Vadas Ernő: Dunakanyar (1930)

Az első Pest-Esztergom járatot a szobi vállalkozó család, Luzcenbacherék indították 1860-ban. Aztán már a bécsi hajók is megálltak nálunk...

Szob hontmegyei falu, a Duna bal part­ján, közel az Ipoly vizének beszakadásához, mely fölött a vasút nemrég épült pompás hídja áll, Esztergomtól és Visegrádtól egy-egy órányira fekszik; a fökáptalan birtoka, magyar és tót lakosainak száma 840. Van pálya-udvara is, s ott a gőzhajók is kikötnek. A természet utáni rajzunkon 1 alatt a katholikus templom, 2 alatt Luczenbacher háza, 3 Csákihegy, 4 alatta vaspálya-udvar, 5 alatt a Luczenbacher-család sirkápolnája, 6 alatt a Duna jobb partja tűnik fel. 

(Képes Újság, 1864)

Konkoly Thege Miklós, a híres csillagász, aki kortársa volt Hartmann Józsefnek, az Óbudai Hajógyár tervezőjének, a következőképpen írt a vállalkozásról: Luczenbacher Pál szobi fakereskedő, a magyar hajózás és hajóépítés egy másik úttörője, szobi fahajógyárában 1861-ben épített egy kis kerékmeghajtású gőzcsónakot, a Mariskát. Luczenbacher általában szerencsés kezű ember volt, vidéki kereskedőből élete folyamán három-négy millió korona vagyonnal rendelkező főrendiházi taggá lett, de a Mariska bizony rosszul sikerült, hajózásra nem igen lehetett használni. A hajótestet, amely fából készült, hamar szétverték, és a gépet, amelyet egy magyar mérnök tervezett, az ócskavas közé dobták. Ekkor szerzett Hartmann tudomást a Mariska kiselejtezéséről s még idejében bejelentve szándékát, sikerült a gépet a pusztulástól kimentve megvásárolnia. A szükséges javítások után ezt a gépet egy kitűnő Höcker-féle kazánnal kiegészítették és Széchenyi Ödön gróf Hableány nevű kisebb hajójába beépítették. A gróf a Hableánnyal kiment az 1867. évi párizsi kiállításra, ahol ugyan a többi hasonló nagyságú hajóval sebesség tekintetében nem versenyezhetett, mivel azok az időközben felfedezett, de Magyarországon még nem elterjedt hajócsavarral voltak meghajtva, azonban a hajó termei s általában egész kiállítása, „mert ehhez Hartmann értett", igen sikerült s ízléses volt, s ezért sikert aratott. Még a kiállítás időtartama alatt Nadar francia fényképész és híres léghajós megvásárolta a gróftól a hajót. 1871-ben a porosz—francia háború idején Nadár a Marne folyón felderítést végzett, de közben felfedezték és elfogták. A hajót hadizsákmány gyanánt a Rajnára vitték és a személyforgalomba állították. Itt robbant fel 1874-ben, helytelen használat következtében a Hableány, amely Hartmann egyik romantikus vállalkozását megtestesítő, jól sikerült alkotás volt.
„Mindenekelőtt tehát oly nagyságú hajót építettek, amely úgy hosszúságra mint mély járatára és szélességére nézve a legkisebb mélységű s legkeskenyebb folyókban illetőleg csatornákban használható legyen.” Széchenyi Ödön
A Hableány gőzös nem volt nagy, hossza 20 métert tett ki, szélessége mindössze 3,66 méter volt, azaz alig volt nagyobb egy mai csuklós busznál. A hajó merülése mindösszesen 46 centiméter volt, ez ideálissá tette a belvízi utakon való közlekedésre.
Az utazás 1867. április 6-án indult, és 43 nappal később, május 18-án ért véget Párizsban. Az útvonal a Dunán vezetett a Lajos Csatornáig, amelyen keresztül érték el a Majna-Rajna vízi utat. A Rajnáról hajózható csatornákon keresztül értek a Marne folyóra, majd a Szajnára és így Párizsba. A Lajos csatorna a Duna és a Rajna folyók vízgyűjtő területeit kapcsolta össze, I. Lajos bajor király építette ki 1836-1845 között 177,6 kilométer hosszan, számos zsilippel, ám keskeny volt a nagyobb hajóknak, és ekkor komoly kereskedelmi forgalomra nem volt alkalmas.
A 2000 kilométeres út nem volt zökkenőmentes, szinte azonnal történt egy olyan meghibásodás, ami miatt Bécset már vontatva érte el a hajó, de itt sikerült a hibát kijavíttatani. A később is előforduló hibák mellett a zsilipeknél való várakozás is hátráltatta az utazókat. Mindemellett a német városokban mindenütt érdeklődve várták, a lapok írtak róluk. Április 25-én értek Passauba, május 2-án érték el a Majnát, majd egy rövid frankfurti szervizelés után május 6-án már Strasbourgnál jártak. Párizsban is várták a hajót a Jena hídnál, kikötésnél Jules Verne fogadta az utazókat, akit az út és Széchenyi Ödön inspirálta a Dunai Hajós című mű megírására.

(Szekeres József: Az újpesti hajóépítés története. I., 1863-1911)

Párkány és Esztergom 1868-ban - a kép Amand Helm bécsi fotós Duna-albumában szerepelt

Ekkor már szükségessé vált a dunakanyari kikötőhálózat kiépítése is:

Hajóállomás megnyitása volt f. hó 7-dikén (csütörtökön) Verőczén. Annak idején említettük, hogy a budai zeneakadémia azon okból nem tarthatta meg Migazziba való kirándulását, mert Verőczén nincs gőzhajózó állomás. Ilyen és számos hasonló eset már előzőleg arra bírta Verőcze község képviselőtestületét, hogy áldozatokat kötött le az esetre, ha a Duna- gőzhajózási társaság Verőczén állomást létesít. Hosszas utánjárásra sikerült annyit kivinniök, hogy az esetre, ha 400 frtot készpénzben lefizetnek és a község ingyen kikötést enged, az állomás feltételesen 2 évre létesittetik, két év múlva azonban, ha ki nem fizeti magát, megszüntethető. A község a 400 frtot elvállalta, Kühn János pedig a saját kőfalánál a kikötést ingyen megengedte. Csütörtökön Balás Ferencz rétsági járási főszolgabíró volt jelen az állomás megnyitásánál, és miután azt rendőrileg kifogástalannak találta, sok szerencsét kívánt a társaság forgalmához, mit Gottschal István hajóskapitány a társaság nevében megköszönt. A hajóállomás ez alkalommal zöld gallyakkal és zászlókkal volt feldíszítve. Az érkező hajó mozsárlövésekkel üdvözöltetett.

(Váczi Hirlap, 1888)

(Fővárosi Lapok, 1889)

Nagymarosi Duna-part, kikötő, szemben Visegrád, a Salamon-torony és fenn a Fellegvár. A felvételt 1894-ben készítette Dabasi-Fromm Géza (Fortepan)

Nagymarosnak hajóállomása 1863-ban, csavargőzösközlekedése Visegráddal 1890-ben létesült.

Visegrád és Nagymaros közt csütörtökön megnyilt a csavargőzös-közlekedés, zeneszóval, mozsárdurrogással, dikciókkal és természetesen bankettel. A nagymarosi kikötőhelynél vasúti megállóhely lesz s Visegrád naponként tizennyolc vonathoz nyer összeköttetést.

 (1890. május 25.)

A XIX. század végi dunakanyari hajózást még nagy lapátdobos, oszcilláló gőzhajók bonyolították (Iris, Vesta). Két rendszeres hajójárat volt, a bécsi és az esztergomi - ezeket akkor már a DDSG osztrák-magyar vállalat üzemeltette.

A verőcei Tóth László írta: "Modern hajóegységek kerültek forgalomba az 1910-es évek elején. Az első osztály utasainak hálófülkék, pazar étterem, dohányzó és női szalonok álltak rendelkezésre. Minthogy a vállalatot az állam erősen szubvencionálta, a tarifák a magyar középosztály számára elviselhetők voltak, nem is beszélve a tisztviselői kedvezményről. Az első világháború nehéz élelmezési viszonyai közepette igen sok bécsi váltott jegyet a hajóra, hogy élelmiszerjegy nélkül teleehesse magát. Mi a kikötőbe jártunk, hogy ne mulasszuk el a hajókról áradó étteremillatot..."

"Ládába rejtve, a bécsi hajón, hagytam el az országot." - írta Kassák Lajos 1920-ban. 

Verőceiek tartanak Bécs felé...

Az Uranus gőzhajó fedélzetén 1935-ben 

A DGT 1928 után teljesen új, gyorsjáratú hajókat helyezett a Dunakanyar, Bécs vonalra (Jupiter, Saturnus, Uranus, Helios). Ezeket a második világháború alatt szinte csak katonai célokra vették igénybe, hadikórházakként is működtek.

Az Uranus 1942-ben

»DDSG MOTOR I. (1910) az első dunai belsőégésű motorhajtású hajó (Fortepan/Magyar Közlekedési Múzeum)

A II. villágháború végéig folyamatosan fejlődött a dunai hajózás. A MFTR hajóparkja már megközelítette a trianoni béke előtti nagyságát: 75 motoros és gőzhajója volt. A II. világháború végén a hajópark jelentős részét (valamennyi mozgásképes hajóját, 56 géphajót és 147 uszályt) Nyugat-Európába menekítették, ahonnan 1946-ban tértek haza. Egy részüket a szovjet haderő lefoglalta hadizsákmányként.

1946-ban megalakult a Magyar–Szovjet Hajózási Rt. és ezt követően három év alatt a MFTR-t teljesen felszámolták. 1954-ben a MESZHART részvényeinek szovjet tulajdonban lévő ötven százaléka a magyar kormányhoz került, s a vállalat nevét Magyar Hajózási Rt.-re (MAHART) változtatták.  Ezt követően motoros, hajócsavaros vontatóhajók sorozatát vásárolta a vállalat a magyar hajógyáraktól.  

Mi meg csak nézzük, hova tűntek a gőzhajóink... (Janák Vendel munkái)

Római őrtorony romja Nógrádverőcénél (Kinszki Imre felvétele, 1930-as évek)

Most, hogy a kormány visszavonja a Limes világörökséggé való nyilvánításának pályázatát, mit kezdünk az emlékeikkel? Salacz Ádám "Római őrtoronyhálózat újjáépítése a kultúra védelmében Visegrád környékén" címet viselő diplomamunkájában remek ötleteket ad akár az egész Dunakanyarra kiterjeszthetően!

