Már a legkorábbi időkben is vadméhészkedtek a Börzsönyben, az 1800-as évek végétől kezdve pedig több méhészet is létesült itt. Ismerkedjünk meg a foglalkozás helyi történetével!
Az ember ősidők óta csodálattal figyeli a méhek érdekes berendezkedését. Nálunk már Szent István király 1019-ben adománylevelében meghagyta, hogy a zalasári apátságot, földjei, szöllöi, halászata és méhtartásában senki se háborgassa. Kolostoraink az Árpádok korában nagyban méhészkedtek; a régi okiratokban a méhészek külön osztályként szerepelnek.
A méhekről a görög-római korban azt tartották, hogy istenek nemzették, ők szolgálják a nektárban (kilencszeresen hatványozott mézben) az isteni eledelt, mely táplál, de meg nem terhel. A görög monda szerint Zeus (görög főisten) is táplálkozott csecsemőkorában a hímettoszi méh mézével. A méh papoknak, bölcselőknek, természettudósoknak, költőknek, iróknak mindig hálás tárgyul szolgált, miért is a muzsák madarának is nevezik.(1922)
Ősfoglalkozások a Börzsöny-hegységben - A vadméhész (1935) Tavas Iván körvadász elbeszélése szerint a vadméhész augusztus havában, aratás után kimegy a határba az előhegyekbe. Szerszáma egy 20 cm-nyi hosszú tülökdarab, melynek végét lefűrészeli és dróttal szitaszerűleg beköti. Alulról a tülök alját 5 cm-nyire befűrészelik és egy tolókát illesztenek a fűrészelés nyomán keletkezett résbe. A tülökdarab másik végétől 2 cm-nyire is van egy befűrészelt rés, amely tolókával elzárható. A méhész magával visz egy kisüveg folyékony, csurgatott mézet és egy darab üres mézsejtet. Körülnéz az erdei vadvirágok között, hol repkednek méhek, akkor előveszi a lépet s a csurgatott mézből 10—15 gyűszűcskét teleönt és leteszi a vadvirágok közé. A vadméhész néhány lépésnyire lehever a fűre. A méz illatára a méhek rászállanak a sejtes mézre s teleszívják magukat. A méhész nyugodtan szemléli ezt. Mikor a méhek potroha megtelt, elszállanak. Néhány perc múlva az elszállott méh heted-tizedmagával visszajön egyenesen a sejtes mézre. Ekkor a méhész előveszi szaruját, melyet „köpünek" neveznek, ráteszi a köpüt azokra a méhekre, amelyek a sejtes mézet szívják. Mikor a méhek jóllaktak, felszállanak a köpübe s a vadméhész a tolókát betolja. Ugyanígy befog még a köpübe 10—20 jóllakott méhet és egy magasabb ponton lévő tisztáson kienged egyet a felső tolókán és a drótszitán át. Most figyeli az irányt, amerre a kiengedett méh száll, elmegy 50—100 lépésnyire s ott ismét elenged egy méhet. Ezt folytatja 9—10 km hosszat, míg a méhek az odvas fában lévő családhoz nem vezetik, itt megjelöli a fát és megy tovább, más irányban folytatva a méhek összefogását. így több családot megjelöl, augusztus-szeptemberre már 10—15 család is birtokába jut. Az ősz beálltával, mikor a méhek hordása szünetel, vasárnap délután kénnel, baltával, fűrésszel, zsineggel, üres vödrökkel felszerelve kiindul a megjelölt fákhoz, melyekben a méhcsaládok vannak, körülkopogtatja a fát, hol odvas, ezen a részen léket vág és égő kénlappal a méheket elkábítja. Ezután kivágja a fa odvas részét annyira, hogy a kezefeje beférjen s a mézes lépeket kiszedi. 10—15, néha 30 kg mézet is elszed egy-egy családtól.
Méhészeti Múzeum, Szenc - Egyedülálló régimódi kaptárak, rönkök, és kosarak találhatók itt, melyeket már a 17. században is használtak. Az újabb, 19. és 20. századi kiállított tárgyak közül a legérdekesebbek a figurás kaptárak, de a méhészeti eszközök és a speciális méhészeti segédeszközök és szerszámok is.
Hogyan lehetett megbarátkozni a méhekkel?
A Magyar Méh, 1882 - A méhekre hangolódás... - A kasoknál a méhésznek leginkább van alkalma méheinek állapotát hangnyilvánitások után megítélni, mely irányban azonban ítélőképességét a tapasztalás sokkal jobban gyarapítja, mint a legjobb szakkönyv. A jólétnek és rendnek jele, ha a méhek csendes kedélyes morajt hallatnak, nagy hidegben e moraj sokkal erősebben hangzik, a fázást ellenben erős zsibajjal nyilvánítják. Az anyátlanság felismerhető kezdetben hangos panaszok által, melyek különösen fájdalmasan hangzanak akkor, ha a méhész füstölőjét használja, később a hangnyilvánitások nem oly feltűnők többé és anyátlanság a méhek csak tétlenséggel árulják el. Az éhséget halk rezgő hangokkal jelzi a méh. Egyszóval a méh kedélyi állapotát hangjával igen feltűnően elárulja és a szorgalmas, figyelő méhész igen hamar meg fogja azokat érteni.
Kik méhészkedtek a környéken?
A kisebb termelési ágak közül Hont vármegyében a méhészet érdemel említést, a mely eléggé kedvezően fejlődik, kiváltképpen azért, mert a vármegye leg-több vidékén sok az akáczos és réti virág is elég bőven akad, hogy tavaszszal és őszszel bő legelőt találjanak a méhek. Az akáczvirágzás kedvező voltára nagy befolyással van az is, hogy a vármegye dombos-völgyes déli lejtőin a virágzás jóval korábban kezdődik, mint az éjszakiakon és így a virágzási iclő jelentékenyen tartósabb. Az őszi méhlegelőnek szárazság következtében való ki nem fejlődése, miként az 1904-ben megesett, inkább csak a szakavatatlan méhészeket sújtja. Hont vármegyének Inám községében találjuk a legnagyobb méhtelepet, a melyet Sőtér Kálmán, az országos hírű méhészeti szakíró alapított és fejlesztett a legmagasabb fokig.
(Borovszky: Hont vármegye)
Sőtér Kálmán, a méhészeti világirodalom legterjedelmesebb (2000 oldalnál nagyobb) és egyik legalaposabb szakkönyvének szerzője. A méh és világa című, két kötetes művét ma is a méhészkedők egyik „bibliájaként” tartja számon a szakirodalom. Mézkészítési eljárásának különlegessége a kisméretű mézkeret volt, melybe a lépeket rakták, mindezt közvetlenül a méhkasba helyezték a méhek ki- és berepülésének a nyílásán keresztül, mivel a felső, legömbölyített részt nem emelték le. A mézkészítést a méhkasban pálcára erősített bőrrel vizsgálták.
Oroszy Jenő református lelkész volt a leghíresebb verőcei méhész
Tizenkét éves korától kezdve diákéveiben csak ritkán jut a méhekhez egész addig, míg 1886-ban a nógrádverőcei ref. lelkészi hivatalt elfoglalván, 1887-ben két rajjal megkezdte az önálló méhészkedést. A következő évben már 8 méhcsaládja volt. Ezeknek rajait aztán keretes kaptárakban helyezte el.
Nyilvános szerepléséről meg kell említeni, hogy az Orsz. Magyar Méhészeti Egyesületnek és igazgató-választmányának évek hosszú során át tagja volt. Abban az időben pedig, mikor a hűtlen vezetők által a bukás szélére vitt országos egyesület újra építésén dolgoztak legjobb méhészeink, e munkából ő is kivette részét.
Ezidőre esik az 1907. évben Pécsett tartott országos méhészkongresszuson való szereplése is, melyen »A méz használata a háztartásban s a mindennapi táplálkozásban s a méz mint orvosszer" címen tartott érdekes és értékes előadást.
Ezidőtől kezdve keveset láttuk őt. A német, osztrák és magyar méhészek 1910. évi budapesti vándorgyűlése után csak az Orsz. Magyar Méhészeti Egyesület gyűlésein jelent meg néhányszor, de annál többet volt kedves méhei társaságában s nagy öröme telt benne, ha valakit méhészszé tehetett, kikre aztán, mint tanítványaira, valósággal büszke volt. Legutolsó tanítványa egy tanító volt, ki mint üdülő sebesült az 1915. év nyarát Nógrádverőcén töltötte."
