"Nagyon menő társaság volt itt Nógrádverőcén: Karinthyék jártak ide, Devecseriék. A laza apukám is úgy választotta ezt a helyet, hogy a Centrál kávéházban hallotta talán, hogy ez egy nagyon jó hely. Hegy és víz együtt, neki ez volt a nagyon fontos. Így kerültünk Nógrádverőcére. Beleszerettünk a helybe, hosszú évekig jártunk aztán minden nyáron ide." Kinszki Judit

Kinszki Imre (Budapest, 1901.III.10.-1945) az egyik legkiválóbb magyar fotóművész volt. Nevét André Kertésszel, Brassaival egy lapon jegyzik a világban. Alkotásai a tökéletes kompozíció és markáns fény-árnyék játék mellett a szeretetteli lélekdússágáról is tanúskodnak. Büszkék vagyunk rá, hogy a családjával a 30-as években itt töltött nyaralásai során nálunk is készültek boldogságtól sugárzó felvételei. Kinszki Imre és fia szomorú sorsát megismerve ezek még élesebben ragyognak egy jobb világ reményében.

A Kinszki család nyaralásait Kinszki Judit, valamint az egy ideig itt élő Bächer Iván irásain keresztül követhetjük.

Bächer Iván: "Kinszki Imre kimagasló eredménnyel végezte el a piaristák gimnáziumát, orvos szeretett volna lenni, de egyetemre nem mehetett az úgynevezett numerus clausus miatt. ...Kinszki tehát nem egyetemre ment, hanem hivatalba; a Gyáriparosok Országos Szövetségének irattárában helyezkedett el, ahol az általa tökéletesen elsajátított öt idegen nyelven intézte a hivatal levelezését. Itt ismerkedett meg gyors- és gépírónő asszonyával is. Két szép gyermekük lett, azokkal kezdtek aztán Verőcén nyaralni."

Kinszki Judit meséli: "Mindig Nógrádverőcén nyaraltunk. Amikor vége lett az iskolának, oda lementünk. Jött egy stráfkocsi, arra rápakoltak kosarakba ágyneműt, mindent levittünk, és lenn voltunk egészen addig, míg nem kezdődött a tanítás. Apámnak volt szabadsága – három hét biztos volt –, és lejött. Amikor nem volt, akkor jött minden nap vonattal. És amikor én már nagyobb kislány voltam, minden nap kimentem a vonathoz eléje. Nógrádverőcén óriási kirándulások voltak, föl a hegyekbe kisvasúttal. Nagyon sokáig jártunk oda. Már egy évvel azután, hogy megszülettem, van rólam fénykép ott lenn. És egészen addig, ameddig már a nagyon nehéz, háborús idők nem jöttek." 

"Kinszki Imre mindennap munka után és persze minden hétvégeken és minden verőfényes verőcei nyaralónapon fényképezett. A képeket maga hívta elő, és maga nagyította és válogatta és rendezgette ma is meglévő csinos albumokba." B.I.

 "Mindig ugyanarra a helyre jártunk. Nagyon jóban voltunk azokkal, akiktől béreltük a házacskát, egy tanító volt, a Szilágyiék, és ezt 500 pengőért egész évre kibérelték a szüleim, a házikó állt összesen egy szobából, tehát ilyen kis pavilonszerű volt. A háznak volt egy verandája. Egy szoba és egy veranda. Nem volt konyha, a verandán főzött anyukám, vagy ha jó idő volt, kinn a kertben. Nem volt fürdőszoba sem a nógrádverőcei házunkban. Volt egy ilyen fürdőház, egy ilyen kis bódészerű, amiben volt egy ilyen nagy bádog teknő, és egy kanna, volt egy ilyen üst, ahol lehetett vizet melegíteni, ha begyújtottak fával. De ezt szinte sohasem kellett használni, mert a Duna tiszta volt, gyönyörű, inni lehetett volna belőle. Tehát lehetett benne fürdeni." K.J.

Egy nógrádverőcére küldött levelezőlapon a világ legaranyosabb szerelmi története - az alsó képen Kinszki Judit anyukája (sz.:1899) és apukája (sz.: 1901) - Kinszki Gábornak, Judit testvérének írta a barátja 1938-ban

"Évi nevében írok, most már elhatározta, hogy Gabinak lesz a felesége. Megis kérdezte anyukát, hogy tudja-e, hogy a Kinszki néni öregebb, mint a Kinszki bácsi. Azt mondta, hogy nem. De igen, mert a Kinszki néni mondta. Anyuka azt mondja: nem baj. Évi azt mondta akkor, hogy akkor már miköztünk sem baj az a kis korkülönbség."
Hátoldalon: "Kinszki bácsi készítsen sok fényképet N.Verőcéről! Na most szerbusz sógor, sietek a levél írásával, hogy játékra is maradjon idő. Kezeit csókolja T.szüleidnek és téged csókol: Palika"
(Judit néni szülei állítólag nem valós dátumot diktáltak be esküvőjükön, hogy ne tünjön fel, hogy Imre 'múltszázadi' nőt vett feleségül.

