DUNAKANYARKULT /Nem tartozik a hasonnevű egyesülethez!/ Fábián Erika 06-70-3129308

2020. március 17. 15:51 - fabiane

Hamvas Béla elvonulása a szentendrei kertben

 

hamva2.jpg

Hamvas Béla egy gyermekkori fotóján (Eperjesen született, Pozsonyban nőtt fel)

Az író 1948 és 51 között önkéntes elvonulásban élt, barátainak kertjét gondozta Szentendrén.

„Akkoriban Szentendrén sokat beszélt a kertről, s mondott olyat is, amit sose fogok elfelejteni. Ezt mondta:
    - Úgy kell bánnom a növényekkel, a fákkal, amiket most gondozok, hogy tudnom kell: ezek rám vannak bízva. Így kell velük bánni. Azt a területet - kertet -, ahol én most dolgozom, nekem meg kell váltanom. Másképpen hozzá sem szabad fogni. Aki a reá bízott földet nem váltja meg, az kizsákmányolja. Harmadik lehetőség nincs.
S ezt így is gondolta és így is csinálta. Szeretettel. Mindent szeretett, ami él, a legkisebb növényt is.”
Deák Károly: Emlékezés Hamvas Bélára

hamv6.jpg

„(…) bajon nem lehet segíteni. A kertet választom és a könyvtárszobát, a hallgatag sétákat, a szótlan imát és a csendes üldögélést. Miért? Mert így lemérhetetlenül többet kapok abból, amire szükségem van. A magányban élt élet a nyilvánosnál határtalanul gazdagabb. Életemben magamnak akarok élni, nem pedig a nyilvánosságnak.”

„Mikor kitavaszodott, a kerti munkához fogtam. Esténként a ház lépcsőjére ültem, és az érdes alkonyatban szemlét tartottam az elvégzettek fölött. Úgy éreztem, hogy ez a csendes, mély, szótlan tél, az életem legmagányosabb fél esztendeje, amikor néha két hét is múlt, hogy Tariménessel szót váltottam, megértette velem daimónomat.”
Magyar Hüperión. Nyolcadik levél. 107. o.

ham.jpg

„Használati utasítás: ha a tenger mellett nyaralsz, reggel hatkor kelj fel, menj a sziklához, ahol jó mély és a víz ragyog, ugorj fejest, ússzál húsz percig. Száradj meg a napon, gyújts rá, olvass verseket és menj reggelizni. Nyolckor indulj az erdőn át a fürdőbe, lassan, ott napozz, fürödj, féltizenkettõig, szedj csigát, kagylót, úszkálj, ugrálj, lapos kaviccsal kacsázz a vízen, építs homokvárat, közben meditálj a világ nagy tételén: Jobb verőfényes nyáron a tengerben fürödni, mint hideg télen a sötét hivatalban dolgozni.” (A babérligetkönyv)

„A tengert a háborús idők elvették tőlem. Számomra a nyár semmi esetre sem a gyűjtögetés és rendezés ideje, hanem a „nagy élmény”, a kitágulás és továbbnövés. Megesett, hogy nem hoztam haza többet, mint tíz összefirkált jegyzetlapocskát, és könyveim is félig kiolvasatlanok voltak. Mégis alig győztem télen megérteni azt, amit nyáron átéltem. Istenem, a tenger! Mostanában hetekig csaknem beteg voltam a honvágytól, és megkíséreltem, hogy elmehessek. De konzulátusi engedélyek, pénz, egyéb lehetetlenné tették. Azért voltam kénytelen azonnal Szentendrére szökni, hogy legalább „valami” legyen, ha már a tenger nem lehet.”