Az utat az 1. századtól folyamatosan építették ki, akkor még magas harcértékű légiók és segédcsapataik védték. A 4. századtól jellemzően kisebb harcértékű határőr alakulatok vették át ezt a feladatot.

A légiók katonai táborai katonavárosok voltak, melyet sánc, árok és őrtorony erősített. A tábor központjában főhadiszállás állt, de hivatali helyiség, raktár, zászlószentély, gyakorlótér, kórház és pénztár is működött. A tisztek házakban, a katonák közös hálótermekben voltak elszállásolva. 

Verőcétől kb 1 km-re, a 12-es számú főút mellett, a Dunamező-dűlőben található a Duna bal partjának egyetlen feltárt római őrtornyának alapfala. Ezt a 4. században emeltette Valentinianus császár (361-375), ám a barbárok hamarosan el is pusztították.

Egy nagyobb és két kisebb őrtorony egy fallal csatlakozott egymáshoz. Feladatuk a határ védelme volt a szárazföldön, és természetesen a vízen is. A verőcei őrtornyot ezért egy pontonhíd kötötte össze a szemközti, szentendrei-szigeti őrtoronnyal, hogy közösen így óvhassák a területeiket.

https://ilovedunakanyar.hu/sztori/turisztikai-fejlesztes-verocen/

 

A feltárás az 1930-as években kezdődött:

A leletekből az alábbi következtetéseket vonták le: 

Azt, hogy a római sereg 375-ben itt kelt át, egy másik 1934-ben előkerült bizonyíték támaszthatja alá. Paulovics ugyanis az átkelő közelében cölöpmaradványokat talált a Duna medrében. ... Azt, hogy az átkelés Verőcénél történt meg Ammianus leírása is alátámasztja, mely tökéletesen megfelel a verőcei hídfő környezetének: „Azok (kvádok) a sziklás hegyekről figyelték jövetelét (I. Valentinianus), ahová nagyobb részük a jövőbeli események miatt nyugtalankodva és aggódva hozzátartozóival együtt elköltözött. Szinte megbénultak a rémülettől, amikor saját földjükön, minden várakozás ellenére megpillantották a császári hadijelvényeket.” A helyszínen végzett terepbejárás bizonyította, hogy az átkelés feltételezhető helyével szemben lévő hegyekről nemcsak a kvádok figyelhették a rómaiakat, de azok is láthatták őket, hiszen nem esnek olyan messze a Dunától (kb. 500 – 900m), hogy szabad szemmel ne lehetett volna látni a kvád felderítőket. Emellett a Szent László – hegy, Fenyves – hegy, Fehér – hegy, Csattogó – hegy, valamint a Lósi-, illetve Morgó – patakok által határolt 4x1 km-es Duna – mező alkalmas volt arra, hogy az átkelő római csapatok a magaslati pontok megszállásával biztonságban fel tudjanak fejlődni és rendezni tudják soraikat az átkelést követően. A kvádok az átkelést felderítve nagyon meglepődtek, mert nem erről várták a rómaiak támadását, de a rómaiak terve nem sikerült, mert az átkelés lelepleződött, hiszen a kvádok „sziklás hegyekről figyelték” azt. Ezért Valentinianusnak végül nem sikerült megütköznie a kvádokkal, csak a Börzsönyben menedéket keresőkön tudott bosszút állni.

https://limes.blog.hu/2012/08/27/megerositett_atkelohelyek_a_duna_menten

Nagymaroson vélhetően egy kőtábla őrzi a rómaiak emlékét:

Nagymaroson büszkén emlegetik az ókori szőlőtermesztést, amelynek ékes bizonyítéka a templom északkeleti oldalának aljába beépített szőlőfürtöt ábrázoló állítólagos római kori faragvány. A jobb sorsra érdemes kőlap legalább 1700 éve dacol az idővel, társai hova lettek, nem tudjuk. A templom falába a 12.-13. században építhették bele, azóta áll ellen esőnek, fagynak. Aki szeretné látni, siessen, mert bár minden írásban büszkén emlegetik, védelemre eddig nem jutott a lokálpatrióta büszkeségből és ki tudja, meddig lehet még felismerni a szőlőfürtöt.

Döbrössy Mihályné: Nagymarosi gyümölcstörténet 

Vajon tényleg volt római erődítmény a zebegényi Remete-barlangok közelében? Ez az 1975-ös cikk ezt állítja: https://tinyurl.hu/8NMN/ - a felvetett korabeli kommunikáció módját szívesen felújítanánk:

 A verőcei erőd mellett egy másikat is feltártak a Duna bal partján:

A leggazdagabb római lelőhelyet a Visegrád-Lepencén  találták:

Az Élet és Tudományban 1995-ben írtak a feltárásról:

Egy érdekesség a feltárt leletek kapcsán - a rómaiak egyedi kerámiákat készítettek a helyi agyagból:

Visegrád-Lepence, 2.-3. század - Miért nyomták meg a rómaiak az italoskancsók, korsók oldalát?

"A horpasztott oldalú poharak csak a római korszakra jellemzőek. Az edény oldalának benyomása valószínűleg a felszín növelését szolgálta, mivel a nagyobb felületű tárgyak lassabban melegszenek fel, ezért a bennük lévő ital is tovább maradt hűvös. Az 1-2 dl-es borospoharaktól kezdve a kb. 1 l-es „söröskrigli”-ig sokféle formai változatuk ismert."

Fizikatanár kiegészítése: "Ez jogos. Ha tömör, nagy hőkapacitású (hőtárolóképességű) anyagból készült, ilyen például a cserép is, de pl nem ilyen a fém, mert az vezeti a hőt. Ez esetben minél kedvezőbb a felszín/benne tárolható bor űrtartalom aránya, annál inkább hűsen tudja tartani a benne lévő italt. Tehát minél nagyobb nagy hőtárolóképességű cserépfal jut egységnyi borra, annál tovább tartja a bor hűvösét. Viszont nehezebb elmosni..."

A dunai római erősségek

A Dunakanyarban még a következő római helyőrségeket tárták fel:

Pilismarót - A község helyén állt az egykori római település: Ad Herculem.

Dunabogdány (Cirpi) - A település Tahi felőli határában, a Szent János-patak bal partján húzódó Váradok-dűlőben, közvetlenül a Duna partján feküdt a Római Birodalom (Pannonia provinciabeli) keleti határ- és védvonalának (limesének) katonai tábora. Az erőd körvonalát még ma is jól ki lehet venni a terepen. Feltárását Szalay Ákos kezdte meg 1930-ban, azóta nem volt benne kutatás.

Szentendre (Ulcisia Castra) - Aquincum és Brigetio között ez volt az első jelentős állomás. A rómaiak 371-ben erődített kikötőt és átkelőhelyet építettek itt.

Kisoroszi északnyugati részén, valamint a Hosszúréti-dűlőben római őrtornyok maradványait tárták fel. A leletek nagy valószínűséggel I. Valentinianus császár idejéből származnak.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_r%C3%B3mai_limes_magyarorsz%C3%A1gi_szakaszai

Pályázat született a Limes világörökségi helyszínné való nyilvánítására, amelynek megtörténte után a római emlékeket kiemelten mutatták volna be. Verőcén Grauszmann György polgármester a következő terveket mutatta be: 

Megépül majd az egykori római hídfőállás egyik őrtornya, így képet kaphatunk arról, hogy hogyan funkcionált az a 4. században. Egy közeli trafóházból kiállítótér lesz, melynek alsó szintjén a késő római határvédelem, és a római kori hajózás kerül bemutatásra, az emeleten pedig egy vízügyi múzeum épül majd.

A kiállítóhely kialakításában Verőce Község Önkormányzata szakemberek segítségét veszi igénybe. A vízügyi múzeumban a DMRV Zrt. többek között szeretné megmutatni, hogy régen milyen gépeket használtak, illetve azt is, hogy jelenleg milyen új technikákkal dolgoznak.

Várhatóan egy 1 km hosszú történelmi tanösvény is készül majd, amelyen meg lehet közelíteni a települést a világörökségi helyszínről. Ennek külön érdekessége lesz, hogy a tanösvényen sétálva információs táblák segítségével ismerhetjük meg jobban a római kori maradványok, illetve a hajózás történetét és a katonai táborok mindennapjait.

A nagyszabású turisztikai fejlesztés Verőcén a gyerekek számára is tartogat izgalmakat. Egy tematikus római játszótér is épül majd a pályázati forrásból, amely megjelenésében tökéletesen illeszkedik majd a a fejlesztések témájához.

https://ilovedunakanyar.hu/sztori/turisztikai-fejlesztes-verocen/

Forrás: veroce.hu

Időközben a kormány visszavonta a limes világörökségi jelölését. Vajon megvalósulnak-e így ezek a fejlesztések?

A magyar kormány június 8-án levélben fordult a német, az osztrák és a szlovák kormányhoz, és kezdeményezték a közösen benyújtott teljes pályázat visszavonását. Erről még a hazai örökségvédelmi szakmával, a jelölésen dolgozókkal sem egyeztettek. Márpedig, ha a 4 jelölő ország közül az egyik kormánya nem támogatja tovább a jelölést, az egész jelölés bukik, azaz a projektbe tett munka nagy része nemcsak itthon, de Németországban, Ausztriában és Szlovákiában is elvész - írja a portál.

A Limes egy őrtornyokból, erődökből és katonai táborokból álló védelmi rendszer volt a Római Birodalom határán, ennek értékes maradványai 2009 óta Magyarország és az említett államok fontos világörökségi várományos helyszínei.

Visy Zsolt régészprofesszor, a jelölés kezdeményezője és korábbi koordinátora szerint rendes ügymenetben néhány héten belül megszülethetett volna az UNESCO pozitív döntése a Limes német, osztrák, szlovák és magyar szakaszainak világörökségi helyszínné minősítéséről.

http://turizmusonline.hu/belfold/cikk/a_kormany_visszavonta_a_limes_vilagoroksegi_jeloleset

Találtunk egy kevésbé költségigényes emlékőrző formát - Salacz Ádám epiteszforum.hu oldalon diplomamunkája a "Római őrtoronyhálózat újjáépítése a kultúra védelmében Visegrád környékén" címet viseli és remek ötleteket ad akár az egész Dunakanyarra kiterjeszthetően! Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe:

Kilátás a Prédikálószékről,1929 (Fortepan/Schermann Ákos)

A Visegrádi-hegység szép kilátást nyújtó magaslatát az 1800-as évek végétől látogatták. Az 1900-as évek végét épp, hogy csak megúszta egyben...

Ferenc József kedvenc hobbija a vadászat volt, de túrákra is indult...

(Turistaság, 1889)

A Dömösi átkelés vonatmegálló csak az 1900-as évek elején létesült, előtte Nagymarosról kocsival érkeztek a révhez a vendégek

 Az első túraleírás 1893-ban született:

(Turisták Lapja, 1893)

Az 1900-as évek elején már annyian érkeztek, hogy megállóhelyet létesítettek a révnél:

(Dr. Thirring Gusztáv: A Magyar Turista Egyesület 25 éves múltja,1914)

Budapesti turisták a dömösi átkelésnél (Balogh Rudolf, 1913)

Időközben a Prédikálószék környéke is turistáktól elzárt területté vált:

(Nimród, 1914)

 Rám-szakadék (Fortepan/Schermann Ákos)

(Ujság, 1929)

Végül az erdők rendeletek általi felszabadítását 1932-ben kezdték meg, amikoris újra a turisták birodalmává vált...

(Fortepan, 1956)

1958-ban, az iparosítás korszakában már a hidraulikus energiatározók egyik lehetséges helyszíneként jelenik meg a Prédikálószék:

Ahhoz, hogy eldönthessük, milyen mértékben tudunk élni a tározás lehetőségével hazai viszonyok figyelembevételével, általában szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy milyen nagyságrendben építhetünk ki hazai viszonylatban gazdaságosan hidraulikus energiatározókat. Tudjuk, hogy a hidraulikus energiatározó építése akkor kedvező, ha az esés nagy, a nyomócső rövid és ha a mű az energia fő fogyasztási pontjaihoz közel esik. Magyarországon az eddig végzett kutatások alapján 9 olyan helyről tudunk, ahol hidraulikus energiatározót gazdaságosan fel tudunk építeni. E 9 hely közül azt a 6 helyet választottuk ki, amely a legkedvezőbb lehetőséget nyújtja a kiépítésre. Ez a 6 hely a következő : Szentmihályhegy, Prédikáló-szék, Nagyvillám, Hármashatárhegy, Badacsony, Bükk-hegység. Ezen a 6 helyen építendő energia-tározók segítségével 1 milliárd kWó-t tudnánk átvenni évente.

(Vízügyi Közlöny, 1958)

A Szent Mihály-hegy tetejére tervezett víztározóról itt írtunk: 

https://dunakanyarkult.blog.hu/2020/07/19/vizieromu_i 

30 év múlva pedig majdnem megvalósításra is került a prédikálószéki energiatározó:

A magyarországi szivattyús energiatározó telepítésével kapcsolatban összefoglalóan megállapítható, hogy a műszaki, a gazdasági, valamint a környezet és természetvédelmi szempontok együttes figyelembevétele alapján a Duna és a Keserű-hegy között létesíthető, ismert nevén a prédikálószéki szivattyús energiatározó megvalósítása a legkedvezőbb.

Szeredi István: A prédikálószéki szivattyús energiatározó szerepe az energiarendszerben (Vízügyi Közlemények, 1988)

A nagyközönség először 1980-ben találkozhatott az elképzeléssel, Hazslinszky Tamás mérnök büszkén mutatta be a terveket a Másfélmillió lépés Magyarországon című filmsorozatban. A mérnök kezében tartott szaklap cikkéből ma is kisilabizálható, hogy a csúcstól délre két, egyenként 1,4 millió köbméteres tározót akartak építeni, úgy, hogy a hegyhátat vízszintesen levágják, és az így kialakult sík területet körgáttal zárják körül. A mesterséges tavak 20 méter mélységűek lettek volna.

A Duna vizét éjféltől kezdve két szivattyú nyomta volna fel a medencékbe, két 3,6 méter átmérőjű csövön, 4 és fél órán keresztül, a dugót pedig délután három óra körül húzták volna ki, hogy az összesen 2,8 millió köbméter víz órákon keresztül csak zubogjon vissza a Dunába, meghajtva egy 600 megawattos erőmű turbináit. Ez azt jelenti, hogy körülbelül két hét alatt a Velencei-tónak megfelelő vízmennyiséget mozgattak volna fel-le a Prédikálószéken keresztül. Ráadásul egy második ütemben megduplázták volna a víztározókat és az erőmű teljesítményét is.

Bár Hazslinszky Tamás hangsúlyozza, hogy az erőmű és a csőalagutak a föld alatt lettek volna, csupán a tározóknak maradt volna nyílt vízfelületük, valamint gondosan mérlegeltek minden környezetvédelmi kockázatot, ezt sokan nem hitték el. Az építkezés szerencsére nem kezdődött el, és a rendszerváltás le is söpörte egy darabig az asztalról a terveket.

https://index.hu/tudomany  Gigantikus kád épült volna az ország legszebb kilátóhelyére

Szerencsére akkor nem károsították meg a környezetünk - védjük meg értékeinket a továbbiakban is!

 Pilismarótiak kezdeményezték a Dunakanyar tájegység védett természeti területté való nyilvánítását, mi is csatlakoztunk hozzájuk aláírásunkkal!

Szent István Emlékév, hajófelvonulás a Dunán - 1938 (Fortepan/Nagy Gyula)

A dunai vízi felvonulások a múlt század elején indultak a frissen alakult evezős egyletek rendezésében, és természetesen nemsokára a Dunakanyarban is elterjedtek. Csak később kaptak ezek a rendezvények politikai, vallási felhangot...

Egy korai híradás 1905-ből:

A terrénum, amelyben a verőcei társaság igazi kedvét lelte, az ünnepségek és mulatságok szervezése volt. Ebben páratlan tökélyre vitték nyári szerepléseiket. Az Anna bálok, a Szent István napi ünnepségek megszervezésében és lebonyolításában Frohner Románnak vezető szerep jutott. Ő vezette le az elmaradhatatlan tüzijátékokat, a dunai lampionos csónakfelvonulást, amelynek záró csónakjában, amely egy nagyméretű molnárladik volt, Pitykó cigány és bandája húzta az indulót. Ebben a vízi járműben, mint kormányos foglalt helyet helyet Frohner Román, aki innen dirigálta az egész felvonulást és gyújtotta meg a tüzijáték kezdetét jelző első rakétát. A parti villák kertjeiben a lampionok százai egészítették ki a tüzijáték fényeit, és ebben az utolsó fázisban meggyújtott görögtüzes hangulatban ért véget a mulatság a nagyvendéglő nagytermében. Ez egyben a hangulat tetőfokát is jelentette.

A 30-as években Apponyi grófnő is szervezett dunai ünnepségeket a Virágegylete számára:

Mikulás jön át a Dunán (1934) - Zebegény nagyasszonya, gróf Károlyi Lászlóné szül. gr. Apponyi Franciska, mint Napraforgó, virágegylete számára az idén is érdekes és eredeti elgondolású Mikulás-estét rendezett december 6-án, melyen nemcsak a háromszáznál több tagot számláló virágegylet vett részt, hanem az egész község is. Az ünnepély az enyhe, sötét esti órákban, a Dunaparton zajlott le. Pilismaróti Dunapartról tűzijáték jelezte az onnan Zebegénybe igyekvő Mikulás indulását, ki feldíszitett és villamoslámpákkal kivilágított nagy csónakon helyezkedett el segítő társaival. Remek, felejthetetlen látvány volt a sötétben lassan közeledő kivilágított csónak, melyen fényes nagy kereszt és ragyogó csillag alatt állott csillogó ruhában a magas Mikulás, sok szeretetcsornagja közölt. A fűtött meleg szobákban várakozó gyermeksereg álmélkodva vonult a Duna- partra, ahol már elhelyezkedtek a szülők és más érdeklődők. Rövid ima és kisebb beszéd után szétosztották az édességeket tartalmazó sok csomagot. Minden egyleti tag, kicsi és nagy, kapott 1-1 csomagot. A Mikulás érkezését végignézte a kegyelmes asszony is két kis unokájával.

A fővárosban 1935-re már turisztikai rendezvénnyé vált a felvonulás, és a politikai jelképek is megjelentek:

A pesti nézőközönség

1934-ben politikai hajófelvonulást rendeztek Horthy tiszteletére - ide motoros járműveket vártak:

Egy szemtanú leírása szerint a korabeli dunakanyari csónakfelvonulás leképezte a politikai fenyegetést is:

Ízléstelen tüntetés Szent István napján  

Igen tisztelt Szerkesztőség! Szent István napján kínos látványnak voltam a tanúja. Nagyobb társasággal - többek között két külföldi vendéggel - csónakkirándulást tettünk Nógrádverőcére, ahol a Duna-partról néztük a nagy nemzeti ünnep alkalmából rendezett lampionos csónakfelvonulást. Legnagyobb meglepetésünkre az egyik csónakról egy két méter átmérőjű hártyapapíron percenként egy nyilaskereszt rajza villant fel. Ez a szent-istváni gondolattal ellentétes szimbólum a parton álló nézőközönségben meglepetést és felháborodást váltott ki. Mindenki elítélte ezt az eljárást, amely minden magyar magasztos ünnepét pártagitációra akarta kihasználni. Külföldi vendégeinknek, akik behatóan érdeklődtek a nyilaskereszt szerepe iránt, nem tudtam megmagyarázni, mi köze van Szent István kettős keresztjének a nyilaskereszthez.

Tisztelettel: (Aláírás).

(Esti Kurir, 1937. augusztus)

(Népszava, 1958)

Lampionos kajakfelvonulás - Verőce, 2015 (Fotó: Zirig Árpád)

A Dunakanyarban napjainkban is megrendezik a Szent István napi lampionos csónakfelvonulást. Verőcén ezt mindig trombitaszó kíséri, ennek története a következő:

Schuppauer Anita írta a Verőce Anno oldalra: "Apukám először 1967-ben játszotta el a lampionos csónakfelvonuláson az Il silenzio-t. Ami azóta is nagy siker az ünnepségsorozatban. 17 éves volt mikor egy fellépésről épp a Dunára érkezett. Tömör Gyuszi bácsi mondta neki: - Gyerek ülj be a csónakba és fújjál valamit. Azóta átadta a stafétát a fiának és sok éve már ő fújja."

