Termésarany Nagybörzsönyből - Tóth László fotója (http://www.geomania.hu/asvany.php?asvid=1)

Nagybörzsöny bányásztemploma az 1200-as években betelepített német bányászok emlékét örzi. Az aranykitermelés lehetősége azóta többször is újra felmerült...

A börzsönyi bányákról elő­ször egy 1312-ben kelt oklevélben törté­nik említés. Ebben a tulajdonjogot gya­korló esztergomi érsek Csák Máté egyik hívét panaszolja be, mert az elfoglalta az egyházi méltóság három falvát.
Amint Horváth M. Ferenc írja, a bör­zsönyi bányászat a XV. század elején él­hette a virágkorát. Valószínűleg akkor élhetett Nagybörzsönyben a legtöbb bá­nyász. Akkor építették át és bővítették ki a falu közepén, a Pánholc-hegy észak- nyugati nyúlványán korábbi templomu­kat, amelyet még feltehetően, az 1200-as években idetelepített német bányászok építettek. A templom homlokzatára a bá­nyászok címerét, az egymáson keresztbe tett éket és kalapácsot tették kőből kifa­ragva. Nagybörzsönynek nem voltak olyan kiváltságai, mint az említett bánya­városoknak. Nyilván nem volt akkora je­lentősége sem. Egyetlen különleges joga a vásártartási jog volt. Ennek ellenére igen erősen élt a helyi bányászöntudat. Erről tanúskodik a szólás, amely szerint: „Az aranytehén farka Selmecen, ám a fe­je Börzsönyben van.”
A török hódoltság kora természetesen a börzsönyi bányászatot is visszavetette.1687-ben már megjelent Nagybörzsöny­ben az első vállalkozó, egy körmöcbá­nyai bányász, aki azonban nem járt siker­rel. 1733-ban Bél Mátyás, Magyarország tudós feltérképezője keserűen írta Nagybörzsönyről: „Igazi bányaváros is volt, nemcsak népes, hanem gazdag is, amikor még az aranybányák virágoztak... Még ma is, itt is, ott is kimutathatóak a bányaművelés feltűnő nyomai... E bányákat azonban vagy az erek kimerülése, vagy talán inkább az elmúlt idők keserves csa­pásai miatt elhagyták.”
Még egyszer fellendül a XVIII. szá­zadban az ottani bányászat, ám nem kifi­zetődő igazán. Van azonban az ekkori vállalkozásoknak többféle hasznuk is. Az ezüst feldolgozására épített nagybörzsö­nyi ezüstkohó ugyanis fennmaradt, és a Miskolc mellett lévő ómassai „őskohó” mellett ez az egyetlen XVIII. századi ilyen jellegű emlékünk. 1792 és 1816 kö­zött járta be Magyarországot kiváló ter­mészettudósunk, Kitaibel Pál. 1789-ben gyűjtött érceket a Börzsönyben, és ezek között talált egy addig ismeretlen kémiai elemet. Ezt kezdetben pilsenitnek (Bör­zsöny német neve Pilsen), majd börzsönyitnek, végül tellúmak nevezték el.
Hogy Nagybörzsöny kincses hely, azt megőrizte az emlékezet. 1950-től 1956- ig újra folyt itt bányászat. Több mint hat kilométernyi bányajáratot vágtak, amíg kiderült, nincs elég színesfém a hegyben. 1991-ben a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Földtani Intézet kezdeményezésé­re újabb kutatást végeztek arrafelé. Meg­állapították: négyezer kilogramm aranyat rejt a nagybörzsönyi érctelér. Most már csak az a kérdés, eljön-e az idő, amikor a tonnánként két gramm aranyat tartalmazó ásványt érdemes lesz kitermelni.