„Szentendre szép, és a fenyők tövében júliusban kabócák szólnak, ha behunyom a szemem, azt hihetem, közel van a tenger.”
Hamvas Béla: Levél Gulyás Pálnak 1941. VI. 28.

hasze.jpg

Pirk Jánosné Remsey Ágnes Emlékezés Hamvas Bélára
akkoriban már nem dolgozott a könyvtárban. Az év melegebb felében beteg sógora gyümölcsöskertjét gondozta Bubánban, a Kőhegy oldalában. Ez a gyümölcsös határos volt Veress Jóska szőlőskertjével. Jóska meg az én sógorom volt, aki Erdélyből származott és az unokahúgomat vette feleségül. Úgy került Szentendrére, hogy tagja lett a két világháború közt itt alakult vegetárius kolóniának, amit a város akkori polgármestere, Antolik Arnold patronált. A kolónia tagjai gyümölcstermesztésből éltek. Veress Jóska és Hamvas Béla között szoros barátság szövődött, a közösen végzett kerti munkák, életszemléletük hasonlósága és a közös szellemi feladat, a Bibliában való búvárkodás révén.
Veresséknek
is, nekünk is bérelt lakásunk volt a Pismányban, közel egymáshoz, és így alkalom nyílt arra, hogy néha nálunk, néha Veresséknél vitaesteket rendezzünk, Hamvas Béla közreműködésével. Hamvas Béla felesége, Kemény Katalin is több ízben meglátogatott. Ezek az esték voltak azokban a sötét években életünk oázisai.
Egy ilyen este különösen emlékezetes számomra. Azon az estén nálunk voltak. Sok minden szóba került. Például Hock János művei, aki katolikus pap volt, és az ezerkilencszázhúszas években jelentkezett misztikus ihletettségű írásaival. Hozzánk ezek Antolik polgármester úr könyvtárából jutottak el, aki nagy tiszteletben tartotta őket. A szokásos esti beszélgetések után, elkísértük Hamvas Bélát Veressék háza felé.
Az este koranyári lehetett. A csillagok ragyogva sziporkáztak a fekete égbolton. Ilyen estéken minden csillag egy-egy kulcs lehet, megrozsdásodott lakatok kipattintására. Ilyenkor nyílnak a tűzliliomok a Veressék kertjében. A rövid kis utca is végtelen hosszú lehet, ha ilyenkor vallomásra nyílik, egy szorosan zárkózott szív. Hamvas Béla a gyermekkorát idézte. Akkori hitét, hogyan várta Jézus újraeljövetelét a világba.
De essen szó a kőhegyi Tusculanumról is, a kis vincellérházról, ahol akkoriban Hamvas Béla lakott és dolgozott. Itt írta élete epekeserű művét, a Karnevált. Itt dolgozta át újra az Az öt géniusz földje című munkáját, amelynek egy gépelt példánya nálam vészelte át a háborús éveket. Úgy hiszem, ez a környezet, és ezeknek az éveknek elvonult magánya nagyon gazdag időszak lehetett a számára, és sok mindenért kárpótolta, amit a közelmúltban elvesztett, elszenvedett.
Ebben az Ovidiust idéző, aranykori, idilli tájban meghúzódó tanyában, több ízben a vendégei lehettünk. A kis présházban az egyik szobát berendezte magának, és úgy élt ott, mint az indiai remeték. Illatos falevelekből készült fekhelye felett kis könyvespolc. Rajta, mindennapos olvasmányként, Keresztes Szent János misztikája. Egy asztal, egy szék, egy szekrény az egész bútorzata. És kényes tisztaság.
A ház mögött fiatal tölgyerdő, a fák alján lángszínű lampionvirágok piroslottak. S egy kanyargós út vezetett a hegyi forráshoz, melyből napfénycsókolta, kristály- tiszta, jóízű víz bugyogott, bőségesen. Mögötte nyílegyenes jegenye mutatott az égre, amit annyi év után még most is fölismerek, ha a HÉV ablakából a Kőhegy lejtőit kutatom, a mi Badacsonyunkét.
A ház előtt jól termő szőlő, lejjebb terebélyes almafák, s egy hatalmas szelídgesztenye-sátor. A kert természetes határa csaknem járhatatlan mély patakmeder és sűrű bozót. Az út is, ami oda vezetett, mélyen húzódott a telek alatt. E bűbájos fennsík teljesen elrejtezett a kíváncsi szemek elől. De nem úgy a kilátás! A Kőhegy tövében elterülő nagy síkság fölötti messzeséget a ház oszlopos tornáca tárta a szem elé, egészen a távolban kanyargó ezüstös Dunáig. A partján épült városka tornyai odalátszottak.
.."