A csónakfelvonulások hagyománya a mai napig él. Most "hagyományteremtő szándékkal" hajófelvonulást hirdetnek - mi jobban szeretnénk, ha a környezetkímélés szempontja miatt is maradnánk az emberi erővel meghajtott járműveknél...

Dunakanyarkult Egyesület az egymeder csoport tagja, amely azért jött létre, hogy segítse egy mederbe terelni azon törekvéseket, amelyek a Dunakanyar fenntartható fejlődését tűzték ki célul. Legyen szó környezetvédelemről vagy fenntartható turizmusról. 

Szívesen megrendeznénk szezonindításként egy evezős hagyományőrző találkozót!

A Visegrád melletti kórházat és gyógyfürdőt az 1910-es évek elején létesítették. Csak 1973-ban derült ki, hogy termálvízlelőhely felett fekszik.

Az intézet történetének első szakasza, Riegler József Ede nagyiparos idejére esik.  Az első világháború előtti időszakban a Gizella-telepi Kórház területén működött Riegler József Ede Papírneműgyár Részvénytársasága.  Riegler ott teremtette meg feltételeit egy gyógyintézetnek.  Felismerte, hogy a Duna jobb partján emelkedő hegyvidék legszebb részlete Visegrád és Dömös között található.  A történelmi emlékek lábainál hömpölyögnek az északról dél felé tartó Duna hullámai.  Ezen romok vidékén, köz vétlenül a Duna mellett, egy gyönyörű árnyas erdővel borított hegy lábánál, minden zajtól félre eső, derült éghajlatú tiszta és pormentes levegőjű, regényes szépségű helyen fekszik Gizella-telepfürdő klimatikus gyógyhely és vízgyógyintézet - írta tájékoztatójában Riegler.  A fürdőtelepet övező árnyas erdőnek jól gondozott séta útjai a legszebb kilátáshoz vezetnek.  Ezek sűrűn el vannak látva pihenőpadokkal, és lugasokkal - írja ismertetőjében a Gizella-telep gondnoksága.  A Gizella-telep fürdőre az ország bármely részéről, vasúton és a Dunán hajóval, könnyen el lehet jutni - folytatja a tájékoztató.  Külön ágyért naponta 1,2 korona, kiszolgálásért személyenként naponta 50 fillér a fizetendő összeg.  Részletesen ismerteti a tájékoztató a napi étrendeket, fürdő árakat, és egyéb gyógyászati ellátásokat.  „Ragályos betegségben" szenvedő betegek a fürdőtelepen lakást nem kaphatnak.  Mindennemű hazárdjáték szigorúan tilos.  A tenisz, tekepálya és - „csónakda jegyek" a fürdő igazgatóság irodájában előre váltandók.

https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/visegrad/visegrad_ezer_eve_almanach/pages/visegrad_75_06.htm

A vízgyógyintézetek divatja

Az egyik legrégebbi műintézetben, dr. Batizfalvynál az Aréna út 82. alatt - a Velodrommal szemközt - az idegbetegek gyógyultak. A Városligeti fasor 15.-ben épült föl az Elektromágneses gyógyintézet, ahol az álmatlanságtól az isiászig, a gyomoridegességtől az ideges viszketésig gyakorlatilag minden tünetet sikerrel kezeltek a modern villamos eljárások segedelmével. A nőbetegekre szakosodott a szomszédban dr. Grünwald Mór, míg egy kicsit odébb sebészetet és belgyógyászatot is működtettek dr. Herczelnél.

A kúramódszerek zöme igen varázslatos képzeteket kelt, habár a "villamozás (galvan, faradikus és Franklin-áram)", akárcsak a "massage (diaetetikus és orvosi, vibratiós és rotatiós)" és a Svéd-gymnastika is lefordítható mai magyar nyelvre. Az olvasót mégis az lepi meg igazán, hogy a legtöbb szanatórium neve mellett még egy meghatározás olvasható: vízgyógyintézet. Manapság, amikor a fürdő automatikusan termálvizet jelent, és Budapest fürdőváros is elsősorban a gyógyvizeire büszke, már csak a régi könyvek segítenek felidézni, hogy egykor Pest-szerte számos intézmény épült a bőséges hozamú, tiszta vizet adó erekre. Ezt a forrást aknázta ki a Hungária fürdő, akárcsak a Hársfa utcai vagy az Erzsébet körúti tisztasági fürdő, erre alapozott dr. Renner, amikor létrehozta a Valeró - ma Kürt - utca 4. alatti vízgyógyintézetet, és ezt a pompás hideg nedűt használták a Fasor-környéki szanatóriumokban is.

Kádakban és medencékben gyógyult itt a tehetős pesti lakosság, alkalmaztak jódfürdőt, taposófürdőt és vízsugárfürdőt - avagy skótspriccet -, sőt a Liget keleti sarkában, egy tágas parkban kiépített István úti szanatóriumban mindezt olyannyira tökélyre fejlesztették, hogy a vízgyógyintézet "valósággal látványosságszámba ment". Ez persze nem volt olcsó mulatság. A Fasor Szanatóriumban például 1 korona 20 fillér volt az egyszeri vízgyógymód, 50 fillér az ülőfürdő, ugyanannyi a lábfürdő és a zuhanyozás; 3 koronát kértek viszont a szénsavas fürdőért, 2 és 6 korona között az orvosi masszázsért.

Mindennek ma már nyoma sincs. Az István úti vízgyógyintézet helyén iskola épült, Batizfalvy szanatóriuma idősek otthona. Ami megmaradt az egymás mellett sorakozó egykori Grünwald-, Glück- és Herczel-féle intézményből, az a Belügyminisztérium kórházaként szolgál. Dr. Renner vízgyógyintézete élt a legtovább, Kürt utcai tisztasági fürdő néven ismerhették.

Akkor, 1909-ben persze még sejteni sem lehetett a majdani végkifejletet. A szanatóriumok virágkorukat élték, és az, amelyik majd a legnevesebb lesz közülük, épp csak készülődött a nyár végi nyitásra. Természetesen ott is építettek vízgyógyintézetet. A Nagy János - ma Benczúr - utca 47. alatti Liget Szanatóriumban többek között mechanoterápiás és testegyenészeti osztállyal, szénsavas és villamos fürdőkkel, iszapkezeléssel várta betegeit az alapító, dr. Jakab László.

Vízgyógymód a Liget szélén

Ebben a Liget Szanatóriumban töltötte Ady utolsó napjait, de járt itt Krúdy Gyula is.

A ligeti fürdők egyikének tulajdonosa az a dr. Renner volt, aki aztán Gizella telepen is feltűnt.

(Múlt és Jövő, 1912)

Renner Adolfról a következőket írták: orvosdoktor, tanársegéd a m. kir. egyetemen és okleveles tanár, orvos Budapesten, vízgyógyintézeti tulajdonos; 1879-ben Bécsben nyert orvosdoktori oklevelet.

1920-ban majdnem elkelt a szanatórium: 

De aztán új főorvossal megint népszerű lett:

(Színházi Élet, 1922)

...és újabb házak is épültek:

(Az Est Hármaskönyve, 1922)

(Fortepan, Magyar Bálint)

Itt töltött időt Magyar Elek (a kép bal alsó sarkán), az Ínyesmester szakácskönyvének írója és Kosztolányi Dezső: 

 https://dunakanyarkult.blog.hu/2020/03/11/kosztolanyi_a_dunakanyarban

1927-ben az OTI megvásárolta a 25 holdnyi területen fekvő intézetet.  Ekkor nevezték el a gyógyintézetet Horthy Miklós Munkásszanatóriumnak.  A csupán nyári üdülésre alkalmas gyógyintézményt az OTI télre-nyárra lakhatóvá tette.  Az épületeket megfelelően átalakítva 1929.  július 19-én adta át rendeltetésének.  Addig a biztosítottak nyaralásra szoruló kiskorú gyermekeit (400 fiút, 200 leányt) nyaraltatták három három héten keresztül.

OTI szanatórium parkja, 1930 (Fortepan/Kurutz Márton)

1930-ban medencét építettek, amelybe majd több mint 40 év után érkezett termálvíz

1933-ban a fürdő és szanatórium közti térségen emeletes toldaléképület létesült, és a szanatórium röntgenlaboratóriummal bővült.

1937-ben nagyobb szabású építkezésre került sor.  A szanatórium épületével összefüggő emeletes új épület létesült és tető alá került a művészi kivitelben épült, 160 személyt befogadó kápolna is.

A II.  világháború alatt is működött az intézet, de szerencsére csak kevés kárt szenvedett.  1950-ben mint állami szanatórium, az Egészségügyi Minisztérium közvetlen felügyelete alá került, majd 1951-ben a Fővárosi Tanács Egészségügyi Osztálya vette tulajdonba.  A szervezett ágyak száma az idők folyamán 240-re emelkedett, majd komfortosítás után 200 ra csökkent.  Később - átépítést követően - ismét 250 ággyal működött.

Gyomor- és bélfekélyes betegek mellett beutalást nyertek könnyebb természetű idült betegségben szenvedők is.  A gyomor- és bélfekélyes betegek gyógyításához szükséges nagy tejmennyiséget az intézet a helyszínen beszerezni nem tudta, ezért az ingatlan mellett saját gazdaságot, így tehenészetet is létesített - ugyancsak a kórház gazdaságában sertéshizlalda is működött.  Szépen tevékenykedett a konyha kertészet is.  Innen kapta az intézet a friss zöldségeket.

Több országszerte ismert személyiség keresett az intézetben panaszaira enyhülést.  Például Sánta Ferenc Kossuth díjas író, Lőrincze Lajos nyelvészprofesszor, Kamondi László, Hegedűs Géza írók stb.  Éle le utolsó heteiben itt kezeltük Áprily Lajos költőt.  Megfordult intézetünkben Tamási Áron író is.

(A Visegrádi Szakkórház története)

Termálvíz a Dunakanyarban!

A Visegrád, Lepence-völgyi hévízkút műszaki átadás-átvételén, 1973. október 1-én minden érdekelt intézmény képviseltette magát. Ez az esemény azért is volt igen jelentős, mert már az első nagyobb mélységű, 632 m mély kutatófúrás az 1956-57-es években szénfeltárásra irányult ugyan, de a medencealjzatot képviselő triász időszaki üledéket nem érte el. Az újabb kutatófúrás létesítésének gondolata 1968-ban merült fel ismét és elsősorban azért, hogy a nagyközség és az akkor Lepencén kialakított Vízkutató és Fúró Vállalat (VIKUV) Alkotóháza a talajmechanikai laboratóriummal együtt, majd a szerény kivitelű üdülőrészleggel kiegészült telep hévízellátása megoldódjon. 
A több évig tartó tervezés és előkészület után végül sikerült biztosítani egy 1200 m mély kutatófúrás pénzügyi fedezetét, így azután 1973. május 2-án elkezdte a fúrást a Lepence-völgyben. A változatos földtani felépítésű területen a kemény vulkáni és ugyancsak kemény mészkő rétegek harántolása komolyabb gondot nem okozott a kivitelezéskor és még fél év sem telt el, máris sikeresen befejeződött szeptember végére az 1300 m mély hévízkút 
A hévíz a VIKUV-telepi hasznosítással (1974) közel egy időben kapcsolódott be a Gizella-telepi Gyógyintézet. Ekkor a Pilisi Parkerdőgazdaság csővezetéket épített ki a Gyógyintézetig, amely két éven át hévízzel látta el az ottani, több évtizeddel korábban létesített szabadtéri medencét. Ez idő alatt nem csak az intézetiek, hanem még a községbeliek is szorgalmasan látogatták a termálvizes medencét. A medence állapota ezután fokozatosan romlott, majd teljesen tönkrement, és így egy időre megszűnt a további hévízfelhasználás. A gyógyvíz fölé 1977-ben emeltek fantáziadús találékonysággal teraszos kialakítású, igaz, a kor építészetét magán viselő strandot.

(Hidrológiai tájékoztató, 2003 - Dr. Dobos Irma: A visegrádi hévíz hasznosítása)

Ez a strand sajnos ma már a múltté, bezárásának történetét itt lehet elolvasni: 

https://magyarnemzet.hu/archivum/hetvegi-magazin/ujranyithat-e-valaha-az-orszag-talan-legszebb-strandja-3992263/

És hogy valaha újranyit-e? Abban még most is csak reménykedni lehet!

Kofahajó (képtul.: Fajkusz József)

Esztergomi piac 1899-ben (Fortepan/Glatz Ödön)

A nyaralók megérkeztével megnőtt a helyi kereslet - volt olyan dolog, amit a közeli városokból vittek Nagymarosra.

Nagymarosi piac hatása Esztergomra 

Kedves jó Szerkesztő ur! Kérem szépen, ez így nem tarthat tovább; bizonyos vagyok benne, hogy tömérdek válóper lesz a vége. Égnek áll a hajam szála, ha arra gondolok, hogyan fogok én az uracskámnak a jövő héten paprikás csibével, vajas pogácsával szolgálhatni. Nyolc órakor mentem ma a piacra és már sem csirke, sem vaj nem volt kapható. "Miért?" — kérdik Önök. Hát azért, kérem szépen, mert a hídnál, a vámnál aufpasszolnak a nagymarosi kofák s a beszállingózó vidékektől már ott összevásárolnak mindent, csirkét is, vajat is — a nagymarosi nyaralók részére. Kérem szerkesztő ur, írjon ez ellen egy vezércikket, addig, amíg férjeink be nem adják ellenünk a válókeresetet.

Hálás lesz érte:

Sok menyecske

(Esztergom és Vidéke, 1896)

(Természetjárás, 1956)

Az első hazai turistajelzéseket valószínűleg a Téry Ödön alapította Magyar Kárpát Egyesület Selmecbányai osztálya helyezte ki 1882-es megalakulása után. A börzsönyi "vörös"-ről először 1889-ben írtak...

Kirándulásajánlat:

(Kirándulók Kalauza, 1889 - Turisták lapja)

Babós Imre (első turistajelzéses térképünk elkészítője) így emlékezett a Magyar Turista Egyesület útjelzéseire:

(Turisták Lapja, 1938 - MTE jubileumi száma)

A turistautak nyomvonala sokszor a magánterületek elhelyezkedésétől függött. Gróf Esterházy Miklós így panaszkodott a nagyszámú rendetlen érkezőre:

(Turisták Lapja, 1922)

 1928-ban az ország legtöbb részén megszaporodtak a turistautak, de a Börzsönyben nem ez történt:

(Pesti Napló, 1928)

A turistajelzés felfestőinek Lakner Károly adott gyakorlati tanácsokat:

(Turisták Lapja, 1929)

A Börzsöny tiltott területei csak 1932-ben szabadultak fel:

„Turista-mintaterület” a Hegyestetőn

A visegrád-dömösi híres Dunakanyar félkörben teljesen körülöleli a Börzsönyi hegység déli szigetszerű nyúlványát, a Nógrádverőce, Nagymaros, Zebegény közé szorult Szentmihályhegy-Hegyestetőt. Budapest környékének ez a régi szép kirándulóhelye az utolsó évtizedekben szigorúan zárt koronauradalmi vadászterület volt.
Most ismét megnyílt a turisták részére a természet e csodás paradicsoma, siker koronázta a szövetség szívós törekvését és Dr. Karafiáth Jenő turista-kultuszminiszternek, még mint OTT elnöknek ügybuzgó fáradozását: Horthy Miklós kormányzó hozzájárult, hogy e terület a MTSz-nek adassék 10 esztendőre bérbe.
Mint legutolsó számunkban röviden beszámoltunk róla, a MTSz a vadászbérletet oly feltételekkel adta albérletbe, amelyek a turistaforgalom szabadságát biztosítják és alkalmasak a vadász- és turistaellentétek mintaszerű kiküszöbölésére. A területet a szövetség egyébként is mintaterületnek tekinti és turistaműszaki munkálatainak végrehajtásával egyik csekély taglétszámú, de alkotó munkára készségéről jól ismert tagegyesületét, az Encián Turistákat bízta meg.
Az Enciánok a néhány tavaszi hónap alatt rengeteg fáradsággal, igazán csekély költséggel, jól irányított munkáscsapattal s minden tagjuk kezemunkájával tényleg mintaszerűt alkottak. Erről tanúskodnak a rendbeszedett, kitakarított, szélesített, sokhelyt újjáépített ösvények s utak, a szabályos átjelzések, útjelzőtáblák, a kényelmes, csinos pihenők, védkunyhók, az ízléses jelmondatos táblák, hulladékgyűjtő kosarak, — az új turistakultura mindmegannyi példás „mintaobjektumai“, — melyeket most, május 29.-én készen adott át az egyesület a MTSz elnökségének s hatósági kiküldötteknek és ezek révén a turistanagyközönségnek.

(Turistaság és Alpinizmus, 1932)

 A börzsönyi mintaterületről itt írtunk: 

https://dunakanyarkult.blog.hu/2020/05/08/borzsonyi_mintaterulet

Érdekesség: A börzsönyi "vörös" jelzést módosítani kellett - ugyanis 1935-ben, amikor az országos túraútvonal egységesítése kezdődött, a kékpártiak győztek, hiszen ebből tudtak többet összekötni. Ekkor az Encián Turistaegyesület tagjai festhették újra a jeleket Zebegénytől Verőcéig.
Az országos Kék-jelzést (aminek eredetileg az Árpád út nevet szánták) végülis 1938-ban avatták fel "Országos Szent István Vándorlás"-sal, amely alatt a két végpontról indulva 800 turista stafétaszerűen váltva egymást, járta be az utat.

(Turisták Lapja, 1938)

A jelzett utak száma egyre nőtt:

(Turisták Lapja, 1939)

...és már a térképen is feltűntek ezek a jelzések:

(Turisták Lapja, 1939)

A turistautak rendszerét az 1950-es években is tovább bővítették: 

(Természetjárás és Turistaság, 1958)

...és ez a munka a mai napig folyik.

A jelenlegi turistajelzések kihelyezéséhez alkalmazható segédletek itt találhatók:

http://mtsz.org/szakmai_fuzetek_sorozat

Búcsúzásul egy olyan, még XIX. századi Börzsönyi túra leírását idézzük, ahol nem a turistajelzések nyomában haladtak. Úttörőink nekünk is kijelölték az utat, jó kirándulást mindenkinek!

(Turisták Lapja, 1898)

Magyar Nemzet, 1901 Nagymarosról kis éllel írnak, Kismarost degradálják... Verőcét dícsérik - az utolsó megjegyzés azonban kellőképpen durva!

Hova úszott az uszoda a nógrádverőcei kikötőből? - Váci Hirlap, 1907

"Elúszott uszoda. A nógrádverőceieknek múlt héten az volt a szenzációjuk, hogy elúszott egy viharos éjszakán a felállításban levő uszodájuk. Lengyel Mór volt az uszoda gazdája, a ki szomorúan nézte néhány napig a vizen igazán hült helyét vízi alkotmányának. Ámde arca örömet mutatott, mert hirt vittek neki, hogy Vácnál kifogták az uszodát. Rögtön lejött Vácra és azt a két embert, ki a nyári vízi alkalmatosságot kifogta, de a rendőrségnek nem jelentette, ő jelentette fel a bíróságnál." Vácon tényleg volt hajóuszoda - lehet, hogy a miénk...

Visegrádi csónakház, 1942 (Fortepan/Preisich család)

Kettős Tamás gondolatait idézzük Kulturtáj című kondepciójából:

A Dunakanyar utoljára a 19. század és a 20. század elején mutatott olyan összképet, amely építészeti és élet-stílusában is messze egységesebbnek tűnik, mint a mai kép; mintha egy közös Képet látva alkottak volna életformát kép-viselői, akár tudva tudtak erről, akár tudattalanul mívelték volna ezt el.

Nógrádverőce, Dunapart,strand - öltözőkabin hajó 1920. körül (Daróczi János saját gyűjteményi fotója)

Bécs, 1909 

 Nagymaros, 1935 (Fortepan, Gara Andor)

Nagymarosi csónakház, 60-as évek

"bámultam a Dunát, megáradt,/ libegtetett leveles ágat,/ úgy kanyarított sok fodort,/ deszkát harapdált és sodort"

A gyakran érkező árvízeket még József Attila is versbe foglalta. Mi a Dunakanyart érintő híresebbeknek járunk utána...

(A később átnevezett Tatár hajó - ezen szolgált a költő)

József Attila: FLÓRÁNAK (részlet)

Hajósinas koromban, nyáron,

a zörgő, vontató Tatáron,

egy szép napon munkátlanul,

mint aki örömöt tanul,

bámultam a Dunát, megáradt,

libegtetett leveles ágat,

úgy kanyarított sok fodort,

deszkát harapdált és sodort

olyan sok szép villogó dinnyét

a sárga ár, hogy el se hinnéd

és én se hinném el talán,

ha nem tenéked mondanám.

Piros almák is ringatóztak,

zöld paprikák bicegve úsztak,

most ez, majd az lett volna jó.

S állt és bólintott a hajó.

Ilyen lenne az űri szemle.

Milyen szép! - bólintva mindenre,

meglátnám, milyen kéken ég

az ég, mely hozzád illenék.

Mert a mindenség ráadás csak,

az élet mint az áradás csap

a halál partszegélyein

túl, űrök, szívek mélyein

túl, túl a hallgatag határon,

akár a Duna akkor nyáron...

Mert szeretsz s nyugton alhatom,

neked én be is vallhatom

az elmulástól tetten érten,

hogy önmagamba én se fértem,

a lelkem azért közvagyon

s azért szeretlek ily nagyon.

(1937. március)

(Nagymarosi árvízjelző tábla - Mándli Gyula felvétele)

(Szobi árvíztábla)

A leghíresebb, táblákkal is is jelölt árvíz 1838-ban volt. Így számolt be róla a korabeli sajtó:

(Árvíztábla Nagymaroson)

A nagymarosi Dám az 1838-as nagy jégár után épült gróf Széchenyi István kezdeményezésére, az ő tiszteletére kapta nevét. Nemcsak a parton lévő gát, hanem a mederben egymásnak támasztott 3, lemezzel borított hatalmas faoszlop is a jég elleni védelmet szolgálta. A lemezen felcsúszó jégtáblák a túloldalon leesve darabokra törtek. Valószínűleg a pontonok védelmét is szolgálta.

Az 1876. évi jeges árvíz, majd az azt követő olvadás által okozott kár jócskán meghaladta az 1838. évit. Nem csak a Duna öntötte el az árterét, de a mellékfolyói is, beleértve az egész Tisza-vízgyűjtőt. Ezért méltán nevezhetjük ezt az árvizet a Kárpát-medence legnagyobb természeti katasztrófájának. Tetőzése február végére, március elejére esett. Ebben az időben Esztergomban Beszédes Sándor fényképész rendíthetetlenül rótta Esztergom városainak utcáit és dokumentálta az árvíz pusztítását.

https://dunaiszigetek.blogspot.com/2018/03/esztergomi-arvizi-album-1876.html

A verőcei árvíztábla is ennek állít emléket...

A nógrádmegyei Gimpl patakon átvezető „Gimpl“-féle hídnak ár által való leromboltatása 

A Gimpl-patak és az út 7-031 kilométerén az utat átszelő Morgó-patak Hont- megyének az úthoz nem messze fekvő hegyeiből erednek és Nódrádmegyébe átfolyva, rövid futás után a Dunába ömlenek. Amily rövid azonban Nógrádmegyére eső részük, oly nagy károkat okoznak, úgy hogy a Kis- Maros község és a honti hegyek közt fekvő völgyelet pusztulása egyedül azon kavics és görgeteg hordásából következtethető, mely a gyakori mederváltoztatás eredménye. Ez úton is akarom és kívánom figyelmeztetni az érdekelteket azon roppant károkra, melyeket egy elkésett szabályozás vagy talán a patak szabályozásának mellőzése hozna az illetőkre, s mely károk semmiképen sem állíthatók szembe azokkal a költségekkel, melybe a két patak szabályozása kerülne.

A völgyeletet, mely a Dunához ferde irányban Kis-Maros községtől Verőce felé vezet, egy gát zárja el, s ez az osztrákmagyar államvasút töltése, mely párhuzamosan haladva a Dunával, két áteresztőn engedi átömleni a nyári esőzések alkalmával felduzzadt Morgó és Gimpl patakokat.

A legelső támadást az út és különösen a Gimpl-híd ellen a Duna intézte 1883. év telén, amikor is január 1-től 6-ig az azon tájon legmélyebben fekvő úttest több helyütt koronájáig volt víz alatt. Az áradásra következett fagy tönkre tette a híd ellenfalait is, melyek a morgói bányából nyert — nem épen jó minőségű — kővel burkoltattak.

Ez volt az első kár, melyet a Gimpl- híd szenvedett, de ez vetette meg alapját annak a katasztrófának, mely 1884. évi augusztus 10-én a híd teljes lerombolásában be is következett.

Amint a belyszínrajz is mutatja, a Gimpl-patak csaknem derékszög alatt tér el irányától, midőn a vasút töltésén keresztül folyik; hogy ott torlódás támad, az előrelátható volt és be is következett, úgy, hogy az a pontnál — elég magasan — fekvő gazdasági épület mintegy félmagasságban elöntetett. A patak árja itt a dombnak és a vasúti híd ellenfalának b pontjával ütközött és vesztett sebességéből, ami azonban nem történhetett meg anélkül, hogy ezen ellenfal ha nem is nagy mértékben, de meg ne rongáltassék. Az ár itt forgót képezett és c pontnál mosott, de azután csendesebben folytatta útját, úgy, hogy ez tekinthető épen döntő oknak, mely a katasztrophát előidézte; ez csak a vasúti híd kőhányásait szedte el nagy részben, úgy, hogy e hiány mintegy 10—14 waggon kő által volt pótolható.

(A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Heti Értesítője, 1885)

 1895-ben műegyetemi vízmérőállomást hoztak létre a Dunán, hogy jobban kiismerhessék a folyót:

Mint Klimm műegyetemi tanár asszisztense háromszor vettem részt a műegyetemi hallgatók vízmérő-gyakorlatán s miután éppen ez alatt az idő alatt kaptunk a gyakorlatok számára állandó telket és ismerem a régi és új állapotot: indíttatva érzem magamat arra, hogy néhány szóval ezeket a gyakorlatokat megismertessem.

A királyi József-műegyetem vízmérő állomása Nagy-Maroson, a község felső (déli) végén van, mintegy 600 • ölnyi területen.

Ily mérőgyakorlatok céljaira alkalmas helyet találni a Duna partján nagyon nehéz. Magas part nem felel meg, mert nehéz a szárazföld és víz közt a közlekedés; alacsony partoknál pedig már kisebb árvizek is veszélyeztetik a felszerelést. Az a hely, ahol közvetetlenűl a parton megy a vasút, mint pl. Nagy-Marosnál és Párkánynál, vagy ahol közút vagy vontató út van, mint az egész jobbparton a fővárostól felfelé, vagy pedig ahol hajómalmok állnak, teljesen használhatatlan.

A hajómalmokat nemcsak azért kell kerülni, mert útban vannak, hanem azért is, mert kisebb bajok, evezőtörés, horgonykötélszakadás esetén igen nagy szerencsétlenséget okozhatnak.

Szükséges, hogy a mérőállomás valamely nagyobb helység közelében legyen, ahol a hallgatók kellő ellátást nyerhetnek. Ezért nem lehetett pl. Battán letelepedni, mert ámbár egyéb tekintetben alkalmas hely volna, de maga a falu oly szegény, hogy 20—25 emberből álló csapatnak ellátást és éji szállást nem adhat.

Végül pedig, amit először kellett volna említenem, a fővárostól nagyon messze nem lehet elmenni, mert az oda és vissza utazás aránylag nagy költségbe és sok időbe kerül, különösen ha a közlekedő eszközök hiányosak vagy rossz csatlakozásuak.

Addig, ameddig nem arról volt szó, hogy az állandó állomás számára, hanem csak a gyakorlatok tartamára kell a hely, tehát amíg évről évre ki kellett hurcolkodni az összes felszereléssel az alkalmasnak kínálkozó partszélre, addig könnyebb volt helyet találni, mert hiszen csak a mérőgyakorlatoknak, sajnos, nagyon rövidre szabott ideje alatt voltak szabad ég alatt az eszközök, ladikok stb. Annál több nehézségbe ütközött aztán, mikor a végleges állomás számára kellett helyet keresni. Egyik helyen kitűnő alakulású a part, de elfoglalta a vasút, vagy a kőszállító, más helyen üres, puszta a part, de távol minden emberi lakástól, vagy olyan mélyen fekszik, hogy az árvíz és jég korlátlanul pusztíthatnak rajta. Vácz mellett pedig a telkek magas ára akadályozta meg az állandó letelepedést.

Végre sok tapogatózás, körültekintés után, mikor már a szükséges költségeket megkaptuk, sikerült a nagy-marosi telekhez jutni. Ez a hely egy kellemetlenség kivételével egészen megfelel a kívánalmaknak. Nincs messze a fővárostól van vasúti és vízi közlekedése; a part elég magas, hogy csak a legmagasabb árvizek jöhetnek fel az udvarra és Nagy-Maroson mindig lehet elég éjjeli szállást, jó ellátást kapni. Hibája csak az, hogy a Duna nyugati partján van, tehát délelőtt a nap a vízre nézőknek mindig szembe süt, ami egy kissé kellemetlen és fárasztó.

Ezen a telken már állandó épületek vannak, külön a tanárnak és asszisztenseinek, külön a felügyelőnek; ezeken kívül raktárépület és matróz-sátor.

Kőépület! Milyen haladás! Az első gyakorlatokon felfordított ladikok alatt, széltől, esőtől alig védve kellett hálni a tanárnak. Nagy haladást képviselt az első fasátor, melyben a műszerek helyet nyertek, azután kaptuk a második, 4 m hosszú, 4 m széles sátort, melyben a tanári és az asszisztensi szobán kívül egy ebédlő is volt, mely a finomabb műszerek raktárául is szolgált. A tanárszobának nevezett helyiségéből az ágy több mint felét vette el, még kisebb volt az asszisztensi szoba s az ebédlő akkora, mint a kettő együttvéve. Az egyszerű deszkasátort egy óra alatt fel lehet állítani s noha részei pontosan illettek össze, mégis szellős tanya volt, mely a levegő hőmérsékleti változásait hamar megérezte. Ha a gyakorlatokkor zivatar érte ott a hallgatóságot, bizony szűknek bizonyult a 8 m hosszú és 4 m széles raktárépület. A mai mérőállomás olyan magasan fekszik, hogy a Duna felől erős kőpartfallal kerített udvarára csak a legnagyobb árvizek nyomulnak fel. Az 1838-i árvíz magassága a község egyik házán meg van jelölve. Ezt benivelláltuk a lakóház padlózatához: úgy hogy az 1838-ki árvízhez hasonló veszedelem sem tenne nagy kárt.

