Nádas Péter így mesélt arról, hogy hogyan került közel a házaspárhoz:
"Miklós kezdeményezte. Én az író-író kapcsolatnak nem vagyok nagy barátja. A szakma inkább eltávolítja a barátokat, akkor meg minek erőltessük. Ez a szakma a személy autonómiáján van megalapozva, amiből a barátság vagy a szerelem miatt sem engedhet az ember. Miklós valamelyik könyvéről írtam egy kritikát, ezt levélben megköszönte, és nagyon barátságosan megjegyezte, hogy figyeli, miket írok én, tetszik is neki, hívjam fel. Nagyon hosszú idő telt el, mire rá tudtam venni magam arra, hogy felhívjam, azután náluk találkoztunk a Városmajor utcában. Talán az első beszélgetésünkön Alaine nem volt jelen. Erre nem emlékszem pontosan, talán nem is tartózkodott a lakásban, talán csak néhány óra múltán érkezett meg. Munkából érkezett. Éppolyan ellenállhatatlan volt vele a kapcsolatom, mint Miklóssal, akivel szemben azért még erősen működött a tartózkodásom. Alaine-nal szemben nem volt ilyesmi. Két férfi között mindig komplikáltabb a viszony, mint egy férfi és egy nő között. Mindketten ugyanolyan erős hatást gyakoroltak rám, mindkettővel rögtön saját nyelven tudtam beszélni, illetve ők velem a saját nyelvükön. A két nyelvnek és a két viszonynak a fekvése nem volt mellérendelő, nem is volt felcserélhető. Önálló nyelvek voltak, ahogy ők egymás mellett is önállóak maradtak. Alaine-t nem azért érzem a mai napig közel magamhoz, mert Miklós felesége volt, s fordítva még kevésbé. Mindkettőjüket a maguk formátumában szerettem, vagy szeretem a mai napig, s ezzel így voltak ők is, ami igazán nagy ajándék volt az életünktől." (konyves.blog.hu)
Mészöly Miklós és Polcz Alaine
Nádas Péter Mészöly Miklósról:
"Alapvetően két emberrel volt mély viszonya: Alaine-nel, a feleségével, meg velem. Ez egy nagyon érdekes viszony volt, mert nagy volt közöttünk a korkülönbség. Volt benne egy kicsi apai; nekik nem volt saját gyerekük. Amikor megismertük egymást, akkor kétségtelenül és föltétlenül, ezt mindig mondták is, csak én ilyenre nem tartottam igényt. A szó lélektani értelmében egyáltalán nem, a szó szakmai értelmében igen, de az egy más viszony volt, az egy kölcsönös viszony volt." (Privát Mészöly)
Fonott szék és árnyéka (Nádas Péter fotója)
...és így beszélt arról az időszakról, amikor felhagyott az újságírással, és lekerült Kisorosziba:
"Rettenetesen féltem, hogy mi lesz velem. Mészöly Miklós feleségével, Polcz Alaine-nel sétáltunk a Városmajorban, és kérdeztem tőle, mit csináljak, mit tanácsol. Azt mondta: „A mezők állatai és az ég madarai sem kérdezik, miből éljenek. Az Úr mindenkiről gondoskodik.” Ez a mondat lehetett volna éppen rossz hatással is rám, ha nem lettem volna megkeresztelve, és ha ez a tény éppen azokban az években nem jelentett volna számomra valami nagyon fontosat. És ez a mondat más okból is fontos volt nekem: morális gondjaimhoz képest még mindig jobb és tisztességesebb megoldás volt a gondviselésre bízni magam, mint továbbcsinálni egy olyan munkát, amely semmilyen módon nem elégíthetett ki.
Aztán elköltöztem Budapestről. Egy parasztház tisztaszobájában laktam Kisorosziban, és tulajdonképpen nem tudom, hogy miből éltem. Éhezni nem éheztem soha, de nagyon keveset ettem, idős parasztasszonyok etettek. Ha zöldbab volt, akkor zöldbabot kaptam az öregasszonyoktól, ha pedig a paradicsom érett vagy a zöldborsó, akkor hozták a zöldborsót vagy a paradicsomot. Volt egy macskám, és ha vettem egy doboz májkonzervet, megfeleztem vele. Kaptam öt krumplit ajándékba, a kertben volt kaprom, amit én ültettem, kitaláltam egy ételt, a kapros krumplilevest. Ezt különben még ma is szívesen esszük." (Élni az idő ellenében, írni az ár ellenében)
Nádas Péter íróasztala Kisorosziban
Ablonczy Anna, Polcz Alaine szerkesztője mesélte: "Az alkotói elvonulást Nádas Péter kezdte. De akkor még a faluban laktak. Mészöly Miklós, Nádas Péter és Alaine nagyon közeli barátságban voltak. Az vonzotta őket Kisorosziba, hogy annyira jó, békés, elzárt, csöndes hely. Aztán elkezdtek hozzájuk kijárni.
