A 106 éve született Bohumil Hrabal a Dunakanyarban is járt - Mészöly Miklósnál vendégeskedett a 80-as években. Két író barát leírása alapján követhetjük a történteket...
"Kimentem Hraballal Kisorosziba; az egy nagyon szép élmény, ahogy ők egymással beszélgettek. Tulajdonképpen ott kezdődött az intenzívebb kapcsolat kettőnk között." Szigeti László
"Hrabal volt még nagy hatással rám. Vele is megismerkedtem. Mészölyért rajongott, Az atléta halálát olvasta '70-ben, nem sokkal azután, hogy megjelent. Pesten együtt töltöttek egy délutánt és estét, aztán kimentek Kisorosziba." Grendel Lajos
"Azt mondja Miklós Hrabalnak: „Hogy irigylem tőled, hogy olyan humorosan, iróniával tudsz írni, hogy annyira meg tudod nevettetni az embereket, és ez irigylésre méltó.” Mire azt mondja neki Hrabal: „Ugyan, ez semmi. Ilyet könnyű írni. Én úgy irigylem tőled azt a tragikumot, amit megragadsz. Azt a melankóliát, azt a tragikus atmoszférát, amit te leírsz. Ezt én nem tudom.”
Budapest, 1986. május 30. Bohumil Hrabal cseh író Mészöly Miklós íróval sörözik Budapesten, a Kaltenberg Bajor Királyi Sörözőben
Grendel Lajos: Találkozások Hraballal (visszaemlékezés): "A csehszlovák írószövetségben találkozgattunk, mármint a régiben, hellyel-közzel, úgy nyolcvanhétig. Egyszer már nem bírtam a sok abszurdisztáni szöveget, lementem a büfébe, hogy kiszellőztessem a fejemet. Kisvártatva jött Hrabal, mert ugyancsak elege volt a szövegelésből. Ittunk egy sört. Aztán még egyet. Nem volt kedvünk visszamenni. Kettesben ültünk a büfében, és nagyon jól megvoltunk egymással. Egyszer (immár Pozsonyban volt az írószövetségi ülés) elolvasta Mészöly Miklóstól Az atléta halálát, és zengedezett róla. „így kell írni” - mondta. Később (vagy korábban?) Pesten találkoztak is, a Csehszlovák Kulturális Intézet referense majd felrobbant dühében, mert Szigeti kiállítást szervezett az egyik egyetemi klubban. No nem ő, bocsánat, de jó összeköttetései voltak a féldisszidens egyetemistákkal, így hát meglett a kiállítás, éppen a könyvhét alkalmával. A Csehszlovák Kulturális Intézetet pedig kihagyta. Úgysem engedték volna. A csehszlovákok följelentették Hrabalt és Szigetit. Csakhogy Hrabal már szent volt, és a följelentésből diplomáciai ügy és bonyodalom lett. A magyar kommunista párt megvédte Hrabalt. Hát ez elég eszméletlen... Persze, ez már nyolcvanhétben volt. Itt találkozott Mészöllyel - Szigeti úgy ügyeskedte ki a dolgot, hogy találkozzanak, és Mészöly levitte Kisorosziba is. Hrabal és Mészöly jól tudtak németül. Meg egyébként is jól megértették egymást."
Milyen volt Mészöly Kisorosziban? (Nádas Péter fotója és leírása kertszomszédjáról)
A szabadban éltek, de míg Mészöly a kertben, szinte a táj részeként meztelenül dolgozott (kiabálni kellett messziről, ha valaki jött hozzá, vegyen már fel egy gatyát legalább), addig Nádasnak el kellett takarnia a padlásszoba ablakát, hogy ne lássa a Dunát, a tájat, mert zavarta volna az írásban, elterelte volna a figyelmét: »ő meztelenül, én lefüggönyözve a padláson« – mondta mosolyogva.
Mészöly Miklós a kertről és a vendégeiről - „Hogy-hogy kert? Paradicsom. Kis homoki vad szekfüs rét, néhány sor pusztuló szőlő, kiöregedett szilvafák, akác, ősfű, vadfű, fácánok, nyulak, őzek, szarvasok, a talaj állítólag olyan magas kvarc tartalmú homok, hogy már gyógyít, viszont ellen is áll a mezőgazdasági akaratoskodásnak, az úri virágoknak - meg rajta egy kisebb faház. Nagyjában meg is változott az életritmusom, amióta „birtokos" vagyok. A barátaim oda szoktak kijönni, sok fiatal. Amolyan peripatetikus keretet ad ez a táj a találkozásainknak, — amelyek egyébként teljesen spontánok, még azt se mondhatnám, hogy rendszeresek, csupán mindig megismétlődnek…”
Szigeti László így emlékezik az íróra a (Privát Mészöly)-ben: "Lejött reggel a négy lépcsőfokról, és elkezdett beszélgetni a fákkal, a természettel; odavetette a pillantását, hogy itt vagyok. Tudom, hogy ez nem ráfogás volt: a Miklós elkezdett a környezetével kommunikálni. Ugyanis a környezetébe nem csak az ember meg az állat tartozott. Ennyiben volt különleges. Ahogy a tárgyaihoz, és ahogy a természethez viszonyult. Ő egyenértékű partnerként tekintett minden valamiféle földi teremtményre."
"(Mészöly) autonóm volt, mert nem volt benne félelem – mondja Szigeti, s felidézi Hrabal és Mészöly találkozását, amikor Hrabal feltette neki a kérdést „Te félsz?”, s ő tulajdonképpen mintha nem is értette volna, mit kérdeznek tőle. "Nem tudom feldolgozni a félelem érzését, amely valami testidegen anyagként bujkál bennem." - válaszolta."
