A nagymarosi focicsapat . 1950-es évek

A leghíresebb innen kikerült focista Nagymarosi Mihály volt, de a helyi lakosok is szívesen rúgták a labdát.

"CZISZLER MIHÁLY (N.K.M.S.E). Később NAGYMAROSI MIHÁLY foci legenda. Még később MISA papa. A Nagypapám." - írta Csengery Árpád egy facebook-posztban. 

Nagymarosi Mihály (1919-2002) így nyilatkozott pályakezdéséről: „Csepp legényként már kergettem a rongylabdát, később a Postakertbe jártam a környékbeli srácokkal. Hatéves koromtól nagy dribliző voltam, soha nem tudták elvenni tőlem a labdát. Megkaptam, végigcseleztem a pályát, és berúgtam a két tégla közé. Egy idő után már nem is engedtek játszani, mert túl jó voltam hozzájuk képest. Tizenkét éves lehettem, amikor a falu válogatottjával a nyaralók csapata ellen mérkőztünk. Csupa nagydarab ember játszott körülöttem, engem egy kétméteres turista fogott. Mégis rúgtam nekik két gólt.” Így esett hát, hogy a nyaralók által felfedezett tehetség a Phoebushoz került, onnan pedig fradista édesapja szándéka ellenére a Ferencváros helyett az Újpesthez. Döntő érv volt, hogy a fővárosi csapatok közül a lila-fehér esett a legközelebb a Dunakanyarhoz.

Nagymarosi specialitása a 11-es rúgás volt

A magyar válogatott, amely 1948. október 3-án Budapesten Ausztria ellen játszott, 2-1-re nyert.

Méltatása így hangzott:

Nagymarosi "Cziszler" Mihály

Nagymarosinak hívták (Nagymaros, 1919. október 6. – Nagymaros, 2002. szeptember 7.) válogatott labdarúgó, jobbfedezet.

Egy Újpest-klasszis, akit édesapja a Ferencvárosba szánt. Egy bohém sváb, akivel a borospohár mellett bármikor el lehetett dalolni. Egy futballista, akinek házához német ellenfele ötven évvel meccsük után küldött tisztelgő küldöttséget. Egy ember, aki semmi pénzért nem hagyta volna el a Dunakanyart.

Bozsik József példaképe, a negyvenes évek Újpestjének legendás fedezete 1919-ben született, virágkorát a világháború árnyékában élte, éppen a két világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott (1938, 1954) közötti holt térben bontakozott ki – mondhatjuk, ő a meg nem rendezett 1942-es és az 1946-os vb képzeletbeli királya.

A nyaralók által felfedezett tehetség a Phoebushoz került, onnan pedig fradista édesapja szándéka ellenére a Ferencváros helyett az Újpesthez. Döntő érv volt, hogy a fővárosi csapatok közül a lila-fehér esett a legközelebb a Dunakanyarhoz.

Első mérkőzését 23 évesen, a németek ellen játszotta a válogatottban. Az Üllői úton, 1942. május 3-án gólt is szerzett, a találkozó kitörölhetetlen emléket hagyott a huszadik század legjobb német csapatának választott 1954-es válogatott csapatkapitányában, Fritz Walterben.

Sohasem beszélt arról, még családi körben sem, mi történt vele a második világháború során a romániai hadifogolytáborban. A moldvai Focsaniban tartották fogva, és állítólag futballban szerzett népszerűsége valamiféle könnyebbséget jelentett neki. Hogy pontosan mit, nem derült ki, még akkor sem, amikor öregkorában elevenítette fel a régmúlt időket a nagymarosi Diófa borozóban vagy kedves bortermelő barátjánál és römipartnerénél, Heiningernél.

Nagymaros szívébe zárta kedves szülöttjét, aki öreg korában – egykori driblikirályként! – szívesen járt a környékbeliekhez fát vágni.

Hogy mit jelentett neki Nagymaros? Felesége, Danis Margit néni szerint: „Mindent!” Soha nem hagyta el, hiába hívták Olaszországba, Németországba, Törökországba zsíros ajánlatokkal, képtelen lett volna hátat fordítani a Dunakanyarnak, ahol annak idején a Nagymarosi Katolikus Ifjúsági Egyletben kezdte el a futballt, és ahol 44 évesen, sok-sok fényes siker után abbahagyta. A lokálpatrióta mesterkélt, csúnya jelző, őrá egyszerűbb ezt mondani: Nagymarosi...

A Nagymaros SE (Misa balról a 6.)

Focikarriere után Nagymaroson élt:

Hogyan indult a labdarúgás a Dunakanyarban? Erről a Tragor Ignác Múzeum írt:

Verőcei focicsapat - Janák Vendel felvétele, 1919

Goldberger Jenő pék  volt a menedzser fehér felsőben, balról a harmadik elegánsabb figura pedig Péntek hentes.

"Akkoriban történt, hogy a falu villanypóznáira színes plakátokat ragasztottak: vasárnap mind ott voltunk a futballpályán, hogy megnézzük a vendég visegrádi csapatot. Az oldal- és alapvonalakat ez alkalomra mésszel húzták ki, tenyérnyi pöttyöt ejtettek a tizenegyesre, a kapukra háló került. Igazi mérkőzés volt, futballcipővel, bíróval, közönséggel." - írta Karinthy Ferenc a 30-as évek verőcei emlékeiből született "Labdarúgók" című novellájában.

A Nógrádverőcei Remény Sc. 1928-as meccse

A novella az 1948-as Uj Időkben jelent meg először:

Nagymarosi focicsapat, 1928

A verőcei felkészülés után végül kikapott az Újpest Olaszországban, így többet nem nálunk készültek - de akkor egyszer legalább jól érezték magukat a Willoner panzióban (Nemzeti Sport, 1930)

...és persze az itt üdülők is fociztak (1947): 

Zebegényi focicsapat (képtulajdonos: Forján Hock Magdolna)

Verőcei focicsapat 1960 körül -(képtulajdonos: Barabás Tamás)

Nagymarosi focicsapat, 1960 (fotótulajdonos: Jung Erzsébet)

Egy verőcei művész, aki érdekelt a labdarúgás:

...és a kismarosi focicsapat

 Jelenleg Kismaroson, Zebegényben és Szobon folyik utánpótlásnevelés! Hajrá fiatalok!

Kedves Olvasó!

Köszönöm, hogy érdeklődött a Dunakanyar kultúr- és helytörténete iránt!

Küldetésemnek tartom, hogy bemutassam ezt a szívemhez közel álló helyet...

A blogposzt önkéntes munkával jött létre, aminek folytatását itt támogathatja:

Fábián Erika OTP Bank 11773119-15463812 (Adomány megjegyzéssel)

Ígérem, meghálálom :)