Az egyház így emlékezett meg róla: "mint kezdő lelkész, igen nehéz munkát vállalt Nógrádverőczén. Az egyházközséget nagyon elhanyagolt állapotban találta. Épületei roskadoztak, adósságokkal küzdött; a hívek az adót nem fizették rendesen, a templomot, iskolát kerülték, új rendről pedig hallani sem akartak. „Erős és nehéz feladatok megoldása várt reám — mondá többször — de, Istennek hála! — sikerűlt a hiányokat pótolni". Ritka eréllyel, pásztori lelkesedéssel fogott az építés nehéz munkájához. Egymásután építtette meg a roskadozó parochiát, templomot, iskolát. Új harangokat öntetett, új márványszentasztalt és új szentasztali edényeket készíttetett, végűl pedig orgonát állíttatott a templomba, nagy szorgalommal gyűjtvén és teremtvén elő a szükséges költségeket. Az egyházi élet is rövid idő alatt megjavult; a hívek az iskolát, templomot megkedvelték s a gyülekezet azóta is jó hírben áll e tekintetben, valamint az egyházhoz való áldozatkészséges ragaszkodás tekintetében is.
(Dunántúli Protestáns Lap – 1916)
(Magyar Méh, 1927)
Willoner Géza a Magyar Általános Kőszénbánya Rt igazgatója a Budapesthez közeli, vonattal jól megközelíthető Nógrádverőcén a „Falufölén” földeket, szőlőket, majd 1924. július 2-án a Duna parton építkezésre alkalmas telkeket, ingatlanokat vásárolt. Méhészete is volt a Falufölén...
Négy-öt évi méhészkedés után engedje meg Szerkesztő úr, hogy előhozzam az én idei téli tapasztalataimat is. Teszem ezt azért, mert valószínűen jól fog esni Önnek, ha egyik tanítványa részéről nem panaszokat, hanem oly kedvező méhészeti jelentést kaphat, amely esetleg megszívlelésre méltó. Szerkesztő úr jól ismeri kaptáraimat, amelyek dupla falúak, úgy a költő-, mint a méztérben, sőt alul is. (A fészekben és mézkamrában egyaránt egyenlő méretű, széles keretű, mozgatható fenekű, alsókijárójú, rakodó rendszerű kaptár. — Szerk.) Dupla falak köze fűrészporral van kitöltve és úgylátszik, a kaptárak annyira tökéletesek, hogy még az elmúlt hideg télen is teljes biztonságot nyújtottak méheimnek.
Amint méltóztatik tudni, a méheimet kint hagytam a nyugati szélnek erősen kitett hegyoldalon és a 24 családból mind a 24 már erős, fedett fiasítással rendelkezik. Méheim húsvétkor — amikor átvizsgáltam őket — már erősen pezsgő életet folytattak, szorgalmasan kint jártak és meglehetős mennyiségű friss mézet gyűjtöttek. A friss mézet egy folyondárszerű gaz apró, fehér virágaiból nyerték, amely szőlőm sorait teljesen befedte, nevét sajnos nem tudom.
Méheim igen jól teleltek, vagyis teljes száz százalékig mind jókarban vannak. Ezt nemcsak a jó kaptárnak tulajdonítom, hanem annak is, hogy méheimnek átlag 10—12 kg. mézet hagytam meg télire. Tehát a melegtartó kaptár és a sok eleség , úgy látszik, meghozta gyümölcsét.
ígéretemhez képest, referálok még Szerkesztő úrnak arról, hogy miképpen vált be a próba azoknál a családoknál, ahol a Hannemann-rácsot elvettem és ezáltal szabaddá tettem az anya részére is a mézkamrába való felmenetelt. Az elmélet az volt eddig, hogy az anya felmegy a melegebb mézkamrába és a méhek felhordják a költőtérből a felhalmozott mézkészletet. A gyakorlat azonban nálam azt mutatta, hogy az anya lennmaradt és a méztérből csak annyi mézet fogyasztottak, amennyi a családnak kellett. Találtam azonban hasonló eljárás mellett olyan családot, ahol lennmaradt az anya az egész családjával, a méztérből abszolút semmit sem fogyasztott, sőt a költőtérben levő mézkészletéből is takarékoskodott. Nyilván elegendő méze volt. Ugylátszik, a méhek szívesebben maradnak alúl, ahol egész nyáron az anya mellett voltak és télen csak akkor mennek fel a mézkamrába, hogyha alul nekik vagy nagyon kevés, vagy abszolúte semmi élelmük nincs.
Nem tudom, hogy fenti megfigyelésem, mások által is észleltetett-e, de kötelességemnek tartottam, hogy fentieket Önnek és ha Ön jónak látja, esetleg a köznek is elmondjam.
Nógrádverőce. Willoner Géza.
