DUNAKANYARKULT Fábián Erika blogja 06-70-3129308

2020. május 13. 16:09 - fabiane

Az elúszott Dunakanyar

Blogbejegyzésünkben a tervben maradt, vagy csak félig felépült, netán elúszott dolgokat gyűjtöttük össze.

(Nem mindegyik hiányzik...)

csonakda.jpg

Miért nem lett Nógrádverőcén uszoda?  

A nógrádverőceieknek múlt héten az volt a szenzációjuk, hogy elúszott egy viharos éjszakán a felállításban levő uszodájuk. Lengyel Mór volt az uszoda gazdája, a ki szomorúan nézte néhány napig a vizen igazán hült helyét vízi alkotmányának. Ámde arca örömet mutatott, mert hirt vittek neki, hogy Vácnál kifogták az uszodát. Rögtön lejött Vácra és azt a két embert, ki a nyári vízi alkalmatosságot kifogta, de a rendőrségnek nem jelentette, ő jelentette fel a bíróságnál.

(Váci Hirlap, 1907)

mkas.jpg
A margitszigeti Kaszinó
Szerencsére szerencselovagok sem lepték el a Duna partját, pedig meg volt a lehetősége...
A játékbank Nógrádverőcére költözik? - Szenzációs hirt kaptunk a szomszédos Nógrádverőcéről. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a margitszigeti játékbank, melynek budapesti üzletét elrontották s úgy megkeserítette a Tisza- kormány a helyzetét, a festői szép Nógrádverőcét szemelte ki megtelepülési helyül. Az elmúlt napokban ugyanis a játékbank megbízottai Szobtól Vácig minden községbe ellátogattak és terepszemlét tartottak. Legjobban megtetszett nekik Nógrádverőce, a hol rögtön Zacskó Rezső főjegyzővel tárgyalást is kezdettek, vajjon nem ütközik-e akadályokba a játékbank felállítása. Mi volt a tárgyalás eredménye, nem szivárgott ki, de tény, hogy a megbízottak a verőcei Péterffy-házra már alkudozásba léptek és hir szerint több dunaparti házat, bizonyára jó áron, meg akarnak vásárolni, hogy azokat az ismert célra lerombolják és a legrafináltabb ízléssel újraépítsék a játékbank palotáját. A vállalkozás, mely a Duna gyönyörű fordulóját zsákmányolja ki, bizonyos, hogy nem remélt fellendülést fog Nógrádverőcének — a magyar Monte-Karlónak teremteni. A főváros közelségét keresték s azt igazán szebb helyen nem találhatták meg. Most már csak az a kérdés, vajjon a Tisza-kormány, mely áthúzta a budapesti üzlet számításait, megfogja-e engedni, hogy a főváros közelében nyissák meg azt a bankot, a mely annyi izgalmat, ekzisztenciák letörését ígéri? Ha igaz az a hir, hogy a kormány felajánlotta a kincstári fürdőket a játékbank céljaira, nem lehetetlen, hogy a nógrádverőcei bankalakitásba is belemegy s akkor a mi Verőcénk néhány év múlva világhírre tesz szert."

(Váci Hirlap, 1913)
kasz_1.jpg
hev_5.jpg
Hév a 30-as években (Daróczi János fotója)

1916-ban egy villamosított HÉV-vonal előkészítésére adtak ki engedélyt Budapest és Nagymaros között, és még 1928-ban sem tettek le róla (ez sem épült meg soha, a túloldalon pedig még a vonatról is lemaradtak) :

A váci járás főszolgabírájának, Újpest és Vác városok polgármesterének, valamint az érdekelt községek elöljáróságainak.
A Ganz-féle Villamossági Rt. kérvényére az Újpest megyei város belterületéről és pedig az István-térről kiindulólag a Sándor-, Lőwy- és Attila-utcákon át, majd Káposztásmegyer és Dunakeszi községek, Göd-puszta, Vác megyei város, Nógrádverőce és Kismaros községek érintésével Nagymaros községig vezető szabványos nyomtávú önálló üzletkezelésben tartandó, villamosüzemű helyiérdekű vasútvonalra az 1916. évi február hó 10-én, 1756. K. M. szám alatt kelt rendelettel kiadott és legutóbb az 1928. évi november hó 29-én, 120.934. jK. 'M. szám alatt kelt rendelettel meghosszabbított előmunkálati engedély érvényét a lejárattól számítandó további egy év tartamára, az 1924. évi július hó 15-én (61.262—1924. K. M. szám alatt kelt rendelettel közölt kikötések fenntartásával, meghosszabbította.
Budapest, 1929 december 3.
Agorasztó, alispán.

(Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Hivatalos Lapja, 1929)

1894_hadgyakorlat_a_dunan.jpg

Az 1894-es hadgyakorlat során felépített ideiglenes Nagymaros-Visegrád híd

Nagymaros és Visegrád között már 1916-ban is hidat terveztek:

Beavatott helyről szerzet értesülésünk szerint Nagymaros és Visegrád között a kormány a közeli időben hidat építtet s a tervezési munkálatokat már az államépitészeti hivatal mérnökei készítik is.

Ez a hir Vácra, iparára és kereskedelmére nagy fontosságú, ezért nagyon is megérdemli, hogy most a kezdet kezdetén a vármegyétől kezdve mindenki, a kinek beleszólása van, felvilágosítsa a kormányt, hogy óriási károkat fog okozni a mi városunknak, melyet ipari és gazdasági téren más nem sújthat jobban, mint a nagymaros-visegrádi állandó hid építésével.

Eltekintve attól, hogy ez a tervezett hid tisztán két községnek, nyaralóknak, turistáknak adott több milliós ajándék, bizonyos, hogy semmiféle forgalmi utat nem érint, hiszen mindkét oldalon hatalmas hegyek állják el a folytatását. Legfeljebb a Kisduna mellett vivő országút fog rávezetni a hidra s ez lesz a mi nagy sérelmünk a jövőben. A szentendrei sziget és a kisdunai községek természetes központja évszázadok óta Vác volt. Itt vásároltak, ide hozták be termékeiket is. Mindenki előtt ismeretes, hogy a túladunaiak nélkül váci vásár és heti piac nem is képzelhető el s mikor a kompközlekedés, a propellerjárás a jégzajlás miatt szünetel, akkor legkisebb a mi vásárunk, hetipiacunk. Ezeket akarják még kisebbé tenni az új híddal.

Évek óta rebesgetik, hogy megépül a kisdunai villamos, már látjuk, mint fog szépen áthaladni a visegrádi hídon és viszi, viszi el Váctól a fogyasztót, termelőt, vásárlót iparunktól, kereskedőinktől, a piacunktól ....

Ám legyen meg a kisdunai villamos, a fejlődésnek gátat vetni úgy sem lehet, de ne üssék agyon Vácot a második csapással, hanem építsék meg a tahitótfalusi kisdunai hid okos, helyes és főleg egészen természetes folytatásaként a váci állandó dunai hidat, melyre a szigetség két községe, a túladunaiak jobban várnak, mint a nagymarosira. A tervezett villamos menjen csak akár Esztergomig is, de egy kiágazással a tótfalusi és váci hídon át vezessen el a váci vasúti állomáson! Ez az igazi és természetes fejlődés, igy jut közelebb a szigetség népe a fővároshoz és az ország bármely részéhez is, de nem Nagymaroson át.

Félünk, hogy gyenge szavunk nem hallatszik el a hatalmasokhoz, kiknek intézkedniök most,mikor még nem késő, kellene. Szeretnők megmozgatni a váci keresedőket, iparosokat, hogy ne tétlenkedjenek, mert mikor talán megmozdulnak, már a befejezett tények ellen nem tudnak küzdeni.

Nincs azonban, semmiféle szervezetük sem kereskedőinknek, sem iparossainknak, a hol szavuk súlyát éreztetnék a nagyfontosságú kérdésben, legfeljebb kocsmákban és kávéházakban fognak ismét búsulni újabb romlásukon és azután napirendre térnek. Úgy gondoljuk, érdemes lenne a városi közgyűlésnek is foglalkozni a nagymaros-visegrádi hid tervével a vármegyét figyelmeztetni, hogy nincs újabb áldozatkészségűnk, pótadónk saját iparunk, kereskedelmünk tönkretételére!

(Váci Hirlap, 1916)

kor.jpg

 

A váci Vízierőmű, amely HÉV-et, villamost hajtott volna 1917-ben:

Ha majd arról lesz szó, hogy Vác város és környékének polgársága csatlakozzon a vizerőre berendezett váci áramfejlesztő központ megteremtéséhez, ott lesz kicsije, naggya a törekvésével, a pénzével ez eszme valóraváltásánál. Mert kérdem! Ki lehetne ellensége annak, hogy az Újpesttől Nagymarosig járó villanyos vasutat? a közbeeső községek villanyvilágítását? esetleges ipari és közüzemeit? a majdan Vácon járó mellékágú villanyos vasutat? Vác város tökéletes, akadálytalan villanyvilágítását? ipari és közüzemeit? Verőce, Nagymaros világítását? ipari és esetleges közüzemeit? ne a váci vizerőre berendezett Áramfejlesztő Központ lássa el? 

(Váci Hirlap, 1917)

sem.jpg

 A Börzsönyből sem lett végül síközpont (a tömegturizmust kerülnénk):


Zsitvay
Tibornak, a Magyar Turista Szövetség elnökének van egy kedvelt mondása: »Először jönnek a szöges bakancsok, nyomukba lépnek alakkcipök. Ezt úgy érti, hogy a túristák kitapossák az utat, felfedezik a természeti szépségeket, aztán a feltárt gyönyörű vidékeken a kultúra lehetővé teszi az emberek ezrei számára az üdülést, pihenést. A 844 méter magas Hangyászbérc alatt van egy olyan fensík, ahol felépülhet az első magyar subalpin üdülőház a tisztviselők részére. Ha megépül, utána bizonyosan sorra fognak jönni a panziók és a szállodák.

(Magyarország, 1936)

 

kalv.jpg

A zebegényi Kálváriahegy (1890)

Maróti Géza építész hősi emlékmű és országzászló építését kezdte meg, mely végül csak félig készült el:

Mit csinál a kis Zebegény? A zebegényi Kálvária hegy hoszszú tetején élénk sürgés-forgás van már az egész télen. Kubikolnak ott fenn, planirozzák a tető egy részét, utakat készítenek, fundamentumokat ásnak. Az Országzászló és a Hősök emlékműve ügyét akarják itt úgy megoldani, hogy valami szépet, az országban páratlant alkossanak. Díszes, magas, kőből épült emlékmű lesz itt, messzire ellátszó nemzeti lobogóval, a vasúti állomásról szabályozható éjjeli kivilágítással. Egyben rendezik a dunaparti sétányokat is. Zebegény igy egyik látványossága lesz a szép Dunánknak.

(Esztergom és Vidéke, 1936)

ma_3.jpg

...és a csak töredékében felépült emlékmű terve

mar_1.jpg
Gróf Károlyi Ferenc egy strandfürdő ígéretével árusította ki a Kismaros melletti Börzsönyliget telkeit:
Örömmel állapítható meg, hogy a főváros lakossága, felismerve vármegyénk táji szépségeit, mind nagyobb számban keresik fel a vendéglátásra beszervezett községeinket, sokan ott nyaralókat építve, huzamosabb tartózkodásra rendezkednek be.
E tekintetben igen nagy jelentőséggel birt gróf Károlyi Ferencnek szokolyai ingatlanán Börzsönyliget parcellázása, amely gyönyörű erdős hegyoldalakon, mintegy kétezer nyaralótelket parcellázott ki, az egész nyaralótelepet elsőrendű műutakkal hálózva be. Nagy áldozatokkal ugyanezen nyaralótelep részére a Morgó-patak partján nagyméretű úszóversenyek lebonyolítására is alkalmas strandfürdő építését kezdte meg, amely előreláthatólag a jövő évben elkészül. E páratlan szépségű nyaralótelepen ezideig is már mintegy 70 nyaraló felépült, a telkek túlnyomórészben már elkeltek és így remény van arra, hogy az építőanyaghiány megszűntével hatalmas méretű kertváros bontakozik ki e helyen, amely vármegyénk vendégforgalmát hatalmas lépéssel fogja előbbre vinni. 
Bars és Hont K.E.E. vármegyék évkönyve, 1943
bl.jpg
Börzsönyliget (1938)
...és a Visegrád-Nagymaros függővasút, amelynek ötlete 2004-ben született meg. Sajnáljuk, hogy a tervezője feladta a harcot, mi támogattuk volna elképzelését:

VI-NA Visegrád-Nagymaros függővasút 2004

Ez a projekt, mely nem híd, nem alagút, csak egy vékony fonal, mely turisztikai célból, de tájba illően összekötheti a két várost. Ez a képletesen mondott fonal nem más, mint egy drótkötél,

Visegrád és Nagymaros összekötése függővasúttal

- az álmom. Hitem, hogy megvalósulása nemcsak szűkebb hazámat a Dunakanyart szolgálná, hanem újabb lehetőséget biztosítana, mutathassunk minél többet az ide látogatóknak mindabból a természeti csodából, látványból és történelmi kultúrából - mellyel elhalmozott minket itt a teremtő.

2004-ben, immár egy évtizede, hogy megálmodtam. Sokan kérdezik ma is, hogy áll a VINA-projekt? Hogy a kérdésre választ adjak, ezért is fogtam neki az írásnak, meg azért is, mert úgy gondolom, ne adja fel az ember az álmát!

2004-ben támadt az ötletem. Ültem otthon Nagymaroson szokott kis helyemen, a teraszunkon, szemben a gyönyörű Visegrádommal, a Dunával, a várral és bevillant. Az idegenforgalmat szolgáló eszközrendszernek fontos eleme a közlekedési infrastruktúra, melynek fejlettsége, vagy akár a fejlesztés lehetősége egyik városnak sem adatott meg. Híd? - dehogy! - építésére ebben a térségben egyhamar (2004!) biztosan nem kerül sor. Lehet, hogy van olyan közlekedési eszköz, amelyik nemcsak kiszolgálója, de célja is lehet az idegenforgalomnak? Igen, - hát a függővasút, Visegrád és Nagymaros összekötése függővasúttal. Ez is híd, de csak a két város együttműködésének szellemi hídja. Úgy gondoltam és gondolom ma is, hogy megvalósítható és működtetése a két város, Visegrád és Nagymaros világszínvonalú ismertségéhez, idegenforgalmi fejlődéséhez is nagyságrendű léptékkel hozzájárulhat, hiszen egy ilyen környezet-, táj-, és örökségvédelmi szempontból is ideális idegenforgalmi célt szolgáló közlekedési eszköz önmagában is turisztikai látványosság lenne. Nos, itt kezdődött az álom.

Azt hittem akkoriban, hogy majd mindenki rácsap az ötletre, mindenki látja benne az érdekének megfelelő további járulékos fejlesztési lehetőségeket, mindenkinek tetszik, s akkor kollektív akaratból az álom, az ötlettől a megvalósulásig ripsz-ropsz beteljesül. Persze lehet, hogy egy évtized egy ilyen nagy projekt szempontjából nem is nagy távlat, ahogyan akkoriban is írtam; hogy álom-e ez, vagy a jóslat valósággá válik, majd meglátják unokáink, vagy azok unokái. Nekem nagy idő, akkor még nem volt, ma már van unokám, s kérdés látni fogja-e ezt a függővasutat, vagy csak az ő unokái? S látni fogják-e a visegrádi, nagymarosi 2005-ös rajzverseny - az óta felnőtt - gyerekei, vagy csak nekik is a gyerekei, unokái? Egyszer biztosan megvalósul, ez egy itt is papírra vetett és a későbbiekben bebizonyosodó jóslatom! Lehet, hogy még én is megélem?

Ötletemet a két város polgármestereinek támogatásával, módomban állt előadni 2004 májusában Nagymaroson, a két város együttműködését is célzó, kezdeményezésemre és szervezésemben megvalósult Visegrád és Nagymaros együttes képviselőtestületi ülésen. Nagymaros város képviselőtestülete 2004-ben határozatban fogalmazta meg támogatását a projekt kidolgozására, Visegrád város még ma sem támogatja a projektet.

(az időközben megszűntetett vina.hu oldalról)

vina.jpg
(a kép illusztráció)
1 komment
2020. május 11. 11:06 - fabiane

Karinthy Frigyes a Dunakanyarban

kk_1.jpg

Karinthy és Kosztolányi egy hajóúton

Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső, a többi Nyugatos íróhoz hasonlóan rendszeresen járt a Dunakanyarba Móriczhoz és Babitshoz is. Később évekig együtt nyaraltak Nógrádverőcén, és Karinthy Kosztolányi halála után innen indult utána.

261944751_586584832418664_1865073866904938454_n.jpg

Karinthy kiszáll a Dunából Verőcénél

 

Csónakon voltunk ma délután a visegrádi Duna-katlanban: a svájci tavak világára emlékeztet. Isteni színjátéka a Természetnek - el tudtalak felejteni? Hálás vagyok a nyomorúságnak, mely visszakényszerített kertedbe! Milyen messze vitt Tőled a hóbortos álom... Régi dalokat dúdoltam közben, a hullámok langyos loccsanása duruzsolta a kísérőzenét.

Aztán vagy két kilométert "csurogtunk" lefelé, úszva a Dunán - mekkora távolság, ha kézzel és lábbal kell legyőznöd, meztelenül, ahogy születtél!

A Nagy Álmot pedig tedd el: este van, a csillagok várnak és hallgatnak, van idejük.

Karinthy Frigyes: Levél egy faluból - Nógrádverőce (Pesti Napló, 1932. augusztus 14.)

 

kark.jpg

Karinthy és Kosztolányi Szentendrén (1929)

Az író Budapesten született, mégis szentendreinek vallotta magát a következő cikk szerint:

 

szinhazielet_1929.png

(Színházi Élet, 1929)

De milyen kapcsolat fűzhette Karinthyt Szentendréhez? Erről így ír:

Hopp, Lacikám! Álljunk meg azonnal! Vigyél a szállodámba pakkolok, reggel utazom haza.
Mi
ütött beléd?
Semmi
csak eszembe jutott végre, amin két napja töröm fejem hogy hol volt az a fa, az a felhő, az a katicabogár...
Szentendrén
, barátom, Szentendrén, fent a hegyen, a Staravoda mellett... tizennégyéves koromban ... tudod, ott nyaraltunk ...
Délben
Pesten vagyok, délután kimegyek, vicinálison, Szentendrére.

Karinthy Frigyes: Naplóm  - Penklub, kongresszus (Pesti Napló, 1929. június)

 

 kari.jpg

Karinthy 1903-ban, 14 évesen

Az említett nyaralásról szól Karinthy Szentendrén játszódó, 1911-ben megjelent "Az asszony" című novellája:

Tizennégy éves koromban, augusztusban, esténként a nyaraló előtt sétálgattam Horovetznével, aki mellettünk lakott és megbarátkozott velem. Halvány, kékszemű gyerek voltam, és akkoriban tengerész akartam lenni. Horovetzné férje három hétre elutazott, a fiatal asszony egészen egyedül volt. Fehérpettyes, világos kék ruha volt rajta, szalaggal a derékon és bő, nyitott ujjak. Az arca most már csak úgy van előttem, mint egy tojásdad, kicsit sárgásfehér folt, pár halvány és derengő vonallal alul - egyebet alig látok belőle. De akkor nagyon jól ismertem és néhány nap múlva nélkülözhetetlen alkatrésze lett annak a ködös, rejtelmes képnek, amit Világról és Jövőről festettem a szemeim elé. ...

