Dunakanyarkult

2020. május 03. 11:35 - fabiane

Berda József a Börzsönyben és Fóton

Berda József, a rabelais-i költészet művelője Zebegényben Szőnyi Istvánt, Fóton Németh Kálmán barátját látogatta meg. ...és közben kivonult a természetbe.

szob_1.jpg

Berda József költő és Szőnyi István a zebegényi ház udvarában

"Közben szombatra Zebibe ebédvendégek esedékesek, Berda Jóska és egy ismerőse, tehát megénekelni való ebédnek kellene lenni." Szőnyiné, 1956

A festő és a természetjáró költő Újpestről ismerte egymást. Szőnyi Zsuzsa visszaemlékezése szerint Berda többször megjelent náluk a telek végéből, az erdő felől érkezve, hisz lételeme volt a kirándulás. Szőnyinek sokat jelentett, amikor a költő dícsérte az amúgy csendben lecsengő kiállítását. 

Berda József: RAJONGÁS

(Szőnyi gyűjteményes kiállítására, 1954.)

Nemes borokat élvező italínyencet nem

részegíthet meg úgy a legtüzesebb ital,

ahogy megmámorosodtam, mikor életed

szélesre szabott művét színrö-színre

láttam a szépség igazi valóságaként tündökölni. —

Ó, színekben tobzódó festmények, rajzok, vázlatok

csodálatos változata s formák tengernyi meglepetése!

Egyik bűvöletből a másikba esett ámulatom:

íme, az alkotóláz emberibb arca s ezt

megmutatni az örökkévaló; amiért

érdemes élni még! A mű lenyűgöz. Ez a te

talentumod mindenkit megajándékozó legnagyobb

öröme, Szőnyi István!

 

(in: Köpöczi Rózsa szerk.: Levelek otthonról. Szőnyi István és Bartóky Melinda levelei Szőnyi Zsuzsához és Triznya Mátyáshoz (1949–1960))

...és egy adoma:

"....amikor 1960 nyarának végén Zebegényben Szőnyi Istvánt temették, a gyászolók között megjelent egy oda nem illő figura, rövidnadrágban, borostásan, hátizsákkal. Berda volt. Többen kérdőre vonták, hogy mert a temetésre így odaállítani. Berda azt mondta, lassan a testtel, Szőnyi egyedül őt hívta meg közülük. Elővett egy levelet, amelyben az állt: „Jóska, ha Zebegényben jársz, látogass meg…” – írta az újpesti születésű mester. Az út Berdánál többnaposra sikeredett, számos helyen lelt marasztalásra, kosztra, kvártélyra. Mire Zebegénybe elért, Szőnyi István már nem élt." (Szunyoghy András)

 

berdafiatal.jpg

De ki volt Berda József?

1929-ben írta róla a vele egy évben született Illyés Gyula:
„Nem a töprengő ésszel, hanem tüdejével, bőrével, az eleven érzésekkel érzi az élet mozdulatait.
Meleg lehelet, friss testillat árad felénk a versekből itt-ott némi rabelais- i bátorsággal: az önmagáért is élni tudó élet erjedése csapja meg az olvasót. Minden él, lélegzik ezekben a versekben: az utcák elevenen zajlanak, mint a vérkeringés; maga a táj is megtestesül, párolog, mint egy roppant szerető. A testével kapcsolódik Berda József a világba; hasonlatai csaknem kivétel nélkül a test működésével vannak vonatkozásban; verseinek ritmusa az öröm és a vidámság szerint változó lélegzethez, a tüdő funkciójához idomul... Régóta nem hallottunk ilyen természetes, egészséges hangot. Lehetne, több szempontból is, kritikával illetni ezt a kamaszos, gáttalan költészetet, de ez csak olyan lenne, mintha magát az életet kritizálnánk, mindkettő azért mégis teljes és élő maradna; Berda József költészetében élet van, eleven nyüzsgés, érthető emberi beszéd, igazi hajtás, becsületes káromkodás.”

ababerda1936.jpg

Aba-Novák Vilmos: Berda József (1936)

...és lexikon-cikként:

"1902-ben született Budapesten. Autodidakta; volt lakatosinas, kifutó, könyvügynök stb. Költői világa egyben valódi környezete is: Újpest. Versei régen főként a Nyugatban, Széphalomban, az Est-lapokban és a Szép Szóban jelentek meg. 1944-ben Baumgarten-díjas. Hosszú évek óta az álláshoz nem kötött, független kenyérkereső életét éli." (A magyar irodalom története 1919-től napjainkig)

Természetjáróként több emlékezetes verset is írt a Börzsönyről

bo_1.jpg

 

Börzsönyi elmélkedés

Dideregtető ónos eső után a lábat
buktató durva dara szitált reánk az
idegmálasztó csúnya időben s mire
felértünk a Magas Tax oldalába,
már a mennyei fehérség hava
felett ropogott a bakancsunk.
Így békült ki kamaszkodó kedvünk véled
boldogságos Börzsönyünk, mikor
felértünk kedves katedrálisunkba,
kicsinyke hazánk "Jó reménység foká"-ra;
a bűvöletes Nagyhideghegyre. S ahogy
felértünk ezüstben csillogó tetődre; oly
ámulattal teli révületbe estünk, mint
akik sokféle fehér virággal feldíszített
márványoltárt látnak már maguk előtt s égő
szemekkel leborulnak előtte, érezvén: csodák
csodája ez a táj, oly üdvözítő öröm, mely
mindig hadat üzen a hervasztó halálnak.

 

ma_2.jpg

 

Magyarkút, 1958

Örökké barangoló; egyedül te élsz még
a lemaradottak közül, ki nem hagyta cserben
ezt a tündéri tájat, mely bő buzgású
forrásával fiatalítja az erre járót.
A többiek, majdnem mind, kuka kispolgárok,
krajzlerosok lettek az idők forgatagában,
bár élő halottként "élnek" még valamennyien.
Három halott barátod emlékét őrzöd még, ha
erre csavarogsz. S ők még mindig veled vannak,
veled tartanak a boldog barangolásban még
akkor is, ha sírhant fedi már tetemüket!
Hát élnek, élnek-e valóban, akik mind-mind
erőszakkal öregítik magukat?!
Meg kell, hogy haljanak, akik így kérődzik
a halált! - - Hát járj, gyalogolj a
végkimerülésig legalább te, ki hisz az
életben és együtt énekel vele mindörökké!

 

A következő cikkben pedig Balogh Dávid, a fóti Németh Kálmán Emlékház vezetője mesél Berda Józsefről.

 

 

nemeth-kalman-es-berda-jozsef-az-1963-as-kalman-napon.jpg

Németh Kálmán és Berda József az 1963-as Kálmán napon

 

Németh Kálmán és Berda József legendás barátsága

(Balogh Dávid)

„Te fába faragod értelmed, érzelmed,
s a meghalt fa kezed által újra éled.
Ne csüggedj, higgy hited szerint; e nélkül nem
élhet, nem loboghat e földön a lélek!”

Berda József: Egy kiváló faszobrászunkhoz

Németh Kálmán (1903-1979) szobrászművész háza egyfajta központja volt a hasonló gondolkodású értelmiségieknek: nyelvészek, költők, írók, irodalmárok, történészek, művészek találkozóhelye volt, ahol gyakran esett szó művészet mellett napi eseményekről, így magáról az életről is. Németh Kálmán egyik legjobb barátja a Fót szerelmeseként is aposztrofált Berda József volt. 

nemeth-kalman-es-berda-jozsef-1961.jpg

Németh Kálmán és Berda József (1961)

Berda József (1902-1966) József Attila-díjas költő, proletár környezetből indult. Költészete az élet örömeinek – vegetatív funkciók – rövid, tömör, megfogalmazásai. Költeményeiben olykor éles társadalomkritika fogalmazódik meg. Az Elvitte a huzat című verse is ezt fejezi ki, szót emel a mellőzöttség, a hazugság, az árulás ellen, ahogy ezt Németh Kálmán Júdás témájú alkotásaiban is megfogalmazta. Berda szabadverseiben közvetlen hangon groteszk képet fest az elmúlásról és az öregedésről.

