Elias van Bommel: Nagymarosi látkép, 1883

Vajon milyen feljegyzések, levelek születtek a betelepülés korszakáról?

Kengyelfutó Verőcén, laterna magica vetítés Kismaroson - 1890 körül! 

Tonelli Sándor (Verőce, 1882. június 2. – Budapest, 1950. július 19.) magyar közgazdasági és szociális író.

Édesapja verőcei állomásfőnök volt abban az időszakban, amelyről így írt:

A művészettel először nagyon kicsi gyerekkoromban kengyelfulás formájában találkoztam. A kengyelfutó Nógrádverőce főuccáján futott végig és nagyon irigyeltem. Kék trikó, sárga nadrág volt rajta. Arra már nem emlékszem, hogy ő viselte-e a csengőt vagy az a nő, aki a Marx boltja és a Szvoboda korcsmája előtt tányérozott. A kengyelfutón kivül irigyeltem még a Schwéger Ferit, aki már sokkal nagyobb fiu volt nálam, — lehetett tiz, vagy tizenkét esztendős, — és kisérte a kengyelfutót ameddig birta lélekzettel. Ujabban kengyelfutók nem nagyon kerülnek a szemem elé. Ebből arra kell következtetnem, hogy a művészet is alá van vetve az idők változandóságának és vannak a művészetnek kihalóban levő ágai. A kengyelfutás is alkalmasint ezek közé tartozik. Helyét talán a tanár ur foglalja el, aki a házak közé kifeszilett kötélen mutogatja tudományát. Öt már azok gyerekei és unokái csodálják, akik valaha primitívebb viszonyok kőzött a kengyelfutót irigyelték.

A második művész, akit megismertem, Kismaroson, a korcsmában mutogatta magát. Kártyamutatványokkal, órák és zsebkendők eltüntetésével, tojások elővarázsolásával szórakoztatta a közönséget. Azután eloltották a petróleumlámpát és a művész ur laterna magicával mozgó képeket mutatott be. Ne méltóztassék azonban a mai mozira gondolni. Kezdetleges módon megrajzolt képek voltak. Először egy alvó emberen végigfutott egy egér a lábától a fejéig, az alvó kitátotta a száját és bekapta az egeret. Ez a kép borzasztóan tetszett nekem. Azután két csontváz táncolt a falon. Ettől a képtől borzasztóan feltem. Ugy féltem, hogy görcsösen belemarkoltam abba az ismerősünkbe, aki az ölébe vett, hogy jobban láthassak. Ez volt a művészet. Azután jött a valóság. A művész ur tányérozni kezdett. Arra emlékszem, hogy sokkal kevesebben adtak, mint ahányan művészekben gyönyörködtek. Emlékszem, hogy egy kövér parasztasszony két tojással fizetett. És a kora gyermekkori emlékek elevenségét semmi se bizonyítja jobban, hogy még most is érezni vélem azt a hideg légáramlatot amely megcsapott, mikor az ivó végén álldogáló sváb parasztok kinyitották az ajtót, hogy meglógjanak.

(MŰVÉSZET ES VALOSAG Irta TONELLI SÁNDOR. Délmagyarország, 1932. június)

Kengyelfutó: főurak kocsija, lova előtt, vagy mellett jelmezes öltönyben futó személy

A laterna magica (bűvös lámpás) a modern diavetítő őse volt. A 19. századra több vándorló laterna magica-művész is járta Nagy-Britanniát, és bemutatókat rendezett a városokban és falvakban. Némelyik bemutatón „speciális effektusokra” is sor került, üveglapok csúsztatásával és forgatásával mozgóképeket idéztek elő. Az egyik, ami különösen a gyerekeknek nagyon tetszett, a Patkánynyelő volt, ahol patkányok ugráltak egy alvó ember szájába.