Kint a kertben, a barackfák alatt sétálgattam akkor, zsebretett kezekkel sétálgattam és fütyörésztem. A kerítésen túl oly mély és ónszínű volt a Duna: csak néha szikrázott föl valahol. A malom ablaka lélegzett a tompaságban. És egyhangúan zizegtek a csillagok: tücsök és csillag, mindig együtt láttam és hallottam őket és azt hittem, a csillagok zizegnek. 

A teljes novella itt érhető el:

https://epa.oszk.hu/00000/00022/00085/02642.htm

 

karelz.png

Karinthy Frigyes testvére, Elza is Szentendrén nyaralt, ahogy Dénes Zsófia meséli: 


Ezerkilencszáztizenhetet
irtunk és szeptember legeleje volt. Leányfalun hajóra szálltam, a fedélzeten ember ember hátán, gyerek, poggyász, nyugágy, x - szék, ordítás, zsirospapir, túlméretezett vitalitás. Mindenki beszélt és senki se mondott semmit, amolyan kritikus hurcolkodási nap, amikor az iskolakezdet nyaralásból tereli haza a kispolgárság népes telepeit.
Valakivel
összekaptam, hogy hátizsákját tegye a pad alá és családja köpenyeit vegye karjára vagy üljön rájuk, de a velük borított helyet engedje át az utasnak. Azután megadással leültem. Nem, itt nem terem fü. Jaj annak, aki itt csendben ülni és nézni szeretne.
De
akkor megláttam valakit, aki épp szemben ült vetem. Asszony? Leány? Nem fontos. Festő. Festő nemcsak azért, mert festékes ládikáját úgy szorítja magáihoz gondoltam akkor —, mint az orientexpresszen a kokottok az ékszertáskájukat. (Akkoriban ugyanis voltak még félvilági nők, a francia tyukocska-szó, a cocotte, még párisi argóval tapadt is hozzájuk s a nőcskéknek voltak még nagy ékszereik; ma már mindez nincs, divatjamúlt.) Szóval nemcsak a festékes ládika következményeképp festő, gondoltam, hanem azért is, mivel ő sem csinál egyebet, minthogy nézi a vizet. ...

Másnap megírtam ezt az egészet tárcának a „Világ” cimü napilapba. A cikk utolsó sora ez volt: „Ki lehet ez a nő, és hogyan - miért, hogy nem ismerem?”
Harmadnapra választ hozott a posta. A választ Karinthy Frigyes irta. „Kedves Dénes Zsófia” — irta nekem, nem géppel és nem is titkár által, hanem sajátkezűén — „az a nő, akiről a „Világ”-ba irt és akit nem ismer, az én nővérem, Karinthy Elza. Festő. Szentendrén nyaralt, fogalmam nem volt, hogy hazajött, a maga cikkéből tudtam meg, köszönöm. Olyan portré ez róla, hogy millió ember közül rá kell ismerni... (K. E. kisasszony portréjához)

Tehát a Karinthy családnak bevett nyaralóhelye volt ez, és később is visszajárt, amit a Kosztolányival itt készült képei is bizonyítanak.

  kk.jpg

Karinthy Frigyes és Kosztolányi Móricz Virággal Leányfalun

 

Móricz Zsigmond Leányfalura költözött, Babits Mihály Esztergomba - Karinthyék többször meglátogatták őket. De miért éppen Nógrádverőcét választották nyaralóhelyükként? Talán az itt élő Rozsnyay Kálmán - Dapsy Gizella házaspárnak is szerepe lehetett benne...

ro_1.jpg

Dapsy Gizella és férje, Rozsnyay Kálmán irodalmi szalont vezetett Szeghalmon. Amikor Tevan Andor bécsi tanulmányai elvégzése után - 1909-ben - átvette és korszerűsítette apja békéscsabai nyomdáját, elsőként a költőnő kötetét adta ki. A képzőművész végzettségű Rozsnyay segített a kiadó arculatának kialakításában, majd ő volt az, aki felvitte Budapestre Tevan Andort, és számos íróval ismertette meg a New York karzatán. (Ő egyébként Nagyváradon a Holnap Társasága kültagjának számított, onnan került a pesti irodalmi vérkeringésbe.) A kiadó kortárs műveket jelentetett meg, a Tevan Könyvtár szerzői sorában találjuk többek között Ady Endre, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Nagy Lajos, Karinthy Frigyes és Krúdy Gyula nevét is - voltak közülük olyanok is, akik itt hamarabb jelentek meg, mint Pesten. Később a Rozsnyay-Dapsy házaspárt politikai tevékenységük miatt Nógrádverőcére internálták, ahol számos író barátjuk látogatta meg őket, talán hálából is.

husz1.jpg

Karinthy Frigyes ismerte Huszár Pufit, az Amerikából hazatért filmszinészt is, aki itt vásárolt kastélyt... 

Karinthy Frigyes - Levél a faluból (Nógrádverőce)

Akár így is kezdhetném, mint Mikes kartárs Rodostóból, "kedves néném". Valamikor ötszáz esztendővel ezelőtt, vagyis 1914-ben nem mertem volna útilevelet írni egy Duna-parti faluból, ha a levél Nagyközönség Nénémhez szólt - akkoriban jöttek divatba a nagy távolságok, s a Holdból és a Marsból keltezett novellák és regények fantasztikumán innen romantikának legalábbis az Északi-sark vagy az ausztráliai sivatag számított: közelebbi helyről egyszerűen telefonált az ember, ha valamit közölni akart. ... Így esett, hogy devizafalak és politikai falak és gazdasági falak és társadalmi falak útvesztőjében nagyon örültem, ha ennyire jutottam el, menekülve a kánikula elől: egyórányira Budapesttől. Ennyire, ahonnan legrosszabb esetben gyalog is vissza lehet kerülni. Mert a vonat nagyon szép találmány, de mit lehet tudni, mikor jön egy vonatrendelet, vonattilalom, sztrájk, rendelkezés, intézkedés, törvény, választás, alkotmánytervezet, pártgyőzelem, abszolút többség, diktátori kisebbség, nemzeti önérzet újjászületése, osztályönérzet retorziója, pápai enciklika, polgári jogszabályozás vagy akármi, amelyből kiderül, hogy barna hajúak és kék szeműek, valamint azok, akiknek a nevük K betűvel kezdődik, holnaptól kezdve nem utazhatnak vonaton, és gyalog is csak fél lábon ugrálhatnak. ...

Ezért okos ember (maga is annak vallja magát) Huszár Pufi, akit tegnap látogattam meg hercegi kastélyában, itt a hegyen, amit potom pénzért vett és kevésbé potom pénzen valóságos paradicsommá varázsolt. Kérlek szépen, magyarázza Pufi, úszónadrágban a filagória emeletén, kérlek szépen, te írtál nemrég egy krokit Letalálás címen, hogy legjobb volna a nagy technikai találmányokat mind visszatalálni: nem is tudod, milyen igazad volt. Nekem ehhez a tizenhét holdhoz mért nincsen autóm, nem fizeti ki magát: két lipicai visz le az állomáshoz, ahol ha néha Pesten akad dolgom, felülök kettőhúszér a harmadik osztályba. Két év múlva ez a kis birtok el fog tartani, aztán már ki se mozdulok innen - visszatérek az ősfoglalkozáshoz: halászat és vadászat. És legfeljebb néha egy hangos film: azt is csak magyar nyelven, házi használatra.

Hát igen. Az Übermenschet nemcsak szárnyas angyal formájában lehet elképzelni. Lehet, hogy inkább fog hasonlítani egy terebélyes fához, aminek esze ágában sincs elmozdulni a helyéről.

 

dor_1.jpg

 Nógrádverőcei zsidó nyaralókolónia,1930-as évek - (Dorogi János fotója)

Ám a Karinthy család anyagi helyzete folytán (a többi családhoz hasonlóan) nem kastélyban szállt meg: 

Hinnem kell Emilnek, mert Emil egyszerű és igaz lélek, Emil szelíd és béketűrő és Erzsi az ő neje. És ha Emil kivette azt a szobakonyhás nyaralót a verőcei parasztházban, ez is csak azt bizonyítja, hogy Emilben igaz keresztényi alázat és önmegtartóztatás lakozik: mert hiszen Emilnek tudnia kellett, mit és főként mennyit és mégfőkéntebb mekkora hangon fog erről nyilatkozni hű neje, Erzsi, ha meglátja, mit vett ki neki, kéthónapra, csak azért, mert valamivel olcsóbb, mintha a kastélyt bérelte volna, - ezt Emil jól látta előre és ha mégis kivette, ez csak azt mutatja, ismétlem, hogy Emil szándékosan szenvedni és tűrni akarta alázattal és csendesen, amiben hű neje, Erzsi az isteni gondviselés és megpróbáltatás képviseletében részesítette őt, mikor csomagokkal felszerelve megjelentek a verőcei nyaralóban. Ezekről a percekről Emil hallgat, szerényen, mint a gyakorlott, mondhatnám rutinos vértanúk, akik nem szoktak dicsekedni szenvedéseikkel. 

Karinthy Frigyes: Nógrádverőcei legenda (részlet)

  karn.jpg

 Karinthy Frigyes és Bőhm Aranka

Kinszki Judit néni, Kinszki Imre fotóművész lánya mesélte, hogy a faluban nyaranta a teljes közösség harmóniában élt, hiszen valahogy mindenki értékén kezelte a másikat. A zsidó társaság külön csoportot képezett, amelyben a legnagyobb hullámokat Aranka keltette a mondén viselkedésével...

Karinthy Frigyes viszont jóban volt a gyerekekkel is - a legjobb barátok a Devecseri család gyermekei voltak. Ferenc így emlékezett apja megérkezésére:

- Hát - mondta végre -, hol a kabinod? - Én meg odaböktem. Nemsokára megjelent fürdőruhában. Jó kövér volt, fehér húsa kidagadt a trikó pántjai mellett. De azért elég fürgén mozgott, gyakran rúgtuk együtt a labdát, s úszni is jól tudott. Beugrottunk a vízbe.
A strand előtt a Dunából egy kis részt kerítettek el, ott lehetett fürödni. Először vízi csatát rendeztünk, mi hárman voltunk a támadók, apám az ellenség. Azután megismertettük apámat barátainkkal, különösen a lányoknak örült, mindegyikről meg akarta állapítani, hány kiló, és a levegőbe emelgette őket. Építettünk homokvárat is meg csatornarendszert, amibe vizet vezettünk. Aztán sört ittunk a helyi vendéglőben, habja lefolyt a gyalult faasztalra. - Még - mondta apám. - Igyunk még! - S újabb söröket rendelt.
Később csónakba szálltunk, és áteveztünk a szigetre. Peti meg én húztunk, Gabi elől ült, apám, mint a legnehezebb, hátul. Átérve a zöld lombos, elhagyott és névtelen kis szigetre, kivontuk az evezőket, és felmásztunk a füves partra.
Dél lett, a szellemek órája. A nap iszonyú erővel lövellte ránk sugarait.

(Karinthy Ferenc: Szellemidézés)

kars.jpg

Karinthy Frigyes a nógrádverőcei strandon 1937-ben

Karinthy évek múlva visszafizetett hitelből élt a helyi fűszeresnél, Vavrik Gézánál - akit Devecseriné Guthy Erzsébet szerint "Olajbafőtt Szent Wawriknak" neveztek Kosztolányival! Ez ihlette a következő novellát:

Az úszó család

Kétségtelen, hogy a néhány hónap előtt az egész művelt világ figyelmét magára terelő "repülő család" rekordteljesítménye, sportszempontból, nagyobb igényt tarthatott az európai és az amerikai sajtó hasábjaira, de hazai viszonylatban, úgy hisszük, elég szenzációs vállalkozásról számolhatunk be innen a helyszínről, ahol a nyaraló közönség elitjét reggel óta a legnagyobb izgalomban tartja Adós Ágoston magántisztviselő, fürdővendég és családjának vakmerő kísérlete.

Reggel nyolc órakor Adós Ágoston neje és három gyermeke társaságában fürdőtrikóban megjelent a strandon, ami annál is inkább meglepte a szezonvég gyér közönségét, mert köztudomású volt, hogy Adósék tegnap este becsomagoltak, hogy a nyaralást befejezve, visszaköltözzenek a fővárosba. A rejtélyt csakhamar megoldotta Bérváró Zsuzsánna, mindenes, aki három láda becsomagolt nyári holmit gurított taligán, a Dunapart felé és az egészet lerakta, közvetlenül a strand-korlát mellett, a víz közelében. ...

Pontban fél kilenckor jelt adott, az egész család ugyanakkor a vízbe vetette magát, miközben Bérváró Zsuzsánna a három koffert utánuk lökte. A koffertartó zsinegeket a három Adós-gyerek erősítette dereka köré. Maga Zsuzsánna az egyik koffer hátán foglalt helyet.

Az ár azonnal elkapta a társaságot, s a legvidámabb hangulatban indultak el, visszafelé integetve a lelkesült nézőközönségnek.

Kilenc órakor, mikor ezt írom, már eltüntek a láthatáron.

Ugyanakkor megjelentek a strandon a hátramaradottak: a helybeli fűszeres, a mészáros és a parasztház tulajdonosa, akiknél Adósék laktak. Panaszukat egy jelenlévő ügyvéd vette át, aki fenntartja magának a jogot, hogy Adósék képviseletében rágalmazási és kártérítési pert indítson a kósza hírek terjesztői ellen, akik azt állítják, hogy Adóséknak egyszerűen nem volt már pénzük vasútra, azért választották az ingyenes Dunautat...

 

arp.jpg

Fia így írt Karinthy Frigyes Rozsnyay nógrádverőcei könyvtárában töltött éjszakájáról:


Aznap este mind együtt ültünk a Duna-parti Árpád vendéglő teraszán. Igen világos, holdas éjszaka volt, s messzire láthattunk felfelé meg lefelé a Dunán. Még a szemközti sziget is látszott, haloványan is kissé ködösen. Dél felé, Budapest körül, világos volt az esti ég, még világosabb, mint máshol, a főváros millió fényével messzire mutatott. Fehér bor állott az asztalon, s elég csöndesen telt az idő. Hamar le is feküdtünk valamennyien.
Apám Rozsnyayékhoz ment, ahol erre az éjszakára a vendégszobában ágyaztak. Felvidult, amikor megpillantotta a keményre vasalt ágyneműt, s a dagadtra tömött sok párnát. A ház hamar elszenderült, de apám még nem tudott elaludni, megszokta a késői lefekvést. … Eszébe jutott, hogy valami olvasnivaló után nézzen. Átment a másik szobába, a könyvtárba, lámpát gyújtott, s végigjártatta tekintetét az állványokon. Nagyon szép és gazdag gyűjtemény volt itt, ésszerűen elrendezve. Oldalt a szekrényben helyezték el a költőket, betűrendben. Középen a prózai szépirodalom, jobbra a tudományos munkák, tudományágak szerint, alul folyóiratok és szótárak. Külön állványon a ritkaságok, meg a szerzők által Rozsnyaynak dedikált munkák, köztük Wilde Oszkár művei. Apám elismerően bólintott. Nálunk ugyanis – odahaza – rengeteg szedettvedett könyv hevert szanaszét, teljesen rendszertelenül. A Háború és béke második és harmadik kötete, egy igen hiányos Goethe, hézagos lexikonok, drága és ritka könyvek első és negyedik kötetei, irodalmi ritkaságok sok kitépett lappal és fedő nélkül. Amikor később barátaimmal felszámoltuk a könyvtárt, nem győztünk bosszankodni, mert hiába próbáltuk összeillesztgetni a részeket, egésszé sehogy se kerekedtek. Amellett roppant mennyiségű szemét gyűlt össze állványainkon, mindenféle álírók, ki tudja, honnan idekerült munkái, rengeteg régi újság, teljesen értéktelen, idejétmúlt orvosi, kémiai, szellemtörténeti, gazdasági, s az ég tudja még, milyen művek! Apám elkedvetlenedett. Halványan arra gondolt, hogy ha hazamegy, mégis újjászervezi végre könyvtárát, persze, ez is régi terve volt. De aztán legyintett, és kivette Mérimée: Lelkek a purgatóriumban című novelláját. Rögtön el is olvasta az egészet. Késő éjjel lett, mire a végére ért. Álmodott is valamit zavarosan Juanról és Garcíáról, meg a salamancai templom tornyáról, ahol saskeselyűk ütik csőrükkel a harangot… 

(Karinthy Ferenc: Szellemidézés)

 

Milyen hangulatban volt Karinthy ekkoriban? A vidám írások mögött gyakran gondok emésztették. Az agydaganatáról és annak gyógyításáról szóló "Utazás a koponyám" körül című könyve 1937-ben született. 

Szalay Károly írta az utolsó időkről: „A fönnmaradt idő gyorsan pergő hétköznapok, mardosó gondok, félelmek között telt el. A műtét jól sikerült, a vak látó lett, az értelem kitisztult, az alkotókedv újra fölbuzogott. De a sérült agynak, a sérült léleknek nem tett jót a gyilkoló életforma. Az író nem szabadulhatott örökkön szaporodó restanciáitól. Adósságai rohamosabban nőttek, mint megvalósulatlan írói tervei. [...] Ehelyett az újságírói robot emésztette. Kávéházról kávéházra járt. Gyakran rosszkedvű volt és nyugtalan. Egy idő múltán főfájásokról és szédülésekről panaszkodott. Meg-megjelent Leányfalun, Móricz Zsigmondnál. Előbb Tóth Árpád, később Kosztolányi halála amúgy is megviselte. Kosztolányi temetésén annyira elveszítette önuralmát, hogy idegességében cigarettára gyújtott. Móricz a szép és egyre megszépülő múltat jelentette számára, a régi békeidők megmaradt tanújaként.”

 

 

kak.jpg

Kosztolányi Dezső 1935-ben hunyt el. Karinthy Ferenc Szellemidézés című könyvében egy olyan (fiktív) jelenetet ír meg, amelyben apja átúszik a szigetre, a "Zeusz-liget"-be, és ott találkozik még egyszer barátjával, aki figyelmezteti a halál közeledtére. 

  haj_1.jpg
Karinthy Ferenc így elevenítette fel apja utolsó útját, ami Verőcéről Leányfalura, Móricz Zsigmondhoz vezetett:

Nyolckor ébredt. Még pára szállt a vizek felett, de a nap szépen sütött. Eszébe jutott, hogy ide nem is messzire barátja, Móricz Zsigmond háza áll Leányfalun. Úgy érezte, sürgősen beszélnie kell vele. Nem is habozott soká, tőlünk elbúcsúzott, s jegyet váltott a tízórás hajóra. A kis móló, amely a kikötőhöz vezetett, fürdött a napfényben. Mikor beszállt a visegrádi hajóba, felülről meg kellett még kerülnie a Szentendrei-szigetet. Sípolás indította útnak a kis gőzöst, s apám a korlátnál kegyes mozdulattal intett felénk, kissé színpadiasan, kissé tréfásan. Világosszürke ruhában állt ott, mindig előrehulló haját most kissé felborzolta a szél, éles profilja a vizes, zöldes háttérbe rajzolódott. Többé nem láttam. 

