Gorka Géza Nógrádverőcén (Fortepan/Bojár Sándor)

A keramikus betelepülőként érkezett, aztán szellemi és művészi hozományával új értéket adott a falunak...

Gorka Gézáról Lívia lánya visszaemlékező sorait idézzük:

"Apám 1920-21 körül érkezhetett Verőcére. Egyedül. Csak a tehetsége jött vele. Elszakadva a 32 éves korában hat gyerekkel özvegyen maradt nagyanyámtól, Gorka Gyulánétól. Nagyon messziről jött, maradt és teremtett. Az akkor létesült Keramos nevű kis gyárba került tervezőnek. Sokat mesélt a sivár albérleti szobáról, ahol először húzta meg magát, a falu bizalmatlanságáról, hogy mit keres itt ebben a kialakult szokású faluban a másképp gondolkodó és újat akaró egyénisége. Túl volt a külföldi mesterekkel töltött időn és művészképző iskolában eltöltött, sokat látott, hallott és tapasztalt éveken."

Szintén Gorka Lívia említi, hogy Gorka Géza barátai a következők voltak: Ascher Oszkár, Szerb Antal, Pátzay Pál, Sárközi György, Fáy Dezső, Meszlényi Róbert, Giergl Kálmán, Lyka Károly, Baktay Ervin, Rácz Aladár, Kodolányi János és Borsos Miklós, valamint a népi írókkal, de a nyugatosokkal is közeli kapcsolatban állt.
Illés Endre így emlékezik: "Érdekes baráti köre volt. A falukutató ifjú írónemzedék mellett sokat járt Ritoók Emma pesti lakásán 1930-ig tartott összejövetelekre. Itt került baráti kapcsolatba a két háború közötti értelmiségi réteggel, ahol Ascher Oszkár szavalta Babits Mihály és Szabó Lőrinc verseit, ott mozogtak a Nyugat írói is, Karinthy maga olvasta fel novelláit. Szerb Antal, Sárközy György, Pátzay Pál és Gulácsy barátja, Fáy Dezső vitatkozott egymással. A háziasszony a Baross utcai lakásban Ritoók Emma volt, aki a holnap városából, Nagyváradról jött Pestre. „Mindenki érezte, valami újnak kell jönni, nyilván ezért jöttünk össze mi is”."

A nógrádverőcei társaság Lyka Károly művészettörténésszel és Szerb Antal íróval (Uj Idők, 1929)

Gorka Lívia így folytatja: "Nem csoda, hogy apám Verőcére érkezve is széles látókörű emberek társaságát kereste. Több évtizedes, haláláig tartó barátság kötötte össze Giergl Kálmánnal, aki a századforduló egyik meghatározó építésze volt. Apám talán legjobban kedvelt barátja és anyám legjobban sakkozó partnere volt. A Popelka-házban élő Meszlényi Róbertre és Elza nénire mindig szeretettel gondolok, mert ’45 tavaszán fedelet adtak szüleimnek. Otthonuk a muzsika háza volt. Meszlényi a zeneművészeti főiskolán tanártársa és barátja volt Kodály Zoltánnak. A szomszéd házban lakó Rozsnyai Kálmán barátja talán a legszínesebb egyéniség volt. Nagyváradról érkezve óriási dedikált fénykép- és könyvgyűjteménye volt Adytól, Lédától, majd Csinszkától. De Oscar Wildetól is, akinek Párizsban a titkára volt. A mostani könyvtár magas, tágas termeiben lakott és dolgozott Edvi-Illés Aladár festőművész. A dombon, felettünk álló Svadló-ház a Hollywood-ból visszatért Huszár Károly, Pufi tulajdonában került. A közelében lévő Makkai-ház azért érdekes, mert Makkai Ödön, a haladó gondolkodású dúsgazdag ügyvéd és bankár, feleségül vette József Jolánt, József Attila nővérét. Attila itt találkozott a baráti kör Ady-köteteivel és Lenin Állam és forradalom című munkájával."

Kovács-villa (később Gorkáék háza) egy korabeli képeslapon (1884-ben épült)

"Apám 1924-ben kötött házasságot anyámmal a Kovács család nem kis ellenkezése ellenére. Nem láttak biztonságosnak egy kezdő művészpályát. De apám nagyszerű társnak bizonyult egy életen át. A kezdeti anyagi nehézségekre már én is visszaemlékszem. A Keramos Rt-ben való alkalmazása csak rövid ideig tartott. Hamar kiderült, hogy önálló elképzeléseit csak egy szabad közegben tudja megvalósítani. A 30-as években az egész világgazdaságra jellemző pangás hátterében kellett önálló műhelyet teremtenie. Új utat keresett. A polgári szecesszió és népi keramika között sok vajúdással találta meg azt az utat, ami a születő modern magyar kerámiaművészetet összekapcsolja Európával."

Badár Balázs, Gorka mezőtúri tanítómestere

"Érdeklődése középpontjában három fő ágat tudnék megnevezni: a magyar népi kerámia gazdag kincsesházát, a habán fajanszot és a kínai agyagművességet. Az első kettő mezőtúri és felvidéki élményekből maradt, az utóbbi örök eszménykép."

Gorka Géza égetőkemencéje 

"Sokat olvasott a szakma múltjáról, rengeteget kísérletezett, nagyon foglalkoztatta a mázak kémiája. Ebből a nagyon mély szakmai szeretetből, az egyéniségében rejlő tehetséggel, kultúrával és a soha el nem csüggedésből tudta az életét és eredményeit felépíteni. Lyka Károly, aki akkor már barátja és kritikusa volt, egyszer azt mondta: „Amihez hozzányúlsz, elgorkásítod”."

Gorka Géza munkatársaival a műhely előtt

"1935-től a modern magyar kerámia az európai szakma vérkeringésébe került. Magas lépcsőházunkban sokasodtak a bel- és külföldi arany, ezüst, pecsétes kitűntetések és diplomák.
Az 1935-től 45-ig terjedő 10 évre mint szüleim életének kiteljesedésére gondolok. Magyarország akkor gazdaságilag és kulturálisan nyitott életet élt. A pengőt beváltották a világ összes bankjában. A Cserépfalvi kiadónál megjelentek a bátor tollú falukutatók - Veres Péter, Szabó Zoltán, Kodolányi János és Móricz - írásai, kritikával ostorozták társadalmunk rétegeit. Szerb Antal irodalomtörténész meghatározta helyünket a világirodalomban. Költőink fordításaikkal örök barátunkká tették a világ költészetét. József Attila sok más ifjúval együtt a párizsi Sorbonne-on tanulhatott. Budapesten a Nemzeti Szalon kiállításain Derkovits, Szőnyi és Czóbel együtt állít ki, Lyka és Petrovics írja a kritikákat. Rendszeresen veszünk részt Berlin, Párizs, New York kiállításain.
Ebből a nagy mozgásból természetesen Verőcének is jutott. Kis házai hosszabb-rövidebb ideig lakókat kapnak. Kozma Lajos építész át is alakítja házát ízlése szerint. A Karinthy, Devecseri családok vissza-vissza térnek. Az Indiát járt Baktay Ervin színes baráti körével itt ver tanyát. A szobrász Medgyesi Ferenc, a fiatal Vilt Tibor, az író Dékány András, Cs. Szabó László, az építész Weichinger Károly, Rados Jenő, az orvos Rusznyák István, Német Antal rendező színészeivel látogatója a falunknak. A szomszéd ház vendégei az amerikai filmvilág magyar származású nagyságai. A régi baráti körből már mint újságíró tér vissza József Jolán.
A mai értékrenddel elképzelhetetlen színes kulturális élet volt a 2500 lakosú kis faluban. Halk szavú anyám vendégszeretete, apám sziporkázó, szellemes értelme vonzotta az embereket. Sok érdekes beszélgetésnek és vitának voltam tanúja, mert vita is volt, nem is kevés. Mert hitték, hogy „eléje kell menni a dolgoknak” (apám kifejezése). Sem származás, sem életkor, sem vallás nem számított, csak a gondolat és a mondanivaló. Izgalmas, fortyogó, gürcölő, szabad és kötődő, ellentmondásosak voltak ezek az idők."