A legtöbb látogatót a történelmi emlékek vonzották:

De kezdtek kialakulni a helyi szellemi központok is:

Heckenast Gusztáv, a neves pesti könyvkereskedő, könyvkiadó és nyomdatulajdonos villája, Pilismarót

A Bach-korszakban a (Fesztl Frigyes által 1860-ban épített) pilismaróti villa különösen alkalmas volt politikai találkozókra. Irodalmi szalonok és zenei esték színhelye is volt. Heckenast Gusztáv itt beszélte meg az írókkal a készülő, kiadandó műveket, s mecénási jelleggel hosszasan vendégül látta itt alkotó barátait. Gyakran látogatták az irodalmi, művészeti élet akkori honi nagyságai: Fáy András, Vörösmarty Mihály, Vajda János, Jókai Mór, Bajza József. Zilahy Károly költőt itt ihlette versírásra Dobozi és hitvesének története. Feltételezések szerint „itt születhetett meg - Heckenast és köre közreműködésével - Deák Ferenc fogalmazásában a kiegyezés nagy műve".

Nádler Róbert: Kisoroszi

Feszty Árpád már féltette a környéket 1879-ben:

Egyátalában tartok tőle, hogy Leányfalvát idővel agyonczivilizálják jóakarói. Már rebesgetik is, hogy a régi magyar divatú korcsma helyébe uj, emeletes „Hotel" készül épülődni. Majd ezután restauráczió, kávéház, s a mitől az isten óvja e völgyet — bizony még tán fabrikát is állit oda valaki, hogy komor füstje megfertőztesse az üde tiszta levegőt, mely most a leányfalvi szüzeket táplálja, üditi. Félek, hogy igy lesz. Ugy vagyok vele, mint a szivem választottjával ; az bánt rajta, hogy olyan nagyon kedves, olyan nagyon szép. Mert az olyannak sok a kedvelője, az olyat sokan megszeretik, s felfedezője, első hódolója jár legrosszabbul, mert tőle szeretik el leghamarabb. Addig csinosítják, mig aztán régi tisztelői rá sem ismernek többé.
Maradj te csak ilyen, igy vagy te nekem kedves; lehetsz te később díszesebb, ragyogóbb, de már akkor nem ilyen szívhez szóló.
Kár volna azért a kis völgyért!

 (Vasárnapi Újság)

Háry Gyula: Nagymaros, 1880-as évek

Vajda János költő (Pest, 1827. május 7. – Budapest 1897. január 17.)

Volt, akinek írói menhelye volt ez:

in: Boros Dezső (szerk.): Vajda János: Levelezés - Vajda János összes művei 10. (Budapest, 1982)

Voltak, akik egymást látogatták:

Cseresznyeszüret Leányfalván. Pirosodik, érik a cseresznye a leányfalvi östelepítő, Gyulai Pál gyümölcsös kertjében. Vendégei voltak a mult héten s azok jól megszedték a fáit, onnan való, Gyulai Pál cseresznyefájáról az az ág is, melylyel az Uj Idők címlapját ékesítettük föl e hétre. Verset is kértünk tőle, de azt nem adott, azt mondta : nincs verse, egy szem se . . . de majd ad, ha lesz.

(Uj Idők, 1900)

dr. Kacziány Géza (1856-1939)

(A fotó 1900-ban készült a leendő íróról, ismeretlen helyen.)

Füst Milán levele [Nagymaros, 1900. augusztus k.]

Kedves, drága, jó Anyiczám!
Mindenesetre meglepődve vettem tudomásul, hogy azért mert patronokat vettem haragszol. Mert én bizony mást nem vettem zsebpénzemből, egyetlenegy fillért sem költöttem másra. Íme itt van:
Golyós patron 55 kr
Sörétes” 85 kr
Megmérettem magam 3 kr
Egy baraczk 2 kr
Összesen 145 kr
Héczei bácsinak sem eshetett jól, hogy néki szóltál mert ő nem is tudja mennyit kaptam. Különben igen jól érzem magam, s nagyon örvendek, hogy ti is jól érzitek magatokat. A koronát melyet küldtél nagyon szépen köszönöm s nagyon vigyázni fogok rá úgy, hogy remélem, hogy nem kell majd több zsebpénzt küldened. Szeretnék tanulni valamit, tehát kérem megvetetni a Pollák urral a latin nyelvtanomat. Hallottam a Héczei bácsi kedves mamájától, hogy egy vászon ruhát kapok, a mi nagyon czélszerű volna. Az új ruhámat még fel sem vettem mióta Nagy-Maroson vagyok.

Kérek tehát bocsánatot, mert ennyire pazaroltam, csókol számtalanszor szerető

Milán fiad

A Leontint csókolom az Arankát tisztelem.

Kanyurszky György (Nemesmilitics, 1853. március 10. – Visegrád, 1920. május 23.) római katolikus pap, teológiai doktor, nyelvtudós, egyetemi tanár.

1882-től a budapesti egyetem teológiai karának rendkívüli, 1886 óta rendes tanára, ahol a szír, káld és arab nyelveket tanította. 

Füst Milán 1901-ben

Füst Milán levele - Visegrád 1903 VII/12.  

Kedves, drága, aranyos, jó Anyuskám!
Fleismann úr k. sorait megkaptam és igen örülök, hogy jól érzed magad. Én szintén jól vagyok, napjában fürdöm, sokat sétálok. A lakás és koszt-ügy már elintézést nyert, a mennyiben én Kanyurszky egyet. tanár úrnál vagyok teljes ellátásban. Itt igen jól érzem magam, külön lakásom van, mely egy szobából és konyhából áll, de szintén abban az épületben, a hol ő lakik. Körül van nőve vadszőlővel és egy külön kis lugast alkot.
Kitűnően étkezem; szóval nagyon jól vagyok. Csak egy hátrány van a dologban, t.i., hogy mindig igen sok vendég van és én meg nem szoktam hozzá; de lehet, hogy ezt is megszokom. Most pedig áttérve az anyagiakra, megjegyzem, hogy ez a dolog Néked roppant sok pénzbe fog kerűlni és én már bánom, hogy evvel a Visegráddal egyátalában elkezdtem. T.i. 35 frt. egy hónapra az ellátás, a mellett még a lakásom takarításáért honaponkint 1 frt és 50 krt.-t kell fizetnem a szobalánynak. Az uszoda-bérlet 2 hónapra 5 frt. Azonkívül az idejövetel annyi pénzembe kerűlt, hogy az 5 frt-ból a mit adtál csak 3 frt maradt. Ezek miatt, úgyszólván, el vagyok keseredve. Inkább mentem volna Fótra, sem hogy ennyi kiadást okozzak. A dolgot úgy bánom, hogy nem is mondhatom. Amellett, igaz hogy jól bánnak velem, nem érzem magam családiasan, hanem inkább eticette szerűen és hidegen kell magam viselnem. De mostmár mindegy. Ha ezt tudtam volna, igazán….. inkább még Pesten is maradtam volna. A levegő nagyszerű és a társaság, a mely a tanár úrhoz jön igen előkelő. Több között idejön Eszláry VII ker. előljáró, Ábrányi Emil és Kornél. Nekem nincs fiú-társaságom, még eddig és nem is hiszem, hogy lesz, mert nagy az antisemitizmus. Már voltam odaát Nagy-Maroson, ott több jó barátommal találkoztam pl. Bricht Ferivel. Tehát, majd, valószínüleg mindennap át fogok menni N.Maros-ra, az átkelés nem kerűl sokba.
Most pedig áttérek egy igen fontos dologra. T.i. igen kérlek, hogy ezen túl soha se írj levelezőlapot, hanem mindíg levelet, mert nem akarom, hogy elolvassák. Kűld a levelet ezentúl is Héczeyékhoz. Tehát a czím: „Héczey István úrnak Visegrád u. p. Nagy-Maros. Fürst Milán számára.” A czímet, kérlek, irasd tisztán és becsületesen.

Kérlek még egyszer kedves Anyuska, fogadj szót!!! és ne haragudj!!!

Csókol számtalanszor szerető fiad

Milán

Jakobey Károly: Visegrád (1875)