DUNAKANYARKULT Fábián Erika blogja 06-70-3129308

2021. szeptember 28. 17:28 - fabiane

Ujváry Ignác, a kisoroszi mester

ujv_1.jpg

(Kisorosziban, 1920-as évek)

A festőművész a pesti monumentális munkák elvégzése után a Szentendrei-sziget településén találta meg alkotó békéjét. 

Lyka Károly művészettörténész így búcsúzott tőle az 1927-ben bekövetkezett halála után rendezett emlékkiállítás alkalmából:

ujva.jpg

(Uj Idők, 1928)

ujidok_1928_2_pages499-499.jpg

Az emlékktáblája felavatásakor a következő hangzott el életéről:

A művész kötődése e tájhoz és lakóihoz mély gyö­kerű. Az 1860. szeptember 20-án született Ujváry Ignác kora ifjúsága ezen a gyönyörű vidéken telt, mivel apja Dunabogdány orvosa volt. Itt nyílt szeme a szépségre, lelke az itt lakók őszinte emberségének, gazdag, sok­színű népi kultúrájának befogadására.
Az innen induló ifjú életének első jelentősebb állo­mását a tanítóképző jelenti. Majd a művészet iránti vonzalmának és tehetségének hatására a festészethez köti életét, s Budapesten Lotz Károly tanítványa, majd a Benczúr-mesteriskolában és később Münchenben és Párizsban végezte tanulmányait, de eljutott Észak-Afrikába is.
Az ifjú festő pályakezdése szerencsésen egybeesik a történelmi kiegyezést követő magyar társadalmi-gaz­dasági fellendüléssel. Az ipar, a kereskedelem és a gaz­dasági élet sok területe virágzásnak indult és ez jóté­kony hatással volt a fokozatosan európai rangra emel­kedő magyar művészetekre is.
Ujváry Ignác első művészi sikerei már a millenniu­mot megelőző időszakban felhívták a figyelmet. Így pl. a főváros megvásárolja Sárosfürdő című díjnyertes képét.
A budapesti tárlatokon nagyobb kompozíciókkal sze­repelt, mint pl. a Szt. István szentté avatása című mű­ve. Gazdag alkotókorszak következett akkor, melynek eredményeképpen számos díjat és kitüntetést nyert.
Ebben az időben festette az egri Székesegyház oltár­képét, a budapesti Operaház előterének négy nagymé­retű kompozícióját, majd részt vett a Feszty-körkép megalkotásában is. 
(Dr. Scheer Béla - Dunakanyar, 1991)

kib.jpg

Kisoroszi búcsú - 1892 október 2. - A kép közepén valószínűleg Ujváry Ignác festő ül
A Millenium idején tevékeny részt vett a körkép megalkotásában és megfestésében, társait le is rajzolta...

ksz_1.jpg

(Vasárnapi Ujság, 1893)

mab.jpg

A hasonló nagyszabású festményeken, magasban végzett munka nem volt veszélytelen:

ub.jpg

(Budapesti Napló, 1898)

ujvary_ignac_1898-49.jpg

(Vasárnapi Ujság, 1898)

A világban sokfelé megforduló művész 1896-ban Kisorosziban megépíti műtermét. Az első festő, aki itt telepedik le. Ma már, a késő utódok közül többen is követték pél­dáját. A kisoroszi évek nem jelentettek a festő számá­ra visszavonulást, önmagába fordulást. De jelentettek a táj szépségének ihletésére született műveket, amelyek a hazaszeretet férfias-szemérmes szép vallomásai, erő­teljes ecsetkezelésű, friss, üde tájképek, életképek.

um_1.jpg

Műterméről Janák Vendel fotográfus készített felvételt.

uf.jpg

(Falurészlet, 1907)

1908-ban már nagykiállítással jelentkezett:

va1_1.jpg

va2_2.jpg

va3_1.jpg

(Vasárnapi Ujság, 1908)

A dunai mindennapokat is megörökítette:

hajo.png

(Hajóépítés a Dunán, 1912)

haop.jpg

Hajóépítés a Dunaparton (1916) - MNG gyüjt.

 

Ez a festmény a kisoroszi műterme előtt készült:

fh.jpg

1919-ben pedig a pesti műterméből közöltek tudosítást:

vasarnapiujsag_1919_pages375-375.jpg

(Vasárnapi Ujság, 1919)

Ferenc nevű fia is képzőművész lett:

ujf.jpg

(Kisoroszi Dunapart)

Ujváry Ferenc (1898-1971): Budapesten a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán, illetve édesapjától tanult. Egész életében szülőfalujában alkotott. Fényképészettel is foglalkozott, műtermet rendezett be otthonában.

ujm.jpg

(Kisoroszi, Ujváry műterem)

Az Ujváry-műterem felújítását többször is felvetették a közelmútban:

ujvmut.jpg

Ujváry műterme újratervezve (2019) - sajnos azóta sem kezdődött meg a felújítás: 

https://kisoroszi.blog.hu/2019/12/06/tobbfunkcios_kozossegi_ter_jon_letre_az_ujvary_muterem_felujitasa_soran_kisorosziban

Reméljük, sikerül méltó módon megőrizni és bemutatni az Ujváry család hagyatékát...

Kedves Olvasó!

Köszönöm, hogy érdeklődött a Dunakanyar kultúr- és helytörténete iránt!

Küldetésemnek tartom, hogy bemutassam ezt a szívemhez közel álló helyet...

A blogposzt önkéntes munkával jött létre, aminek folytatását itt támogathatja:

Fábián Erika OTP Bank 11773119-15463812 (Adomány megjegyzéssel)

Szeretettel várom sétáimon is! :)

Címkék: Kisoroszi
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dunakanyarkult.blog.hu/api/trackback/id/tr2216702246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
DUNAKANYARKULT Fábián Erika blogja 06-70-3129308
süti beállítások módosítása