...A mérő - gyakorlatok lefolyása röviden a következő. A negyedéves hallgatók 20—20-as csoportokba osztva négy-négy napot töltenek kint az állomáson. Hogy mennyire szükség van ezekre a vízmérő-gyakorlatokra, az rendesen már az első estén, a gyakorlatok előtt tapasztalható. A hallgatók az állomáshoz jönnek, nézik az eszközöket, találgatnak, s hallani sokszor olyan véleményeket, a melyek felett csak az nem csodálkozik, a ki tudja, hogy van negyedéves műegyetemi hallgató, a ki még sohasem ült ladikon.

Másnap azután korán reggel megkezdődik a munka s ha az idő kedvez, 3—4 nap alatt láthatják a hallgatók a profil-felvételt, sebesség-méréseket, szituáció-felvételt stb., általában mindazoknak az adatoknak beszerzés-módját, a melyek a folyóvíz természetének megismeréséhez szükségesek.

...Sebességmérés közben a hallgatók figyelmét a tanár mindig felhívja azokra a jelenségekre, melyeket csak hoszszabb gyakorlat után, tapasztalt szem vesz észre. A víz mozgásáról a mathematikai elméletek alapján sok helytelen képzet támad az ifjú előtt, ki még a természetet nem figyelte meg. Rendesen meg vannak lepve, mikor saját méréseik eredményeit felrajzolják és a függők sebességábrája éppen nem hasonlít a parabolához, hanem egy zegzugos, szabálytalan vonal az. A Pitot-Darcy cső vízszíneinek szüntelen való mozgásai, ugyanazon helyen való méréseik sokszor erősen elütő volta, egészen más színben láttatják a folyóvíz mozgásait.

így nyílik ki lassankint a hallgatók szeme, meglátva nemcsak azokat a dolgokat, melyekről félszeg fogalmaik voltak, hanem belátják azon kicsinységeknek látszó teendők nagy fontosságát is, melyeket az előadásban ugyan eléggé hangsúlyozva hallanak, de mégsem vehetik észre maguktól, s ezért nem is fordítanak reá kellő figyelmet.

Az egész idő alatt a tanár a legnagyobb rendet és fegyelmet tartja, hogy a leendő mérnökök már itt hozzászokjanak a mérnöki, de különösen a vízi munkákhoz szükséges rendhez és fegyelemhez. Másrészt azért is nélkülözhetetlen ez, mert a vízmérés csakugyan némely tekintetben veszélyes munka s a tapasztalatlan emberek könnyen szerencsétlenül járhatnak.

A napi munka befejezése után a tanár és hallgatói együtt töltik rendesen az estét, hogy a fárasztó napi munkát kellemes szórakozással fejezzék be. E közben a zászlót, mely lomhán hanyatlik le zsinórján, bevonják, az éjjeli strázsák megkapják az ellenőrző órát s csikorogva húzódik fel a lámpás a ponton őrfájára.

(Visegrád-nagymarosi jéghelyzet 1929-ben)

1929-ben a jég annyira eltorlaszolta a Dunakanyart, hogy végül robbantani kellett:

 (Nagymaros, 1929)

A nógrádverőcei jéghelyzetről híradórészlet is fennmaradt:

A befagyott Duna Szigetmonostornál 1929-ben

Később is rendszeresen érkeztek áradások. A 2003-as alatt kitartottak a Panoráma sörözőben:

Az árvízek közül talán a 2013-as jött fel a legmagasabbra:

(Nagymarosi árvízhelyzet 2013-ban, Hegedűs Róbert felvétele)

(Árvízjelzés Verőcén)

...és hogy miért nem tervezett Ybl Miklós velocipédutat a  támfal elé 1893-ban?

Hát mert elmosta volna a víz!

Az 1897-ben épített verőcei támfal szerencsére azóta is biztos védelmet nyújt a vízár ellen. 

 Ottlik Géza baráti társasággal a fedélzeten, az író a katona mögött áll (1933)

Az "Iskola a határon" utolsó fejezete egy Komáromból induló dunai hajóúton játszódik. Képzeletben velük lefelé csorogva a Dunakanyarban találkozó írók gondolataiból idézünk:

1926-ban, lezártuk az évet, tornaünnepéllyel, nagy díszmenettel Kovách Garibaldi előtt, fáklyászenével este, Colalto leszerelte ágysodronyáról a rádiót, az első emeleti árnyékszék falán otthagytuk Medve tenyere nyomát feketén, és tíznapos tanulmányi kirándulásfélére mentünk, végzett negyedévesek. Komáromtól hajón jöttünk le.

Mindig matematikai hasonlatokkal hozakodott elő, ha érezte, hogy megint elég undok volt, mert azokat én nem értettem. Megmondtam neki a hajó korlátjánál, hogy mit csináljon a tízezer lelkével. Szeredy leült egy kötélcsomóra, a kajütfalnak támasztotta a hátát, és halkan pöcögtette új hangszerét. Inkább őt hallgattam. Előszedtem a cigarettámat.

Medve is elhallgatott. Aztán gondolt egyet, felém fordult, és elkezdte mondani elölről, rendesen a Miatyánkot, talán hogy ezzel szereljen le, vagy békítsen ki, vagy értesse meg magát. "Add meg a mi mindennapi kenyerünket ma... mindenkinek, a Bébének, Szeredynek, Zsoldosnak, és akkor már nekem is, mert akkor mégis fontos, én is ott akarok lenni, megszoktam a vén hülye pofájukat..."

Szeredy felnézett egy pillanatra, aztán megint lehajtotta a fejét, játszott tovább. Medvének voltak ilyen érzelmi rohamai. Bár nem mondom, hogy gyakran életében. Biztosan cigarettát akar tőlem, gondoltam. De nem bántam. Semmit sem bántam már. Langyos volt az éjszaka, s a hajó langyos deszkái közé becsapott a folyó csípősebb levegője, nyakunkba mart finom hűvösségével, bujkált a fedélzeten. Felültem a korlátra. Medve csakugyan felélénkült hirtelen, és pimaszul, jókedvűen rimánkodni kezdett egy cigarettáért.

Éppen bele akartam hajítani az üres dobozt a vízbe. Szeredy már egészen folyamatosan pengette az új tangót, amit tegnap éjjel a főreál földszinti folyosóján is hallottunk kiszűrődni a negyedévesek társalgójából. "Simulj hozzám - ha üt az óra."

Uramisten, gondolta Medve, hogy megszoktam őket. Mint a patyolat, gondolta nagyjából. Memphis, Nílus, Tutankhamen. Keresztrejtvények, kórház. Uramisten, gondolta, tulajdonképpen micsoda lappangó, rejtett, megbízható boldogság ez, velük lenni. Igazán kinyalhatják a fenekemet, de ha ez a vén marha most beleesne a korlátról a vízbe, utána ugranék, mint a mindennapi kenyeremért. Nem is a szép szeméért. De hát össze vagyunk kötözve, s még csak nem is úgy, mint a hegymászók vagy a szeretők, nem azzal a részünkkel, amelyiknek neve, honossága, lakcíme van, s tesz-vesz, szerepel, ugrál a világban, hanem igazában nagyobbik részünkkel vagyunk összekötözve, amelyik nézi mindezt. Tejsav vagy gyanta, valami kitermelődött izomlázból, sebekből, sárból, hóból, életünk gyalázatából és csodáiból; valami kenyérízű, ami nélkül most már nehéz volna meglenni. Pedig nem erről volt szó eredetileg. Nemcsak kenyérről.

(Ottlik Géza: Iskola a határon)

A regény utolsó fejezete: http://mek.oszk.hu/02200/02285/02285.htm?fbclid=IwAR2mpSjGlM5JGm8Fs9Sa5kYr6i0a_YgJfziY3t2pZ8g0el3OHDQpoGigf7o#68

Két zebegényi költő: Rákos Sándor és Tomaji Attila 

Valachi Anna így ír róluk a Literán: "Attila barátságát közvetve Rákos Sándornak köszönhetem, noha ők ketten életükben sohasem találkoztak. A szellemi rokonok azonban – egyidejűleg vagy posztumusz – észrevétlenül mégis mindig kiválasztódnak. Zebegény számomra nemcsak a festők – Szőnyi István (1894–1960), Berény Róbert (1887–1953), Bernáth Aurél (1895–1982) –, hanem a költők alkotóhelye is. Rákos Sándoré (1921–1999) – aki a hetvenes évek óta a Patak utca 5. szám alatti lombárnyékos-kertes házában töltötte minden nyarát –, és az ő halála után néhány évvel Zuglóból ideköltöző Tomaji Attiláé, aki 2003-ban a Kossuth-díjas írók sorozatban kötetbe válogatta Rákos Sándor költői életművének legjavát – és aki évek óta szorgalmazza a helyi polgármesternél, hogy a Patak utcát Rákos Sándorról nevezzék el (mindeddig hiába)."

Rákos Sándor (Kálmánháza, 1921. november 25. – Budapest, 1999. december 25.) magyar költő, műfordító, esszéíró, kiadói szerkesztő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Rákos Sándor: Szerelmes (második) szülőföldem, Zebegény

Hegyvölgy-arc, tisztás-arc, óriásfenyő-arc
Ez a fenyő önmagában teljes birodalom. Tisztás szélén áll, egyedül. Külön vihara és külön szélcsöndje van. Külön esője, külön jege-hava. Talán reménytelenül hősi (vagy hősien reménytelen), de mindenképp kemény próbára kényszerítő, tehát jó helyre került. Nem eleve-szándékból, nem is elkülönülési vágyból, s a legkevésbé sem önzésből. A maga tisztásán csak azt teheti, amit tesz, csak olyan lehet, amilyen. Megállsz alatta, s mint láthatatlan burok, körülzár növényi halhatatlansága. Zebegényben is, másutt is, sok fát mondhatok meghitt barátomnak. (A fák általában túlélnek bennünket, már csak azért is alkalmasak a sírig – részükről még sírunkon túl is – tartó barátságra.) A magányos fenyőóriás legjobb fabarátaim közül is toronyként kimagaslik.