Gorka Géza alkotása (1930-as évek)

(Petry Béla által készített ex-libris)

"Apám munkásságának csúcsát a művészettörténettől függetlenül a 40-es évek elejére teszem. Akkor kapta meg elismerésként Orbán Dezső és Szőnyi István mellett az állami aranyérmet, amit a „primusinterpares”, első az egyenlők között felirat és nevének nyomata jelez. Ez az érem 1945-ben az életét mentette meg. Amikor 1945 nyarán visszamehettünk a házba, az európai hírű kerámiagyűjtemény összezúzott cserepei bokáig értek. Ültünk a szétszedett, kiégett házban, anyám súlyos betegen feküdt, és apám azt mondta: „a végtelen a tenyerünkben van”. Tizenöt év kellett, amíg újra elfogadták. Az élet meg ment tovább és tovább, ahogy a kor menni engedi. Családja, lánya, unokái és dédunokái gazdag, végtelen életét lelkük tenyerében tartják."

Az összetört kerámiák színes cserepei

Gorka Géza 1971-ben hunyt el Verőcén. Egykori otthonában és műhelyében a következő évben múzeumot alakítottak ki.

Lánya, Gorka Lívia (1925-2011), Nógrádverőcén született. Így elevenítette fel gyerekkorát:
"Beleszülettem egy állandóan mozgásban lévő életformába, egy összefüggéseket kereső észjárásba, mely szakma is volt, de főképp életforma. Apám megengedte, hogy távcsővel és nagyítóval járkáljak a kertben és a Duna-parton, felfedezve mindazt, ami beletartozott a tér szintjébe. Kilencéves korom óta tanúja lehettem olyan beszélgetéseknek, vitáknak, amelyeket először értetlenséggel fogadtam, majd lassú összerakásuk örömet, hosszú távon pedig - úgy érzem - védelmet adott.
47-ben, apám tudta nélkül - meglepetésként - letettem a fazekasmestervizsgát. De dolgozni nem mertem előtte. A bizonyíték szokatlan körülmények között látogatott hozzánk, amikor népes baráti körrel egy kézműves bemutatóra mentünk, ahol egy fazekas fölényesen buzdította a nézőket a „lám, ilyen egyszerű"-vel, a „megy ez, csak fel kell ülni"-vel. „No kisasszonykám, nem próbálná meg?"-gel. Provokált. Lerúgva szandálomat úgy éreztem：itt és így - merek. A mélyen megsértődött mester dühéért apám cinkos, összenéző nevetése kárpótolt.
Ettől az időtől kezdve és azóta is, a szakmához tartozónak érzem magam. Nem kívülállóként, hanem különállóként.
A 45 utáni idő, az ún. „kőalatti élet" - amikor Verőcén egymás mellett dolgoztunk - egybemosódik. Ösztönösen ragaszkodtunk ehhez a mesterséghez, ahol nem kellett nagy szavakkal és ábrázolással „vallani” a körülöttünk lévő életről. A csendes verőcei házban a napi fizikai munka mellett rengeteget olvastunk, beszélgettünk. Építkeztünk.
„Eddig jutottam, menj tovább" - bocsátott apám utamra."

(Pest Megyei Hirlap, 1959. július)

"1960-ban, mikor eljöttem, eljöttünk - férjemmel, fiammal - Verőcéről, jóformán minden közös barátot elvesztettem. Nem receptkönyvet hoztam magammal. Annál sokkal többet. Egy gondolatokkal teli, játékos gyerekkort, melynek apró ismereteit összefüggő tudássá kellett olvasztanom. Az olvasás szeretetét, kíváncsiságot, várakozást." - fejtezte be visszaemlékezését Gorka Lívia.

Kedves Olvasó!

Köszönöm, hogy érdeklődött a Dunakanyar kultúr- és helytörténete iránt!

Küldetésemnek tartom, hogy bemutassam ezt a szívemhez közel álló helyet...

A blogposzt önkéntes munkával jött létre, aminek folytatását itt támogathatja:

Fábián Erika OTP Bank 11773119-15463812 (Adomány megjegyzéssel)

Szeretettel várom sétáimon is! :)

https://seta.dunakanyarkult.hu/