Drégelypalánk kialakulása történelmi viszonyokhoz, valamint az Ipoly folyóhoz köthető. Vízforrás, termékeny föld és egy 444 méter magas domb emelkedik a falu körül. Régen a mezőgazdasági szerep jelentős volt, nem vált el egymástól a lakóhely és a munkahely. A hegy- és domboldalakon szőlőművelésre, a mezőkön legeltető állattartásra nyílott lehetőség. A község határához tartozó börzsönyi erdőségek kedveztek az erdőgazdálkodásnak. A természeti adottságoknak megfelelően Drégely és Palánk között eltérések voltak. Drégely gabonatermesztéssel, állattartással is foglalkozott, bár az Ipoly áradásai a földekben és a rétekben igen nagy károkat okoztak, a dohány és szőlőtermelésük is jelentős volt. Palánk ezzel szemben csak szőlőtermesztésből és dohánytermesztésből tartotta fenn magát. A dohányt Palánkon valószínűleg még a törökök honosíthatták meg. Az 1770-es úrbérrendezés idején készült bevallások szerint „házi kertjeikben dohányt szoktak ültetni”. A palánki dohány jó hírének bizonyítéka, hogy a XIX. században a Hont vármegyei kereskedésben e név fogalomként terjedhetett el.

(Drégelypalánk földrajzi helyzete - Részletek Benkó Bernadett szakdolgozatából)

 „Füzes-Gyarmat Honth megyének nyugoti részén a Garam folyótól egy órányi távolságra, Szikincze folyó partja mellett fekszik. A helységet egy unalomhosszú, két sorból álló tágas utca képezi, melynek közepén fűzfákkal végig ültetett, úgynevezett Turián-patak csergedez, …Nyolcz százra terjedő magyar ajkú lakosai, legfeljebb 200 katholikust kivéve, mind református vallásúak, földmívelők s dohánytermesztők.” Ezzel a falut bemutató bevezetővel kezdi a füzesgyarmati dohánytermesztés módjának ismertetését az 1857. évre kiadott „István bácsi Naptára”. „A füzesgyarmati dohánylevelek színe a lapályosabb helyeken barnapiros, s rendkívül erős, úgy hogy közönséges pipából csaknem szívhatatlan; török pipából pedig, török modorra vágva az eredeti török dohánnyal vetekszik, burnótnak pedig igen felséges. A hegyesebb fekvésű kertek termése apróbb levelű, gyengébb, halványsárga színű; pipában s szivarnak igen jó ízű, kellemes illatú s az egésséget kímélő.…Midőn a dohány tökéletesen megszáradt, padlásra aggattatik, honnan csak nedves esős időben hozatik le, s melyből a zöld, ragyás, jégverte hibás levelek kihányatnak, s csak a legfinomabbak rakatnak s köttetnek össze. A javadohányból készült a híres gyarmati tobák… Mióta az egyedáruság bekövetkezett, Füzes-Gyarmaton burnót nem készíttetik; azelőtt azonban roppant mennyiségű, finom, országszerte híres burnótot készíttetett. Főmestere Bakay András helybéli lakos lévén, ki Pestre, Nagy-Szombatba, Nyitrára s más városokba mázsa számra szállította a füzesgyarmati tobákot, miből meg is gazdagodott. Készítési módja ez volt: a legszebb, legfinomabb piros színű javadohány levelei kiválasztattak, jól megkeféltettek, vastag középerei kihurczoltattak, s zsákba rakatván vigyázva, hogy meg ne pörköltessék, a kályhán vagy kemenczén megszáríttatott; azután famozsárban megtöretvén, finom selyem szitán átszitáltatott, s font számra nagyobb-kisebb új vászonból készült zsacskókba erősen betömetett.”

A gyarmati dohány - Teljes cikk: https://felvidek.ma/2022/03/a-gyarmati-dohany/

— Nagy tűz Gajáry Géza birtokán. Vasárnap délután nagy tűz pusztított Gajáry Géza volt országgyűlési képviselő sződi birtokán. Leégett a hatalmas dohánypajta, melyet előző napon raktak tele dohánnyal, mely természetesen szintén elpusztult. Szombaton fejezték be a dohányszedést a birtokon. Gajáry még eldicsekedett vele, hogy soha ily szép termése nem volt. Vasárnap pihenőt tartottak, hétfőn akartak a simításhoz fogni. Egyik dohányos — így gondolják el a tűz keletkezését — vasárnap délután bennjárt a pajtában, hogy megnézze, melyik részen kezdje a munkát. A sötétben kénes gyufát gyújtott, melyet aztán nem oltott el óvatosan s a lepattant kén lángba borította a száraz dohányt. Pár pillanat alatt a hatalmas, 115 méter hosszú pajta lángban állott és öt perc múlva már csak hamu jelezte a helyét. A pajta is, a dohányis biztosítva volt, de mert a dohányracsak átlag biztositást kötött Gajáry, itt nagy a kára. A biztositó 21,700 koronát fizetett ki azonnal Gajáry Gézának, kinek kára azonban a 50,000 koronát meghaladja.

(Váci Hírlap, 1909)

Aratás idején 9-10-kor lefekszik, a hajnali harangszó már munkában találja s 5 óra felé früstökre, sokszor éhomra, bevág egy nagy bögre »huborkasaloátoát« s a savanyú levit úgy felhörpinti utána, hogy láttára holmi »maznahasú« kabátos ember menten hideglelést kapna. Neki kutyabaja se, nagyokat szippant rá a kurtaszárú veres pipából, pedig az étetős madár kiejti a bogarat a szájából, ha a füstjén keresztülröppen. A pipa a leghűbb barátja, mindig ott szorong hátul a gatyakorcz kötőjére akasztva, vagy 3-4 szál masina (gyufa) társaságában a kalapzsinór megett és elkíséri gazdáját még abba a sírgödörbe is, a hol már csak »befelé nő a bajúsz«. Legtöbb embert »hektyika« (tüdővész) visz oda s véle csak a köszvényes hasogatás mérkőzik, mert a többi rossznyovolyát és czifranehéssíget könnyen kiheveri a palócz.