Kosztolányi, Kosztolányiné, Hatvany és Hatvanyné, Rozsnyay Kálmán házában Nógrádverőcén (1936)

Amikor Verőcén helytörténeti kutatásba kezdtem, hamar benépesült a táj. Sok író, költő találkozott itt, többek között Karinthy és Kosztolányi. De vajon ők hogyan kerülhettek ide? Az origónak a Rozsnyay Kálmán-Dapsy Gizella házaspár bizonyult, akik viszont Ady szellemét vezérelték ide. 

Rozsnyai Kálmán és Dapsy Gizella (NIL), az Ady gyűjtemény létrehozói Nógrádverőcén (Színházi Élet 1928)

Eredjünk az Ady-gyűjteményük nyomába!

Ady Endre és Kosztolányi Dezső csak az 1920-as évektől itt élő Rozsnyay Kálmán emlékkönyvében találkoztak itt, amelybe Ady még 1905-ben a következő sorokat rótta:

„A nagy Isten legbusább papja,
Rég kiszórt fáradt sugara vagyok...“

Kosztolányi Dezső 1907-ben közvetlenül ez alá az idézet alá írta be nevét s mintegy célzásként ezt is odaírta gyöngybetűivel: „Ó, lámpa fény...“ És egy kis nyilat húzott a megjegyzés után, amely Ady neve felé mutat...

Ady idézete még Nagyváradon kerülhetett a lapra, ahol Rozsnyay Kálmán a Holnap társaság kültagjának számított, s már akkor élénk gyűjtésbe kezdett a csoport íróit illetően. „Ha Juhász [Gyula] vagy valamelyikünk egy félbemaradt vers kéziratát az asztalon felejtette, Rozsnyay gondosan felszedte és féltve rejtette el kopott, nagy havelockja zsebében." - írta róla Dutka Ákos. - "Kiderült aztán, hogy már egy hibátlan, hiánytalan Ady- és Holnap múzeum készül. Összeszedte már az Ady és A Holnap körüli irodalom minden sorát. Bámulatos türelmét és körültekintő figyelmét nem kerülte el egyetlen karikatúra, paródia sem. Felkutatta a pesti nyomdákban kallódó Ady-kéziratok egész halmazát. Ez a jövőbe látó és egyéni hasznot nem ismerő tevékenysége meghatott valamennyiünket. Az általa előlegezett halhatatlanság Juhászt s a többieket is izgatta. A maradandóság ígérete meghatott, s valamennyien megígértük, hogy meglátogatjuk a Rozsnyay-múzeumot.”

Rozsnyay nemcsak az írók relikviáit gyűjtötte, hanem szinte bármit - ő maga volt a Gyűjtő.

Szülővárosában, Aradon kezdett képzőművészetet tanulni, hogy aztán rövid mintarajziskolai tanulmánya után többféle dologba is belefogjon - volt festő, színész és műkritikus is. 1898-tól külföldön tanult és dolgozott, Angliában Sidney Carton néven híres író, van der Hoschke néven híres színész lett, még Oscar Wilde személyi titkáraként is szerepelt, hogy aztán újabb utakra induljon.

"Az se csoda, hogy az egyik piktorból bűnös alak lett, s mikor beajánlották Rodinhez, ellopta a mester szobor-kezét” – írja Tábori Kornél egy éhező magyar festőről, és hát persze, hogy ez az ikonikus darab is Rozsnyaynál tűnik fel.

Meglepő fordulatként 1905. december 24-én házasságra kötött a nála 45 évvel idősebb Prielle Kornélia színésznővel, aki 1906-ban meghalt. Mivel Rozsnyay volt az első, aki felvetette egy színészmúzeum létrehozásának szükségességét, többen ezt a nagy korkülönbségű kapcsolatát is gyűjteményalapítási szándékkal, a Prielle-örökség megszerzésének óhajtásával indokolta, amely ugye egészen Petőfiig nyúlt vissza. A vádak elől Rozsnyay egy ideig újra külföldre menekült, hogy aztán 1905-ben Nagyváradon, Ady társaságában kerüljön újra szemünk elé.