(Karinthy Ferenc: Szellemidézés)

  

kam.jpg

 "Mit mondjak, Friczi, a legjobbkor" M.Zs. - Móricz Zsigmond így ír búcsúcikkében:

Friczim, hogy még a mult hetekben sem voltam otthon! mikor kint voltál nálam Lányfaluban. A gyerekek azóta mindennap emlegetnek, apró gyerekek, a mi gyerekeink, tehát csak aprók lehetnek, olyan anyácskák s mit számít nekünk ez, hiszen mi valósággal lehetetlenek voltunk az apa szerepben. Mi egyáltalán lehetetlenek voltunk drága Friczim, kezdettől végig csak úgy tettünk, mintha élnénk s mintha komolyan vennénk az életet, egyszer elmondtad a kocsiban, a temetőtől a Kálvin térig a házasságaidat, majd kiestünk a kocsiból, annyit nevettünk mind a ketten, kit is kísértünk ki éppen? Akárki már nem földi rab. Gondoltam akkor, hogy amint hazaérek, leírom szó szerint amit beszéltél, de tudod kész volt az ebéd s le kellett ülni mellé, aztán fel kellett volna állani, a géphez ülni, aztán az ember inkább lefeküdt, hogy majd aztán, de akkor meg más jött már közbe s a fű oly gyorsan benövi a sírt... De hiszen majd elmondod, tíz évvel több időd van az elmondásra, mint nekem a megírásra. És nem is lehet mindent leírni. Akkor kétszer élnénk végig az életet, mikor egyszer is sok.


A Pesti Napló így tudósított az író haláláról:

"A halottaságynál este ketten álltak: Karinthyné és fia, Gábor, a költőnek legobb barátja. Az országúton Siófok felé robogott egy autóban másik fia, Karinthy Frigyes (sic!), a nyolcadikos gimnazista, aki apjában szintén a legjobb barátját vesztette el. Többet, mint apát, pajtását, azt a nagy írót, aki nyáron gyakran meglátogatta fiát Nógrádverőcén, ahol diáktársaival nyaralt s diák volt a diákok között." khaj.jpg

Kinszki Imre: Verőcei hajóállomás (1938)

2 komment
2020. május 08. 12:22 - fabiane

A börzsönyi túrázás kezdetei: a Nagymaros - Zebegény közötti mintaterület

enc.jpg

Az Encián Turisták által létrehozott kilátópont - ekkor még Kőrösi Csoma pihenő néven

A Dél-Börzsöny hosszú ideig teljesen elzárt volt a turisták elől. A Magyar Turista Szövetség 1932-ben a koronauradalomtól 10 évre bérbe vette a Börzsöny Hegyestető - Szt. Mihály-hegy - Zebegény - Nagymaros közti területet, hogy megnyissa azt a kirándulók előtt, és átadta az Encián Turisták 1914 egyesület részére egy turista mintaterület kialakítása céljából. Ők építették fel itt 1938-ban a Julianus barátról elnevezett kilátótornyot. A koronauradalom a mintaterület létrehozása után is csak az MTSz igazolvánnyal rendelkezők részére engedélyezte a jelzett utakon a közlekedést.


„Turista-
mintaterületa Hegyestetőn (Turistaság és Alpinizmus, 1932)
A
visegrád-dömösi híres Dunakanyar félkörben teljesen körülöleli a Börzsönyi hegység déli szigetszerü nyúlványát, a Nógrádverőce, Nagymaros, Zebegény közé szorult Szentmihályhegy-Hegyestetőt. Budapest környékének ez a régi szép kirándulóhelye az utolsó évtizedekben szigorúan zárt koronauradalmi vadászterület volt.
Most
ismét megnyílt a turisták részére a természet e csodás paradicsoma, siker koronázta a szövetség szívós törekvését és Dr. Karafiáth Jenő turista-kultuszminiszternek, még mint OTT elnöknek ügybuzgó fáradozását: Horthy Miklós kormányzó hozzájárult, hogy e terület a MTSz-nek adassék 10 esztendőre bérbe.
Mint
legutolsó számunkban röviden beszámoltunk róla, a MTSz a vadászbérletet oly feltételekkel adta albérletbe, amelyek a turistaforgalom szabadságát biztosítják és alkalmasak a vadász- és turistaellentétek mintaszerű kiküszöbölésére. A területet a szövetség egyébként is mintaterületnek tekinti és turistamüszaki munkálatainak végrehajtásával egyik csekély taglétszámú, de alkotó munkára készségéről jól ismert tagegyesületét, az Encián Turistákat bízta meg.
Az
Enciánok a néhány tavaszi hónap alatt rengeteg fáradsággal, igazán csekély költséggel, jól irányított munkáscsapattal s minden tagjuk kezemunkájával tényleg mintaszerűt alkottak. Erről tanúskodnak a rendbeszedett, kitakarított, szélesített, sokhelyt újjáépített ösvények s utak, a szabályos átjelzések, útjelzőtáblák, a kényelmes, csinos pihenők, védkunyhók, az ízléses jelmondatos táblák, hulladékgyűjtő kosarak, az új turistakultúra mindmegannyi példás „mintaobjektumai“, melyeket most, május 29.-én készen adott át az egyesület a MTSz elnökségének s hatósági kiküldötteknek és ezek révén a turistanagyközönségnek.
meghivottak kicsiny, de lelkes és szakértő társasága, a meg-megújuló esőtől sem riadva vissza, Nagymarosról a Rigóhegyen át délre ért fel a 487 m magas Hegyestetőre, ahol már várta őket a nagyrészt a Nemzeti Szinház régi művészgárdájából rekrutálódott 6 tagú vadászbérlőtársaság, míg az erdésztársadalmat a tulajdonos koronauradalom erdészein kívül a legfőbb erdész, a földmív. min. erdészeti osztályának vezetője: Papp Béla min. főtanácsos képviselte.
A
turista-, vadász- és erdészérdekeltség eme ünnepélyes összejövetelén, a pompás kilátású hegytető új, eső ellen védő kunyhójának gyakorlati főpróbája mellett Dr. Bing György, az Enciánok elnöke ismertette az előzményeket és méltatta a mintaterület jelentőségét.
„A
természet örök könyvének forgatása közben szemünk megakadt egy lapon, hol ez állt: Hegyestető. Minden szépet, amit a természet a középhegységben alkotott, megtalálunk itt. Árnyas erdő, pázsitos hegyi rét, csodás kilátás, szegélyezve a Duna ezüst szalagjával. Hálás szívvel, friss energiával láttunk munkához, midőn a szövetség tanácsa azt mondotta: a könyv e lapját rátok bízom. A legragyogóbb színeket kerestük, hogy mint évszázadok előtt a szorgos barátok, a lap iniciáléját megrajzoljuk. Amit künn a tiroli alpesek, Svájc havasai között láttunk és tanultunk, amit természetszeretetünk sugalt, igyekeztünk itt valóra váltani.
Azt akartuk, hogy a kezdő turista, ki eddig a budai hegyekben sétált, önbizalmat nyerve mehessen itt végig és megrészegedve a látott szépségektől, a mi gárdánk fanatikus harcosa legyen. Fel akartunk tárni egy hegyet, hova a Pestre utazó külföldi kijöhessen és egynapi kényelmes túra keretében oly vidéket láthasson, mely felülmúlja a Wachaut és a Rajna legfestöibb szakaszát. És azt akartuk, hogy a társegyesületek a Hegyestetőn, melyet a szövetség mintaterületének nevez, megtaláljanak mintaképen mindent, amivel az ő munkaterületük kultúráját emelhetik, kiválasztva, ami területük jellegének legjobban megfelel . . .
E hármas szempont vezetett munkálkodásunknál, mely munkálkodásnál a terület vadászbérlőivel és a hatóságokkal való összemüködésre igen nagy súlyt helyeztünk.
A terület nyugalmának, békéjének megóvására vasárnaponként ügyeletes szolgálatot rendszeresítettünk. Az ügyeletes udvarias szóval figyelmezteti a turista tízparancsolat ellen vétőket, hogy a szövetség területén vannak és viselkedésük a turistaság ügyét desavuálja. Az ügyeletes részére a szövetség igazolványt adott, melyet a szobi főszolgabíró hivatalosan láttamozott. Ez igazolványnak nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk, mert első eset, hogy hatóság turistarendészetet elismer és úgy érezzük, hogy megtaláltuk a helyes utat, melyen haladva a turistaőrség intézménye gyors ütemben megvalósítható. A turistaérdekek nem térnek el a területtulajdonosok és vadászbérlők érdekeitől. Mindhárman a hegyek, erdők nyugalmát, rendjét akarják és mi turisták tízparancsolatunk első pontjában hirdetjük: áhítattal lépj a természet szentélyébe. De ahogy a vallásra, mely pedig évezredes gyökérrel bír a lélekben, nevelni kell az embereket, ép úgy kell és hiszem teljes meggyőződéssel, lehet nevelni a lármás kirándulókat áhítatos szívű, csendes turistává. Erre kérünk módot és lehetőséget . . .“

 

en.jpg

Kik voltak az Encián Turisták?

Az Encián Turisták 1914 nevű egyesület 1919. január 28-án nyert felvételt a Magyar Turista Szövetség rendes tagjai sorába. Noha távol állt tőlük a politika, illegalitásba kellett vonulniuk: a Tanácsköztársaság ugyanis betiltotta a polgári egyesületeket, így az Enciánt is. „Turistatevékenységünk azonban – talán éppen a városi viszonyok lezüllése folytán – polgári foglalkozásukban tétlenségre kényszerült tagjaink élénkebb részvétele következtében állandó továbbfejlődésben volt. A gyülekezési tilalom folytán magánlakásokban találkoztunk, hogy túraterveinket megbeszéljük. (…) Elrejtőzve, titokban, bujkálva éltük felfüggesztésre ítélt egyesületünk életét, és midőn a gyászos kommün ideje lejárt, fellélegezve indultunk első szabad túránkra” – emlékeztek vissza később. Az 1919-es trauma még jobban összekovácsolta a társaságot. Ez szintén nem volt példa nélküli abban az időben, az már sokkal inkább – különösen a Tanácsköztársaság akkori és mai megítélésének tükrében –, hogy az Encián tagságának túlnyomó része zsidó származású volt. Az egyesület 1920-ban úgy kapcsolódott be az újjáalakuló, és a korszak politikai irányvonalát teljes mellszélességgel magáénak érző „hivatalos” turistamozgalomba, hogy „faji kérdések” fel sem merültek. (Magyar Narancs)

bm_1.jpg

A mintaterület megnyitása (1932)

 


Magyar világjárók emléke a hegyestetői mintaterületen (Turisták Lapja, 1932)

Már többízben beszámoltunk a Turista Szövetség mintaterületén eszközölt lelkes munkáról, amely az Encián Turisták ügyszeretetét dicséri. Ennek a munkának során készültek el régebben az igen jól jelzett utak, amelyek Zebegény, Dömös és Nagymaros bájos vidékének legszebb pontjait kötik össze. Ujabban az Enciánok két kilátókorlátot létesítettek (a Hosszúbércen és a Remetekeresztbércen), ahol szép kidolgozású vésett rézlapok a látható panoráma egyes körszelvényeit szemléltetik praktikus módon. Tervezőjük, dr. Strömpl Gábor egyetemi m. tanár, választmányi tagtársunk, aki szakavatott kézzel oldotta meg ezt az érdekes, külföldön nagyon meghonosodott és bevált problémát. — A Hegyestetőn épült kilátó-terasz és védkunyhó ugyancsak gondos és ízléses munka. - Legutóbb négy pihenő is létesült, amelyeknél az Enciánok egy-egy magyar világjáró emlékének állítottak táblát. A Remetekeresztbércen Juliánus barátról, a Hegyestetön Körösi Csorna Sándorról, a Hosszúbércen Benyovszky Móric grófról és a Rigómezön Vámbéry Árminról nevezték el a pihenőket. 
A gondosan ápolt utak, a pontos átjelzések, a jó irányítótáblák és a fentemlített egyéb turistalétesítmények valóban mintaterületté varázsolták ezt a közelmúltban felszabadított hegyvidéket, ahol a vadászok, erdőhatóságok és turisták harmonikus együttműködése azt is kézzelfoghatóan demonstrálja, hogy a „tilos területek" drótakadályait csak félszeg és egyoldalú, mondvacsinált érdekek tartják még fenn...

terk.jpg

A Hegyestetőn ekkor még Kőrösi Csoma pihenő szerepelt, később cserélt helyet a Julianussal

Színes térképvázlatot mellékelünk mai lapunkhoz. A Hegyestető új jelzéseivel és a szövetség megbízásából a mintaterületi kezeléssel megbízott Encián Turisták kibővült munkaterületének sematikus rajzával ellátott térképet a Magyar Turista Szövetség felkérésére Kellner Géza mérnök, az Encián Turisták 1914" műszaki előadó tagja tervezte és készítette el. A kezdő turista térkép nélkül elindul a Hegyestető vagy a Törökmező—Békásirét vidékére, tarsolyában e háromszínű rajzzal és szorosan ragaszkodva az amúgyis előírásos jelzett turistautakhoz, bebarangolhatja a Turista Szövetségnek a Dunakanyarban lévő mintaterületét. A MTSz Hivatalos Értesítője is mellékleteként hozza ez újszerű térképrajzot, mely ilymódon sokezer turista kezébe kerül és még népszerűbbé fogja tenni azokat az útvonalakat, melyeket annyi szeretettel és áldozattal hozott jókarba, gondoz és fejleszti környéküket a kezelő egyesület. Ugyancsak az ő kezdeményezésük folytatásaképen a Magyar Turista Szövetségnek szándékában van időközönként forgalmasabb menedékházak környékét, fontosabb hegyvidékeknek útjelzéshálózatát ugyanebben a kivitelben, fentemlített célok elérhetésére megjelentetni. (Turisták Lapja, 1935)

kek_1.png

Dobogókő - az ország két végéről induló Szent István Vándorlás csapatainak találkozása

A börzsönyi turistajelzések felfestését az Encián turisták kezdték meg 1932-ben, ők az akkoriban szokásos kék és piros közül a második színt választották - vesztükre. Ugyanis 1935-ben, amikor az országos túraútvonal egységesítése kezdődött, a kékpártiak győztek, hiszen ebből tudtak többet összekötni. Ekkor az Encián Turistaegyesület tagjai festhették újra a jeleket Zebegénytől Verőcéig.
Az országos Kék-jelzést (aminek eredetileg az Árpád út nevet szánták) végülis 1938-ban avatták fel "Országos Szent István Vándorlás"-sal, amely alatt a két végpontról indulva 800 turista stafétaszerűen váltva egymást, járta be az utat.


A
szövetség börzsönyi mintaterületének kibővített részét az Encián T. szeptemberi vándorgyűlésükön adták át a turistatársadalomnak. Az új mintaterület jelzéseit és berendezéseit az agilis egyesület eddigi törzsterületéhez hasonlóan eszközölte. A terület kibővítéséhez a TIT által átengedett Nagymaros-Törökmező-Békásrét-útjelzés árnyasabb útra való áthelyezése is nagyrészt szükségesnek mutatkozott, amit a TIT készsége, valamint a tulajdonos Korona-uradalom szívessége tett lehetővé. A TTE-től átvett Zebegény-békásréti jelzést szintén átjelezték, és az országos kék-jelzést, megfelelően a létesítéskor elhatározott eredeti alapelveknek, keresztülvezették a Hegyestetőn. Ez a régi, kb. 4 éves jelzés-hálózat teljes átdolgozását vonta maga után. (Turisták Lapja, 1935)

ej.jpg

jul.JPG

Elkészült az új kilátótorony (Uj Magyarság, 1938. július)
A
Hegyestetőn, a Nagymaros és Zebegény közötti Dunafélsziget középpontjában, 482 méter magasságban, tehát mintegy 400 ternyire a Duna tükre fölött, teljesen elkészült az új kilátótorony épülete s a nappali órákban, mikor a környező erdőkben a közlekedés meg van engedve, szabadon látogatható. A bástyatoronyszerü épület kapubboltozat fölé emelkedik. A torony belsejében lévő szoba fölött kiszélesített köralakú erkély van, kömellvéddel, ahová a tornyon rülfutó kőlépcsőn lehet feljutni. A kilátás páratlanul szép és változatos, a környéket jól ismerő turistáknak is nyújt újat és meglepőt. A nyugati részen két-három fa ma még elveszi a kilátás egyes részeit, de összel ezeket kivágják, úgyhogy a körkép teljes lesz. Az építtető Encián Turisták címere díszíti a tornyot, amelynek helyéről az esővédő kunyhót áthelyezték kissé dél felé, hogy a pihenő és falatozó közönségnek legyen helye és menedéke a tornyon kívül is. Az enciánosok a torony belső berendezése során itt is megrajzoltatják a torony mellvédjére a panoráma magyarázó vázlatát, mint ahogyan például a Benyovszky Móric-pihenő és a régi Juliánus barát-kilátó számára annak idején Strömpl Gábor tanár oly sikerültén megrajzolta. Ezek a bronzba vésett panorámák a nemturista nagyközönséget is hozzásegítik ahhoz, hogy tájékozottan élvezhesse a megragadó kilátást Az enciánosok egyébként a magyar világjárókról elnevezett többi pihenőnél is gondoskodtak arról, hogy az arrajáró az okosan megszövegezett emléktáblák szövegéből okulást meríthessen a gebbi századok magyar kutatóinak példájából. A torony ünnepélyes felavatásáról a turistaszövetség szeptemberi tanácsülésén határoz.

na1.jpg

 A Juliánus-kilátó (Fortepan)


1942. május 8-án a Magyar Turisták Országos Szövetségének tanácsülésén a Magyarországi Kárpát Egyesület és a Magyar Turista Egyesület indítványozta, hogy a szövetség menedékházaiban táblákat helyezzenek el, amelyek figyelmeztetik a zsidó látogatókat arra, hogy jelenlétük nem kívánatos. Az Országos Szövetség útjelző bizottsága javasolta, hogy miután az Encián Turisták Egyesülete a zsidótörvénnyel kapcsolatos igazoltatásnak nem tudott eleget tenni, nem maradhat a Szövetség kötelékében, és a hegyestetői koronauradalmi mintaterület gondozását át kell adnia a Magyarországi Kárpát Egyesületnek.

kep1.jpg

Kinszki Imre fotografál

4 évvel azelőtt, 1938-ban ugyanez a Magyarországi Kárpát Szövetség fotószakosztályának fogadta be a Modern Magyar Fényképezők Csoportját - ekkor még nem jelentett akadályt a művészek zsidó származása. A természetfotózást is művelő Kinszki Imre, Vadas Ernő és Seiden Gusztáv egy nagyszabású, nemzetközi kiállítást akart létrehozni, aminek engedélyét a minisztérium az utolsó napokban visszavonta, talán a külföldi fotósokkal való kapcsolattartást akarta megakadályozni. A Kárpát Szövetség segítségével mégis megrendezhették azt. 

Tehát utána romlottak el a dolgok...