Korabeli cikkekből megtudhatjuk, hogy a költő szinte hetente megfordult itt, rajongott a fóti táj szépségeiért. Évente kétszer ellátogatott a Fáy présház romos épületéhez (március 15-én és október 5-én, Vörösmarty Fóti dal című versének évfordulóján): nyelvészekkel, írókkal, költőkkel, természetbarátokkal, akik magukat csak „fóti zarándokoknak” neveztek.

Itt őrizték a reformkor lángjának emlékét: verseket szavaltak, ettek, ittak, mulatoztak. Ezeket az élményeket dolgozza fel, s ezek hangulatát idézi fel A fóti találkozókra című verse. Ebből a kezdeményezésből elevenítette fel a Fáy Vörösmarty Társaság az újkori szüreteket, a Fóti Őszt 1968-ban; azonban Berda ezt már nem érhette meg.

Szinte állandó vendége volt Németh Kálmán múzeummá szentelt hajlékának, s a Kálmán napok hangulatfelelőse. Versesköteteinek bensőséges hangvételű ajánlásaiban tiszteleg Németh Kálmán művészete előtt, melyek ma is megtalálhatóak a könyvtárszobában. Köztük a legszebb az Égni! Elégni! (1964) című kötetben olvasható: „Németh Kálmánnak, a faszobrászat egyedülálló, európai rangú egyéniségének és szívbeli barátomnak kimondhatatlan szeretettel és megbecsüléssel!” 1964.12.27. Berda József

bsz.jpg

Németh Kálmán Berda József portréja (1960-as évek)

Barátságukat mindkét művész megörökítette a maga művészetének területén, hiszen Berda verseket szentelt Németh Kálmánnak (pl.: Egy kiváló faszobrászunkhoz című rövid emelkedett ódájában tiszteleg művészete előtt, míg Németh Kálmán portrét készített róla, lócába faragott verssel tisztelgett előtte, sőt a borospincében saját hordója volt a költőnek idézetével.) A borospincében szinte minden a költő barátokat idézi: a már említett lóca felirata egy Kónya Lajos versnek az idézete Berdáról, de található itt Erdélyi József és Berda-idézet is Németh Kálmán által faragva. Berda Egy borpince felirataként című epigrammájában emlékezik meg ezekről a pincében zajló baráti beszélgetésekről, eszmecserékről, vidám borozgatásokról. Azonban versében a fenyegető, gonosz halál is megjelenik, melyet a Németh Kálmán-i borral lehet elűzni.

mh_2.jpg

Németh Kálmán: Mulattam a halállal (1960-as évek)

Ez a vers kiválóan rímel Németh Kálmán Mulattam a halállal című „emlékezz a halálra” (memento mori) jellegű alkotására is, melyen az idős művész egy nevető emberi csontvázzal koccint, aki a halált szimbolizálja, egy valóságos Haláltáncra (danse macabre) hívja a művészt. Németh Kálmán széke alatt szintén a halált jelképező bagoly látható.

ber.jpg

Németh Kálmán: Berda József emlékére készült dombormű (1960-as évek)

Berda halála után a szobrász készítette el a költő emléktábláját a Fáy présház oldalán (1969-ben), illetve Berda „hommage fejfáját” is megfaragta (mely itt található az emlékház könyvtárszobájában), tisztelegve legendás barátságuk előtt.

Balogh Dávid
művészettörténész-muzeológus
Németh Kálmán Emlékház

nemeth-kalman-berda-jozsef-hommage-fejfaja.jpg

Németh Kálmán: Berda József „hommage fejfája” (1960-as évek)

Geri Tamás, a Muharay Színház művésze előadásában Válogatás Berda József Németh Kálmánnak írt leveleiből.

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dunakanyarkult.blog.hu/api/trackback/id/tr8115655642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István Torma 2020.05.04. 21:48:41

A 60-as években lehetett, hogy minden csütörtökön? vagy pénteken? az izzó klubban, a Templom utcában vacsoráztunk, Rátesi úr volt a kisvendéglő lelke. Csak pacal volt aznap, az viszont szenzációs. Szinte mindig ott volt a költő úr, bár ez a titulus akár gúnyolódásnak is hangozhatna, de nem az. Mindig a felső képen látható rövidnadrágban láttam, vörös orral, szórakoztatta az asztaltársaságát. Később nem messze, a piactér túloldalán utca lett belőle...
Dunakanyarkult