A romló környezeti feltételek érzékenyen érintik a természeti folyamatok indikátorainak tekintett beporzó rovarokat, főként a házi méheket (Apis mellifera) és az egyéb vadon élő, hártyásszárnyú fajokat. A méhészeti ágazat sok gonddal küzd, a hullámzó terméssel, a szűkülő értékesítési csatornákkal és a méhegészségügyi problémákkal évről évre szembe kell néznie.A hanyatló élettér azt jelenti, hogy egyre több az olyan időszak, amikor a méhek nem, vagy csak nagyon korlátozottan találnak nektár- és pollenforrást. A táplálékot szolgáltató növények sokszínűségén, biodiverzitásán fontos lenne javítanunk. A szántóföldi mézelő kultúrák közül országos jelentőségű vetésterülettel csak a repce és a napraforgó, az erdei méhlegelők közül pedig az akác rendelkezik. Nemcsak a méhcsaládok tavaszi fejlődésénél, hanem a júliusi-augusztusi periódusban is fontos volna, hogy minél folyamatosabban álljanak rendelkezésre hordást adó növények. A lényeg, hogy minél kevesebb hordástalan időszak legyen a méhcsalád életében.
Az élettér csak összefogással javítható. A kiskert tulajdonosok, kertbarátok (méhbarát kert), a park és kertépítők, a zöldfelület fenntartók, a mezőgazdaság szereplői, a nemzeti parkok, az erdőgazdaságok, a vadásztársaságok együttesen sokat tehetnek. A tavaszi, a tavaszi-nyár eleji vegetációs időszakban széles intervallumban intenzíven mézelő fajok között számos félcserje, cserje is szerepel. Nem mindegy, milyen növényekből állítják össze az út menti fásítások, a szélfogó erdősávok, a közterületek, a városi parkok és a családi házak kertjeinek növényanyagát. Társadalmi és élőhelyfejlesztési szempontból se mindegy tehát, hogy a növényültetéseknél, telepítéseknél magas mézhozamú növényeket választunk-e vagy sem. A fő mézelő szántóföldi és erdei kultúrák mellett egyre nagyobb szerep jut a gabonatúlsúlyos vetésszerkezetben az olyan jól mézelő alternatív növényeknek, mint a bíborhere, a facélia (mézontófű), a mustár, az olajretek és a pohánka.
A kimondottan méhlegelőnek telepített területek vetőmagkeverékei általában egy vagy többéves komponensekből állnak és megfelelnek az Agrár-környezetgazdálkodás (AKG) követelményeinek. A méhlegelőnek vetett sávok legideálisabb összetevői olyan évelő növények, amelyek hosszan virágoznak. A keverékek összetétele változó. Az egyéves keverékekben is igyekeznek önfelújító vagy áttelelve megújuló növényeket használni. A több éves keverékek nagy arányban tartalmaznak évelő pillangósokat, mint például fehér és vörös here, lucerna, szarvaskerep. Az erdők tavaszi és nyári hordásnövényei szintén fontos szerepet töltenek be. Az akácon kívüli fontosabb fajok ritkán erdőalkotók, hazánkban inkább elegyes fafajként találkozhatunk velük. Az erdészeti és méhészeti dendrológia a hárs fajokat, a virágos kőrist, a szelídgesztenyét, a zselnicemeggyet és a vadkörtét emeli ki. A cserjék közül a kökény, a som és a galagonya érdemel említést.
A méhek és egyéb beporzó rovarok szerepe a termelésben létfontosságú, nélkülük rengeteg növény termesztése hiúsulna meg. A megporzással létrejött hozzáadott érték fontossága egyre ismertebbé és elismertebbé válik nemcsak a mezőgazdaság, hanem a társadalom számára is. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület érdekképviseleti civil és szakmaközi szervezetként mindig fontosnak tartotta a méhlegelők növelésének, javításának ügyét, az alábbi méhbarát növényeket ajánlja virágzási idő megadásával, főként a kiskertekbe.A méhlegelők multifunkciós területeknek tekinthetők. A méhlegelőnek vagy méhlegelőnek is hasznosított területek gyakran szolgálnak más állatok élőhelyéül, táplálékforrásául. A vadlegelők, vadföldek, az egyre nagyobb területen vetett takaró- és zöldtrágyanövények, a mezőgazdasági gyakorlat részévé váló köztesnövények egyre jobb lehetőségeket kínálnak a beporzó rovarok számára. A méhlegelők tájkép kialakításában betöltött szerepe szintén nem elhanyagolható tényező.
...és egy különlegesség a közelből: Ciszterci Nővérek Méhészete, Kismaros
„Amit ugyanis tudni lehet Istenről, az nyilvánvaló előttük, mert Isten
kinyilvánította nekik. Hiszen az, ami láthatatlan benne: örök ereje és
istensége, a világ teremtése óta alkotásai alapján felismerhető.”
Róm 1, 19-20
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.