Olvasd el a következő posztunkat is: https://dunakanyarkult.blog.hu/2021/05/09/a_borzsonyi_turistajelek_festoi

 

  dun.jpg

 ...és a szemközti oldalról: Dobogókő - Kilátás a Dunakanyarra (1937)


Márai Sándor - Dobogókő (Négy évszak) "Egy lépés még, s a kerítésen túl a táj egyszerre színpadias lesz, súlyos és egyensúlytalan. Mintha az erdő lezuhant volna a mélybe. A tragikus táj fölött összefont karokkal áll egy ember és hallgat. A táj felemelte a magasba, köznapja és végzete fölé. Komoran áll, mint aki gondolatban egy kiáltvány harsány mondatait szövegezi. A Duna a mélyben, közönyösen; mintha nem is tudná, hogy nevéhez politikai tervek tapadnak. Egy borjú szalad a kerítéshez, lenéz a mélybe, elbődül. Mint aki váratlanul megértette végzetét a világban. Az erdőt belepi az őszesti köd. A rozsdás lomb parazsa csillogni kezd e ködön át; mintha a mélyben az őzek tüzet raktak volna." (1938) 

2 komment
2020. május 05. 11:44 - fabiane

A Dunakanyar közlekedési plakátjai - 1930-1950

 

Az 1930-as évektől komoly turisztikai kampányt indítottak a belföldi utazások felélénkítésére. A Dunakanyar is fókuszba került. A Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. művészek által készített plakátokat is bevetett...

kon.jpg

Konecsni György: Utazzunk a M.F.T.R. hajóin (turisztikai kampány plakátterve, 1930)

kone_1.jpg 

Konecsni György (1908-1970) A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványa volt. Számos díjjal jutalmazták: idegenforgalmi plakátjaival kétszer nyerte meg a Nemzetközi Idegenforgalmi Kongresszus arany vándorserlegét, 1934-ben Rómában, 1936-ban Luzernban. A Párizsi Világkiállításon (1927) Grand Prix-díjat kapott a nemzetközi Publicité Pavilonban kiállított plakátjaiért. 

mf_2.jpg

Élő BNV (Színházi Élet, 1935)

A Magyar Folyami és Tengerhajózási Részvénytársaságot 1894-ben alapították és a következő évben kezdte meg működését Baross Gábor kezdeményezésére. Számos hirdetését, plakátját a legnagyobb grafikusok tervezték, Konecsni György, Gönczi Gebhardt Tibor, Bánó Endre. Néhány, színes hirdetésük és egyéb kampányfogásuk például a Színház Élet című folyóiratban is megjelent, így buzdítva a színházszeretőket a kirándulásra. 

mfe.jpg

Az egyik legatraktívabb plakátot talán PÓLYA TIBOR (1886-1931) festő, grafikus készítette a cég számára. A szolnoki származású művész előbb az Iparművészeti Iskola, majd a Mintarajziskola hallgatója volt, később Münchenben és Párizsban is végzett tanulmányokat. Utóbbi városba a neoimpresszionizmus csábította, majd a világháború kényszerítette haza. Részt vett a kecskeméti és a szolnoki művésztelep munkájában, járt New Yorkban és Rómában is. Festmények mellett karikatúrákat, könyvillusztrációkat is készített – például Krúdy Gyula és Karinthy Frigyes műveihez.

li.jpg

Arról, hogy milyen volt egy Budapest-Dunakanyar hajójárat, Lissák Tivadar készített valós képet...

De azért jó elmerengeni a plakátokon is:

m.jpg

Ugyanekkor a Magyar Királyi Államvasutak is hírdetésbe kezdett, nehogy legyőzze a konkurencia. Érdekes, hogy plakátjukról épp a vonat ábrázolása hiányzik!  

sz_1.jpg 

A túloldalon viszont (vasút hiányában) a Budapesti Helyi Érdekű Vasút Rt. próbálta a világválság következtében megcsappant jövedelmét az utazásra, kirándulásra buzdító kampánnyal növelni. Először színes plakátokat helyeztek ki az állomásokra, valamint a járművekre, később képeslapok, térképek és „számolócédulákat” is kiadtak, utóbbit a HÉV-vonalak mentén elhelyezkedő vendéglátókban használták, a pincérek ezen vezették a fogyasztást, a cédula másik oldalán sorszámmal ellátott – HÉV-vel jól megközelíthető – kirándulóhely, vagy nevezetesség rajza volt látható. 

hev_1.jpg

De hogyan juthatott el turista hévvel Visegrádra, amikor csak Szentendréig volt meg a vonal?

bhev.jpg

Ezen a jegyen látszik, hogy a BHÉV Dunabogdány és Szentendre között kapcsolódó autóbuszokat özemeltetett.

hev_2.jpg

1928 A BHÉV visegrádi vonalra beszerzett autóbusza (Fortepan) 

 A HÉV végül nem készült el a Dunakanyarban, de a BHÉV autóbuszai 1948-ig még kijártak oda. 

mesz_1.jpg

A Magyar Szovjet Hajózási Részvénytársaságnak (MESZHART) 1946. március 30-án alakult meg. 1945-ben még az MFTR indította újra a hajóforgalmat és kezdte meg az elsüllyedt hajók kiemelését, a sérültek javítását. Nyugatra vitt hajói az új békeszerződés megkötése után 1946/47-ben hazatértek, azokat azonban 1950-ig fokozatosan át kellett adnia a MESZHART-nak. A szovjet fél az új közös vállalkozáshoz a hadizsákmányként birtokába került MFTR hajókat adta. A plakát is a szovjet kliséket használja, előtérben egy nyírfával. 

csep.jpg

A Csepel kerékpárt 1928-tól kezdték gyártani grazi licensz alapján. A plakát az ezzel közlekedő csapatos turistákat próbálta a Dunakanyarba vonzani - ami máig az egyik legnépszerűbb közlekedési forma lett itt.

...de térjünk vissza a 30-as évek hajózásához - egy különlegességet szeretnénk még bemutatni: 

pla1.jpg 

Dunaszögletes plakát - Az óceánjáró hajó méretezése miatt csak a fűtengeren tud átvágni, és akkor most tekintsünk el attól (is), hogy arra (jég)hegyek keresztezik az útját! A datáláshoz az adhat segítséget, hogy a Visegrád, Gizella-telep Horthy néven szerepel.

 A vírushelyzet lecsengése után mindenkit szeretettel várunk!

1 komment
2020. május 03. 11:35 - fabiane

Berda József a Börzsönyben és Fóton

Berda József, a rabelais-i költészet művelője Zebegényben Szőnyi Istvánt, Fóton Németh Kálmán barátját látogatta meg. ...és közben kivonult a természetbe.

szob_1.jpg

Berda József költő és Szőnyi István a zebegényi ház udvarában

"Közben szombatra Zebibe ebédvendégek esedékesek, Berda Jóska és egy ismerőse, tehát megénekelni való ebédnek kellene lenni." Szőnyiné, 1956

A festő és a természetjáró költő Újpestről ismerte egymást. Szőnyi Zsuzsa visszaemlékezése szerint Berda többször megjelent náluk a telek végéből, az erdő felől érkezve, hisz lételeme volt a kirándulás. Szőnyinek sokat jelentett, amikor a költő dícsérte az amúgy csendben lecsengő kiállítását. 

Berda József: RAJONGÁS

(Szőnyi gyűjteményes kiállítására, 1954.)

Nemes borokat élvező italínyencet nem

részegíthet meg úgy a legtüzesebb ital,

ahogy megmámorosodtam, mikor életed

szélesre szabott művét színrö-színre

láttam a szépség igazi valóságaként tündökölni. —

Ó, színekben tobzódó festmények, rajzok, vázlatok

csodálatos változata s formák tengernyi meglepetése!

Egyik bűvöletből a másikba esett ámulatom:

íme, az alkotóláz emberibb arca s ezt

megmutatni az örökkévaló; amiért

érdemes élni még! A mű lenyűgöz. Ez a te

talentumod mindenkit megajándékozó legnagyobb

öröme, Szőnyi István!

 

(in: Köpöczi Rózsa szerk.: Levelek otthonról. Szőnyi István és Bartóky Melinda levelei Szőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz (1949–1960))

...és egy adoma:

"....amikor 1960 nyarának végén Zebegényben Szőnyi Istvánt temették, a gyászolók között megjelent egy oda nem illő figura, rövidnadrágban, borostásan, hátizsákkal. Berda volt. Többen kérdőre vonták, hogy mert a temetésre így odaállítani. Berda azt mondta, lassan a testtel, Szőnyi egyedül őt hívta meg közülük. Elővett egy levelet, amelyben az állt: „Jóska, ha Zebegényben jársz, látogass meg…” – írta az újpesti születésű mester. Az út Berdánál többnaposra sikeredett, számos helyen lelt marasztalásra, kosztra, kvártélyra. Mire Zebegénybe elért, Szőnyi István már nem élt." (Szunyoghy András)

 

berdafiatal.jpg

De ki volt Berda József?

1929-ben írta róla a vele egy évben született Illyés Gyula:
„Nem a töprengő ésszel, hanem tüdejével, bőrével, az eleven érzésekkel érzi az élet mozdulatait.
Meleg lehelet, friss testillat árad felénk a versekből itt-ott némi rabelais- i bátorsággal: az önmagáért is élni tudó élet erjedése csapja meg az olvasót. Minden él, lélegzik ezekben a versekben: az utcák elevenen zajlanak, mint a vérkeringés; maga a táj is megtestesül, párolog, mint egy roppant szerető. A testével kapcsolódik Berda József a világba; hasonlatai csaknem kivétel nélkül a test működésével vannak vonatkozásban; verseinek ritmusa az öröm és a vidámság szerint változó lélegzethez, a tüdő funkciójához idomul... Régóta nem hallottunk ilyen természetes, egészséges hangot. Lehetne, több szempontból is, kritikával illetni ezt a kamaszos, gáttalan költészetet, de ez csak olyan lenne, mintha magát az életet kritizálnánk, mindkettő azért mégis teljes és élő maradna; Berda József költészetében élet van, eleven nyüzsgés, érthető emberi beszéd, igazi hajtás, becsületes káromkodás.”

ababerda1936.jpg

Aba-Novák Vilmos: Berda József (1936)

...és lexikon-cikként:

"1902-ben született Budapesten. Autodidakta; volt lakatosinas, kifutó, könyvügynök stb. Költői világa egyben valódi környezete is: Újpest. Versei régen főként a Nyugatban, Széphalomban, az Est-lapokban és a Szép Szóban jelentek meg. 1944-ben Baumgarten-díjas. Hosszú évek óta az álláshoz nem kötött, független kenyérkereső életét éli." (A magyar irodalom története 1919-től napjainkig)

Természetjáróként több emlékezetes verset is írt a Börzsönyről

bo_1.jpg

 

Börzsönyi elmélkedés

Dideregtető ónos eső után a lábat
buktató durva dara szitált reánk az
idegmálasztó csúnya időben s mire
felértünk a Magas Tax oldalába,
már a mennyei fehérség hava
felett ropogott a bakancsunk.
Így békült ki kamaszkodó kedvünk véled
boldogságos Börzsönyünk, mikor
felértünk kedves katedrálisunkba,
kicsinyke hazánk "Jó reménység foká"-ra;
a bűvöletes Nagyhideghegyre. S ahogy
felértünk ezüstben csillogó tetődre; oly
ámulattal teli révületbe estünk, mint
akik sokféle fehér virággal feldíszített
márványoltárt látnak már maguk előtt s égő
szemekkel leborulnak előtte, érezvén: csodák
csodája ez a táj, oly üdvözítő öröm, mely
mindig hadat üzen a hervasztó halálnak.

 

ma_2.jpg

 

Magyarkút, 1958

Örökké barangoló; egyedül te élsz még
a lemaradottak közül, ki nem hagyta cserben
ezt a tündéri tájat, mely bő buzgású
forrásával fiatalítja az erre járót.
A többiek, majdnem mind, kuka kispolgárok,
krajzlerosok lettek az idők forgatagában,
bár élő halottként "élnek" még valamennyien.
Három halott barátod emlékét őrzöd még, ha
erre csavarogsz. S ők még mindig veled vannak,
veled tartanak a boldog barangolásban még
akkor is, ha sírhant fedi már tetemüket!
Hát élnek, élnek-e valóban, akik mind-mind
erőszakkal öregítik magukat?!
Meg kell, hogy haljanak, akik így kérődzik
a halált! - - Hát járj, gyalogolj a
végkimerülésig legalább te, ki hisz az
életben és együtt énekel vele mindörökké!

 

A következő cikkben pedig Balogh Dávid, a fóti Németh Kálmán Emlékház vezetője mesél Berda Józsefről.

 

 

nemeth-kalman-es-berda-jozsef-az-1963-as-kalman-napon.jpg

Németh Kálmán és Berda József az 1963-as Kálmán napon

 

Németh Kálmán és Berda József legendás barátsága

(Balogh Dávid)

„Te fába faragod értelmed, érzelmed,
s a meghalt fa kezed által újra éled.
Ne csüggedj, higgy hited szerint; e nélkül nem
élhet, nem loboghat e földön a lélek!”

Berda József: Egy kiváló faszobrászunkhoz

Németh Kálmán (1903-1979) szobrászművész háza egyfajta központja volt a hasonló gondolkodású értelmiségieknek: nyelvészek, költők, írók, irodalmárok, történészek, művészek találkozóhelye volt, ahol gyakran esett szó művészet mellett napi eseményekről, így magáról az életről is. Németh Kálmán egyik legjobb barátja a Fót szerelmeseként is aposztrofált Berda József volt. 

nemeth-kalman-es-berda-jozsef-1961.jpg

Németh Kálmán és Berda József (1961)

Berda József (1902-1966) József Attila-díjas költő, proletár környezetből indult. Költészete az élet örömeinek – vegetatív funkciók – rövid, tömör, megfogalmazásai. Költeményeiben olykor éles társadalomkritika fogalmazódik meg. Az Elvitte a huzat című verse is ezt fejezi ki, szót emel a mellőzöttség, a hazugság, az árulás ellen, ahogy ezt Németh Kálmán Júdás témájú alkotásaiban is megfogalmazta. Berda szabadverseiben közvetlen hangon groteszk képet fest az elmúlásról és az öregedésről.

Korabeli cikkekből megtudhatjuk, hogy a költő szinte hetente megfordult itt, rajongott a fóti táj szépségeiért. Évente kétszer ellátogatott a Fáy présház romos épületéhez (március 15-én és október 5-én, Vörösmarty Fóti dal című versének évfordulóján): nyelvészekkel, írókkal, költőkkel, természetbarátokkal, akik magukat csak „fóti zarándokoknak” neveztek.

Itt őrizték a reformkor lángjának emlékét: verseket szavaltak, ettek, ittak, mulatoztak. Ezeket az élményeket dolgozza fel, s ezek hangulatát idézi fel A fóti találkozókra című verse. Ebből a kezdeményezésből elevenítette fel a Fáy Vörösmarty Társaság az újkori szüreteket, a Fóti Őszt 1968-ban; azonban Berda ezt már nem érhette meg.

Szinte állandó vendége volt Németh Kálmán múzeummá szentelt hajlékának, s a Kálmán napok hangulatfelelőse. Versesköteteinek bensőséges hangvételű ajánlásaiban tiszteleg Németh Kálmán művészete előtt, melyek ma is megtalálhatóak a könyvtárszobában. Köztük a legszebb az Égni! Elégni! (1964) című kötetben olvasható: „Németh Kálmánnak, a faszobrászat egyedülálló, európai rangú egyéniségének és szívbeli barátomnak kimondhatatlan szeretettel és megbecsüléssel!” 1964.12.27. Berda József

bsz.jpg

Németh Kálmán Berda József portréja (1960-as évek)

Barátságukat mindkét művész megörökítette a maga művészetének területén, hiszen Berda verseket szentelt Németh Kálmánnak (pl.: Egy kiváló faszobrászunkhoz című rövid emelkedett ódájában tiszteleg művészete előtt, míg Németh Kálmán portrét készített róla, lócába faragott verssel tisztelgett előtte, sőt a borospincében saját hordója volt a költőnek idézetével.) A borospincében szinte minden a költő barátokat idézi: a már említett lóca felirata egy Kónya Lajos versnek az idézete Berdáról, de található itt Erdélyi József és Berda-idézet is Németh Kálmán által faragva. Berda Egy borpince felirataként című epigrammájában emlékezik meg ezekről a pincében zajló baráti beszélgetésekről, eszmecserékről, vidám borozgatásokról. Azonban versében a fenyegető, gonosz halál is megjelenik, melyet a Németh Kálmán-i borral lehet elűzni.

mh_2.jpg

Németh Kálmán: Mulattam a halállal (1960-as évek)

Ez a vers kiválóan rímel Németh Kálmán Mulattam a halállal című „emlékezz a halálra” (memento mori) jellegű alkotására is, melyen az idős művész egy nevető emberi csontvázzal koccint, aki a halált szimbolizálja, egy valóságos Haláltáncra (danse macabre) hívja a művészt. Németh Kálmán széke alatt szintén a halált jelképező bagoly látható.

ber.jpg

Németh Kálmán: Berda József emlékére készült dombormű (1960-as évek)

Berda halála után a szobrász készítette el a költő emléktábláját a Fáy présház oldalán (1969-ben), illetve Berda „hommage fejfáját” is megfaragta (mely itt található az emlékház könyvtárszobájában), tisztelegve legendás barátságuk előtt.

Balogh Dávid
művészettörténész-muzeológus
Németh Kálmán Emlékház

nemeth-kalman-berda-jozsef-hommage-fejfaja.jpg

Németh Kálmán: Berda József „hommage fejfája” (1960-as évek)

Geri Tamás, a Muharay Színház művésze előadásában Válogatás Berda József Németh Kálmánnak írt leveleiből.

