Visegrádon töltötte utolsó évtizedeit önkéntes száműzetésben, a szabadságharc legendás tábornoka, Görgei Artúr. Visszavonultságában idejét filozófiai és más tárgyú művek tanulmányozásába fektette, angol nyelven, amit 70 éves korában tanult meg. Később kertészkedni kezdett. De vajon ki által került a Dunakanyarba?
Willetz Erna ezt a következőképpen meséli a Pesti Hírlapban, 1939-ben
(Világ, 1920)
A Latinovits villa Visegrádon
Visegrád dinamikus fejlődését a 19. század második felében már nem lehetett megállítani. A 19. század utolsó negyedében kisebb palotákat építettek azok a családok is, amelyek az év nagyobb részét Visegrádon akarták eltölteni. Ezek között a legigényesebb volt Dr. Latinovits Frigyes felsőházi tag palotája, amelyet a romantika korának nagy építésze, Feszl Frigyes tervezett. A Latinovits család ennek a teleknek a Dunára néző oldalán vadászházat is épített. Ennek a háznak a stílusa még másik két visegrádi házon is felismerhető. Latinovits Frigyes egy lakrészt biztosított Görgey Artúr tábornok, az 1848-49-es szabadságharc hadtörténelmének legkiemelkedőbb egyénisége számára, ahol naponta találkozhat régi barátaival és az őt felkereső tisztelőivel. Csaknem másfél évtizeden keresztül élvezte Latinovits Frigyes vendégszeretetét a Feszl Frigyes által tervezett palotában, amikor István öccse úgy határozott, hogy ő is rangos házat építtet Visegrád villanegyedében.
https://elherdaltorokseg.blog.hu/2018/12/04/latinovits_villa_visegrad
Görgei Artur Visegrádon 1890-ben
Visegrád, 1892. Sept. 25.
Tisztelt barátom!
A »Fővárosi Lapok« mai számában a következőket olvasom: »Még a délután folyamán Görgei Arthur egy tálcza pompás gyümölcsöt küldött az erdész lakba őfelsége számára.«
Ha a többi lapok akármit hazudnak rólam: fel sem veszem. Másképen áll a dolog ha a te lapod hoz vagy átvesz efféle lapos hazugságokat.
Mert téged én eddig sokkal ügyesebb s különösen velem szemben sokkal tapintatosabb lapszerkesztőnek ismertelek, semhogy oly szellemdús ostobaságokra szorulhatnál lapodnak érdekesebbé tétele czéljából.
Kétségtelen hogy én is szivest-örömest küldenék, ha volna miből.
Neked, tisztelt barátom, a köztünk fenálló viszonynál fogva tudnod kell hogy e földkerekségén én, akár tulajdonul, akár bérben egy tenyérnyi darabka földet sem bírok, tenyeremen pedig nem terem semmiféle élvezhető gyümölcs.
Dixít és keserves vezeklésed reményében ez egyszer megbocsát
őszinte barátod Görgei Arthur.
Később mégis legnagyobb örömét a kertészkedésben lelte. Testvérének szentgyörgypusztai birtokán, barátai által csak "Bulgáriának" nevezett virágzó kertészetet alakított ki.
"Bulgária"
A visegrádi múzeum gyűjteményében található eredeti Görgei-levél már erről szenvedélyéről szól:
Visegrád 1897. április 30.
Igen Tisztelt Nagysád!
Méltóztatott egyszer egekig dicsérni előttünk azt a bizonyos babot mely zölden sárga hüvelyű.
Azóta csak azzal álmodom éjjel-nappal.
Elragadó szép álmok azok, de mit érnek, ha nincs nyugtom tőlük?
Könyörüljön meg rajtam édes Nagysám! s juttasson nekem konyha kertje e remekének magvából akár csak egy marékkal is.
Ha nem szívesen teszi és mégis küld: e nemes önmegtagadásért majd égető forrósággal fogja kezeit csókolni
sírjáig hálás tisztelője
Görgei Artúr
Közben sorra látogatja a barátait is:
Cseresznyeszüret Leányfalván. Pirosodik, érik a cseresznye a leányfalvi östelepítő, Gyulai Pál gyümölcsös kertjében. Vendégei voltak a mult héten s azok jól megszedték a fáit, onnan való, Gyulai Pál cseresznyefájáról az az ág is, melylyel az Uj Idők címlapját ékesítettük föl e hétre. Verset is kértünk tőle, de azt nem adott, azt mondta : nincs verse, egy szem se . . . de majd ad, ha lesz.(Uj Idők, 1900)
Annyi bizonyos, hogy Görgey olyan ember volt, mint akár Ferenc József, akár Kossuth Lajos, akit a tizenkilencedik században mindenki ismerni vélt, még az is, aki sohasem látta őt. Tudtak kopasz fejéről, amelyen egy halálig vöröslő félhold alakú kardvágás nyoma húzódott végig, a legenda szerint ama magyar huszár kardjának vágása, aki Komáromnál árulás gyanúja miatt agyonsújtani akarta a fővezért. Tudtak a pápaszeméről, a farkasosan ritkás szakálláról, kertészásóval komplikált sétabotjáról, mérnöki tudományáról, amellyel korábban az ágyúgolyók járását, későbben pedig a hangyák sebességét számítgatja talán a visegrádi kertben. Itt „tábornoknak” nevezték őt, és még magam is láttam néha a Pap-féle vendéglőben majálisokon megjelengetni farmer-ruhában, szalmakalapban, amelynek levételekor mindenki kíváncsian kereste ama történelmi sebet. Ah, ott piroslott a seb: a nők csuklottak az izgalomtól, a férfiak elborongtak, az ifjúság tisztelkedett. Majd a mulatság hevében a cigánybanda néha a Kossuth-nótát játszotta, ami elkerülhetetlen volt a századeleji mulatságokon, és ilyenkor is minden szem kutatón, kíváncsian, emberien érthető tapintatlansággal Görgey felé fordult: vajon haragszik-e a tábornok a nótáért. A tábornoknak esze ágában sem volt haragudni, sőt életvidám öregember módjára gyönyörködött a fiatalság mulatozásában. De voltak más okoskodók is az ilyen visegrádi majálisokon (aminthogy ez időben még okos ember hírében állott az is, aki dugóhúzót hordott a zsebében), akik más oldalról vetették alá próbának a tábornokot. Vidéki rendezők módjára hirtelen csendet kértek, és rendszerint felállították a helybeli gyógyszerészt, a nyugalmazott iskolaigazgatót, vagy más honoráciort, aki mindig készen volt egy toaszttal, amelyet Ferenc Józsefre lehet elmondani. Megint csak a tábornokot figyelték a kandi szemek. Nem, a jólelkű, egyszerű, kedves mosolyú öregúr egyetlen arcvonásával sem árulta el, hogy eszébe jutnának a klagenfurti napok, amikor éppen Ferenc József parancsára internálták.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal