuk, és aztán idejött a szoborhoz. Lementünk hozzájuk, és mi is részt vettünk a ledöntésben. Csak akkor sikerült, amikor villanyfűrészt szereztek. Sztálin szobra most a földön fekszik, fejét a belváros felé rúgják, mi pedig édesanyáddal együtt a rádióhoz megyünk, hogy az Ifjúság 12 pontját beolvassuk. Ha tudsz gyere be, mert ezt igazán kár elmulasztani.”

Aztán megtudtam, hogy az utolsó autóbusz már egy órája bement Budapestre, és miután senki autóst nem ösmertem Visegrádon, lefeküdtem. Egyszerre járt át a hideg borzongás és a leírhatatlan öröm. Szóval harmadszor is felkeltünk kínzóink ellen az időben, 1703 és 1848 után. De mi reményünk van most is a győzelemhez? Egy monolitikus, óriási hatalom áll velünk szemben, és az az egyetlen birodalom, amely megsegíthetne, Amerika, tétlenül nézi majd, ahogy levernek bennünket. Kerestem a módokat, hogy lehetne ezen segíteni, ahogy évek óta is ezen töprengtem, de megoldást nem találtam. Kezemmel hideg lábcsontomon siklottam végig, kiugrottam az ágyból, kinéztem az ablakon a végtelen vidéki setétbe, majd újra lefeküdtem, és próbáltam elaludni.

Másnap szerdán hajnalban elmentem az autóbusz végállomásához, és közölték velem, hogy nincs közlekedés. Ruckzsákba csomagoltam holmimat, és elindultam gyalog Budapest felé. Forgalom az úton egyáltalán nem volt. Az összekötő vasúti hídon mentem néhány óra múlva Újpestre, és a megállónál vártam a villamosra. Az emberek az utcán csoportokban álltak, és rendkívül izgatottan beszélgettek. Távolról ágyúszó hallatszott. Talán 15 percig tartott, míg kétkocsis villamos érkezett, amelyen nem volt utas, csak a vezető. Amikor föl akartam szállni, egy fiatalember a szemközti járdáról átkiáltott: „Ne szálljon fel, ha kedves az élete!” Ezt az őrültséget nem értettem, és fölszálltam a villamosra. Talán két megállót is elhagytunk, ahol a villamos nem állt meg, azután lövés dördült el, s én leszálltam a villamosról. A vezető átlőtt homlokkal, vérző fejével a lépcsőn feküdt már mozdulatlanul. „Verjétek agyon a sztrájktörő dögöt!” – kiáltották felém a csoportból, mely valószínűleg lelőtte a villamosvezetőt. Ekkor hirtelen egy volt recski rabtársam felkiáltott: „Ne nyúljatok hozzá, ez a Faludy Gyurka, mindnyájunk barátja!”" (Faludy György – Faludy Zsuzsa: A forradalom emlékezete)

...a forradalmat megelőzően írta ezt a gyönyörű verset (a benne szereplő Pálóczi-Horváth György, Faludy barátja és éveken keresztül szerkesztőtársa volt a Londonban megjelenő Irodalmi Újságnál):

Faludy György: Ötvenhat nyarán

Ezüstvértes leányok lovagolnak
a bárányfelhők zsúfolt ménesén.
A kertben lestük a bujkáló holdat
ma éjjel: Zsuzska, Pálóczi, meg én.
A Dunakanyar szebb most a Loire-nál.
Szavaink mögött folyton hallani
az erdő zúgását. Az ablakpárkány
szélén a fény apró gyöngyhalai.
Soha ilyen gyönyörű, ilyen áldott
nyarat! Lemegyünk reggeli után
a szérűskertek közt az ásatáshoz.
Ennél a kútnál ült Mátyás király,
és ott az árok, tele törmelékkel:
csupa vadrózsaszín tetőcserép.
Firenze házain nem tört el. Téged
öleltelek, Zsuzsa, vagy a reményt?
A nyaralók az utcán ránkköszönnek;
„írók”, súgják. Csupa baráti arc,
s elismerő szem. Kérhetünk-e többet?
Mindenki tudja, mért folyik a harc.
Renaissance! Hol volt, hol nem volt; és lesz-e?
Az ebédnél két vén komcsi. Alig
szólunk, de aztán kiülünk a gyepre
vagy húszan. Egy sincs közöttünk, akit
be nem rondítottak és meg nem téptek,
de a nagy fa alatt most mindegyik
elibénk önti a keserűséget,
míg rossz emléke szinte jólesik
már néki. Erre megnyugszunk mindnyájan,
Erzsi a fához áll és verseket
kezd mondani – éntőlem is néhányat –,
amitől a fiatalemberek
borzonganak kissé és elszégyenlik
magukat, hogy borzongnak. Ezután
Pálóczit kérik: adna történelmi
leckét; a végén azt mondja: talán
új helytartót remélhetünk Moszkvától,
és emberségesebbet, s így tovább.
Tízfelé hallgatok, míg vacsorázom,
s nem tudom, hogy eszem a vacsorát;
szobánkba Füsi Jóska jön be; éjjel
magyarra fordította az egész
Mains salles-t; most felolvassa nagyon szépen;
kár, hogy Sartre számunkra agypenész,
de nem Füsi: kezdjük tehát Herderrel,
és végezzük Dantéval; azután,
alighogy nekikezdtem e versemnek,
az ablakon két szentjánosbogár
s Moldova jön be, hogy megismerkedjék
velünk. Most meg itt fekszünk a setét
szobában s bár nagyon közel a reggel:
Zsuzsa nem akar aludni, sem én:
minek is? Nem vagyunk már többé árvák
e földön s mért mulasszam az ilyen
percet, mikor a boldogság nyúl-lábát
is megfoghatnám; bár még nem merem.
Huszonöt éve félek már: Világos;
a tört gerinc s az ismert részletek.
Magamba préselem, mint egy virágot
e nyár emlékét s nem reszketek
soha többé. Nyugodtan alhatom,
ha elalszom. Mint a török s az osztrák,
úgy az orosz. Övék a hatalom,
miénk az ország.

(Visegrád, 1956 nyarán)

  Ez a fotót 1894-ben készítette Weinwurm Antal!

Beszédes Sándor Alajos (Székesfehérvár, 1831 – Wönishafen, 1889) fotója - Esztergom fényképésze volt

Az országos hírű fotóművész eredetileg csak átutazóként érkezett Esztergomba 1868-ban, de haláláig a város fényképésze maradt. Fotósorozatot készített a Főszékesegyházi Kincstár műtárgyairól, a prímási palota építéséről, az érsekség birtokairól, a kisdedóvó építéséről és a jáki templomról. 1874-re már egy egész albumnyi képe gyűlt össze a városról, és kísérletezni kezdett egy új fotó sokszorozási technikával. Az általa „fényvésetnek” nevezett kőnyomatos sokszorosítási eljárásra az Osztrák–Magyar Monarchia területére szóló szabadalmat kapott, és találmányával elnyerte az 1873-as bécsi világkiállítás érmét. Kitüntetései közül legérdekesebb a belga királyné értékes gyémántgyűrűje. Az 1876. február 23-26 közötti árvízről albumot adott ki. Visegrádra is eljutott...

Beszédes Sándor Visegrádon készített felvétele

 Beszédes Sándor: Nagymaros (1871)

Klösz György - A darmstadti születés, eredeti nevén Johann Justus Georg Kloess (1844–1913) előbb Bécsben kezdett fényképészettel foglalkozni. A kiegyezés körül, 1866-ban két barátjával Pestre költözött, ahol fényképészeti műtermet (fényirdát) nyitottak. A hazai városfotózás egyik legelismertebb alakja lett, mert azon túl, hogy lefényképezte Pest, Buda, Óbuda legjelentősebb épületeit, végigkövette a főváros létrejöttét és annak fejlődésének szinte minden mozzanatát. Az épületfotók mellett fotografált tájképeket, panorámaképeket és műemlékeket is. Előfordult, hogy az érdekesebb látnivalókról sorozatfelvételt készített. Vidéken is fotózott.

A Pálffy-villát ábrázoló sztereofelvétele a Visegrád és környékének áttekintése sorozatának 4. darabja. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában szerepel egy fellegvárat ábrázoló felvétel, amelynek az alján a 15-ös sorszám és a következű felirat szerepel: Visegrádi romok délnek – Visegrád Ruine von Süden. A tájképek, a sorozatfelvételek, épület- és műemlék fotók stb. többnyire üzleti céllal készültek, mert sokszorosításuk után azokat el lehetett adni.

Klösz György: Visegrád (1873-74) 

A felvétel érdekessége: "Ha egy kis fotózási gyakorlattal rendelkező szemmel nézzük az itt közölt fényképet, feltűnik, hogy az nem egy a földön felállított állványra helyezett fényképezőgéppel készült. Az rögtön látszik, hogy a fénykézőgép magasabb helyen állt. Ennek a felvételmódnak technikatörténeti magyarázata van. Az 1870-es években a fotózás még úgynevezett nedves kollódiumos eljárással történt. A korabeli fotósnak kellett az üveglapot kollódiummal bevonni, majd a felvételt elkészíteni, és ezt követően előhívni. Minderre volt talán öt perc ideje, és csak úgy tudta megoldani, hogy a sötétkamrát magával vitte a felvétel helyszínére. Klösz a sötétkamrát egy szekéren rendezte be, amely így egy mai lakókocsihoz hasonlított. A szekéren lévő doboz belül sötétkamra és raktár céljára szolgált. S ha már ott volt, akkor a fotós, ha úgy jobb rálátása volt a felvétel tárgyára, felállt az állványával a sötétkamra tetejére."

Erdősy Rezső - az első váci fotográfus - aki magát előszeretettel nevezte „fényképész és váczi birtokos polgár"-nak, 1883-ban felhívást tett közzé a Váczi Közlönyben, melyben „a váczi múzeum részére meg óhajtja örökíteni Vácz városának jelen korban élő lakosait kor, nem, vallás és rang különbség nélkül". A fényképezés díjmentességét külön kiemelte. A terv szerint először 1000 arcképet készített volna el, de csak néhányig jutott... Városfotókat is készített, valamint vidéki kiszállást is vállalt.

Dabasi-Fromm Géza 1871-ben született Nagyváradon, ahol ügyvédnek tanult, időközben azonban elkezdett érdeklődni a fényképészet iránt is. 1894-ben nekiindult, hogy óriási országának különböző szegleteit megörökítse különleges fényképezőgépével, amivel sztereófotókat tudott készíteni. Ellátogatott több erdélyi faluba, majd Magyarország magja felé vette az irányt, ahol három gyönyörű városról maradtak fent képei (Budapestről és Szegedről, valamint Veszprémről).

Eljutott a Dunakanyarba is...

Nagymaros - Duna-part, kikötő, szemben Visegrád. A felvétel 1894-ben készült (Fortepan/Kiss László)

Divald Károly (1830-1897) Az 1848–49-es szabadságharc után gyógyszertárát vezette Bártfán. Első feleségével közösen később fényképészként dolgozott, második házassága után, 1863-ban megnyitotta saját műtermét Eperjesen. 1878-ban felállította az első magyar fényképnyomati (fototípiai) műintézetet, amelynek központját később Budapestre tette át. Felvételeit fénynyomás (fototípia) útján sokszorosította, ezen a téren Divald az első úttörők közé tartozik. 1885-ben már 18 alkalmazottat foglalkoztatott. 1897 novemberében Károly rövid betegség után meghalt. Fiai, ifjabb Károly és Lajos vitték tovább a fényirdát.

A Divald család a Dunakanyarban is készített képeslapokat, montázsoltakat is.

 Erdélyi Mór, született Grünwald (1866-1934) fényképész, fotóriporter.

A családja elszegényedése miatt Budapestre utazott fényképészetet tanulni. 1884-től 1891-ig tartottak tanonc- és segédévei, amiket Ellinger Edénél töltött, aki neves fényképész volt, és a Magyar Fényképészek Egyletének alapító tagja. Első önálló műtermét 1891-ben nyitotta meg az Erzsébet tér 18. szám alatt. Már a kezdetekkor sikere volt portréinak, így 1894-ben megkapta az udvari fényképész címet. Minden jelentős politikai és társadalmi eseményen jelen volt, képei megjelentek a lapokban.

Ez a fényképe 1897-ben a Vasárnapi újság cikkét illusztrálta. 

Ő kezdeményezte az Uránia Magyar Tudományos Egyesület (1897) megalapítását is. Sok diát az ő közvetítésével készítettek és forgalmaztak.

Komp Nagymaros és Visegrád között - Uránia vetített képes előadás diája 

Weinwurm Antal (1845-?) Külföldi tanulmányok után 1865-ben édesapja, Weinwurm Mátyás műtermében helyezkedett el. Károly utcai műtermüket fotócinkográfiai és kromoautotípiai műintézetté fejlesztették. 

1897-ben az Iparművészeti Múzeum harmadik emeletén akart létrehozni egy olyan nagyszabású (416,36 négyzetméteres) műtermet, ahol különböző sokszorosítási technikákkal is foglalkozhatott volna a fényképezés mellett. Érdekessége az építkezésnek, hogy a műterem vasból készült fedélszékének költségét elfelejtették beépíteni a kiadások közé. Végül nem neki adták ki a helységet, de sok fotót készített a múzeumról. Közben újságoknak is készített felvételeket.

1894 - A nagymarosi ideiglenes híd építése egy hadgyakorlat keretében, a király fogadásával (Ország Világ)

1895- Az esztergomi híd felavatása

A híres budapesti fotósok, vagy onnan idetelepülő szakemberek mellett már a helyiek is kitanulták a fényképészetet. Emléküket számos képeslap és fennmaradt fotó őrzi, sokszor alkotójuk megnevezése nélkül...

Nógrádverőcén Janák Vendel épp a századfordulón kezdte meg tevékenységét...

Svadló Ferenc budapesti gyáros 1890-ben a verőcei plébánia Historia Domusának tudósítása szerint: „Magyarkút-verőcei határban – gyönyörű ízléssel és több mint 100 forint költséggel” a forrást kiépítette „… hogy a nyaralóknak kedves szórakozási helyül lehessen…”. Valószínűleg egy "amatőr" fotózhatta a következő képet, amelynek érdekessége, hogy mindössze 3 évvel a forrás felavatása után készült, és mind őslakosok, mind kirándulók vagy betelepülők szerepelnek rajta. (A fotó Daróczi János tulajdona.)