hha.jpg

Kemény Katalin, Hamvas felesége így beszélt róla: "Valóban, Szentendre időben, jelentőségben életünk szerves részévé vált. Budapesten sohasem tudtunk igazán meggyökeresedni, és Szentendre, bár sem Pozsonyra, sem a Mezőségre nem hasonlított, mégis valami kárpótlást nyújtott az elhagyott szülőföldért. Házasságunk évétől, 1937-től kezdve a nyarak jó részét – kivéve a Dalmáciában töltött heteket, tehát azt az időt, amikor még a remete-hegyi lakásunk ép volt – a Kő-hegy alatti parasztházban töltöttük. Parasztház mivoltában éppen nem volt, amint azt Darabos Pál állítja, nyomorúságosnak mondható. Két elég nagy szoba, tágas konyha, kamra a jellegzetes, hosszú falusi tornáccal, a kertet övező patakkal. A ház mögötti erdőcske, megszakítva apró tisztásokkal, szép sétát kínált az ivóvizet adó forráshoz. Mi sem lehetett természetesebb, mint az, hogy mihelyt a háborús rombolást némileg helyrehoztuk, ha az idő engedte, igyekezzünk a régi helyre. A történethez hozzátartozik, hogy bár a kis birtok Béla sógoráé volt (mellesleg nem Koós Iváné, hanem Istváné), de annak idején, a ház építésekor Béla a kétkezi munkából derekasan kivette a részét. Tekintve, hogy a Koós család inkább csak kirándulásszerűen, alkalmi tartózkodásra jött ki, Béla már ismeretségünk előtt hónapokat töltött ott. Sőt, mivel 1936-ban ott írta meg A magyar Hüperion első változatát, el is neveztük hüperioni háznak." 

hamv4.jpg


Nézz körül.
E szelíd lankák, a keskeny folyók és kicsiny tavak, alacsony dombok és széles völgyek földjén: liget az egész ország. Kertben élünk. Minden olyan világos nálunk, mint borunk íze, és olyan sima és langyos. Nagy királyaink tudták ezt, és hogy a népnek kert-életet kell hozni.
Csak elkeseredésből hős, nem akar ez harcolni.
Azért jött ide, és telepedett meg itt. Azért az övé ez a föld. A magyar nem vitéz, csak amikor keserű, és nem dühös, csak amikor kétségbeesett. De csak akkor keserű és dühös, csak akkor nyomorult és kétségbeesett, csak akkor elveszett és lázad és forr és robban benne a méreg, ha nem élheti szelíd kert-életét.
Magyar Hüperión. Kilencedik levél. 

„Akkoriban Szentendrén sokat beszélt a kertről, s mondott olyat is, amit sose fogok elfelejteni. Ezt mondta:
    - Úgy kell bánnom a növényekkel, a fákkal, amiket most gondozok, hogy tudnom kell: ezek rám vannak bízva. Így kell velük bánni. Azt a területet - kertet -, ahol én most dolgozom, nekem meg kell váltanom. Másképpen hozzá sem szabad fogni. Aki a reá bízott földet nem váltja meg, az kizsákmányolja. Harmadik lehetőség nincs.
S ezt így is gondolta és így is csinálta. Szeretettel. Mindent szeretett, ami él, a legkisebb növényt is.”
Deák Károly: Emlékezés Hamvas Bélára