A tisztás, amelyen áll, vályú alakú völgy lejtőjén zöldell. Kétfelől nem túl magas – mondhatnám: emberhez illő méretű – hegyek. Ki tudja, hány száz vagy hány ezer hasonló völgye van a Börzsönynek? Egyszer épp amiatt tévedtünk el barangolás közben, mert szinte hajszálnyira hasonlít egyik a másikhoz. Hajszálnyira? A hajunk szála sem egyforma, hát még a Börzsöny völgyei! Csak a felületes szemlélőt tévesztheti meg a természet azzal, hogy egy szerzői ötletet tréfás kacsintással rövid távon sokszor megismétel.

Amióta jobban ismerem e domborművű táj völgyeit (s persze a hegyeit is – nemcsak, mert hegy nélkül nincsen völgy, de mert lelkem mélyén elszánt hegymászó vagyok, szenvedélyes, bár könnyen fáradó), e hegyek-völgyek alakzataiban azt csodálom leginkább, amit, mondjuk, a remekművű szonettekben. Kötöttségen túli kötetlenségüket, szerkezetük változatlan pillérein a kifogyhatatlan leleményű változatosságot.

Íme, a Duna-arcú, a tisztás-arcú, az óriásfenyő-arcú Zebegény. S hányféle arca van még! Nagy, szabad térségek szántóföldjei, széleik a látóhatár kék páráiba vesznek, fölöttük mérhetetlen ég, felhőfürtök közt a Duna pántlikája, távol (sötétebb felhőként) a haragos Dobogókő. Vagy az arénára emlékeztető fennsík, messze körben a sejtelmesen kéklő hegyek, végtelen gabonatáblát ringat a szél, helyenként vihar (vagy lakmározó vaddisznó) döntötte meg a szárakat. S mintha tudatosan komponálták volna így, a szélesvásznú tájképeket meghitt miniatűrök keretezik: gyümölcsöskertek a dombon, apró házacskák, szerszámosok, bennük a kertészkedés ősi eszközei, körülöttük áhítatos munkába mélyedt kertészkedők, odább a még kerítetlen rét, alig taposott csak-gondolom-ösvény vág rajta át, fácánpár robajlik föl közvetlenül a lábad előtt a térdig érő fűből, s tart a mindenkinek termő, gazdátlan cseresznyefák földiglombsátora felé. Vagy a dombháton az új telepesek házikói, vagy a Völgy utca mély lélegzetű kertjei. Vagy a nosztrai út, nádasával, legelőivel, alkonyatonként emlékcsalogató kolompszóval megtérő birkanyájával. Két szamár – egy szürke és egy kese – megy elöl (juhász nélkül), vezéri méltósággal: ők vezetik el a sok száz juhot türelmesen kacskaringós utakon az akolig. Vagy a szobi emelkedő! Akárcsak a nagymaros-zebegényi utat, gyalogszerrel (is) meg kell tenni, mert csak így értékelhetjük igazán a folyton támadó szél bárdjával féloldalasra hasogatott koronájú, a kemény fagyok gyalujával fényesre simított kérgű fákat, a kétfelől velünk lépő panorámát – a bal kéz felőli, a dunai, egyike a szememben őrzött legszebbeknek! –, a szelíden közeledő szobi lankákat, s csípős hidegben, a rév felől bezuhogó szélnek dőlve, még azt a pár lépésnyi könnysajtoló menetelést is, a vendégfogadó cserépkályhás melegéig.

Tomaji Attila net-naplója Zebegényből (Rákos Sándor gyönyörű verssoraival):

Lementünk a Dunához, hosszú séta a bicikliúton az Újvölgy felé, majd vissza, fel a régi szlovák parasztházsorhoz, ahová, az egyikbe, ha lehet, szeretnék egyszer megérkezni. A folyó mellett tologatva a babakocsit, Duna-verseimre gondoltam, amelyeket februárban hoz le a Holmi, meg Masaru Emota kis könyvecskéjére, aki szerint gondolataink, szavaink hatással vannak a vízmolekulák szerkezetére, és a víz válaszol nekünk. Mintha a tudomány Orpheus nyomába eredt volna.
Ebéd után a lányok aludtak, végre asztalomhoz ülhettem.
Rákos Sándor kiadatlan naplóit, megkezdett, majd félbe-szerbe hagyott verseit olvasgatom. Vannak felejthetetlen versek, de vannak felejthetetlen verssorok is. Nézd ezt: találhattál volna alva is / találhattál volna halva is / ágyam fejénél megálltál / köszönöm hogy ébren találtál // (…) / szavak nélkül is szólítlak / halálos ágyamon is hívlak / nagy csöndem akkor sem ereszt el / csordultig megtelik neveddel. Vagy ezt: majd ha gyúl világra vak / hályogos ég szeme a Nap / majd égeti nyomunkat porba / ahogy bolyongunk megbotolva / majd jajgatunk fentről kizártak / hogy lent sem találjuk hazánkat.
Szívesen összeállítanék egy olyan antológiát, amibe csak sorokat mentenék át, amelyek valami miatt nem álltak össze versnyi remekművé, mégis fontosak lehetnének az olvasók, de a szakma számára is. Hányszor vagy úgy te is, hogy mész az utcán, és hirtelen dobogni kezd benned egy sor, amit talán már nem is kapcsolsz egy költőhöz, főleg nem az életművéhez, amelynek pedig elidegeníthetetlenül szerves része, hanem attól különváltan dobban benned, különös erővel, magyarul vagy valamelyik más nyelven. Hallod a sorokat, és boldogan időzöl el a nyelvben, tanult és átörökölt hazádban, aztán, ha szerencséd van, (mert a költészethez szerintem szerencse is kell, ma verset írsz, aztán, lehet, hogy holnap már nem és soha többé), leírod az első sort, a saját szavaidat.
https://litera.hu/irodalom/netnaplo/roppanasok.html 

Kedves Sándorom, vasárnap délután öt óra van, éppen megfürödtem a patakban, s ez az első nyugodt órám, amióta elmentél. Szerettem volna, ha csak néhány szót is írsz a sok függőben levő dolog miatt is, amelyek mind nyíltak voltak, mikor elbúcsúztunk. Különösen kettő érdekel: hogyan vagy bevonulásoddal? És: milyen volt feleségemmel való találkozásod? Táviratodat elég későn, a nagy légitámadás miatt csak kedden kaptam meg. (...) Régebben sem igen „gondolkoztam” lényeden. Azóta meg éppen semmit. Időnként megjelensz, de olyan közvetlenül, mintha belülről jönnél, és anélkül, hogy bármit is mondanál, a legtöbb a jelenléted. (...) Két igen meleg nap volt, de csodálatosképpen a rigók még szólnak, és este még a fülemüle is megszólal néhány percre. A szolgálat elég nehéz, teljesen bizonytalan, hogy mikor tudok csak egy fél napra is Pestre menni. Eddig ilyesmiről szó sem lehetett. Még vasárnap is munkanap van – ma kivételesen vagyunk szabadok: délután. Leveledet várom és szeretettel ölellek. Béla. [Szokolya], 1944. VII. 9.

Hamvas Bélát köszönti Weöres Sándor disznópásztor. Foglalkozásom idilli és aranykori-királyi, csak az a kár, hogy ha egy- egy levél megírására megszakítom, mindjárt szidnak-fenyegetnek érte; este, vagy éjjel írni pedig nem lehet, világítóeszköz és külön szoba híján. (...) Lehet, hogy augusztusban vagy szeptemberben fel tudok utazni Pestre, de ez egyelőre nagyon bizonytalan. Se pénz, se utazási engedély, stb. Feleségednek kézcsók. Ölel, Sándor. Csönge, 1945. július 24.


Weöres Sándor és Hamvas Béla barátságáról itt olvashattok:
http://drot.eu/.../teljesseg-hianya-avagy-weores-sandor...

 Nemes Nagy Ágnes és Áprily Lajos találkozása Visegrádon

(Kortárs, 1975)

Stanislaw Vincenz lengyel menekült filozófus így írt Verőcéről:

Ezen a vidéken a Duna néhány hatalmas kanyar után, sziklakapukon keresztül tör át a hegyeken, aztán, nagy homokdűnét alkotva, két hatalmas ágra szakad szét. E heroikus küzdelemben a folyó olyan idillt hozott létre, amilyen kevés van. A települések, erdők, gyümölcsösök és csendes mellékfolyók együttélése reményt ébresztett a háborúktól sújtott hajótöröttekben. 

Egy kitűnő költőnél, akivel a Duna mentén ismerkedtem meg, megértésre találtam, és tudatosíthattam magamban, mi is a magyarság. Egyebek mellett az volt a véleménye, hogy az országa küldetésével tisztában levő magyarnak ismernie kell egy szláv nyelvet, hogy megérthesse Magyarország helyzetét.

 ...és egy kakukktojás képpár a Színpadi szerzők világkrongresszusa alkalmából rendezett visegrádi hajóútról 1930-ból - az utasok között volt Karinthy, Heltai, Kálmán és Mr.Woodhouse. Az aló képen a bajszos úr pedig maga Trebitsch Ignác nemzetközi szélhámos, aki az írókkal tartott a Dunakanyarba 

Az ő életéről itt olvashattok: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Trebitsch_Ign%C3%A1c

A záróidézetet Ottlik Géza Iskola a határon című művéből választottuk:

...Lassan, méltóságos nyugalommal úszott velünk a hajó a csillagos nyári éjszakában. A bordái, palánkjai, kajütjei, valamennyi fa, vas, réz és kóc alkatrésze, egész teste finoman, szakadatlanul, tetten nem érhetően remegett. Mintha nem is a hajó remegését éreznénk, hanem belül, saját testünk sejtfalainak, vagy csupán a gondolatainknak, vagy csupán a vágyainknak, emlékeinknek lüktetését, vibrálását, eleven, örök lobogását a nyugalom biztos hajósúlyába zárva. Medvével a korlátnak támaszkodtunk. Szeredy magába merülve pöcögtette krómtölcséres, furcsa hegedűjét, egészen halkan. Ha sorra került, beleszippantott közös Memphisünkbe, melynek a parazsa nagyra nőtt, ahogy adogattuk körbe, s megvilágította az arcát egy másodpercre, talán az ujját is égette, mert már inkább csutka volt, mint cigaretta, de takarékosan végigszívtuk.

 

(Ottlik Géza: Iskola a határon)