Szívesen beszélek róla, mert nekem megváltoztatta az életemet időtöltés tekintetében. Egy értékes házaspár, akik új dolgokat hoztak be. Alaine gyűjtötte például a vadvirágok magjait. Különben én is gyűjtöm, aztán van, ami megmarad, és van, ami nem. Vannak védett növények is. Alaine kedvence például a kikerics.
Alaine nagyon sokszínű volt: könyveket is írt, de mindig mondta, hogy ő nem író. Ennek ellenére írt, mert szeretett írni, nagy mesélőkedve volt. Mészöly Miklóstól persze kikapott időnként: „azt nem úgy kéne, meg hogy lehet ilyen mondatot leírni”, de Miklós sokszor az ő álmaiból és sztorijaiból merítkezett. Alaine, amikor mi később beszélgettünk, ezeket azonosította is. Sok minden előjött, és akkor ő néha mondta, hogy „ezt például én meséltem”. Mélységesen tisztelték egymást. Egymás munkásságát és önmagukat, önmagukért." (Privát Mészöly)
Nádas Péter fotója a kisoroszi házának ablakából
Nádas így írt kertjéről, ahol az Emlékiratok könyve című regényének első, általa megsemmisített változatát írta:
"Valamikor a korai gyermekkoromban Jókainál olvastam egy kertről, s ennek a paradicsomi helynek a képzete azóta el nem hagyott. Aztán én is laktam egy nagyon hasonló kert közepén egy dunai sziget csúcsán, egy olyan kertben, amelyet valaki egykor nagyon nagy gonddal és művészettel ültetett, most azonban magára hagyott. Ahol minden szabadon burjánzik, de mögötte azért még ott áll a felismerhető emberi terv.
A saját kert néhány évtized múltán eleven emlékirat lesz." (Nádas Péter: Saját kert)
(Nádas Péter fotója Polcz Alaine-ről)
Polcz Alaine 1977 karácsonyán egy novellát ajándékozott férjének, amit annak halála után talált meg és írt újra:
"Én a huszonnyolc karácsonyi csomagot szerencsére már szétosztottam, a mi karácsonyfánk is elő volt készítve. Kicsi, cserepes ezüstfenyőt vett Miklós, hogy majd kiültethessük Kisorosziban. Csak nem tudjuk, hova. A ház kertjébe, ahol most lakunk a faluban, vagy a telekre, amit vettünk? A telek gyönyörű, fönn a dombon, Visegráddal szemben, lenéz a Dunára. Mögötte az erdő, alatta szőlők." (Halál és cserepek)
Mészöly Miklós és Hrabal Kisorosziban
Mészöly Miklós a kertről és a vendégeiről - „Hogy-hogy kert? Paradicsom. Kis homoki vad szekfüs rét, néhány sor pusztuló szőlő, kiöregedett szilvafák, akác, ősfű, vadfű, fácánok, nyulak, őzek, szarvasok, a talaj állítólag olyan magas kvarc tartalmú homok, hogy már gyógyít, viszont ellen is áll a mezőgazdasági akaratoskodásnak, az úri virágoknak - meg rajta egy kisebb faház. Nagyjában meg is változott az életritmusom, amióta „birtokos" vagyok. A barátaim oda szoktak kijönni, sok fiatal is. Amolyan peripatetikus keretet ad ez a táj a találkozásainknak, — amelyek egyébként teljesen spontánok, még azt se mondhatnám, hogy rendszeresek, csupán mindig megismétlődnek…” (Jelenkor, 1981)
Polcz Alaine Kisorosziban (Nádas Péter, 1980)
Nádas Polcz Alaine versolvasásáról:
"Arra nem emlékszem, hogy Nemes Nagy versei miként költöztek be a tudatomba. Amikor hatvannyolc tavaszán Mészölyéket megismertem, már benne volt. De aztán még mélyebbre költözött, mert a kisoroszi estéken Polcz Alaine olykor Nemes Nagy verseket olvasott. Nála jobban és szenvedélyesebben senki nem ismerte protestáns kopogósságukat és szemérmes olvadékonyságukat. Évtizedekkel később a rádióban olvasott Nemes Nagy verseket. Érdemes meghallgatni a hangfelvételt." (Privát Mészöly)
Polcz Alaine írta: "[…] talán kétszer-háromszor volt életemben számon tartott születésnapom. [Miklósnak] nagy ritkán eszébe jutott. De akkor pár sorral mit tudott adni! Egyszer Kisorosziban, 1985. október 27-én reggel a konyhaasztalon találtam ezt a verset a következő ajánlással: „Születésnapodra - mint mindig - késve." M.
ÖT STÁCIÓ
1.
Hogyan találhatnék, valami semmit –
bámulva reggeltől hosszan
a szorgos okoskodást,
ahogy a világ teszi magát,
teszi a rendet a rendetlenségbe,
ama másik, másképp lehetetlen
engesztelhetetlen rendbe.
2.
Megtörtél kemény ész, bevallom.
Szél ha zug, süketen is hallom.
Fészkeli magát a törésbe,
forrasztva a részt az egészbe.
3.
ím lehajtod fejed a keresztre,
a hordalék szigetre.
4.
Vagy mégis valami elevenre?
5.
Micsoda madár!
(Egész lényeddel című könyvből)
Nádas Péter egy fáról:
"A természet nagyon fontos volt. Úgy is mint a növények, úgy is mint a környezet: a hó, a sár, az eső. Minden nagyon fontos volt. Miklósnak is szerintem gyerekkorától, a dunai kalandjaitól. Ez volt a Duna-parti fa. Templomfának hívtuk. Főleg az Alaine-nal sétáltunk ki ehhez a fához, vagy én egyedül. Miklóst a Templomfa, mint ilyen, nem érdekelte. Legfeljebb az elnevezés, meg az, hogy milyen hülyék vagyunk, és ott mindenfélét érzünk, amit persze egy normális ember nem érez." (Privát Mészöly)
Nádas Péter: A fa. Polaroid-sorozat, 504 kép 6 képtáblán
Nádas Péter hűsége a körtefához - "Számomra ezelőtt harminc évvel a kisoroszi kertet két hétre otthagyni, valódi konfliktust jelentett. Alig bírtam elviselni a gondolatot, hogy amikor majd visszajövök, minden más lesz. Fontos dolgok nélkülem történnek meg. Egy ostoba utazás miatt nem tudom követni a változást, kimaradok valamiből. Mikor ezt a körtefát egy évig fényképeztem, el kellett menni Salzburgba. Megnézni a galériát, ahol a fáról készült képeket ki fogják állítani. Ez egy hétig tartott, tehát kimaradt egy hét az évből. Nevetséges. Egy csonka év. Tél volt. De nem igaz, hogy télen egy fán semmi nem változik. Éppen az ötszázhat kép mutatja, hogy nincsen más, mint változás. Nekem ez az egy hét máig hiányzik ebből a képsorból. Senkinek nem hiányzik, természetesen. De amikor egymás mellé helyezem a képeket, látom, hogy hiányzik. Az együttlét egyhetes hiányát jelenti, amit a képsoron belül nem lehet megmagyarázni." (Nádas Péter: A szabadság hűvöse)
Polcz Alaine Kisorosziban (Nádas Péter fotója)
...és Mészöly állandó hűtlenségéről: POLCZ ALAINE levele MÉSZÖLY MIKLÓSNAK, 1977. november, Kisoroszi
"Kincsem, éjjel ¾ 3. Két Eunoctinnal és két Eleniummal a hasamban sétálok a lakásban. A szombati leveledet kivettem a levélszekrényből. A száraz kenyér, a pimpósodó bor és minden idegszálam, és a befutott telefonok tudatják, hogy elmentél már szombaton. […]
Azt mondtad, elkerültük egymást. Azt válaszoltam, hogy igen, véglegesen. A Te szavad és ígéreted semmi? – Emlékszel, hányszor mondtam az utóbbi két hétben, hogy fontos problémáim vannak, beszélni szeretnék Veled. Sohase volt időd. Tényleg elismerem, nagyon sokat kellett dolgoznod – hát most ülök és bámulok. Megint K.-val töltötted a hétvégét. Hát, ha már megint kezdted, legalább délire, délutánra nem voltál képes átjönni Orosziba?
Emlékszel, amikor Filikét otthagytam idegenben, másodszor nem ismert meg (egy nap múlva), mert tudta, hogy még egyszer nem bírja ki. Én most tudom, hogy az a kutya mit érzett.
És amit kérek, most végleg és azonnal engedj kilépni az életedből. Most már nem akarom a barátságodat se. Gyenge vagyok elviselni. Hagyjál menekülni. Egy nagyon rövid és nagyon világos útra értem. Nem igaz, nagyon sötét – de annál jobb. Mert úgy tűnik, minden jobb.
