"bámultam a Dunát, megáradt,/ libegtetett leveles ágat,/ úgy kanyarított sok fodort,/ deszkát harapdált és sodort"

A gyakran érkező árvízeket még József Attila is versbe foglalta. Mi a Dunakanyart érintő híresebbeknek járunk utána...

(A később átnevezett Tatár hajó - ezen szolgált a költő)

József Attila: FLÓRÁNAK (részlet)

Hajósinas koromban, nyáron,

a zörgő, vontató Tatáron,

egy szép napon munkátlanul,

mint aki örömöt tanul,

bámultam a Dunát, megáradt,

libegtetett leveles ágat,

úgy kanyarított sok fodort,

deszkát harapdált és sodort

olyan sok szép villogó dinnyét

a sárga ár, hogy el se hinnéd

és én se hinném el talán,

ha nem tenéked mondanám.

Piros almák is ringatóztak,

zöld paprikák bicegve úsztak,

most ez, majd az lett volna jó.

S állt és bólintott a hajó.

Ilyen lenne az űri szemle.

Milyen szép! - bólintva mindenre,

meglátnám, milyen kéken ég

az ég, mely hozzád illenék.

Mert a mindenség ráadás csak,

az élet mint az áradás csap

a halál partszegélyein

túl, űrök, szívek mélyein

túl, túl a hallgatag határon,

akár a Duna akkor nyáron...

Mert szeretsz s nyugton alhatom,

neked én be is vallhatom

az elmulástól tetten érten,

hogy önmagamba én se fértem,

a lelkem azért közvagyon

s azért szeretlek ily nagyon.

(1937. március)

(Nagymarosi árvízjelző tábla - Mándli Gyula felvétele)

(Szobi árvíztábla)

A leghíresebb, táblákkal is is jelölt árvíz 1838-ban volt. Így számolt be róla a korabeli sajtó:

(Árvíztábla Nagymaroson)

A nagymarosi Dám az 1838-as nagy jégár után épült gróf Széchenyi István kezdeményezésére, az ő tiszteletére kapta nevét. Nemcsak a parton lévő gát, hanem a mederben egymásnak támasztott 3, lemezzel borított hatalmas faoszlop is a jég elleni védelmet szolgálta. A lemezen felcsúszó jégtáblák a túloldalon leesve darabokra törtek. Valószínűleg a pontonok védelmét is szolgálta.

Az 1876. évi jeges árvíz, majd az azt követő olvadás által okozott kár jócskán meghaladta az 1838. évit. Nem csak a Duna öntötte el az árterét, de a mellékfolyói is, beleértve az egész Tisza-vízgyűjtőt. Ezért méltán nevezhetjük ezt az árvizet a Kárpát-medence legnagyobb természeti katasztrófájának. Tetőzése február végére, március elejére esett. Ebben az időben Esztergomban Beszédes Sándor fényképész rendíthetetlenül rótta Esztergom városainak utcáit és dokumentálta az árvíz pusztítását.

https://dunaiszigetek.blogspot.com/2018/03/esztergomi-arvizi-album-1876.html

A verőcei árvíztábla is ennek állít emléket...

A nógrádmegyei Gimpl patakon átvezető „Gimpl“-féle hídnak ár által való leromboltatása 

A Gimpl-patak és az út 7-031 kilométerén az utat átszelő Morgó-patak Hont- megyének az úthoz nem messze fekvő hegyeiből erednek és Nódrádmegyébe átfolyva, rövid futás után a Dunába ömlenek. Amily rövid azonban Nógrádmegyére eső részük, oly nagy károkat okoznak, úgy hogy a Kis- Maros község és a honti hegyek közt fekvő völgyelet pusztulása egyedül azon kavics és görgeteg hordásából következtethető, mely a gyakori mederváltoztatás eredménye. Ez úton is akarom és kívánom figyelmeztetni az érdekelteket azon roppant károkra, melyeket egy elkésett szabályozás vagy talán a patak szabályozásának mellőzése hozna az illetőkre, s mely károk semmiképen sem állíthatók szembe azokkal a költségekkel, melybe a két patak szabályozása kerülne.

A völgyeletet, mely a Dunához ferde irányban Kis-Maros községtől Verőce felé vezet, egy gát zárja el, s ez az osztrákmagyar államvasút töltése, mely párhuzamosan haladva a Dunával, két áteresztőn engedi átömleni a nyári esőzések alkalmával felduzzadt Morgó és Gimpl patakokat.

A legelső támadást az út és különösen a Gimpl-híd ellen a Duna intézte 1883. év telén, amikor is január 1-től 6-ig az azon tájon legmélyebben fekvő úttest több helyütt koronájáig volt víz alatt. Az áradásra következett fagy tönkre tette a híd ellenfalait is, melyek a morgói bányából nyert — nem épen jó minőségű — kővel burkoltattak.

Ez volt az első kár, melyet a Gimpl- híd szenvedett, de ez vetette meg alapját annak a katasztrófának, mely 1884. évi augusztus 10-én a híd teljes lerombolásában be is következett.

