Ez a szóösszetétel szállóigévé vált a múlt századfordulón... De mi volt az eredete?

Világ (1911)

Talán 1902-ben csattant el az első pofon:

A nagymarosi háború  (Váci Hirlap, 1902) Múlt hétfőn valóságos kis vérfürdőről emlékezett meg a fáma, mely vasárnap délután folyt le Nagymaroson. Tudósítónk túlzottnak mondta a hirt s a következőket jelenti: A nagymarosi nyaralóközönség mostanában nagyon unhatta magát és unalmában arra gondolt, hogy valamit rendezni kéne, de valami mulatságosat! Műkedvelői szinielőadás, tánckoszorúcska: mindez agyonunt és elcsépelt szórakozás. Valami mulatságosabbat és izgalmasabbat! A végén megtalálták: általános nagy verekedést fognak rendezni. Két ügyes fiatal ember lesz a főrendezője és résztvesz benne a nyaraló egész intelligenciája. A közönség botokkal fölfegyverkezve összegyűl a mulatság színhelyén és aztán két pártra szakad, a melyek mindegyikének egy-egy főrendező a fővezére. Adott jelre: püff neki! megindul a verekedés. Mindenki addig, ott és úgy veri az ellenfelét, a meddig, a hol és a hogy bírja. A mulatságot vasárnap tartották meg, fényes sikerrel. A róla szóló tudósítás (a báli-tudósitások mintájára) igy szól: Előzményül csak annyit kell tudni, hogy Nagymaroson egy Weisz nevű hivatalnok összekapott, Bérczi Oszkár jogásszal (a budapesti rendőrkapitány fiával), a ki erre párbajra hivatta ki Weiszt. Weisz azonban megtagadta az elégtételt, mire Bérczi tettleg bántalmazta. Most következik a mulatság. Weisz segédei erre bottal támadtak Bérczinek s úgy összeverték, hogy eltörött az orrcsontja. Időközben összesereglett a közönség, mely ekkor két pártra oszlott. Csattogtak a botok, esernyők s vágták egymást, mint a répát. Az assszonyok kendőiket lobogtatva, fejük felett forgatták az esernyőket, a kis „ridikül“ kézitáskákkal bombázták az ellenfelet. A legválságosabb pillanatban két tiszt érkezett a harctérre. Kirántották kardjukat és szét akarták választani a küzdő feleket. Erre sokan azt hitték, hogy a tisztek vagdalkozni akarnak. Revolvereket rántottak elő és lövéssel fenyegették a tiszteket. Erre a két tiszt eltávozott. Hirtelen ötven kőművesből álló csapat jött a verekedők felé. a kik azokat kőzáporral fogadták. Már valóságos vérfürdőre volt kilátás, mikor az előhívott csendőrcsapat megérkezett és véget vetett a nagymarosi háborúnak. Több férfi megsebesült, több nő és gyermek könnyebb sérülést szenvedett. Az újfajta mulatság tehát pompásan sikerült. És senki sem mondhatja, hogy a nyaralásnak nincsenek örömei.

 A következő cikk - amit Koszolányi Dezső barátja, Décsi Imre orvos írt - már értelmezi a kialakult helyzetet:

Pofonok (Világ, 1911) Ä pofon ritkán tragikus esemény, de egy nagymarosi pofon, az már direkt mulatságos. Amikor minden esztendőben a tavasz vége felé egy úr pofonvág egy másik urat Nagymaroson, akkor a lapok rögtön hirüladják ezt mindenfelé, a közönség pedig egy szívvel, egy gondolattal konstatálja, hogy a szezon megkezdődött. Csak volt, aki érezte, hogy ez az ötlet már banális, hát nem mondta, de mindenkinek ez jutott az eszébe, amikor olvasta, hogy az idei szezon első pofonja eldördült. Nagymaroson, vasárnap, június tizenegyedikén este, vonatvárás közben a vasútállomásnál. Egy máskülömben komoly urnak virágos jókedve volt, talán némi alkoholhatásnál fogva is, de főképpen egy vasárnapi nagymarosi kirándulás hatásaképpen. Belekötött egy másik urba, az a másik ur erre pofonvágta, mégpedig az esti lapok közlése szerint, nagyon. ... Ilyen a pesti ember nyaralási pofonja, akár adja, akár kapja, még pedig azért, mert annyi pofon esik a pesti ember nyaralóhelyein, hogy már régen megszoktuk és éppen csak konstatáljuk, de már nem lepődünk meg rajta, hogy az idei nyár akármilyen kevés meleget hozott, de a szezont sokkal méltóbban: pofonnal nyitotta meg.
Ez az egy pofon és valamennyi egyes pofon csak tréfás esemény, de egészben véve mégis el lehet egy kicsit borzadni azon, hogy a pesti emberen milyen vékony a tisztességtudás rétege, olyan vékony, hogy egyetlenegy ellentmondó szó már áttöri, egy pár pohár sör már keresztülolvasztja és az első, amivel a pesti ember igaz mivolta szerint megnyilatkozik, az a pofozkodás. Vannak Pesten olyanok is, akiknek nem ez az igaz mivolta... Vajjon a nagymarosi és siófoki pofonok változatlanul fognak csattogni az idők végéig, vagy lesz idő, amikor békességes, intelligens viselkedésű ember is kirándulhat majd vasárnap a Dunára és a Balatonra? Mit csináljunk, hogy igy legyen? Tanuljunk meg pofont adni és kapni mi is és segítsünk nekik, hogy hamarabb készen legyenek, vagy pedig várjunk csöndben, várjuk meg. amig már mind pofonvágják egymást és talán az utódaik, a tanultabb, emberségesebb, lóversenytelen, pofontalan utódaik fogják benépesíteni ezt a várost?
...Mondottam, emberséges pesti, küzdj és bizva-bizzál!...
Florestan 

A cikk hatására nem szűnt meg a pofozkodás, sőt már úgy állították be, hogy a helyiek kezdeményezték azt. A nyaralók viszont annyira hozzászoktak, hogy többek közt emiatt akarták leszavazni a villanyvilágítás bevezetését:

A marosi lámpák (Pesti Napló, 1913) Maroson, azaz, hogy azonnal méltóztassanák tudni, hogy miről van szó, Nagy-Maroson a modern technika több érdemes vívmánya mindeddig nem nyert alkalmazást. Nem hatolt el Maros egészen konzervativ exkluzivitásába többek között a központi fűtés, a keleti express, a jó modor, a tropikus, créme-szinü smoking és a diner előtt az apéritif. Mindezekről azonban ne essék most szó, nem akarunk eme teljesen destruktív jellegű modernizmusokról. beszélni; nem. egyelőre csak a villamos világításról van szó, amely a marosi sötétségen ugyancsak nem tudott áthatolni mindezideig. Nagy-maros tanácsurai azonban most mégiscsak jónak látták, hogy villamos világítás legyen ... Képzeljék, kérem: a nagymarosi nyaralók élénken tiltakoztak a villamos-világítás ellen. Különösen heves agitációt fejtett ki az ifju-nyaralók pártja. Tiltakoztak a vilarnosvilágitás ellen, a világosság ellen, mondván, hogy ők éjjel sötétséget akarnak és nem világosságot. Ök kifejezetten a sötétség miatt óhajtották Marost fölkeresni és ha éjszaka villamos ivlámpák fénye mellett óhajtanának sétálni, akkor majd bejönnek Budapestre az Andrássy-utra. ... Mi megértjük a marosi ifjúság nemesebb és tisztább intencióit, ők meg akarják őrizni ama kies magyar nyaralóhelyet abban az ősi eredetiségben, amelyben évtizedek óta van. Egy magyar nyaralóhely villamos világítással? Elgondolni is blaszfémia! Az ősi karaktert, az eredetiségei meg kell őrizni. Mert képzeljék el, mi következhetnék az első újítás után? Eltűnnék a por az utcákról, a kitűnő németajkú lakosság ifjai nem pofoznák meg a nyaralókat, a kávéházakban nem lehetne látni az eredeti magyar népviseletet, amely .áll ingujjból és kigombolt mellényből, hotelek emelkednének a Dunaparton, ahelyett, hogy a lakosság természetes egyszerűséggel épült házacskáiban vallhatnák tovább is a nyaralók, a „Vissza a természetbe!“, — nagy elvét, a csendes vasárnap délutánokon nem volna hallható többé a kvint, ultimé ősi csatakiáltásunk és végre vége szakadna a messze földön nevezetes nagymarosi pofonoknak ... Nem ... igaza, van a marosi fiatalságnak. Vagy-vagy. Ha a modern technika vívmányait akarják élvezni, elmennek St.-Moritzba, Ostendebe, Trouvilleba vagy Amalfiba, de nem mennek Marosra - villanyvilágításért!

1923-ra békülhettek ki a felek, vagy cserélődhetett le a nyaralóközönség - akkor nem csattant el először az a bizonyos "nagymarosi pofon", amelyről műdal is született...