Visszamenőleg semmiért nem haragszom. Életem egyetlen jó ideje Te voltál. Aztán fizetni kellett. Biztos igazságos. Semmiért nem felelsz. Ilyen vagy, ilyen voltál. Mondtam már, Istennek – akiben néha hiszek, néha nem – panaszkodhatnék, mert ő hagyott mindent. Mert ugye egy hajszál sem eshet le a fejemről az ő akarata nélkül? – Akkor mit akarsz? (Én mit akarok?) Semmit.
Talán túlságosan sok voltál nekem és én kicsinyes. Vagy túl engedékeny, a keresztyénség csődje? Hagytalak ilyenné lenni, olyanabbnak, mint Magad is vagy, Magadtól. De hát tűrtél volna Te féket? Most sem tűrsz egy vagy két óra korlátozást. Azon múlott, hogy elkerültük egymást. Mindig ráteszed az utolsó két órát, Csehszlovákiában két napot. Kincsem, nem is értem, mi ez? Szerelem vagy embertelenség? Mindegy, túlcsordult a pohár.
És majd elfelejtettem. A konferencián találkoztam egy öregedő professzorral, boldog volt, fiatal feleségétől kisfia született, és ragyogott, és fiatal volt. Igaza van.
Mert mindezt elviselném, ha azt hinném, van értelme. Amiket a múltkor mondtál és az új események válaszoltak a kérdésre, amit öt éve teszek fel magamnak. Lendítő vagy lehúzó erő vagyok az életedben? Ha valóban, bármiben kellenék, nem így viselkednél. Isten Veled."
Mészöly Miklós Nádas Péter fotóján
Mészöly Miklós levele az időközben Gombosszegre költözött Nádas Péternek az elzárkózásról (1984) - "Egy hete már idekinn Orosziban. A sok eső dzsungelt csinált a hegyből, amazonasi vegetáció. Péter beszámolójából látom, hogy nálatok is vegetáció dúl, az építkezésé és ez minden mást kizár. Kizárás jól működik itt is; Ali jár le a faluba, egy hete tévében látok csak nem-kívánatos embert."
Nádas Péter fotója
Nádas Péter a házaspárról:
"Két nagy ember volt, két hihetetlen erős személyiség: az egyik nő, a másik férfi, és ez a szó klasszikus értelmében egy olyan idegenség volt a számukra, hogy egyszerűen nem tudták megszokni egymást. Az Alaine állandóan azzal élcelődött, hogy a Miklós férfi (hát mi a fene más lehetett), a Miklós állandóan azon bosszankodott, hogy az Alaine nő, miközben nem tudtak egymástól elszakadni sem."
Polcz Alaine a férjével együtt töltött utolsó időkről: "A halála előtti években sokszor, többnyire elutasító, sőt goromba is volt velem. De az utolsó hónapokban, Kisorosziban, ha elmentem valahova, Krisztina – erdélyi segítségem – látta, hogy áll az ablakban és órákig nézi az ösvényt, ahol jönnöm kellett. Mire beléptem, leült, és elfordította a fejét. Krisztina szerint féltékeny volt mindenre, arra is, hogy tovább élek. Judit, életem tanúja szerint nem tudta megbocsátani, hogy minden látszat ellenére, sohasem tudott egészen elszakadni, függetlenedni tőlem." (Polcz Alaine: Egész lényeddel)
"Együtt fogalmaztuk meg a gyászjelentését. A gyászjelentésünket.
Ennek előtörténete van. Pertorini Rezső - akivel az Orvosi pszichológia a gyakorlatban című könyvünket írtuk - munkatársam, jó barátom, negyvenöt évesen hirtelen meghalt. Azelőtt házasodott, kicsi fia volt. Megkaptam a gyászjelentését, rajta, hogy ilyen meg ilyen tudományos végzettségű, ennek meg annak az elnöke, titkára, vezetője, ezek az intézmények meg amazok jelentik és gyászolják. Néztem, néztem, s azt gondoltam, hogy így nem jó. A papír hátára megfogalmaztam a saját gyászjelentésemet:
„Polcz Alaine, megszabadult. Testét a Farkasréti temetőbe helyezzük” - ekkor meg ekkor.
A gyászjelentés meg a hátoldala ott maradt az íróasztalomon. Miklós későn jött haza. Megérkezett, elolvasta, berontott hozzám. „Mi ez?” „Megfogalmaztam a partecédulám, mert nem szeretem, ha bonyolult. ” Rám nézett, dühösen és fölháborodva. „Megbolondultál? Mindenki rajtam fog nevetni, azt hiszik, hogy tőlem szabadultál meg!”
Később, ezen nevetve, Kisorosziban az övét és az enyémet is megírtuk.
Jóval később, amikor már nem beszélt, s úgy tűnt, hogy nem lehet vele kontaktusba lépni, a kezébe vette, nézte: „Ne azt írd, hogy »Kívánságára a hamvait a kisoroszi kertben szórjuk szét«, hanem elszórjuk. ”
Meglepett a pontos, világos fogalmazás. Értette a nyelvet, az életet s a halált. Akkor is."
(Polcz Alaine: Barátaim a bölények)
Nádas Péter körtefája
Utóírat - "A bilincs a szabadság legyen" c. könyv születéséről szóló Polcz Alaine és Ablonczy Anna levelezésből:
Annácska,
olyan nagy anyagot zúdítottál rám (rémes, szorít a szerelem), hogy kapálózom alatta. Mintha a Niagara-vízesés alatt állnék. Ezt a hasonlatomat Miklós szellemi és tárgyi hagyatékára szoktam mondani. Láttad a Niagarát? Még a közelébe menni is csak védve lehet - csuklyás esőköpenyt adnak rád, és egy erre a célra épített helyre vezetnek (persze fizetsz érette), és akkor megdöbbenve állsz. Az élet megszűnik körülötted, Ő uralkodik. A dübörgés minden hangot kizár, elnyom. A látvány is. Nincs semmi más. És lassan ellep a vízpermet (azért is adnak rád esőköpenyt csuklyával). Alatta csak meghalni lehet. Ilyen az életem is: mint vízesés, mely elszakadt önnön robajától. De majd - hamarosan - kiment a halál.
Emlékszel, a múltkor mondtam, hogy élni szeretnék és meghalni. Mind a kettőt teljesen. És nem lehet. Egyik kizárja a másikát. De csak azért, mert mind a kettő túl sok. Ezek után kérlek, meríts egy vödörrel ebből a szerelem-Niaga- rából: nézd át és írjuk meg a különböző korok szerelmi felfogását. Úgy, ahogy akarod, vagy ahogy látod. Erre szükségünk van. Ez egyúttal megfelel Márai felfogásának a szerelemről. Ő egy mondatban megfogalmazta a lényegét.
Azután nézd meg az Értelmező Kéziszótárban, mit írnak a szerelemről, hadd mulassunk egy kicsit. írjak dátumot? Ne írjak? Véletlenül tudom, hogy május 30-a van, mivel az előbb mondtad telefonon. Nem, nem gondoltam, hogy lavina lesz, amit rám zúdítasz. Nem is csak ez, hanem a melléklete, amit összeszedtél, igen nagy anyag. Te jó ég! Hát vannak, akik ma is komolyan foglalkoznak a szerelemmel? Mármint az elmélettel. Persze az irodalom. Nádas Péter a hatszáz oldalas Emlékiratok könyvében egyebet sem tesz. De hogyan? Mindenféle szerelemmel.
Ölellek: Alaine
Képzeld, édes Alaine,
most is egyhuzamban gépeltem le a kazettádat, mikor a munkából és a könyvtárból hazaérkeztem, és fél tizenegyre végeztem is. Meg szokott fájdulni közben a hátam, de egyszerűen nem bírom abbahagyni, annyira kíváncsi vagyok, mi következik. És mindig következik valami, amire nem számítok. Most például a különös álmaid és megrázó emlékeid (Miklóssal, barátaiddal, családdal, Kisoroszival kapcsolatosak) után a kazetta végén a javaslatod, hogy állítsunk össze a leveleinkből egy szerelem-könyvet. Persze, mondtad ezt már nekem előtte telefonon is, de az a helyzet, hogy akkor nem vettem komolyan. Szóval hiába voltam hullafáradt és álmos, a megismételt javaslatodtól pillanatok alatt felugrott a vérnyomásom, a gondolataim meg százfelé szaladtak. Fölmentem ugyan a galériára aludni, és le is hunytam a szemem, de a gondolataim tovább kergetőztek, és nem is hagytak békén mindaddig, míg el nem kezdtem osztályozni őket: fontos, nem fontos, érdekes, nem érdekes, igaz, nem igaz, s a többi. És a hirtelen támadt nagy rendrakásban odáig jutottam, hogy megkérdőjeleztem, létezik-e egyáltalán igazi, kétoldalú szerelem? Mert ha magamat nézem, vagy Téged (az életed és a történeteidet), de még a szűkébb környezetemben is, a szerelem szinte kivétel nélkül magányos műfajnak látszik. Az egyik leggyönyörűbb és legmegrendítőbb magányos műfajnak. ...
Gorka Géza alkotása (1930-as évek)