 

 

1 komment
2020. április 30. 08:26 - fabiane

Milyennek látta Nádas Péter a Polcz Alaine - Mészöly Miklós házaspárt Kisorosziban?

nadas.jpg

 

Nádas Péter így mesélt arról, hogy hogyan került közel a házaspárhoz:

"Miklós kezdeményezte. Én az író-író kapcsolatnak nem vagyok nagy barátja. A szakma inkább eltávolítja a barátokat, akkor meg minek erőltessük. Ez a szakma a személy autonómiáján van megalapozva, amiből a barátság vagy a szerelem miatt sem engedhet az ember. Miklós valamelyik könyvéről írtam egy kritikát, ezt levélben megköszönte, és nagyon barátságosan megjegyezte, hogy figyeli, miket írok én, tetszik is neki, hívjam fel. Nagyon hosszú idő telt el, mire rá tudtam venni magam arra, hogy felhívjam, azután náluk találkoztunk a Városmajor utcában. Talán az első beszélgetésünkön Alaine nem volt jelen. Erre nem emlékszem pontosan, talán nem is tartózkodott a lakásban, talán csak néhány óra múltán érkezett meg. Munkából érkezett. Éppolyan ellenállhatatlan volt vele a kapcsolatom, mint Miklóssal, akivel szemben azért még erősen működött a tartózkodásom. Alaine-nal szemben nem volt ilyesmi. Két férfi között mindig komplikáltabb a viszony, mint egy férfi és egy nő között. Mindketten ugyanolyan erős hatást gyakoroltak rám, mindkettővel rögtön saját nyelven tudtam beszélni, illetve ők velem a saját nyelvükön. A két nyelvnek és a két viszonynak a fekvése nem volt mellérendelő, nem is volt felcserélhető. Önálló nyelvek voltak, ahogy ők egymás mellett is önállóak maradtak. Alaine-t nem azért érzem a mai napig közel magamhoz, mert Miklós felesége volt, s fordítva még kevésbé. Mindkettőjüket a maguk formátumában szerettem, vagy szeretem a mai napig, s ezzel így voltak ők is, ami igazán nagy ajándék volt az életünktől.(konyves.blog.hu)

meszoly_foto_011_f.jpg

Mészöly Miklós és Polcz Alaine 

Nádas Péter Mészöly Miklósról: 

"Alapvetően két emberrel volt mély viszonya: Alaine-nel, a feleségével, meg velem. Ez egy nagyon érdekes viszony volt, mert nagy volt közöttünk a korkülönbség. Volt benne egy kicsi apai; nekik nem volt saját gyerekük. Amikor megismertük egymást, akkor kétségtelenül és föltétlenül, ezt mindig mondták is, csak én ilyenre nem tartottam igényt. A szó lélektani értelmében egyáltalán nem, a szó szakmai értelmében igen, de az egy más viszony volt, az egy kölcsönös viszony volt." (Privát Mészöly)

nadnad.jpg

Fonott szék és árnyéka (Nádas Péter fotója)
...és így beszélt arról az időszakról, amikor felhagyott az újságírással, és lekerült Kisorosziba:
"Rettenetesen féltem, hogy mi lesz velem. Mészöly Miklós feleségével, Polcz Alaine-nel sétáltunk a Városmajorban, és kérdeztem tőle, mit csináljak, mit tanácsol. Azt mondta: „A mezők állatai és az ég madarai sem kérdezik, miből éljenek. Az Úr mindenkiről gondoskodik.” Ez a mondat lehetett volna éppen rossz hatással is rám, ha nem lettem volna megkeresztelve, és ha ez a tény éppen azokban az években nem jelentett volna számomra valami nagyon fontosat. És ez a mondat más okból is fontos volt nekem: morális gondjaimhoz képest még mindig jobb és tisztességesebb megoldás volt a gondviselésre bízni magam, mint továbbcsinálni egy olyan munkát, amely semmilyen módon nem elégíthetett ki.
Aztán elköltöztem Budapestről. Egy parasztház tisztaszobájában laktam Kisorosziban, és tulajdonképpen nem tudom, hogy miből éltem. Éhezni nem éheztem soha, de nagyon keveset ettem, idős parasztasszonyok etettek. Ha zöldbab volt, akkor zöldbabot kaptam az öregasszonyoktól, ha pedig a paradicsom érett vagy a zöldborsó, akkor hozták a zöldborsót vagy a paradicsomot. Volt egy macskám, és ha vettem egy doboz májkonzervet, megfeleztem vele. Kaptam öt krumplit ajándékba, a kertben volt kaprom, amit én ültettem, kitaláltam egy ételt, a kapros krumplilevest. Ezt különben még ma is szívesen esszük." (Élni az idő ellenében, írni az ár ellenében)
nadir.jpg
Nádas Péter íróasztala Kisorosziban

Ablonczy Anna, Polcz Alaine szerkesztője mesélte: "Az alkotói elvonulást Nádas Péter kezdte. De akkor még a faluban laktak. Mészöly Miklós, Nádas Péter és Alaine nagyon közeli barátságban voltak. Az vonzotta őket Kisorosziba, hogy annyira jó, békés, elzárt, csöndes hely. Aztán elkezdtek hozzájuk kijárni.
Szívesen beszélek róla, mert nekem megváltoztatta az életemet időtöltés tekintetében. Egy értékes házaspár, akik új dolgokat hoztak be. Alaine gyűjtötte például a vadvirágok magjait. Különben én is gyűjtöm, aztán van, ami megmarad, és van, ami nem. Vannak védett növények is. Alaine kedvence például a kikerics.
Alaine nagyon sokszínű volt: könyveket is írt, de mindig mondta, hogy ő nem író. Ennek ellenére írt, mert szeretett írni, nagy mesélőkedve volt. Mészöly Miklóstól persze kikapott időnként: „azt nem úgy kéne, meg hogy lehet ilyen mondatot leírni”, de Miklós sokszor az ő álmaiból és sztorijaiból merítkezett. Alaine, amikor mi később beszélgettünk, ezeket azonosította is. Sok minden előjött, és akkor ő néha mondta, hogy „ezt például én meséltem”. Mélységesen tisztelték egymást. Egymás munkásságát és önmagukat, önmagukért." (Privát Mészöly)

 

fak.jpg

Nádas Péter fotója a kisoroszi házának ablakából

Nádas így írt kertjéről, ahol az Emlékiratok könyve című regényének első, általa megsemmisített változatát írta:

"Valamikor a korai gyermekkoromban Jókainál olvastam egy kertről, s ennek a paradicsomi helynek a képzete azóta el nem hagyott. Aztán én is laktam egy nagyon hasonló kert közepén egy dunai sziget csúcsán, egy olyan kertben, amelyet valaki egykor nagyon nagy gonddal és művészettel ültetett, most azonban magára hagyott. Ahol minden szabadon burjánzik, de mögötte azért még ott áll a felismerhető emberi terv.
A saját kert néhány évtized múltán eleven emlékirat lesz." (Nádas Péter: Saját kert)

 

pon.jpg
(Nádas Péter fotója Polcz Alaine-ről)

 

Polcz Alaine 1977 karácsonyán egy novellát ajándékozott férjének, amit annak halála után talált meg és írt újra:

"Én a huszonnyolc karácsonyi csomagot szerencsére már szétosztottam, a mi karácsonyfánk is elő volt készítve. Kicsi, cserepes ezüstfenyőt vett Miklós, hogy majd kiültethessük Kisorosziban. Csak nem tudjuk, hova. A ház kertjébe, ahol most lakunk a faluban, vagy a telekre, amit vettünk? A telek gyönyörű, fönn a dombon, Visegráddal szemben, lenéz a Dunára. Mögötte az erdő, alatta szőlők." (Halál és cserepek)

mh_1.jpg

Mészöly Miklós és Hrabal Kisorosziban

Mészöly Miklós a kertről és a vendégeiről - „Hogy-hogy kert? Paradicsom. Kis homoki vad szekfüs rét, néhány sor pusztuló szőlő, kiöregedett szilvafák, akác, ősfű, vadfű, fácánok, nyulak, őzek, szarvasok, a talaj állítólag olyan magas kvarc tartalmú homok, hogy már gyógyít, viszont ellen is áll a mezőgazdasági akaratoskodásnak, az úri virágoknak - meg rajta egy kisebb faház. Nagyjában meg is változott az életritmusom, amióta „birtokos" vagyok. A barátaim oda szoktak kijönni, sok fiatal is. Amolyan peripatetikus keretet ad ez a táj a találkozásainknak, — amelyek egyébként teljesen spontánok, még azt se mondhatnám, hogy rendszeresek, csupán mindig megismétlődnek…” (Jelenkor, 1981)

 

 

pa_1.jpg

Polcz Alaine Kisorosziban (Nádas Péter, 1980)

Nádas Polcz Alaine versolvasásáról:

"Arra nem emlékszem, hogy Nemes Nagy versei miként költöztek be a tudatomba. Amikor hatvannyolc tavaszán Mészölyéket megismertem, már benne volt. De aztán még mélyebbre költözött, mert a kisoroszi estéken Polcz Alaine olykor Nemes Nagy verseket olvasott. Nála jobban és szenvedélyesebben senki nem ismerte protestáns kopogósságukat és szemérmes olvadékonyságukat. Évtizedekkel később a rádióban olvasott Nemes Nagy verseket. Érdemes meghallgatni a hangfelvételt." (Privát Mészöly)

Polcz Alaine írta: "[…] talán kétszer-háromszor volt életemben számon tartott születésnapom. [Miklósnak] nagy ritkán eszébe jutott. De akkor pár sorral mit tudott adni! Egyszer Kisorosziban, 1985. október 27-én reggel a konyhaasztalon találtam ezt a verset a következő ajánlással: „Születésnapodra - mint mindig - késve." M.
ÖT STÁCIÓ
1.
Hogyan találhatnék, valami semmit –
bámulva reggeltől hosszan
a szorgos okoskodást,
ahogy a világ teszi magát,
teszi a rendet a rendetlenségbe,
ama másik, másképp lehetetlen
engesztelhetetlen rendbe.
2.
Megtörtél kemény ész, bevallom.
Szél ha zug, süketen is hallom.
Fészkeli magát a törésbe,
forrasztva a részt az egészbe.
3.
ím lehajtod fejed a keresztre,
a hordalék szigetre.
4.
Vagy mégis valami elevenre?
5.
Micsoda madár!
(Egész lényeddel című könyvből)

 

f.jpg

Nádas Péter egy fáról:

"A természet nagyon fontos volt. Úgy is mint a növények, úgy is mint a környezet: a hó, a sár, az eső. Minden nagyon fontos volt. Miklósnak is szerintem gyerekkorától, a dunai kalandjaitól. Ez volt a Duna-parti fa. Templomfának hívtuk. Főleg az Alaine-nal sétáltunk ki ehhez a fához, vagy én egyedül. Miklóst a Templomfa, mint ilyen, nem érdekelte. Legfeljebb az elnevezés, meg az, hogy milyen hülyék vagyunk, és ott mindenfélét érzünk, amit persze egy normális ember nem érez." (Privát Mészöly)

 

fa.jpg

Nádas Péter: A fa. Polaroid-sorozat, 504 kép 6 képtáblán


Nádas Péter hűsége a körtefához - "Számomra ezelőtt harminc évvel a kisoroszi kertet két hétre otthagyni, valódi konfliktust jelentett. Alig bírtam elviselni a gondolatot, hogy amikor majd visszajövök, minden más lesz. Fontos dolgok nélkülem történnek meg. Egy ostoba utazás miatt nem tudom követni a változást, kimaradok valamiből. Mikor ezt a körtefát egy évig fényképeztem, el kellett menni Salzburgba. Megnézni a galériát, ahol a fáról készült képeket ki fogják állítani. Ez egy hétig tartott, tehát kimaradt egy hét az évből. Nevetséges. Egy csonka év. Tél volt. De nem igaz, hogy télen egy fán semmi nem változik. Éppen az ötszázhat kép mutatja, hogy nincsen más, mint változás. Nekem ez az egy hét máig hiányzik ebből a képsorból. Senkinek nem hiányzik, természetesen. De amikor egymás mellé helyezem a képeket, látom, hogy hiányzik. Az együttlét egyhetes hiányát jelenti, amit a képsoron belül nem lehet megmagyarázni." (Nádas Péter: A szabadság hűvöse)

po_1.jpg

Polcz Alaine Kisorosziban (Nádas Péter fotója)

...és Mészöly állandó hűtlenségéről: POLCZ ALAINE levele MÉSZÖLY MIKLÓSNAK, 1977. november, Kisoroszi
"Kincsem, éjjel ¾ 3. Két Eunoctinnal és két Eleniummal a hasamban sétálok a lakásban. A szombati leveledet kivettem a levélszekrényből. A száraz kenyér, a pimpósodó bor és minden idegszálam, és a befutott telefonok tudatják, hogy elmentél már szombaton. […]
Azt mondtad, elkerültük egymást. Azt válaszoltam, hogy igen, véglegesen. A Te szavad és ígéreted semmi? – Emlékszel, hányszor mondtam az utóbbi két hétben, hogy fontos problémáim vannak, beszélni szeretnék Veled. Sohase volt időd. Tényleg elismerem, nagyon sokat kellett dolgoznod – hát most ülök és bámulok. Megint K.-val töltötted a hétvégét. Hát, ha már megint kezdted, legalább délire, délutánra nem voltál képes átjönni Orosziba?
Emlékszel, amikor Filikét otthagytam idegenben, másodszor nem ismert meg (egy nap múlva), mert tudta, hogy még egyszer nem bírja ki. Én most tudom, hogy az a kutya mit érzett.
És amit kérek, most végleg és azonnal engedj kilépni az életedből. Most már nem akarom a barátságodat se. Gyenge vagyok elviselni. Hagyjál menekülni. Egy nagyon rövid és nagyon világos útra értem. Nem igaz, nagyon sötét – de annál jobb. Mert úgy tűnik, minden jobb.
Visszamenőleg semmiért nem haragszom. Életem egyetlen jó ideje Te voltál. Aztán fizetni kellett. Biztos igazságos. Semmiért nem felelsz. Ilyen vagy, ilyen voltál. Mondtam már, Istennek – akiben néha hiszek, néha nem – panaszkodhatnék, mert ő hagyott mindent. Mert ugye egy hajszál sem eshet le a fejemről az ő akarata nélkül? – Akkor mit akarsz? (Én mit akarok?) Semmit.
Talán túlságosan sok voltál nekem és én kicsinyes. Vagy túl engedékeny, a keresztyénség csődje? Hagytalak ilyenné lenni, olyanabbnak, mint Magad is vagy, Magadtól. De hát tűrtél volna Te féket? Most sem tűrsz egy vagy két óra korlátozást. Azon múlott, hogy elkerültük egymást. Mindig ráteszed az utolsó két órát, Csehszlovákiában két napot. Kincsem, nem is értem, mi ez? Szerelem vagy embertelenség? Mindegy, túlcsordult a pohár.
És majd elfelejtettem. A konferencián találkoztam egy öregedő professzorral, boldog volt, fiatal feleségétől kisfia született, és ragyogott, és fiatal volt. Igaza van.
Mert mindezt elviselném, ha azt hinném, van értelme. Amiket a múltkor mondtál és az új események válaszoltak a kérdésre, amit öt éve teszek fel magamnak. Lendítő vagy lehúzó erő vagyok az életedben? Ha valóban, bármiben kellenék, nem így viselkednél. Isten Veled."

npm.png

Mészöly Miklós Nádas Péter fotóján

Mészöly Miklós levele az időközben Gombosszegre költözött Nádas Péternek az elzárkózásról (1984) - "Egy hete már idekinn Orosziban. A sok eső dzsungelt csinált a hegyből, amazonasi vegetáció. Péter beszámolójából látom, hogy nálatok is vegetáció dúl, az építkezésé és ez minden mást kizár. Kizárás jól működik itt is; Ali jár le a faluba, egy hete tévében látok csak nem-kívánatos embert."

npo.jpg

Nádas Péter fotója

Nádas Péter a házaspárról:
"Két nagy ember volt, két hihetetlen erős személyiség: az egyik nő, a másik férfi, és ez a szó klasszikus értelmében egy olyan idegenség volt a számukra, hogy egyszerűen nem tudták megszokni egymást. Az Alaine állandóan azzal élcelődött, hogy a Miklós férfi (hát mi a fene más lehetett), a Miklós állandóan azon bosszankodott, hogy az Alaine nő, miközben nem tudtak egymástól elszakadni sem."

  

pk.jpg

Polcz Alaine a férjével együtt töltött utolsó időkről: "A halála előtti években sokszor, többnyire elutasító, sőt goromba is volt velem. De az utolsó hónapokban, Kisorosziban, ha elmentem valahova, Krisztina – erdélyi segítségem – látta, hogy áll az ablakban és órákig nézi az ösvényt, ahol jönnöm kellett. Mire beléptem, leült, és elfordította a fejét. Krisztina szerint féltékeny volt mindenre, arra is, hogy tovább élek. Judit, életem tanúja szerint nem tudta megbocsátani, hogy minden látszat ellenére, sohasem tudott egészen elszakadni, függetlenedni tőlem." (Polcz Alaine: Egész lényeddel)

"Együtt fogalmaztuk meg a gyászjelentését. A gyászjelentésünket.
Ennek előtörténete van. Pertorini Rezső - akivel az Orvosi pszichológia a gyakorlatban című könyvünket írtuk - munkatársam, jó barátom, negyvenöt évesen hirtelen meghalt. Azelőtt házasodott, kicsi fia volt. Megkaptam a gyászjelentését, rajta, hogy ilyen meg ilyen tudományos végzettségű, ennek meg annak az elnöke, titkára, vezetője, ezek az intézmények meg amazok jelentik és gyászolják. Néztem, néztem, s azt gondoltam, hogy így nem jó. A papír hátára megfogalmaztam a saját gyászjelentésemet:
„Polcz Alaine, megszabadult. Testét a Farkasréti temetőbe helyezzük” - ekkor meg ekkor. 
A gyászjelentés meg a hátoldala ott maradt az íróasztalomon. Miklós későn jött haza. Megérkezett, elolvasta, berontott hozzám. „Mi ez?” „Megfogalmaztam a partecédulám, mert nem szeretem, ha bonyolult. ” Rám nézett, dühösen és fölháborodva. „Megbolondultál? Mindenki rajtam fog nevetni, azt hiszik, hogy tőlem szabadultál meg!”
Később, ezen nevetve, Kisorosziban az övét és az enyémet is megírtuk.
Jóval később, amikor már nem beszélt, s úgy tűnt, hogy nem lehet vele kontaktusba lépni, a kezébe vette, nézte: „Ne azt írd, hogy »Kívánságára a hamvait a kisoroszi kertben szórjuk szét«, hanem elszórjuk. ”
Meglepett a pontos, világos fogalmazás. Értette a nyelvet, az életet s a halált. Akkor is."

(Polcz Alaine: Barátaim a bölények)

 

kfa.jpg

Nádas Péter körtefája

Utóírat - "A bilincs a szabadság legyen" c. könyv születéséről szóló Polcz Alaine és Ablonczy Anna levelezésből: 

Annácska,
olyan nagy anyagot zúdítottál rám (rémes, szorít a szerelem), hogy kapálózom alatta. Mintha a Niagara-vízesés alatt állnék. Ezt a hasonlatomat Miklós szellemi és tárgyi hagyatékára szoktam mondani. Láttad a Niagarát? Még a közelébe menni is csak védve lehet - csuklyás esőköpenyt adnak rád, és egy erre a célra épített helyre vezetnek (persze fizetsz érette), és akkor megdöbbenve állsz. Az élet megszűnik körülötted, Ő uralkodik. A dübörgés minden hangot kizár, elnyom. A látvány is. Nincs semmi más. És lassan ellep a vízpermet (azért is adnak rád esőköpenyt csuklyával). Alatta csak meghalni lehet. Ilyen az életem is: mint vízesés, mely elszakadt önnön robajától. De majd - hamarosan - kiment a halál.
Emlékszel, a múltkor mondtam, hogy élni szeretnék és meghalni. Mind a kettőt teljesen. És nem lehet. Egyik kizárja a másikát. De csak azért, mert mind a kettő túl sok. Ezek után kérlek, meríts egy vödörrel ebből a szerelem-Niaga- rából: nézd át és írjuk meg a különböző korok szerelmi felfogását. Úgy, ahogy akarod, vagy ahogy látod. Erre szükségünk van. Ez egyúttal megfelel Márai felfogásának a szerelemről. Ő egy mondatban megfogalmazta a lényegét.
Azután nézd meg az Értelmező Kéziszótárban, mit írnak a szerelemről, hadd mulassunk egy kicsit. írjak dátumot? Ne írjak? Véletlenül tudom, hogy május 30-a van, mivel az előbb mondtad telefonon. Nem, nem gondoltam, hogy lavina lesz, amit rám zúdítasz. Nem is csak ez, hanem a melléklete, amit összeszedtél, igen nagy anyag. Te jó ég! Hát vannak, akik ma is komolyan foglalkoznak a szerelemmel? Mármint az elmélettel. Persze az irodalom. Nádas Péter a hatszáz oldalas Emlékiratok könyvében egyebet sem tesz. De hogyan? Mindenféle szerelemmel.
Ölellek: Alaine


Képzeld, édes Alaine,
most is egyhuzamban gépeltem le a kazettádat, mikor a munkából és a könyvtárból hazaérkeztem, és fél tizenegyre végeztem is. Meg szokott fájdulni közben a hátam, de egyszerűen nem bírom abbahagyni, annyira kíváncsi vagyok, mi következik. És mindig következik valami, amire nem számítok. Most például a különös álmaid és megrázó emlékeid (Miklóssal, barátaiddal, családdal, Kisoroszival kapcsolatosak) után a kazetta végén a javaslatod, hogy állítsunk össze a leveleinkből egy szerelem-könyvet. Persze, mondtad ezt már nekem előtte telefonon is, de az a helyzet, hogy akkor nem vettem komolyan. Szóval hiába voltam hullafáradt és álmos, a megismételt javaslatodtól pillanatok alatt felugrott a vérnyomásom, a gondolataim meg százfelé szaladtak. Fölmentem ugyan a galériára aludni, és le is hunytam a szemem, de a gondolataim tovább kergetőztek, és nem is hagytak békén mindaddig, míg el nem kezdtem osztályozni őket: fontos, nem fontos, érdekes, nem érdekes, igaz, nem igaz, s a többi. És a hirtelen támadt nagy rendrakásban odáig jutottam, hogy megkérdőjeleztem, létezik-e egyáltalán igazi, kétoldalú szerelem? Mert ha magamat nézem, vagy Téged (az életed és a történeteidet), de még a szűkébb környezetemben is, a szerelem szinte kivétel nélkül magányos műfajnak látszik. Az egyik leggyönyörűbb és legmegrendítőbb magányos műfajnak. ...