Amint a belyszínrajz is mutatja, a Gimpl-patak csaknem derékszög alatt tér el irányától, midőn a vasút töltésén keresztül folyik; hogy ott torlódás támad, az előrelátható volt és be is következett, úgy, hogy az a pontnál — elég magasan — fekvő gazdasági épület mintegy félmagasságban elöntetett. A patak árja itt a dombnak és a vasúti híd ellenfalának b pontjával ütközött és vesztett sebességéből, ami azonban nem történhetett meg anélkül, hogy ezen ellenfal ha nem is nagy mértékben, de meg ne rongáltassék. Az ár itt forgót képezett és c pontnál mosott, de azután csendesebben folytatta útját, úgy, hogy ez tekinthető épen döntő oknak, mely a katasztrophát előidézte; ez csak a vasúti híd kőhányásait szedte el nagy részben, úgy, hogy e hiány mintegy 10—14 waggon kő által volt pótolható.

(A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Heti Értesítője, 1885)

 1895-ben műegyetemi vízmérőállomást hoztak létre a Dunán, hogy jobban kiismerhessék a folyót:

Mint Klimm műegyetemi tanár asszisztense háromszor vettem részt a műegyetemi hallgatók vízmérő-gyakorlatán s miután éppen ez alatt az idő alatt kaptunk a gyakorlatok számára állandó telket és ismerem a régi és új állapotot: indíttatva érzem magamat arra, hogy néhány szóval ezeket a gyakorlatokat megismertessem.

A királyi József-műegyetem vízmérő állomása Nagy-Maroson, a község felső (déli) végén van, mintegy 600 • ölnyi területen.

Ily mérőgyakorlatok céljaira alkalmas helyet találni a Duna partján nagyon nehéz. Magas part nem felel meg, mert nehéz a szárazföld és víz közt a közlekedés; alacsony partoknál pedig már kisebb árvizek is veszélyeztetik a felszerelést. Az a hely, ahol közvetetlenűl a parton megy a vasút, mint pl. Nagy-Marosnál és Párkánynál, vagy ahol közút vagy vontató út van, mint az egész jobbparton a fővárostól felfelé, vagy pedig ahol hajómalmok állnak, teljesen használhatatlan.

A hajómalmokat nemcsak azért kell kerülni, mert útban vannak, hanem azért is, mert kisebb bajok, evezőtörés, horgonykötélszakadás esetén igen nagy szerencsétlenséget okozhatnak.

Szükséges, hogy a mérőállomás valamely nagyobb helység közelében legyen, ahol a hallgatók kellő ellátást nyerhetnek. Ezért nem lehetett pl. Battán letelepedni, mert ámbár egyéb tekintetben alkalmas hely volna, de maga a falu oly szegény, hogy 20—25 emberből álló csapatnak ellátást és éji szállást nem adhat.

Végül pedig, amit először kellett volna említenem, a fővárostól nagyon messze nem lehet elmenni, mert az oda és vissza utazás aránylag nagy költségbe és sok időbe kerül, különösen ha a közlekedő eszközök hiányosak vagy rossz csatlakozásuak.

Addig, ameddig nem arról volt szó, hogy az állandó állomás számára, hanem csak a gyakorlatok tartamára kell a hely, tehát amíg évről évre ki kellett hurcolkodni az összes felszereléssel az alkalmasnak kínálkozó partszélre, addig könnyebb volt helyet találni, mert hiszen csak a mérőgyakorlatoknak, sajnos, nagyon rövidre szabott ideje alatt voltak szabad ég alatt az eszközök, ladikok stb. Annál több nehézségbe ütközött aztán, mikor a végleges állomás számára kellett helyet keresni. Egyik helyen kitűnő alakulású a part, de elfoglalta a vasút, vagy a kőszállító, más helyen üres, puszta a part, de távol minden emberi lakástól, vagy olyan mélyen fekszik, hogy az árvíz és jég korlátlanul pusztíthatnak rajta. Vácz mellett pedig a telkek magas ára akadályozta meg az állandó letelepedést.

Végre sok tapogatózás, körültekintés után, mikor már a szükséges költségeket megkaptuk, sikerült a nagy-marosi telekhez jutni. Ez a hely egy kellemetlenség kivételével egészen megfelel a kívánalmaknak. Nincs messze a fővárostól van vasúti és vízi közlekedése; a part elég magas, hogy csak a legmagasabb árvizek jöhetnek fel az udvarra és Nagy-Maroson mindig lehet elég éjjeli szállást, jó ellátást kapni. Hibája csak az, hogy a Duna nyugati partján van, tehát délelőtt a nap a vízre nézőknek mindig szembe süt, ami egy kissé kellemetlen és fárasztó.

Ezen a telken már állandó épületek vannak, külön a tanárnak és asszisztenseinek, külön a felügyelőnek; ezeken kívül raktárépület és matróz-sátor.