„A kiadások csökkentése a minimumra (lehetőleg abból élni, ami a kertben van): a dohányzás mérséklése, kávé mérséklése, kevesebb vaj - takarékosság. Október 1-re: 1800,- (gyümölcs jövedelem nélkül).”
Naplók

bela-adalbert-czobel-szentendrei-kert-_garden-in-szentendre.jpg

Czóbel Béla: A szentendrei kert

Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára két, eddig publikálatlan, Modok Mária által apró betűkkel sűrűn teleírt levelezőlapot őriz. Mindkettőt Ilosvai Varga Istvánéknak küldte Párizsból, 1951-ben. A tavaszi keltezésűben arról is ír, hogy ismét Hamvas Bélát kérték meg az almafák megmetszésére, mert eddig is nagyon lelkiismeretes munkát végzett." Modok Mária férje, Czóbel Béla festő pedig így írt barátjának: „Rengeteg almánk van még, úgy tápláléknak, mint csendéletnek. Cézanne is dúskálhatna.” 

„ÖTVENEGY TAVASZÁN a szentendrei almáskert irodalmi egzisztenciája nem azért vált tarthatatlanná, mert pénzzel nem lehetett fenntartani. Morális alapja nem volt többé. Spirituális tartalékaimat feléltem, de túlságosan alkímizálva voltam ahhoz, hogy meg tudtam volna állni. A források kimerültek, még soha ennyire. Közérzetem azzal a lehetőséggel is számolt, hogy a mű lezárult. Mindegy.
Ascende superius, amice!
A lépést felfelé minden esetben alul kell kezdeni. Egyszerre harminc úton kell menni. Akkor erről semmit se tudtam, csak a puszta életig leszegényedve belefogtam valamibe, amiről sejtelmem se volt, hová visz. Csak szimatom súgta, hogy jó. A Hadith azt mondja, aki a tanítást meg akarja ismerni, annak műveket kell készíteni.
A magányos életrend kiváltsága megszűnt, és külsőségekben ahhoz a kényszermunkatáborhoz kellett asszimilálódnom, amelyben a túlnyomó többség élt. Tábor Béla nyelvén: az érintkezést a történeti ellenállásokkal fel kellett vennem. Meglepetés nem ért. Minden pontosan úgy volt, ahogy a szentendrei kertből láttam. Az ellenállásokat se vettem szívemre, de azáltal, hogy a dolgokat napról napra minden tiszta órában le kellett mérnem, mélyebb alapokon új folyamatosság keletkezett. Nem voltam ellenségek között, fogságban és szüntelen életveszélyben, mint Szabó Lajos, de tapasztalatot szereztem arról, milyen ha valaki számára megnyílt infernó (…)”

hamha1.jpg

"„(…) A szentendrei kert életrendjének fel kellett bomlania, mert túl keveset akartam. Aki képességei alatt választ, válságba kerül"  Hamvas Béla: Szarepta

"...amikor nyugdíjba ment a hatvanas években, ismét visszatért Szentendrére, és vásároltak a szomszédos dombon, a pismányi Cseresznyés utcában egy kis faházat és kertet. Az egyik tanítványa, Molnár Sándor festőművész elkísérte, amikor a művésztelepi kiállítások megnyitóira vitte eladni almáit, s hallotta, amikor azt mondták mesterének, hogy nem kell absztrakt alma, majd elzavarták. Hamvast a legtöbben ebben az utolsó időszakában ismerték meg tanítványai közül, így számos visszaemlékezésben megjelenik Szentendre és a pismányi kert is.
    Ennek a kései kertnek előképe volt az az intenzív időszak, az a kicsit több is, mint három esztendő, amit Hamvas Béla a bubáni kertben töltött, földművesként, s amikor megértette és ezáltal megértette velünk is, hogy kertészként lelkiismeretünk suttogására hallgatva a kertünket nem csupán megművelni, hanem megváltanunk is kell."  
Deák Károly: Emlékezés Hamvas Bélára

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dunakanyarkult.blog.hu/api/trackback/id/tr6315528274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
DUNAKANYARKULT /Nem tartozik a hasonnevű egyesülethez!/ Fábián Erika 06-70-3129308
süti beállítások módosítása