"Anyukám főzött mindennap. Vásárolni is lehetett ott helyben jól. Volt, a Wawrik nevezetű román férfi, ő volt a boltos, nagyon jóban voltunk vele, egy nagyon értelmes ember volt. Anyukámnak volt egy petróleumfőzője, volt benne két kanóc, lehetett csavarni, és akkor fölötte pedig volt egy olyan lap, amit ki lehetett hajtani, tehát két edényben egyszerre lehetett rajta főzni. Ezen főzött anyukám. Két fogást is meg tudott egyszerre csinálni, de bármit, még kirántott ételeket is tudott, azt nagyon szerettük mindannyian. Volt mindig nagy vendégség, rengetegen jöttek mindig a rokonok, imádott odajönni anyukám több testvére is, az Aranka, a Gyöngyi. Soha nem aludtak ott, jöttek-mentek. Óránként volt vonat Pestre és Pestről is." K.J.

A családtagokon kívül barátok is körülvették őket. Itt élt akkoriban például Görög Etelka (a képen), aki férje, Kandó Gyula festőművész rokonsága által került Verőcére. Kinszki Imrétől tanult fotózni, később Ata Kandó néven vált világhíres fotóművésszé. (Ata Etelkából lett, nem tudta kimondani a nevét kisgyerekkorában - a Kandó vezetéknevet férjétől vette fel.)

Ata Kandó így mesélt erről a Nógrádverőcén készített képéről: „Egyike életem legelső felvételeinek 1932-ből, mielőtt kitanultam a fényképészetet…” 

Ezeken a képeken Reismann Marian fotós szerepel. Az első képet Kinszki Imre készítette Nógrádverőcén, a második a fortepanról való. Ő élete végéig visszajárt - az 1980-as években a Kurtág házaspárt fényképezte itt.

Kálmán Kata, aki az emlékezetes képeket készítette Móriczról Leányfalun, szintén Kinszki Imre közvetlen baráti körébe tartozott férjével, Hevesy Ivánnal együtt.

Ez a fotó is a közelben készülhetett, és szintén köze van Kinszki társaságához. A "Munkakör" diákcsoportja kirándul  1930-ban - A Pilisbe és a Börzsönybe jártak, mert Gödön volt a találkahelyük... A fotó jobb oldalán Robert Capa (itt még Friedman Endre) mellett Bálint Endre festőművész áll. A balszélső sapkás nő Horna Kati, aki Endrénk első szerelme volt, vele távozott az országból, majd aztán Spanyolországban és Mexikóban lett híres fotós. Bálint Endre később Kandó Gyula papírjaival menekült meg. Ata Kandó viszont férjével Franciaországba ment, és ott Capa segítette őket...

De térjünk vissza a Dunakanyarba és hallgassuk tovább Judit nénit!

„Nagyon jó volt ott lenni. A Duna, hát az zseniális dolog volt. Mi általában reggel lementünk és akkor egész nap ott voltunk. Én amilyen régre vissza tudok emlékezni, én már tudtam úszni. Ott nőttem föl a vízpart mellett. ...Néhány képen épp labdázik Gábor. Apukám nagyon szeretett ilyen képeket csinálni, ahol mozgásban van valami."

"A családfő a két-három heti szabadságot leszámítva természetesen mindennap bevonatozott a városba. De vasárnaponként és a szabadság napjaiban mentek a Dunára és fel a Börzsönybe, mint minden verőcei nyaraló.

Aztán máshova történt a vonatozás; Kinszki Imrét és a még diák Gábor fiút behívták munkaszolgálatra. Az apáról pontos hír nem jött, csak az volt a biztos, hogy nem tért vissza többé; viszont került túlélő tanúja annak, hogy a kamasz fiút Buchenwaldban úgy ölték meg, mint Szabó István filmjében az olimpikont: addig locsolták vízzel, míg az élet belé nem fagyott." B.I.

"Anya és lánya a pesti gettóban élték túl az ostromot.

Háború után a Liszt Ferenc tér 2.-ben laktak, a Vidor Emil tervezte házban, amelyben az építész irodája, Jaschik Álmos műterme vagy a Vázsonyi család lakása volt, amely háznak tehát több regényt is rejtenek, őriznek vaskos falai – de hát a legtöbb pesti ház falaira ez igaz.

A Liszt téren – lévén a nagyszerű drámapedagógussá lett Judit lánygyermeke, Eszter, egyetemista társam, barátom – gyakorta megfordultam magam is. Kinszki Imre özvegye – nekem nagymama – 1983-ban bekövetkezett halála után magam is részt vettem a lomolásban; a hihetetlen mennyiségű papír, emlék, régi iskolásfüzet, háború előtt lejárt szavatosságú gyógyszeres fiola mellett az én kezemben is megfordultak a fényképek, amelyekről akkor még nem tudtam, hogy mára a magyar fotográfia történetének megbecsült darabjai lesznek.

Juditnál megvannak a Verőcén készült fotók is.

Hallom, nemsokára kiállítása nyílik Kinszki Imrének, és valami albuma is megjelenik majd.

Egy kis Kinszki-verniszázst rendezhetne egyszer Verőce is..." B.I.

 A kiállítást tavaly nyáron rendeztük meg Verőcén - nagy örömünkre Kinszki Judit néni is eljött, aki azóta is velünk van történeteivel. Nagyon köszönjük éltető szeretetét!

Kinszki Imre verőcei képei - amelyekből a legelső montázson egy válogatást láthattok - sajnos nem maradtak egyben. Nagyon szeretnénk összegyűjteni őket!