Kőépület! Milyen haladás! Az első gyakorlatokon felfordított ladikok alatt, széltől, esőtől alig védve kellett hálni a tanárnak. Nagy haladást képviselt az első fasátor, melyben a műszerek helyet nyertek, azután kaptuk a második, 4 m hosszú, 4 m széles sátort, melyben a tanári és az asszisztensi szobán kívül egy ebédlő is volt, mely a finomabb műszerek raktárául is szolgált. A tanárszobának nevezett helyiségéből az ágy több mint felét vette el, még kisebb volt az asszisztensi szoba s az ebédlő akkora, mint a kettő együttvéve. Az egyszerű deszkasátort egy óra alatt fel lehet állítani s noha részei pontosan illettek össze, mégis szellős tanya volt, mely a levegő hőmérsékleti változásait hamar megérezte. Ha a gyakorlatokkor zivatar érte ott a hallgatóságot, bizony szűknek bizonyult a 8 m hosszú és 4 m széles raktárépület. A mai mérőállomás olyan magasan fekszik, hogy a Duna felől erős kőpartfallal kerített udvarára csak a legnagyobb árvizek nyomulnak fel. Az 1838-i árvíz magassága a község egyik házán meg van jelölve. Ezt benivelláltuk a lakóház padlózatához: úgy hogy az 1838-ki árvízhez hasonló veszedelem sem tenne nagy kárt.

...A mérő - gyakorlatok lefolyása röviden a következő. A negyedéves hallgatók 20—20-as csoportokba osztva négy-négy napot töltenek kint az állomáson. Hogy mennyire szükség van ezekre a vízmérő-gyakorlatokra, az rendesen már az első estén, a gyakorlatok előtt tapasztalható. A hallgatók az állomáshoz jönnek, nézik az eszközöket, találgatnak, s hallani sokszor olyan véleményeket, a melyek felett csak az nem csodálkozik, a ki tudja, hogy van negyedéves műegyetemi hallgató, a ki még sohasem ült ladikon.

Másnap azután korán reggel megkezdődik a munka s ha az idő kedvez, 3—4 nap alatt láthatják a hallgatók a profil-felvételt, sebesség-méréseket, szituáció-felvételt stb., általában mindazoknak az adatoknak beszerzés-módját, a melyek a folyóvíz természetének megismeréséhez szükségesek.

...Sebességmérés közben a hallgatók figyelmét a tanár mindig felhívja azokra a jelenségekre, melyeket csak hoszszabb gyakorlat után, tapasztalt szem vesz észre. A víz mozgásáról a mathematikai elméletek alapján sok helytelen képzet támad az ifjú előtt, ki még a természetet nem figyelte meg. Rendesen meg vannak lepve, mikor saját méréseik eredményeit felrajzolják és a függők sebességábrája éppen nem hasonlít a parabolához, hanem egy zegzugos, szabálytalan vonal az. A Pitot-Darcy cső vízszíneinek szüntelen való mozgásai, ugyanazon helyen való méréseik sokszor erősen elütő volta, egészen más színben láttatják a folyóvíz mozgásait.

így nyílik ki lassankint a hallgatók szeme, meglátva nemcsak azokat a dolgokat, melyekről félszeg fogalmaik voltak, hanem belátják azon kicsinységeknek látszó teendők nagy fontosságát is, melyeket az előadásban ugyan eléggé hangsúlyozva hallanak, de mégsem vehetik észre maguktól, s ezért nem is fordítanak reá kellő figyelmet.

Az egész idő alatt a tanár a legnagyobb rendet és fegyelmet tartja, hogy a leendő mérnökök már itt hozzászokjanak a mérnöki, de különösen a vízi munkákhoz szükséges rendhez és fegyelemhez. Másrészt azért is nélkülözhetetlen ez, mert a vízmérés csakugyan némely tekintetben veszélyes munka s a tapasztalatlan emberek könnyen szerencsétlenül járhatnak.

A napi munka befejezése után a tanár és hallgatói együtt töltik rendesen az estét, hogy a fárasztó napi munkát kellemes szórakozással fejezzék be. E közben a zászlót, mely lomhán hanyatlik le zsinórján, bevonják, az éjjeli strázsák megkapják az ellenőrző órát s csikorogva húzódik fel a lámpás a ponton őrfájára.

(Visegrád-nagymarosi jéghelyzet 1929-ben)

1929-ben a jég annyira eltorlaszolta a Dunakanyart, hogy végül robbantani kellett:

 (Nagymaros, 1929)

A nógrádverőcei jéghelyzetről híradórészlet is fennmaradt:

A befagyott Duna Szigetmonostornál 1929-ben

Később is rendszeresen érkeztek áradások. A 2003-as alatt kitartottak a Panoráma sörözőben:

Az árvízek közül talán a 2013-as jött fel a legmagasabbra:

(Nagymarosi árvízhelyzet 2013-ban, Hegedűs Róbert felvétele)

(Árvízjelzés Verőcén)

...és hogy miért nem tervezett Ybl Miklós velocipédutat a  támfal elé 1893-ban?

Hát mert elmosta volna a víz!

Az 1897-ben épített verőcei támfal szerencsére azóta is biztos védelmet nyújt a vízár ellen.