 

Szólj hozzá!
2020. április 27. 14:31 - fabiane

1860-as hajóutazás a Dunán Budától Esztergomig

Fotótörténet III.

  hlan.jpeg

A Lánchíd és a pesti Dunapart a Várhegy felől nézve (Heidenhaus Ede, 1859-60)

Az 1857 áprilisában a kocsiforgalomnak átadott Alagút tetején állította fel fényképezőgépét Heidenhaus Ede. Életéről keveset tudunk. Festőnek és fotográfusnak nevezte magát, műterme 1859-1870 között Budán, a Vízivárosban volt, 1880-ban már Bécsben működött. A fővárosról 1858-59 fordulóján készített fotográfiáit a legrégibb, magyar közgyűjteményben őrzött Budapestet ábrázoló papírképek között tartjuk számon.
1860 végén Fényrajzi képek Magyarországból címmel megjelent egy dunai utazás állomásait idéző, 43 nagy méretű lapból álló gyűjteménye is, amelyet a grafikai lapok mintájára mappában árusítottak. Ezekből fogunk válogatni...

A Lánchíd finanszírozását báró Sina György szervezte, a legnagyobb adományt is ő adta a klasszicista stílusban tervezett híd megépítésére. Sina György a nagy befektetésre tekintettel 87 évre kapott hídvám-szedési jogot, ami azonban csak 20 évig tartott, mert az 1867-es kiegyezés után a magyar kormány  megváltotta a hidat Sina fiától és örökösétől. Ezen a felvételen az akkor még működő vámszedő-épületeket is láthatjuk...

hvar.jpeg

Budai látkép a Mátyás templommal a pesti Dunapartról nézve

(Heidenhaus Ede, 1859-60)

A szemközti oldalról készített felvételen a Mátyás templom még a volt jezsuita épületek közé szorítva látható. Mai állapotát a Schulek Frigyes vezette 1874-1896-os nagyarányú újjáépítés során nyerte el. A szomszédos épületeket lebontották. 1875 és 1883 között épült fel fel a Várkert Bazár is, Ybl Miklós tervei alapján, ugyanekkor lebontották a Vízi-rondellát és a hozzá csatlakozó falak Duna-parti szakaszát. .

szig_1.jpg

Előtérben a Szent István gőzhajó, a budai oldalon a Gellért-hegy az 1854-ben épített Citadellával. A felvételt 1890 után készítette Klösz György

(Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.016 )


Luczenbacher Pál szobi vállalkozó a Szent István gőzössel indította el a Pest-Esztergom hajójáratot 1860-ban - akár ezen is utazhatott Heidenhaus Ede. Ekkor már üzemelt párhuzamosan a vasút: a Pest-Vác vonalat 1846-ban adták át, az első magyarországi gőzvontatású pályaként. Ezt 1850-ben hosszabbították meg Párkánynánáig. Egy idevágó cikk:


Közlekedési verseny a Dunán. Nógrádból, júl. 10. (Politikai Ujdonságok, 1861)

"Vácz városa többször folyamodott az igazgatósághoz, hogy Vácz és Pest között járasson egy kisded hajót, de kérésük soha figyelemre nem méltattatott, mig végre, midőn a Luczenbacher testvérek a versenyt megkezdették, ők is járattak egy külön gőzöst, de biz azt utazók hiányában csakhamar ismét leállíták. Most újra síkra szállnak, először oly nyomasztott árszabály mellett, hogy azzal középszerű részvételnél sem lehet kár nélkül existálni, s másodszor egyik legszebb hajójukat tűzik ki hivogatónak, azzal akarják fogdosní az utazókat — holott egy pár évvel ezelőtt a legegyszerűbbel is beértük volna. — Igen jól tudjuk, hogy a tiszt. szab. társulat többnyire előre számitó spekuláns emberekből áll, kik úgy vélekedhetnek: mit árthat nekünk, ha az idén egy pár ezer forintot vesztünk, de ha azáltal megdönthetjük gyengébb versenytársunkat, tízszeresen meg fogja azt nekünk téríteni a közönség .... Azt mondja a magyar példabeszéd: kibújik a szeg a zsákból; mondani sem szükség, hogy a közönség is belátja a csalfa számítást, és bizonyosan nem fogja magát rövid ideig tartó kedvezés által tévútra vezettetni; annál is inkább, mivel a pártolás minden áldozat nélkül önérdekkel is össze van kötve; de fogadni mernék, hogy az a czifra hajó is úgy jár, mint a m. évi, t. i. hogy egy pár hónap múlva le lesz állitva. Egyébiránt kiszámithatlan már is a nyeremény az utazóközönségre nézve, a mit ezen kis verseny, nem egyedül a gőzhajóknál, hanem a vasúti közlekedésnél is kisajtolt, midőn tudjuk, hogy azon téreken, hova Luczenbacher testvérek gőzösei járnak, az árakat nevezetesen leszállították; s különösen a vasúti társaság oly nevetséges és feltűnő modorban, például: Pestről Verőczéig — hol a Luczenbacher gőzös meg nem áll, a II. hely ára 1 ft. 93 kr., és N.-Marosig, a mi távolabb van Pestről, a II. hely 1 ft. 60 kr., e szerint a Verőczére utazó kénytelen N.-Marosra szóló jegyet váltani, ha 33 kral nem akar többet fizetni. Szűnjék meg a Luczenbacher gőzös, akkor majd megveszik rajtunk a mit eddig elengedtek; — de ez nem fog megtörténni, mert nem egyedül a Luczenbacher testvérek érdeme és érdeke forog kérdésben, hanem leginkább tulajdon érdekünk, mit hasztalanul koczkáztatni senki sem fog." 

 

hvacjo.jpeg

 

Vác látképe a Duna felől a székesegyházzal (Heidenhaus Ede, 1859-60)

Vác épp 1859-től már nem ikerváros, akkor egyesítették Püspök-Vácot és Káptalan-Vácot. Az itt többször megálló Mikszáth Kálmán 1873-ban írta ezt a karcolatott

KÉTSZÁZ ÉV MÚLVA - – Gondolatok a váci hajón –
"A hajóról kiszállok Vácon. Szépen ki van aszfaltírozva a kikötőhely. Az indóháznál a »Nógrádi Lapok« reggeli számával kínál a trafikárusleány. A kiszélesített, hatalmas Nógrád megye orgánumát mindennap ötezer példányban nyomja a gyarmati villany-nyomda. Éppen most éli a kétszázadik évfolyamot. Készül is a szerkesztői személyzet az első alapító szerkesztő emlékére ünnepélyt rendezni… 

A hajó fütyül. Igazán Vácon vagyunk. A fantázia ragyogó köde, melyen keresztül olyan rózsaszínűnek látszott minden, apró foszlányokban kezd eltünedezni. Nagyot zökken a hajó és – kétszáz évvel vet hátra. Ott vagyok, ahol voltam. Absteigen! – ordítja a magyar dunagőzhajózási társulat hivatalnoka. Kiszállok, váci kocsit keresni, lelkemet csendes mormogással az istennek ajánlva, ha valahogy útközben vagy Vácon vagy Gyarmaton találnék fúlni a sárba."

vaci.jpeg

(Beszédes Sándor, 1870)

Ez egy vendégfotós, az Esztergomból átlátogató Beszédes Sándor felvétele 1870-ből. 

A szabadságharc leverését szörnyű megtorlás követte Vácon: halálbüntetés, fogság és kényszersorozás. A város vezetőit elbocsátották hivatalukból. A fővárosból száműzöttek közül sokan – Landerer, Degré Alajos - találtak otthonra Vácott. A kiegyezést követő politikai enyhülés a nemzeti érzelmek bátrabb kinyilvánítását is lehetővé tette. A szabadságharc emlékére itt állították az első emlékművet, melyre a száműzetésben lévő Kossuth is küldött pénzadományt. Az ünnepélyes felavatásra 1868. július 19-én került sor. Mesterséges halmon emelték. A vasgúla tetején ágyúgolyó látható. Oldalán a város egykori országgyűlési képviselőjének, Degré Alajosnak a verse olvasható.

  

mdolg.jpeg

Vác látképe a "dolgozó ház"-zal, azaz a fegyházzal (Heidenhaus Ede, 1859-60)

1762-en Mária Terézia rendelkezett arról, hogy a tiszteletére épített diadalkapu melletti épületben "nemesi ifjak nevelőintézete” létesüljön. 1808-ban az országgyűlés itt alapította meg a Ludovika Akadémiát, de azt végül 1825-ben Pesten nyitották meg. Ezután hosszabb ideig nem volt igazi gazdája az épületnek, állaga leromlott. A ma is létező büntetőintézet jogelődjének létrehozásáról az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukása után,  1854-ben döntött az Osztrák Igazságügyi Minisztérium hatósági fogház létrehozásáról szóló rendeletében. Az első fegyencet a következő év novemberében fogadták be.

 

ver_5.jpg

Mindeközben magánhajók is indulnak a Dunakanyarba, pl. a Guttenberg-évfordulót is itt ünnepelték...

A budapesti nyomdászok kirándulása Pestről Visegrádra, s a Migazzi-kastélyba (Vasárnapi Ujság, 1860)

"Guttenberg, s a Velenczéből behivott első magyar nyomdász, Hesz András nevei egymás mellett emlittetének a hóditók palotáinak maradványai között. Azok karddal győzték le a népeket, ezek pedig azon gépet kezelik, melynek akadálytalan működése által a rabiga lehull, s a szellem győzelmet vesz az anyag erőszakán.

A midőn aztán a társaság megtekinté a romokat, s a jelenlevők kicserélék kölcsönös észrevételeiket, a midőn az idő telte visszaindulásra emlékeztetett, mindnyájan kalapot emelének, s elénekelték a „Szózat” minden versszakát; aztán egy más uton, mely a lejövetelre alkalmasabb volt, a vidék megragadó szépségének folytonos élvezete mellett lejöttek a hegyről.

A nap órái ugy voltak felosztva, mint midőn ünnepet szoktunk tartani. A reggel a szellemé volt, a délután felderitő mulatságokra lett szánva. Az irók, szerkesztők és nyomdászok asztal mellé vezették a hölgyeket, csörgött a kanál, csörgött a kés-villa, csengett a pohár, et fecerunt magnum áldomás!

Ebéd után rögtönzött sorsjáték rendeztetett, mely a számos nyereményen kivül, még a beteg nyomdászok javára, mintegy 120 forintot eredményezett.

Délután négy és öt óra között a hajó Verőcze alatt kikötvén, a társaság az innen egy negyedórányira eső Migazzi-féle kastélyba indult. E kastély bár még egészen ép, mégis a földszint egyes szobáit kivéve, üresen áll. Az épület körül gyep terül el, s a közel erdő terebélyes lombjai árnyékkal kinálkoznak. A szomszéd verőcziek ekkor már nagy számmal gyültek itt egybe. Hihetőleg azelőtt is jól mulattak, de csak most kezdődött az igazi vigalom, a midőn a pestiek hatalmas muzsikát hoztak magukkal. A meglehetősen letapodott gyep tehát rögtön tánczteremmé alakittatott, s mint szokás, egyremásra következének a csárdások, mikben a verőczei csinos menyecskék és leányok is résztvettek. Valóban ugy látszott, e napra Pest Verőczével szoros barátságot kötött; mikor elbucsuztunk tőlök, elkisérének minket a hajóig, s mig a gyors gőzös messze el nem ragadott minket, folyvást üdvkiáltásokat hangoztatánk egymás felé, a mit végre a kendők lobogtatása s kalappali integetések fejezének be.

Az ünnepély apróbb részletei mind egyenkint sikerültek. A hajón, Guttenberg, Széchenyi és Kazinczy koszorus keretbe foglalt arczképei előtt Kovács, Rothberger és Solymosy betűszedők szónoklottak. Verőczén a Guttenberg nevű léghajó, csinosan felszökkent a magasba, s csak akkor égett el, a midőn ugyis közel volt hozzá, hogy elrejtezzék a láthatárt képező hegygerincz háta mögé."

 

 

klvis.jpeg

A visegrádi vár romjai (Klösz György, 1873)

Ez szintén egy későbbi felvétel - a pesti városfotós, Klösz György készített itt sztereofelvétel sorozatot, amelynek ez az egyik fennmaradt darabja. A török háborúk után elhagyatott visegrádi várrom feltárását Viktorin József kezdeményezésére 1871-ben Henszlmann Imre kezdte meg. A lakótorony helyreállítását Schulek Frigyes tervezte. Pénzhiány miatt a munka hamar félbeszakadt és csak az 1920-as években folytatódott. 

szobvas.jpeg

A szobi vasúti híd (Heidenhaus Ede, 1859-60)

Eredetileg fából készült vasúti híd ívelt át az Ipoly felett. Ezt 1859-ben hegeszvasból készült rácsos vashíddal váltották fel. Az új híd 1859. április 7-én készült el. A hidat 1859-ben kétvágányúra építették, holott magát a második vasúti vágányt csak később, 1872 és 1885 között építették meg a Párkánynána-Pozsony szakaszon. A vonal egyéb szakaszain már a MÁV végezte el a második vágány kiépítését az államosítás után, 1893-ban.
Ily módon a kétvágányú vasúti híd mintegy három évtizeddel korábban épült, mintsem elkészült volna a vasútvonal második vágánya. Bár a híd 1867-ig a Kárpát-medence legnagyobb nyílású vasúti hídja volt, kis teherbírása miatt hamarosan korszerűtlenné vált és végül 1900-ban elbontották.

 

var.jpeg

Esztergom város látképe, fahíddal a vár lábánál (Heidenhaus Ede, 1859-60)

Már a 16-19. századi metszeteken jól látható, hogy a Vízivárost és a sziget északi csúcsát híd kötötte össze. A mai Kossuth híd helyén 1897-ben készült el a hercegprímásról elnevezett vasszerkezetű Kolos híd egy középkor óta ott álló fahíd vonalában. Nevét a városért sokat tett hercegprímásról, Vaszary Kolosról a Kolos nevet kapta, aki a Mária Valéria híd építéséhez is nagy összeggel hozzájárult. A régi és az új híd gyakorlatilag megegyeztek egymással.

 

baz.jpeg

Az esztergomi Bazilika (Beszédes Sándor, 1871)

Ezen a fotón még nem látható a Prímási palota, a következőn már igen. Ezt  Simor János érsek emeltette egy régi jezsuita kolostor és gimnázium helyén. A palota ennek az épületnek az alapjaira épült  1881-1883 között, ugyanis ekkor dőlt el, hogy az egyházi központ nem a bazilika mellett, hanem a Vízivárosban lesz. A Várhegy nem bírta volna el a főszékesegyház melletti hatalmas érseki palotát. 

Visszafelé egy 1900 körül készített fotokróm képeslapsorozattal haladunk a térben és időben...

esztergom.jpg

Esztergom a Bazilikával és a Prímási palotával

nagymaros.jpg

Visegrád Nagymarosról nézve, előtérben egy rönkszállító uszállyal

vac.png

Vác a Szentendrei-szigetről fotózva

 bud.jpg

A budai vár a Dunával és a Ferenc József híddal. A mai Szabadság hidat  1896-ban adták át. 

Ezek a képek már a XX. századba kalauzolnak!

Fotók forrása: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár

További XIX. századi képeket láthatsz a Dunakanyarról itt:

 https://dunakanyarkult.blog.hu/2020/03/30/a_dunakanyar_fototortenete

 

1 komment
2020. április 25. 17:17 - fabiane

Világmindenség összeálló cserepekben - a Gorka család Verőcén

gprk1.jpg

Gorka Géza Nógrádverőcén (Fortepan/Bojár Sándor)

A keramikus betelepülőként érkezett, aztán szellemi és művészi hozományával új értéket adott a falunak...

gg_2.png

Gorka Gézáról Lívia lánya visszaemlékező sorait idézzük:

"Apám 1920-21 körül érkezhetett Verőcére. Egyedül. Csak a tehetsége jött vele. Elszakadva a 32 éves korában hat gyerekkel özvegyen maradt nagyanyámtól, Gorka Gyulánétól. Nagyon messziről jött, maradt és teremtett. Az akkor létesült Keramos nevű kis gyárba került tervezőnek. Sokat mesélt a sivár albérleti szobáról, ahol először húzta meg magát, a falu bizalmatlanságáról, hogy mit keres itt ebben a kialakult szokású faluban a másképp gondolkodó és újat akaró egyénisége. Túl volt a külföldi mesterekkel töltött időn és művészképző iskolában eltöltött, sokat látott, hallott és tapasztalt éveken."

gork.jpgSzintén Gorka Lívia említi, hogy Gorka Géza barátai a következők voltak: Ascher Oszkár, Szerb Antal, Pátzay Pál, Sárközi György, Fáy Dezső, Meszlényi Róbert, Giergl Kálmán, Lyka Károly, Baktay Ervin, Rácz Aladár, Kodolányi János és Borsos Miklós, valamint a népi írókkal, de a nyugatosokkal is közeli kapcsolatban állt.
Illés Endre így emlékezik: 
"Érdekes baráti köre volt. A falukutató ifjú írónemzedék mellett sokat járt Ritoók Emma pesti lakásán 1930-ig tartott összejövetelekre. Itt került baráti kapcsolatba a két háború közötti értelmiségi réteggel, ahol Ascher Oszkár szavalta Babits Mihály és Szabó Lőrinc verseit, ott mozogtak a Nyugat írói is, Karinthy maga olvasta fel novelláit. Szerb Antal, Sárközy György, Pátzay Pál és Gulácsy barátja, Fáy Dezső vitatkozott egymással. A háziasszony a Baross utcai lakásban Ritoók Emma volt, aki a holnap városából, Nagyváradról jött Pestre. „Mindenki érezte, valami újnak kell jönni, nyilván ezért jöttünk össze mi is”."

 

str.jpg

A nógrádverőcei társaság Lyka Károly művészettörténésszel és Szerb Antal íróval (Uj Idők, 1929)

Gorka Lívia így folytatja: "Nem csoda, hogy apám Verőcére érkezve is széles látókörű emberek társaságát kereste. Több évtizedes, haláláig tartó barátság kötötte össze Giergl Kálmánnal, aki a századforduló egyik meghatározó építésze volt. Apám talán legjobban kedvelt barátja és anyám legjobban sakkozó partnere volt. A Popelka-házban élő Meszlényi Róbertre és Elza nénire mindig szeretettel gondolok, mert ’45 tavaszán fedelet adtak szüleimnek. Otthonuk a muzsika háza volt. Meszlényi a zeneművészeti főiskolán tanártársa és barátja volt Kodály Zoltánnak. A szomszéd házban lakó Rozsnyai Kálmán barátja talán a legszínesebb egyéniség volt. Nagyváradról érkezve óriási dedikált fénykép- és könyvgyűjteménye volt Adytól, Lédától, majd Csinszkától. De Oscar Wildetól is, akinek Párizsban a titkára volt. A mostani könyvtár magas, tágas termeiben lakott és dolgozott Edvi-Illés Aladár festőművész. A dombon, felettünk álló Svadló-ház a Hollywood-ból visszatért Huszár Károly, Pufi tulajdonában került. A közelében lévő Makkai-ház azért érdekes, mert Makkai Ödön, a haladó gondolkodású dúsgazdag ügyvéd és bankár, feleségül vette József Jolánt, József Attila nővérét. Attila itt találkozott a baráti kör Ady-köteteivel és Lenin Állam és forradalom című munkájával."

 ko_1.jpg

Kovács-villa (később Gorkáék háza) egy korabeli képeslapon (1884-ben épült)

"Apám 1924-ben kötött házasságot anyámmal a Kovács család nem kis ellenkezése ellenére. Nem láttak biztonságosnak egy kezdő művészpályát. De apám nagyszerű társnak bizonyult egy életen át. A kezdeti anyagi nehézségekre már én is visszaemlékszem. A Keramos Rt-ben való alkalmazása csak rövid ideig tartott. Hamar kiderült, hogy önálló elképzeléseit csak egy szabad közegben tudja megvalósítani. A 30-as években az egész világgazdaságra jellemző pangás hátterében kellett önálló műhelyet teremtenie. Új utat keresett. A polgári szecesszió és népi keramika között sok vajúdással találta meg azt az utat, ami a születő modern magyar kerámiaművészetet összekapcsolja Európával."

bad.jpg

Badár Balázs, Gorka mezőtúri tanítómestere

"Érdeklődése középpontjában három fő ágat tudnék megnevezni: a magyar népi kerámia gazdag kincsesházát, a habán fajanszot és a kínai agyagművességet. Az első kettő mezőtúri és felvidéki élményekből maradt, az utóbbi örök eszménykép."

gke.jpg

Gorka Géza égetőkemencéje 

"Sokat olvasott a szakma múltjáról, rengeteget kísérletezett, nagyon foglalkoztatta a mázak kémiája. Ebből a nagyon mély szakmai szeretetből, az egyéniségében rejlő tehetséggel, kultúrával és a soha el nem csüggedésből tudta az életét és eredményeit felépíteni. Lyka Károly, aki akkor már barátja és kritikusa volt, egyszer azt mondta: „Amihez hozzányúlsz, elgorkásítod”."

gm_2.jpg

Gorka Géza munkatársaival a műhely előtt


"1935-től a modern magyar kerámia az európai szakma vérkeringésébe került. Magas lépcsőházunkban sokasodtak a bel- és külföldi arany, ezüst, pecsétes kitűntetések és diplomák.
Az 1935-től 45-ig terjedő 10 évre mint szüleim életének kiteljesedésére gondolok. Magyarország akkor gazdaságilag és kulturálisan nyitott életet élt. A pengőt beváltották a világ összes bankjában. A Cserépfalvi kiadónál megjelentek a bátor tollú falukutatók - Veres Péter, Szabó Zoltán, Kodolányi János és Móricz - írásai, kritikával ostorozták társadalmunk rétegeit. Szerb Antal irodalomtörténész meghatározta helyünket a világirodalomban. Költőink fordításaikkal örök barátunkká tették a világ költészetét. József Attila sok más ifjúval együtt a párizsi Sorbonne-on tanulhatott. Budapesten a Nemzeti Szalon kiállításain Derkovits, Szőnyi és Czóbel együtt állít ki, Lyka és Petrovics írja a kritikákat. Rendszeresen veszünk részt Berlin, Párizs, New York kiállításain.
Ebből a nagy mozgásból természetesen Verőcének is jutott. Kis házai hosszabb-rövidebb ideig lakókat kapnak. Kozma Lajos építész át is alakítja házát ízlése szerint. A Karinthy, Devecseri családok vissza-vissza térnek. Az Indiát járt Baktay Ervin színes baráti körével itt ver tanyát. A szobrász Medgyesi Ferenc, a fiatal Vilt Tibor, az író Dékány András, Cs. Szabó László, az építész Weichinger Károly, Rados Jenő, az orvos Rusznyák István, Német Antal rendező színészeivel látogatója a falunknak. A szomszéd ház vendégei az amerikai filmvilág magyar származású nagyságai. A régi baráti körből már mint újságíró tér vissza József Jolán.
A mai értékrenddel elképzelhetetlen színes kulturális élet volt a 2500 lakosú kis faluban. Halk szavú anyám vendégszeretete, apám sziporkázó, szellemes értelme vonzotta az embereket. Sok érdekes beszélgetésnek és vitának voltam tanúja, mert vita is volt, nem is kevés. Mert hitték, hogy „eléje kell menni a dolgoknak” (apám kifejezése). Sem származás, sem életkor, sem vallás nem számított, csak a gondolat és a mondanivaló. Izgalmas, fortyogó, gürcölő, szabad és kötődő, ellentmondásosak voltak ezek az idők."

kt2_1.jpgGorka Géza alkotása (1930-as évek)

gex.jpg

(Petry Béla által készített ex-libris)


"Apám munkásságának csúcsát a művészettörténettől függetlenül a 40-es évek elejére teszem. Akkor kapta meg elismerésként Orbán Dezső és Szőnyi István mellett az állami aranyérmet, amit a „primusinterpares”, első az egyenlők között felirat és nevének nyomata jelez. Ez az érem 1945-ben az életét mentette meg. Amikor 1945 nyarán visszamehettünk a házba, az európai hírű kerámiagyűjtemény összezúzott cserepei bokáig értek. Ültünk a szétszedett, kiégett házban, anyám súlyos betegen feküdt, és apám azt mondta: „a végtelen a tenyerünkben van”. Tizenöt év kellett, amíg újra elfogadták. Az élet meg ment tovább és tovább, ahogy a kor menni engedi. Családja, lánya, unokái és dédunokái gazdag, végtelen életét lelkük tenyerében tartják."

cser.jpg

Az összetört kerámiák színes cserepei

pa.jpg

Gorka Géza 1971-ben hunyt el Verőcén. Egykori otthonában és műhelyében a következő évben múzeumot alakítottak ki.

 

 

glk.png

Lánya, Gorka Lívia (1925-2011), Nógrádverőcén született. Így elevenítette fel gyerekkorát:
"Beleszülettem egy állandóan mozgásban lévő életformába, egy összefüggéseket kereső észjárásba, mely szakma is volt, de főképp életforma. Apám megengedte, hogy távcsővel és nagyítóval járkáljak a kertben és a Duna-parton, felfedezve mindazt, ami beletartozott a tér szintjébe. Kilencéves korom óta tanúja lehettem olyan beszélgetéseknek, vitáknak, amelyeket először értetlenséggel fogadtam, majd lassú összerakásuk örömet, hosszú távon pedig - úgy érzem - védelmet adott.
47-ben, apám tudta nélkül - meglepetésként - letettem a fazekasmestervizsgát. De dolgozni nem mertem előtte. A bizonyíték szokatlan körülmények között látogatott hozzánk, amikor népes baráti körrel egy kézműves bemutatóra mentünk, ahol egy fazekas fölényesen buzdította a nézőket a „lám, ilyen egyszerű"-vel, a „megy ez, csak fel kell ülni"-vel. „No kisasszonykám, nem próbálná meg?"-gel. Provokált. Lerúgva szandálomat úgy éreztem:itt és így - merek. A mélyen megsértődött mester dühéért apám cinkos, összenéző nevetése kárpótolt.
Ettől az időtől kezdve és azóta is, a szakmához tartozónak érzem magam. Nem kívülállóként, hanem különállóként.
A 45 utáni idő, az ún. „kőalatti élet" - amikor Verőcén egymás mellett dolgoztunk - egybemosódik. Ösztönösen ragaszkodtunk ehhez a mesterséghez, ahol nem kellett nagy szavakkal és ábrázolással „vallani” a körülöttünk lévő életről. A csendes verőcei házban a napi fizikai munka mellett rengeteget olvastunk, beszélgettünk. Építkeztünk.
„Eddig jutottam, menj tovább" - bocsátott apám utamra."

gl.jpg

(Pest Megyei Hirlap, 1959. július)


"1960-ban, mikor eljöttem, eljöttünk - férjemmel, fiammal - Verőcéről, jóformán minden közös barátot elvesztettem. Nem receptkönyvet hoztam magammal. Annál sokkal többet. Egy gondolatokkal teli, játékos gyerekkort, melynek apró ismereteit összefüggő tudássá kellett olvasztanom. Az olvasás szeretetét, kíváncsiságot, várakozást." - fejtezte be visszaemlékezését Gorka Lívia.

gl_1.jpg

 

 

Kedves Olvasó!

Köszönöm, hogy érdeklődött a Dunakanyar kultúr- és helytörténete iránt!

Küldetésemnek tartom, hogy bemutassam ezt a szívemhez közel álló helyet...

A blogposzt önkéntes munkával jött létre, aminek folytatását itt támogathatja:

Fábián Erika OTP Bank 11773119-15463812 (Adomány megjegyzéssel)

Szeretettel várom sétáimon is! :)

https://seta.dunakanyarkult.hu/

 

Címkék: Verőce
Szólj hozzá!
2020. április 24. 10:08 - fabiane

Kittenberger Kálmán Nagymaroson

kitt.jpg

Az oroszlánvadász Nagymaroson 1938-ban (Fortepan/Palotai Klára)

Kittenberger Kálmán (1881-1958) zoológus, Afrika-kutató, tanár, vadász és természettudományi író 1920-ban telepedett le Nagymaroson. De vajon hogyan került ide és mit csinált itt?

 

csv2.jpg

 

Az 1890-ben épült Sylvia-lak, amelyben később a vadász élt, nevét a tulajdonos Kovács-család tragikusan korán, tizenkilenc évesen elhunyt lánygyerekéről kapta.

376401105_6529683203736051_7160202569242167738_n.jpg

A család másik gyermeke, Kovács Ödön vadászat közben eltűnt Abesszíniában, a mai Etiópia területén, és a család elkeseredésében megkérte vadásztársát, Kittenbergert, hogy számoljon be mindenről, amit egyetlen fiukról tud. A beszélgetés után ajánlották fel neki, hogy költözzön a birtokhoz tartozó szemközti házba, amit ő készséggel elfogadott. Végül egy Kovács-lányt, Líviát vette feleségül. 1920-ban telepedett le Nagymaroson, ahol aztán több könyvet is írt.

Fekete István írta Kittenberger Kálmán első Nagymarosra látogatásáról:
Egy napon aztán, amikor már nagyjából összekötözték a régi szálakat, Kittenberger levelet kapott Kovács Líviától Nagymarosról, hogy nem tud-e valamit bátyja halálának körülményeiről, hiszen ő is Afrikában volt. Kovács Ödön – Kittenberger barátja – híres entomológus, ornitológus kutatóról akkor még csak annyi hír érkezett, hogy meghalt, és valahol a Nílus forrásvidékén van eltemetve.
A család nem ismerte Kittenbergert, és talán valami csodát várt,
mert a jó barát húga kérte Kittenbergert, hogy írjon, de még jobb
lenne, ha Nagymarosra látogatna ki, amivel megnyugvást is hozna
és végleges bizonyságot a gyászba borult családnak.
– El kell menned, Kálmán! – mondta Tőry.
– Majd… kimegyek. Ilyen ruhában nem mehetek.
– Ne bolondozz, senki se kívánja, hogy frakkot húzz…
– Majd kimegyek…
És nem ment. Helyette Tőry Viktor ment ki, aki röstellte a dolgot,
és egyúttal különféle kegyes mesékkel mentegette barátját, aki „legközelebb kijön…” Hazaérve azonban keményen nekiment Kittynek, aki nehezen volt megmozdítható, minden ismerkedéstől irtózott, s általában kerülte a nőket.
„Arra semmiképpen nem tudtam rábeszélni, hogy vegye fel az én
ruhámat – mondja Tőry –, bár egyforma termetünk volt, de eszembe jutott, hogy van két-három régi ládája a múzeumban, Bárányos raktárában.
– Nincs azokban valami nyári ruhád?
Morgott valamit, előttem ismeretlen nyelven, azzal elment. Nemsokára egy csomaggal jött vissza, amelyben két keki kabát és két nadrág volt.
– Na – mondtam –, van már ruhád…
– Te kacsafejű – dühöngött –, ezek itt mind trópusi ruhák, a kabátoknak nincs ujjuk…
– Sebaj – mondtam –, az egyik nadrágból csináltatunk kabátujjakat…

 

 

csv.jpg

 

Kittenberger Kálmán nagymarosi nyest-tenyészete (MAGYAR VILÁGHÍRADÓ, 1936)

Kittenberger Kálmán valószínűleg azért szerzett be nyesteket, hogy bebizonyítsa ezeknek az állatoknak a hosszú vemhességi idejét. A vitában, ami dr. Éhik Gyula cikke körül alakult ki, a tudós pártjára állt:

ÚJABB ADAT A NYEST IVARZÁSI IDEJÉNEK ISMERETÉHEZ - Irta dr. Éhik Gyula.

A régi irodalomban majdnem mindenütt azt olvashatjuk hogy a nyuszt januárban, februárban, a nyest februárban, márciusban párzik és körülbelül kilenc heti terhesség után kölykezik.

1930 óta számtalan cikk foglalkozik a nyestek ivarzási időpontjának és a terhesség időtartamának kérdésével. Rengeteg pro és contra vélemény hangzott el, ez utóbbi főként a nem zoologus megfigyelők részéről, míg a zoologusok nagyobb része ma a meghosszabbodott terhességi időtartamot vallja igaznak. Ezek véleménye szerint az ivarzás, a párzás ideje júliusban és augusztusban van, a megtermékenyített pete — nem lehetetlen, hogy kezdetlegesen barázdálódott állapotban — nyugalmi állapotban marad az anyaállatban január-február végéig, amikor rendes fejlődésnek indul és az ellés a párzástól számítottan  8—9 hónap múlva (április-májusban) következik be.


A
nyest-vita epilógusa a törvényszéken (V
adászat, 1936)

Nem újdonság, hogy a vitázó felek egyike-másika átlépi a jogos kritika határát s a személyeskedés útjára lép. Az epe, az indulat, a szenvedély legyűri a józanságot s a kritika jogosultságát esetlen gorombaságokkal igyekszik elnémítani. Ez a közismert ábra mutatkozott meg a nyest júliusi párzása és kilenchónapos pockossága körül keletkezett polémiában is. Zay Imre grófnak lapunkban közölt „Bizonyítani!“ című cikkéről, melyben bölcseleti okoskodások levezetésével is kimutatja a kilenc hónapos kihordási időtartam képtelenségét, a Nimród felelős szerkesztője, Kittenberger Kálmán, azt írta ki lapjában, hogy a gróf megállapításai úgy hatollak rá, mint egy valósággá vált Arisztid vicc". A gróf nem ebben a tónusban, hanem sajtóperrel válaszolt s a törvényszék bűnösnek mondván ki a vádlottat sajtó utján elkövetett feltűnően durva becsületsértésben, őt 50 pengő pénzbírsággal sújtotta és kötelezte, hogy az Ítéletet lapjában tegye közzé.

 

vadaszat_1936_vadaszathalaszat-1580163511_pages277-277.jpg

...és Kittenberger még 1947-ben is újra nekikezdett a tenyésztésnek:

Kittenberger Kálmán, a Nimród Vadászlap főszerkesztőjének vezetése és irányítása mellett most épül Nagymaroson a Nyest és Nyuszt Kísérleti Telep. Kittenberger Kálmán a nyest- és nyuszttenyésztésnek régi szakembere. Neve biztosíték arra, hogy a telep rövid idő alatt a legeredményesebb munkát végzi majd. Ezzel a két állatfajjal kapcsolatban nem is olyan régen a szaksajtóban nagy vita folyt arról, hogy a nyest és a nyuszt mikor párzik és mennyi a vemhességi ideje. Ezt a vitát néhány esztendővel ezelőtt Kittenberger Kálmán megfigyelései eldöntötték már, de még nagyon sok kérdés vár megoldásra a nyest és a nyuszt életével kapcsolatban, amelyekre csak hosszas megfigyelések után lehet majd választ adni. (Nimród, 1947)

Kittenberger Kálmán, mint nagy nőcsábász és lóverseny-fogadó írótársa özvegyének emlékezésében:

kozv.jpg

Amikor az oroszlánvadászt lőtték le a helyi vonaton:

Megtalálták a szobi vonat merénylőjét (Esti Ujság, 1938. május) - A sebesült Kittenberger Kálmán mentőakciója a tettes érdekében
Néhány héttel ezelőtt, mint a lapok akkor megírták, merényletet követtek el a Budapestről induló szobi vonat ellen. A délutáni órákban ismeretlen tettes rálőtt a vonatra. A golyó átütötte a vonat ablakát és az egyik fülkében ülő híres Afrika- kutató és oroszlánvadász, Kittenberger Kálmán mellébe fúródott, aki Budapestről hazatérőben, nagymarosi villájába igyekezett. Szerencse a véletlen szerencsétlenségben, hogy a golyó másfél centiméterrel az ütőér alatt érte Kittenberger Kálmánt és így pillanatnyilag nem okozott súlyosabb következményeket. Nagymaroson az állomásfőnök jegyzőkönyvet akart felvenni az esetről, Kittenberger Kálmán azonban sietve elmenekült ez elől a hivatalos ténykedés elől. Futott haza, hogy megvacsorázzék, miután Budapesten egész nap a „Nimród“ vadászujság szerkesztőségében dolgozott és estére alaposan megéhezett. Tudniillik ugyanis Kittenberger Kálmánról, hogy ez a rettenthetetlen Afrika-kutató és félelmes oroszlánvadász talán a földkerekség legmelegebb szívű lénye, akiben az emberszeretet eleven valóságként működik. Alacsony, mokány termetű, ötven év körüli úr, akinek zordon külseje éppen nem mondható bizalomgerjesztőnek. Az ismeretlen, aki csupán híréből ismeri, külső megjelenése után joggal tarthatná elszánt és vérengző természetű vadölőnek, ha tömzsi, keménykötésű alakja, rideg és erős ábrázata fölött nem mosolyogna ott az a jóságot, gyengédséget és megértést sugárzó két kék szem.
Hiába menekült el azonban Kittenberger Kálmán a jegyzőkönyv fölvétele elől, a hatósági vizsgálat mégis megindult és a esendőrség bravúros munkával ki is nyomozta a tettest. Kittenberger Kálmán első föltevése bizonyult valónak: nem merénylet történt, hanem éretlen gyerekcsiny. Helyesebben, még az sem és ez a körülmény szolgáltatta éppen a váratlan meglepetést. Nem csibészek lettek a vonatra, hanem más valaki. Az egyik pestkörnyéki úricsalád jeles tanuló, példás magaviseletü gyermeke, egy gimnazista diák, aki célbalött levente fegyverével és gondatlanságában nem vette figyelembe, hogy célja mögött az éppen akkor elhaladó szobi vonatot is találhatja.
Amikor a csendőrség jelentést tett a nyomozás eredményéről, az anya futott Kittenberger Kálmánhoz és kétségbeesve kérte, legyen segítségükre, nehogy kellemetlenségük származzék az ügyből, miután a fiút a baleset előidézésében semmi «szándékosság nem vezette. ltt csattant el a történet második számú nagy meglepetése.
Kittenberger Kálmán a rettenthetetlen oroszlánvadász, aki több mint két évtizedet töltött az afrikai szavannákon és sztyeppéken, négy másik esztendőt Indiában, szóval a férfiú, aki huszonöt esztendeig járta magányosan a rengetegeket és vadonokat, a félelmet nem ismerő puskás, aki a merénylet pillanatában kijelentette, hogy nyomban összemorzolná a tettest, ha kézre- kaparinthatná, — fejébe csapta kalapját és rohant ismerőseihez és barátaihoz és csaknem térdenállva könyörgött az isten szerelmére, vessék latba tekintélyüket és befolyásukat, nehogy bántódása essék a szerinte ártatlan diákgyereknek. aki kis hijján halálra nem sebezte.
E pillanatban Kittenberger Kálmán puska nélkül és nem éppen bátor férfihoz illő szorongással a magyar közigazgatás ösvadonjait járja, hogy pardont szerezzen a meggondolatlan diáknak.

 

Egy nagymarosi anekdota Kálmán bácsi  nyomolvasó képességeiről, mely szerint azt állította, hogy azt is meg tudja állapítani, hogy állatorvos vagy köszörűs ment-e előtte a Fő téren:

kitti.jpg

 Nimród (1981)

 

Milyen állatokat ejtett el itt?

"A vidra (Lutra lutra) kedves vadásztárgya szerkesztőnknek, Kittenberger barátomnak is. Mióta a Duna mellé költözött, majdnem minden évben meglövi vidráját. A koponyát hűségesen régi szerelmének, a Nemzeti Múzeumnak adja évről évre, a bőrökből bunda lesz, ha szíve azt is el nem ajándékozza." (Nimród, 1940)

 

Kik voltak a vadásztársai?

 

holt2.png

Malomvölgy (1944) - a képen balról jobbra: Holtság Endréné, Melts Róbert, Bényi János, Holtság Endre, egy lengyel kocsis, Holtság Marianna (Baba néni), Melts Emil

 "Kittenberger Kálmán ismeretsége Nagymarossal, illetve a későbbi feleségével, közvetlenül az első világháború
vége után kezdődött, meséli Baba néni (Dévényi Ádámné Holtság Marianna), mikor is Kálmán üzenetet hozott a frontról, későbbi felesége öccsétől, miszerint épségben van és jön haza. Hát így kezdődött a szerelem az asszonnyal és Nagymarossal. Aztán később beiratkozott az itteni vadásztársaságba, ahol az én édesapám is vadásztag volt. Innen az ismeretség, később pedig a családi barátság a nagy vadásszal. Nagyon nehezen barátkozott, de akiket közel engedett magához, azokkal mély barátságot kötött, így az én apámmal, Holtság Endrével is. Sokat mehettem velük az itteni hegyekbe vadászatokra, kislányként én lehettem az egyik fegyverhordozójuk. "

(Nagymaros, 2012. VIII. 10.)

 

Arról, hogy a jó italt sem vetette meg:

 nim.jpg

1950-ben már nem vették be az új vadásztársaságba:

nv.jpg

 

...és egy cikk, amelyből megtudjuk, hogy Kittenberger Kálmán kedvenc verse "A sírásó dala" volt a Hamletből.

 erdekesujsag_1957_07-12_pages55-55.jpg

Fekete István így őrizte meg emlékezetében (A Kilimandzsárótól Nagymarosig - Tükördarabkák Kittenberger Kálmán életéből):

"Az állatokkal egyébként is csodálatosan tudott bánni, és meleg kék szemei – amelyek alkalomadtán dermesztően hidegen tudtak szikrázni – szinte megbűvölték a négylábú barátait is.

Kertjében nyusztokat, nyesteket tenyésztett, és amikor egyszer odamentem, éppen az egyik nyuszt búvárkodott a zsebében kockacukor után. Majd a fejére ugrott, mert a cukrot néha a kalapja tetejére dugta.
S ez az állat éppen egy nyuszt volt, a legérzékenyebb, legkiszámíthatatlanabb csodálatos ragadozó!
Kutyái szinte emberi értelemmel engedelmeskedtek, messze túl a kutyaképességek határán. Szikra, a legkedvesebb vizslája hajnalban lekísérte a nagymarosi állomásra, és a délutáni vonatnál pontosan ott várta. Szikra nem csak vadászott, de alkalomadtán gombázott is, sőt postás is volt. Szikra hozta a gombáskosarat, ha megtelt, hazavitte, és loholt vissza az üres kosárral. De a postát is ő látta el. Nyakában kis erszény lógott, és ha kellett valami, ebbe tettük a levelet az erdőn, a lakástól néha 8-10 kilométer távolságban.
- Posta! Vidd!
És Szikra – ez a legkiválóbb magyar vizsla – rohant, vitte a levelet, és hozta a választ embernél pontosabban és autógyorsasággal.
Ilyenkor Kálmán megsimogatta négylábú barátja fejét:
- Kutya…, kutya, te Szikra kutya… - beszélt hozzá, és Szikra üvöltött a boldogságtól.
Szikra aztán megbetegedett, és nem lehetett rajta segíteni. Hűséges kutyaszemei lezárultak, és a gazdája úgy gyászolta, mint a legjobb barátját. Nagy kertjében a domboldalon, nagy kockakő alatt alszik Szikra, és a kövön bemohásodott már a felírás: „Leghűségesebb barátom, Szikra.” (Tábortűz (1958)

  

nau.jpg

(Érdekes Újság, 1958)

 

 

 

Címkék: Nagymaros
4 komment
2020. április 21. 17:03 - fabiane

Dunai halóriások és egyéb nagy fogások

hn.jpg

Horgászó gyerekek Nagymaroson, 1910 körül

A képen épp sneciznek, de azért mást is lehetett fogni a régebben nagyobb halgazdagságú Dunában...

 

viza.jpg

(A kép illusztráció!)

Dunai viza (Vasárnapi Ujság – 1856)
Köztudomásra van, hogy a viza tengeri hal de a Dunában feluszkál szintén Esztergomig és halászhálókba kerül. Nemrég a Duna bal partján lakozó nagy-marosi halászok voltak szerencsések egy olly nagy vizát fogni, melly két mázsát nyomott. E halat ők elszállították Váczra és az ottani haltözséreknek jó pénzért elárulták. A viza, noha fejére erős kötél hurkoltatott, ezzel együtt elszabadult és a Duna árjaiba visszamerült. Azonban alig mult egy hét, azon kötelestül a zebegényi halászok hálójába került, kik aztán jobban gondját viselték, mint a váczi haltözsérek. Es most pör foly a vácziak és zebegényiek között, hogy mellyiké legyen ez a viza?

Az utóbbi évszázad második felében feljegyzett vizafogások a Duna magyar szakaszán már eseményszámba mentek. A legutóbbi hármat is a Dunából fogták: 1957-ben Paksnál egy 2,7 méterest, 1972-ben Ercsinél egy 120 kilóst, majd ismét Paksnál, 1986-ban egy 3 méteres, 180 kilós példányt. Ezzel szemben 1554-1555-ből származó források szerint több mint 160 vizát fogtak a halászok a vizafogókban.

A (tarthatatlan) viza mozgóképen - (Népakarat, 1957) "A paksi halászok által kifogott 135 kilós viza rosszul érzi magát a fogságban, nem eszik, és szemmel láthatóan fogy. Nincs messze tehát az idő, amikor visszaadják a paksiaknak, hogy budapesti halászcsárdájukban 550 adag halászlét, és 25 kiló kaviárt »termeljenek« belőle." 

bo.jpg

Egy újabb óriáshal:


Két és félméter hosszú halat fogtak ki a Dunából (Esztergom és Vidéke, 1930.1.1.) 

Borz Kálmán halászmester a legutóbbi halászáskor egy 86 kilós harcsát fogott ki Tátnál a Dunából. A hal hossza 2 m 44 cm, szélessége 1 m volt. Az óriási hal csodájára jártak az emberek és érdeklődéssel nézték a ritka példányt. Borz Pestre szállította a harcsát Zimmer halüzletébe. Két napig kirakatban volt, azután felerészben az Opera-étteremnek, felerészben pedig a Várba szállították. Esztergomban nem akadt vevő.

De nézzük csak, Borz Kálmánnak már egy évvel előbb is sikerült óriásharcsát fognia:

Kis-Duna szenzációja (Esztergom és Vidéke, 1928.12.08.)

Csernoch János-úti lakosok Kis Dunán úszkáló kacsái rohamosan vesztek. Mindenki ügyes tolvajra gondolt, amig ki nem pattant a titok. Rendőrök helyett most az egyszer Borz Kálmán közkedvelt halászmesternek sikerült egy óriás harcsa alakjában elfogni a rablót, melynek gyomrában sok szelíd kacsán kívül három hírlapi kacsa is pihen. Az óriási állat Borz Kálmán bárkájában várja a karácsonyi halvásárt. A halászmester e harcsán kivül már most fogad el előjegyzést karácsonyi halra.

...és a hirdetések fenegyereke egy újdonsággal is előállt:

Tudomány világából (Esztergom és Vidéke, 1929)

Tudósok azt állítják, hogy a halevés rendkívül élénkíti az agy működését. Egy híres költő minden nap evett halat, amit megtudott egy holdvilágnál sápadozó fűzfapoéta. Elment egyik, szerinte remek költeményével a híres költőhöz, akinek bemutatta és azt kérdezte, hogy mennyi halat egyék meg naponta, hogy olyan sikere legyen a költészet terén, mint a hírneves költőnek. Emez átolvasta a költeményt és csak ennyit válaszolt: Ha utól akar érni, mindennap egyék meg egy cethalat. - Esztergomban nem kell minden nap egy cethalat megennie annak, aki költő akar lenni. Borz Kálmán halaiban sűrítve van a költészet eme széruma. Mindenki okos költő lesz, aki nála vesz halat, mert kevés pénzéért jó, ízletes és tápláló ételhez juthat Borz Kálmán halászmesternél.

Úgy látszik rá is hatott az irodalmi elixir:

Borz nóta (Esztergom és Vidéke, 1932) 

Esztergomban uj slágernóta járja most. Már az egész város énekli. A tiroli zenekar karmestere komponálta és „Megy a zös..." dallamára kell énekelni. Így szól:

Borz Kálmánnak van a legjobb hala mostan

Annak is mozog a farka igen gyorsan.

Ki halat vesz, oda menjen,

Hatvan fillér a kilója,

Sokat vegyen.


Hölgyek és az urak ide hallgassanak,

Jöjjenek a piacra, mert sokan vannak.

Bors kezében egy nagy harcsa

A jó Isten a szokását

Így megtartsa.


Konkurrense nem leltet a Borz mesternek,

A halak árai jaj, de jó leestek.

Borz mester a hal kilóját

Majd ingyen adja a pontyot,

Csukát, harcsát.


Pénteken nézze meg mindenki a nagy tolongást a Borz mester halstandján."

 

 

kecs.jpg

Viza és kecsege

A kecsegét többször is visszatelepítették a Dunába (1988, 2003) - vajon most fogható-e?

...és akinek nem jutott a halból, az még próbálkozhatott más állatok kifogásával. Karinthy Frigyes így mesélte el Nógrádverőcéről induló, magyarkúti kalandját:

kar_1.jpg

RÁKÁSZOK (Színházi Élet, 1933)

Huszár Pufié a kastély és a tízholdas birtok és a kétlovas cséza, valamint a halászhálók, azonkívül a kétlovas cséza (vagy azt már mondtam?), amin a kastélyból kirobogunk Magyarkút felé rákvadászatra. Lulué a tekintély (azonos azzal a Bálint Lajossal, aki a Nemzeti Színház dramaturgja), valamint egy olyan Londonban készült vadászdressz, amilyenben Bennet lord jár, és peerjei és earljai szoktak "megvadászni" reggelenként.

Magam a tudást és alaposságot, tehát a szellemi tőkét képviselem a részvénytársaságban, a romantikus erdők közt trappolva fel a hegyekbe, részletesen kifejtem a rákokról, skorpiókról és tetvekről (egy család!) összegyűjtött ismereteim, például a rák különleges egyensúlyszervéről és térérzékéről, amit vadásztársaim tiszteletteljes undorral hallgatnak végig, csak Pufi jegyzi meg némi éllel (ki se nézne az ember ilyen élt, ilyen gömbölyű termetből), hogy nyilván a rákkutató intézetben töltöttem néhány esztendőt, mielőtt rászántam magam, hogy velük tartok. Mértékletesen felvilágosítom, hogy ez megint más dolog.

*

Kies vidék, déli elhajlású hegyek. Hátrafordulva a visegrádi vár bukkan elő, két hegy között. Kanyargós út, svájci táj, de Svájcban itt ezerszemélyes szállodákat építenének. Nálunk minden forgalomból kiesik ez a vidék. Kiesik e vidék, mondom.

Viszont hosszú fasorok merednek csupaszon és letaroltan az ég felé: apácalepke pusztítása. Egész hegyoldalak, mint rühes állat hátán a szőr, felborzolva, kihullott csomókkal. A fenyvesekben, hallom, vaddisznó, őz, róka és pisztráng. Komoly vadaskert. A nyári délután aranymártása önti el az egészet, mint sodó a kuglófot.

Nagyon jól érzem magam, egyelőre.

*

Kiszállni. Helyben vagyunk.

Erdőben, a fák közti árokban sötéten csobog a rejtelmes patak: vadászterületünk. A kocsis három ágat nyes botnak, három hálót akaszt a botok boldogabb végére. A hálók fenekére marhalépet köt, egy-egy jókora darabot. (Ezért hívják a lépet lépnek? Most veszem észre!) Átvesszük a felszerelést a kavicsos patakparton, ünnepélyes hangulat villanyozza fel a társaságot, amelynek izgalmában észre se vesszük, hogy fényképeznek bennünket, különféle pózokban, amelyeknek
beállításával jókora idő telik el, de ezt a vadászbecsvágy lázában észre se veszi az ember.

Ezekután kezdődik.

Megfelelő távolságban mind a hárman lemászunk a patakba. Az ember lecsúszik, a hálót bemártja olyan helyen, ahol sok a kő és a gyökér - állítólag a fűzfa gyökerei közt tartózkodnak legszívesebben. Szentimentális népség!

Most várni kell. Halk telegrafálás. A kocsis hozza és viszi az üzeneteket.

Negyedóra múlva bal szélről jelzés. Az apró rákok a hálóban. Mit tegyünk? Nagyon aprók? Az egyik. Vissza kell dobni - megy az utasítás. A másikat csalán közé, a varsába.

További két perc múlva diadalmas ordítás jobb szélről. Két óriási szólórák. Idegesen és most már irigyen kapom ki a magamét, én vagyok a középcsatár. Nincs benne semmi.

Felmászom, megnézni a zsákmányt. Csakugyan gyönyörű példányok. Bátran megfogom az egyiket, derekánál, észre se veszem, hogy közben lefotografáltak megint, nyitott blendével két másodpercet exponálva.

Ebben a pillanatban Pufi jelentkezik. Ide gyertek, megint egy óriás, valóságos languszta. Csakugyan, a kiemelt háló fenekéről riadtan igyekszik kibújni, eleresztve a lépet, egy hatalmas példány. Lulu izgatottan figyelmeztet, nézzem meg, most láthatom, hátrafelé akart kibújni.

Kunszt! Nem is volt ideje megfordulni, és a háló nyílása se engedte. Hasonló körülmények között, emlékszem, egyszer magam is hátrafelé próbáltam menekülni egy... izé... hölgy hálójából. Pedig én csak egyenes ember vagyok. Egy szó se igaz a ráklegendából.

*

Félóra alatt tizenegy nagy rák. A kocsis szinte unottan dugdosta őket a csalán közé. Lenéző jóakarattal szól rájuk, mikor belekapaszkodnak a hálóba: "Na, ne okoskodj már!" Öreg cselédünk jut eszembe, aki csirkevágás közben szinte anyai szeretettel, fejcsóválva intette le a csapkodó madarat: "Mit físz úgy, te buta?" Mire a csirke csakugyan elröstelte magát, s bűnbánóan tűrte, hogy átvágják a nyakát. Ez a
kocsis különben is talpraesett ember. Miközben Lulut lent hagyva a parton, Pufival felhajtunk megkóstolni Magyarkút vizét, így pirongatja a makrancoskodó lovat:
- Hé-é! te... azt a primadonna szülédet... de büszke vagy...
megszagoltad, hogy bekerülsz a Színházi Élet-be.

*

Félóra múlva térünk vissza, találgatva, mennyi lett azóta. Lulu
diadallal vár bennünket. Na, mondjatok egy számot! Én harmincra tippelek. Pufi pesszimistább. Harminc. Huszonnyolc. Huszonöt.
- Pancserek! Pont ötven, egy tetűvel se kevesebb!

*

Diadalmenetben hazafelé, az alkonyodó erdőkön át. A távoli országúton, túl a töltésen, gyerekcsapat bukkan elő, derékhoz szorított karokkal futnak. Távcsövemmel felismerem Devecseri Pétert, Karinthy Cinit és Kondor Jánost. Mindent értek. A verőcei olimpiászra készülő sportifjúság tart tréninget. Magyarkútról futnak haza, öt kilométert, egy szuszra. Az a gyanúm, otthon kissé elnadrágolom a bajnokjelöltet,
mondanom sem kell, ki az, ki lehetne más? Fut úgy, mint fentemlített primadonnatársa, a Színházi Élet jóvoltából.

Nézzük a rákokat. Nedvesen mászkálnak a kosár fenekén. Szép barnák. Nem szívesen gondolok rá, milyen vörösek lesznek nemsokára. Barnától vörösig egy lépés - mindenütt, Németországban is. Egyébként hatalmas ollóikkal leginkább újságírókra emlékeztetnek.

*

Apropó, olló.

Ezúton közlöm Pufival és Luluval, hogy megvan róluk a véleményem, összesen egy, mondd és írd: egy darabot adtak át nekem, nagy kegyesen a zsákmányból. Az is csak afféle manikűr-rákkörömollóval.

A többi negyvenkilencen ők osztoztak.

Annál is inkább csodálkozom, mert Pufi vendégszeretete országos hírű: ökörsütést rendezett, nekem is, uzsonnára, a kastély lovagtermében.

Persze, ez megint más. Vadászbecsületben nincs barátság.

De azért gyanús a dolog.

Színházi dramaturg és színész, pláne, komikus. Úgy érzem, kibántak az íróval.

A nagy ollókat ők tartották meg.

Olló az ollónak nem vágja át a nyakát.

 

3 komment
DUNAKANYARKULT Fábián Erika blogja 06-70-3129308
süti beállítások módosítása