(Népszabadság, 2001)

1938-ban a következő beszámoló érkezik az aranybányákról - a nagybörzsönyihez anekdotát is fűznek:

(Pesti Napló,1938)

1991-ben a Magyar Nemzeti Bank nevében folytattak kutatásokat:

(Népszava, 1991)

 

Ismét nemesfémbánya nyílhat a Börzsönyben – tudta meg a VG. A szándékot a Hun-Bányászat Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Kft. fogalmazta meg, terveit és számításait tavaly október végén küldte el a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálathoz (MBFSZ), amelyet arra kért, hogy végezze el a koncessziós bányászati engedély kiírását megelőző érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatot. A munka egy 44,23 négyzetkilométeres területen folyna, ezen belül a Nagyirtás és a Rózsahegy kutatási zónában. A felszín alatti lelőhelyet a kft. Márianosztra, másodsorban Nagybörzsöny, alternatív lehetőségként pedig Kóspallag önkormányzati területéről indított lejtaknákkal közelítené meg.

(vg.hu)

Arról a társaságról, amely még ma is aranybányát akar nyitni a Börzsönyben, itt olvashatsz: 

 http://aranybanyaborzsony.hu/

Ugyan az arany hoz lázba mindenkit, de sokkal érdekesebb elemet is leltek itt:

A nagybörzsönyi ércbányászathoz fűződik a Börzsönyit, késöbbi nevén tellúr felfedezése. A XVIII–XIX. század híres természettudósa, Kitaibel Pál (1757–1817) 1792 és 1816 között bejárta Magyarországot, és 1789-ben a Börzsönyben begyűjtött ércek közül többet is megvizsgált. Megállapította, hogy az ezüstércek tartalmaznak egy addig ismeretlen kémiai elemet is, ami átmenetet képez a fémek és a nem fémes elemek között. Az elemi állapotában ritkán előforduló ásvány kezdetben a pilsenit, majd börzsönyit nevet kapta, de végül tellúr néven került be a szakirodalomba, mivel az akkor kibontakozó tudományos vita a tellúr felfedezését – miután elsőségéről Kitaibel Pál lemondott – Müller Ferenc erdélyi tudós nevéhez kötötte.

http://www.borzsonyhotel.hu/latnivalo/aranybanyak

Az elemet Müller F. József 1783-ban fedezte fel, majd tőle függetlenül Kitaibel Pál 1789-ben. Ezek után Müller felfedezésének ismeretében Martin Heinrich Klaproth német vegyész írta le az elemet és nevezte el tellúrnak 1798-ban. Szóval végülis nem magyar aratta le a dicsőséget... A tellúr miatt jelentek meg viszont az arany(nak vélt) lelőhelyek a Börzsönyben.,

De nem mindenki a hegyekben keresi az aranyat. Az aranyászok, azaz az aranymosók a Dunából nyerték ki azt:

Dunai aranymosás - a Csallóközben volt hagyománya, de Nagymaroson is űzték

Hazánk területén kiterjedt volt az aranymosás gyakorlata. A mo.-i aranymosók, népi nevükön aranyászok tevékenységéről számos adat szól, munkájukat államilag szabályozták, a középkor óta számos szabadalommal támogatták. Az aranymosás alkalmat nyújtott helynévadásra is, pl. ahogy a szigetközi Ásvány község vagy ahogy az erdélyi Aranyos folyó és Aranyosszék esetében történt. Az aranymosás századunk elejéig rendszeresen gyakorolt népi tevékenység volt, paraszti specialisták végezték. Kutatóink századunk derekán elvétve még tanulmányozhatták technikai eljárásait. Leginkább a Duna, Dráva, Mura és az Aranyos aranymosói váltak ismertté. Az aranymosás visszaszorulását legfőképpen a 19. sz. második felében megkezdett folyamrendezések siettették, mivel gyökeresen megváltoztatták a hidrológiai viszonyokat, aminek következtében az aranytartalmú hordalék elérhetetlenné vált az aranyászok számára. Történtek kísérletek utóbb a dunai aranymosás nagyüzemi gépesítésére, azonban az elért eredmények nem bizonyultak gazdaságosnak. Az aranyászat falusi viszonyok között szerény megélhetést biztosított. Évi jövedelmük a rendszeresen foglalkoztatott napszámosokéval, szegényparaszti szintű alkalmazottakéval volt azonos. Az aranyász-felszerelés egyszerű, házi készítésű volt. Legfontosabb eszköze a mosópad, amely enyhén ferde síkban áll. Felületére haránt irányú rovátkolást véstek, vagy posztóval, gyapjúkendővel borították. Az asztal legmagasabb pontjára helyezték az aranytartalmú kavicsos homokot, erre vizet mertek, amely kimosta a hordalék finomabb szemcséit, így az aranyat is. A mosópad rovátkáiban vagy a ráterített posztó szálaiban a finom, apró, de nagy fajsúlyú aranyszemcsék visszamaradtak, leülepedtek, fennakadtak. Ha kellő mennyiségű érc gyűlt össze, az asztalt vagy a felületét borító posztót megfelelő edénybe mosták, majd az ebben felgyülemlő ércport speciális kézi teknőben a szennyező anyagoktól tovább tisztították, mosták. A víz segítségével mechanikusan tisztított aranyport a további szennyeződéstől higany segítségével választották el. Az aranyércszemek a higannyal foncsorrá egyesültek. A foncsorból hevítéssel távolították el a higanyt, visszamaradt a teljesen tiszta aranypor, amelyet a harmincadhivatalok aranybeváltó helyein értékesítettek. Említésre méltó, hogy a hazai aranyászok egyes csoportjai, így pl. az ásványiak (Győr m.,) Ausztria területén is foglalkoztak aranymosással. 

(Néprajzi Lexikon)

 

Modernkori aranymosó Fazekas Norbert fotóján

.Azt viszont a költő tudja, hol lelni igazi aranyat:

Radnóti Miklós: Októbervégi hexameterek

Táncosmedrű, fehérnevetésű patak fut a hegyről,

táncol az őszi levél s taraján kisimulva elúszik.

Nézd csak, az árnyban a som fanyar ékszere villog a bokron

s villog a fényben a kis füvek éle öreg remegéssel.

Még süt a nap, de oly érett már, csak a lassú okosság

tartja az égen, hogy le ne hulljon: félti aranyát.

Lassú, okos vagyok én is e lassú, okos ragyogásban,

féltelek én is a tél hidegétől, tüzifa gondja,

téli ruhák vak gondja növekszik, apad szemeidben

s mint a lehellet futja be tükreit, árad az álmos

bánat a kék ragyogásban, a szádon a mondat elalszik

s ébred a csók. Feketén jön a hó, jön a tél, feketélnek

sarkai máris az őszi nagy égnek, a hajnali órák

léptei már sikosak. Gyere hát elaludni az esték

hosszú szakálla alá: nézd, gyermeked is vagyok én, de

felnőtt, nagy fiad és szeretőd, fele gondra is érett,

nemcsak a versre komoly. Fekszünk majd s hallgatom éji

füllel a szíveden alvó gond ütemét a sötétben.

Hallgatom és várok. S mint ifjú gólyafióka

ősszel szállni tanulván meg-megbillen az égen,

forgok a bő heverőn. S lassan tovaszállok a jajjal.

Átveszem és ütemes dobogása elaltat, elalszunk, -

ketten az egy gonddal.S míg elkap az álom, az éjben

hallani, csapdos az ősz nedves lobogója sötéten.

Kedves Olvasó!

Köszönöm, hogy érdeklődött a Dunakanyar kultúr- és helytörténete iránt!

Küldetésemnek tartom, hogy bemutassam ezt a szívemhez közel álló helyet...

A blogposzt önkéntes munkával jött létre, aminek folytatását itt támogathatja:

Fábián Erika OTP Bank 11773119-15463812 (Adomány megjegyzéssel)

Szeretettel várom sétáimon is! :)