Boncza Berta, ismertebb nevén Csinszka, a 20. század eleji magyar irodalom és művészet egyik legérdekesebb alakja volt. Élete és kapcsolatrendszere több szálon is összefonódott a Dunakanyarral: levelezése Verőcén, a Holnap Múzeumban maradt fenn, tanult Kernstok Károly nyergesújfalui festőiskolájában, és gyakran látogatta férje húgát, Márffy Annát Zebegényben.

A Dunakanyar így nemcsak háttérként, hanem élete fontos helyszíneként őrzi emlékét – a szerelmek, barátságok és művészi kapcsolatok sűrű szövetében, ahol Csinszka egyszerre volt özvegy, feleség, múzsa és alkotó.

---

Ady és Csinszka – a szerelem, amely majdnem eljutott a Dunakanyarba

Dapsy Gizella, a Nil néven publikáló írónő és férje, Rozsnyay Kálmán a kor legnagyobb Ady-relikviagyűjtői voltak. Barátságuk a költővel mély és hűséges volt, de az már csak legenda, hogy Ady és fiatal felesége, Csinszka valaha is meglátogatták őket új otthonukban, Nógrádverőcén.

 A költő utolsó éveiben már betegséggel és reménytelenséggel küzdött, mégis így írt Dapsy Gizellának Csucsáról, 1915-ben:

„Drága jó Nil, köszönöm hűséges barátságát. Egy hét múlva megyek katonának. Beteg, szomorú és reménytelen vagyok...”

Egy másik levelében pedig:

„Köszöntünk benneteket, de nyáron nem megyünk el a hegyek közül. Ti jöjjetek.”

A találkozás elmaradt, de a kapcsolat emléke nem tűnt el: Ady és Csinszka levelezése később a verőcei Holnap Múzeum gyűjteményében talált otthonra – a kor egy darabja, amelyben szerelem, irodalom és sors fonódik össze.

---

Csinszka Babits körül

Ady halála után Csinszka nehezen talált kapaszkodót. A gyász és az üresség közepette ösztönösen az irodalmi körökben keresett társaságot – talán abban bízva, hogy ott újra otthonra lel.

Egyik legkedvesebb levele Babits Mihálynak maradt fenn:

Méltóságos Uram.

Az uccádba jártam és egy pillanatra fölrohantam hozzád. Csak annyi időm volt, hogy öreg és csunya gyöngyvirágaidat kidobtam és tettem helyébe frisssss vizbe egy most kapott – leányfalusi növényt.

Rohanok – haza.

Ölel kis lyányod.

Csinszka

A levél játékos és személyes hangja mögött ott van az özvegy bizonytalansága és figyelmessége. Nem kizárt, hogy a virágot épp Móricz Zsigmondtól kapta – az írótól, aki ebben az időszakban különösen közel állt hozzá.

---

Móricz és Csinszka

Móricz még Ady feleségeként ismerte meg Csinszkát, és kapcsolatuk a költő halála után is megmaradt.

„Szeretted Csinszkát – jegyezte fel Móricz Lili az apjáról – Ő volt az egyetlen nő, akit tegeztél. Úgy szeretted, mint szerelmetes barát, Ady megmaradt kis cicáját... Csinszkán kerested a nagy barát nyomát.”

Móricz elfogadta Csinszka ellentmondásos természetét, és múzsát látott benne. Róla mintázta Török Katát, a Tündérkert égetnivaló kis boszorkányát.

„Talán az egyetlen alak Török Katalin, akinek alakján egy szemernyit sem változtattam... Ő tudta: mondta is, Török Kata, az én vagyok, he?… zsivány… elloptál. Nem vagyok a tiéd: de imádlak, csak téged imádtalak mindig, a nagy medve fejedet, s nyakamba ugrott, s összecsókolt és gügyögött.”

---

Csinszka és Márffy Ödön

A gyász évei után Csinszka a festészet felé fordult. A nyergesújfalui szabadiskolában, Kernstok Károly mellett tanult, ahol a modern magyar festészet úttörői – a Nyolcak – dolgoztak. Itt ismerte meg Márffy Ödönt, Kernstok barátját és festőtársát.

A Tanácsköztársaság bukása után Márffy segített Kernstoknak Münchenbe menekülni, Csinszkával pedig ez idő alatt a festő házában töltötték mézesheteiket. A ház, amely korábban a modern magyar festészet egyik központja volt, most az újrakezdés és a csendes boldogság helyszíne lett.

---

Zebegényi látogatások

(Márffy Ödön festménye hugáról, Annácskáról)

A Dunakanyar nemcsak Adyhoz, hanem Márffy Ödönhöz és Csinszkához is kötődik. Gyakran vendégeskedtek Zebegényben, ahol Ödön húga, Pacher Kornélné Márffy Anna élt és tanított. A családi ház vendégszeretete, a Duna-parti nyarak csendje, a festés és a baráti beszélgetések ideig-óráig békét hoztak Csinszka életébe.

(Csinszka rajza a zebegényi házról)

Innen származik az a kedves, játékos vers is, amelyben a költőnő a Dunakanyar derűjét örökítette meg:

Itt ülünk Zebegénybe –

Táncolunk a napfénybe –

Majd ha jövünk megírjuk

Hogy a Bogyót meggyurjuk –

Reméljük hogy nincs semmi baj –

A Dunába ugrik egy hal,

üdvözlöm a házam táját,

csárdást is és családfáját,

a Fetter ne legyen kópé –

ne rittyentsen sohase bé!

(Márffy Ödön: Zebegény)

A könnyed rímek mögött ott bujkál az élet szeretete, a humor és a szabadság vágya – az a fajta derű, amelyet Csinszka csak ritkán talált meg.

 ---

 Búcsú és emlék

 1934 őszén, Budapesten, Márffyval közös otthonukban érte a sztrók, amelyből már nem ébredt fel.

Egy évvel később, 1935 tavaszán, Márffy hazatért Velencéből, ahová a Biennáléra vitt festményeivel utazott.

Lakásában már ott várta a visszaküldött kollekció – köztük az a Csinszka-portré, amelyet még felesége életében állított ki.

A viszontlátás mélyen megrendítette. Ekkor döntött úgy, hogy a képet ajándékba adja íróbarátjának, Móricz Zsigmondnak. A portré sötét hátterére vérpiros festékkel írta fel a dedikációt:

„Móricz Zsigának Csinszka emlékével – Márffy Ödön”

Ahogy Rockenbauer Zoltán írja: „Nagyon megrendítette ez a váratlan viszontlátás, és ezt követően ajándékozta a képet íróbarátjának.”

Ez a gesztus egyszerre volt búcsú, baráti tisztelgés és művészi testamentum.

 ---

 Csinszka temetése és emlékezete

1934. október 24-én hunyt el Boncza Berta, azaz Csinszka.

Temetéséről Móricz Zsigmond számolt be, akinek szavai – lánya, Móricz Virág közvetítésében – egyszerre kegyetlenül őszinték és meghatóak:

Ennél mulatságosabb temetést soha nem láttam életemben, mint a Csinszkáé...

A ravatal pompás, óriási koszorúk, rettentő szalagok...

Odamegyek a fejhez, s nézem. Ki van festve? Mintha élne. Csak a szemei már üveges-nedvesek…

Oly fiatal, olyan üde és csodaszépen van dekorálva, mint Csipkerózsika az üvegkoporsóban.

...A virágok ágyán a letörött virág, mintha mulatna az egész komédián.