Polcz Alaine, Mészöly felesége Kisorosziban - Nádas Péter fotója, 1980
Mivel vendégelhették meg Hrabalt?
Radnóti Sándor esztéta írja a Sosem fogok memoárt írn könyvében: "Valahányszor Kisorosziban vagy a Városmajor utcában a beszélgetés elfelejtette az időt, s Miklós felesége, Polcz Alaine asztalhoz invitált, valami ürüggyel menekülőre fogtam. Annál nagyobb volt a döbbenetem, amikor láttam, hogy Alaine Miklós halála után többek között szakácskönyveket publikált." - Saját vélemény: Én szívesen használom Alaine Főzzünk örömmel könyvét!. Szóval nálam ki lehet próbálni a hatását a merészebbeknek, és vallom azt is, hogy a társasági élmény sokszor negligálja a körülményeket! ...és mit lehet ebben elrontani? "Egyszerű paradicsomsaláta: Felszeleteled, és megeszed. Semmit nem teszel rá. (Ha nem bírod ki, kevés sót.)" Polcz Alaine: Főzzünk örömmel!
Hrabal jól érezte magát náluk, meg is hívta az írópárt Prágába. Állítólag felszabadultan, barátsággal fogadta őket...
Grendel így folytatta a cseh író magyarországi útjának leírását: "Hrabal szerette Pestet, és utólag megszerette Szegedet is, pedig de nem akart elmenni oda. „Oda már nem megyek. Fáradt vagyok” - stb. De Szigeti addig unszolta, hogy végül is elment. És végül is egy nap helyett három napig maradt ott. A kollégiumba, ahol az estje volt, tömérdek embert vonzott, még a folyosón is álltak. Természetesen hízelgett neki a dolog. Persze, nem mutatta, hogy hízeleg neki, de a három nap mégiscsak három nap. Hogy szerette a magyarokat? Erről sosem beszélt. Legalábbis előttem nem. Egyáltalán nem szeretett nyilatkozatokat tenni, csöndes volt és gyakran melankolikus."
Baka István: Hrabal Szegeden (Délmagyarország, 1991. október 28.)
"II. János Pál nem látogatott el Szegedre, de a hasonmása - Bohumil Hrabal cseh író - igen. ("Pan Hrabal, önnek ikertestvére született" - üzente neki a pápa, s az üzenet hitelességéhez csak azért férhet némi kétség, mert maga a nagy mesemondó adta tovább - én is tőle hallottam.) 1985-ben - a Móra Kollégium meghívására - járt városunkban a Bambini di Praga, a Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Sörgyári capriccio és - hogy legutóbbi remeklését is említsem - az Őfelsége pincére voltam világhírű szerzője. A nagy sikerű kollégiumbeli est előtt fordítója és alkalmi tolmácsa, Varga György (jelenleg hazánk prágai nagykövete) kíséretében - egyenesen a vonattól - betért a Kincskereső szerkesztőségébe, ahol a szegedi írók kis csoportja és egy valamivel nagyobb csoport "Egger Bier" várta. (Azért osztrák sör, mert az egykori közös hazánkra, az Osztrák-Magyar Monarchiára emlékeztetett, meg egyébként se volt a boltban Pilsner-Urquell.) Már jó két órája ültünk a szerkesztőségben; a sör jobban fogyott, mint Hrabalból a szó; lassan indulni kellett volna a kollégiumba, amikor valamelyikünk félénken feltette a kérdést: "Kedves Hrabal úr, nem óhajtja megnézni Szegedet? Később már aligha lesz rá idő..." Mire Közép-Európa legnagyobb, de legalábbis legnépszerűbb írója csak legyintett: "Minek? Itt barátok vannak, sör van, minek nézzem én a várost?"...
Drága Hrabal úr, ezekben az összeszorított szájú, gyanakvóan-komor tekintetű időkben ismét szükségünk van az Ön humorára, jóságos-békítő anekdotáira, s széthullásunk általánossá válása napjaiban szívesen meghallgatnánk újra az egykori szellemi-kulturális együttlétről szóló eszmefuttatásait.
Jöjjön vissza hozzánk!"
„Harmincöt éve dolgozom a papírbegyűjtőben, és ez én love storym. Harmincöt éve préselek papírhulladékot és könyveket, harmincöt éve kenem magam össze betűkkel, úgyhogy hasonlatos vagyok a lexikonokhoz, melyekből ez idő alatt legalább harminc mázsát préseltem össze, korsó vagyok tehát, telve eleven és holt vízzel, elég, ha egy kicsit megbillenek, és csupa szép gondolat dől belőlem, akaratom ellenére vagyok művelt, így hát voltaképpen nem is tudom, mely gondolatok a sajátjaim, és melyeket olvastam ki valahonnan, így aztán ezalatt a harmincöt év alatt összefonódtam önmagammal és a körülöttem levő világgal, mert én, amikor olvasok, tulajdonképpen nem is olvasok, én felcsippentek egy-egy szép mondatot, és szopogatom, mint a cukorkát, mint egy kupica likőrt, addig kortyolgatom, amíg a gondolat szét nem árad bennem, mint az alkohol, s addig szívódik fel bensőmben, míg már nem csak az agyamban és a szívemben van jelen, hanem ott zakatol összes ereimben a véredények gyökeréig.” (Bohumil Hrabal: Túlságosan zajos magány)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2020.03.29. 21:03:19