"Szeptember 30.-án éjjel 1/2 3-kor nála voltam." - írja le 1908-as találkozásukat Dapsy Gizella költőnő. - "Ez úgy volt, hogy Horváth Ákossal és feleségével voltunk akkor este kabaréban, kávéházban, s mikor hazakísért, ilyen bolond ötletünk támadt, hogy fölverjük Rozsnyayt, akihez aznap délelőtt ígérkeztünk a lakását megnézni. Nála is maradtunk reggel 6-ig: gyönyörű intim hangulatú éjszaka volt. Annyi szépet és rendkívülit láttam!" A következő két évüket félreértésekből fakadó se veled, se nélküled viszony jellemezte, mígnem 1910. február 22.-én Dapsy a következő elhatározásáról vallott levelében. "...Igen szeretem Rozsnyayt. Jobban, mint a legkedvesebbjeimet, - jobban, mint az álmaimat. Hiszek benne, - és megosztom a sorsomat akármi lesz. Kimondott szó még nem köt hozzá, - de hozzáköt a szívem olyan erősen, hogy ha hívni fog: megyek. A pusztulásba, vagy az új életbe, amely kettőnknek egyformán szép lesz." 30 közös év adatott nekik az asszony haláláig.

De ki volt Dapsy Gizella? Az óvónőként dolgozó több nyelven beszélő költőnő élő írókat gyűjtött. Adyval például úgy, hogy az megbírálta verseit. "Itt van Nil, akinek polgári neve Dapsy Gizella, ha igaz. A lihegő, a nyiharászó nőpoéták után örömmel vettük kezünkbe a könyvét. Ha már nem kaphatunk őszinte tobzódást, fürödjünk egy kis, leányos ártatlan derűben. És Nil, aki „lelkével kívánja a csókot, nem ajkával,” s ezt unalmasan tudatja, mikor nagyot akar dalolni, csalja, könyörgi vissza a kékszemű Adonisz „csókra-vágyó ajkait.” Ezek a nőpoéták bizonyisten egyformák. Kacérkodnak, kívántatják magukat, de verseikben sokkal kevesebb raffinement-nal, mint asszonyok, mikor csak – asszonyok. Szó, szó, sok szó. Rím, rím, sok kipróbált, zengő, lengő, kongó, bongó rím. Dokumentumokat, őszinte és művészi vallomásokat kérünk kedves Nilek, akár bíborvörösek önök, akár hófehérek. Gyász, kacaj, nyögés, turbékolás, könny… Ez új volna és szép volna, ha női és őszinte volna. Majdnem olyan rossz poéták a magyar nőpoéták, mint a férfiak."- írta 1906-ban. Nil ezek után találkozót kért Ady-tól, és az 1909-ben, Kolozsváron létrejött alkalom után hosszú levelezésbe és barátságba keveredtek. Rajta kívűl még Bodor Aladár, Gyóni Géza, Oláh Gábor, Csáth Géza akadt irodalmi hálójába.

Dapsy Gizella és újdonsült férje irodalmi szalont vezetett Szeghalmon. Amikor Tevan Andor bécsi tanulmányai elvégzése után - 1909-ben - átvette és korszerűsítette apja békéscsabai nyomdáját, elsőként a költőnő kötetét adta ki. A képzőművész végzettségű Rozsnyay segített a kiadó arculatának kialakításában, majd ő volt az, aki felvitte Budapestre Tevan Andort, és számos íróval ismertette meg a New York karzatán. A kiadó kortárs műveket jelentetett meg, a Tevan Könyvtár szerzői sorában találjuk többek között Ady Endre, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Nagy Lajos, Karinthy Frigyes és Krúdy Gyula nevét is - voltak közülük olyanok is, akik itt hamarabb jelentek meg, mint Pesten. Később a Rozsnyay-Dapsy házaspárt politikai tevékenységük miatt Nógrádverőcére internálták, ahol számos író barátjuk látogatta meg őket, talán hálából is. "Itt tudom, jól éreznéd magad. A vidék - Duna és hegyek - gyönyörűek. A csend meg épp neked való. Még az én megbomlott idegeim is regenerálódtak!" - invitálta Rozsnyay Juhász Gyula költőt.

Ady Endre 1919-ben hunyt el, addig levelezésben állt Rozsnyayékkal. "Köszöntünk benneteket, de nyáron nem megyünk el a hegyek közül. Ti jöjjetek. Feleségemmel egyetemben szeretettel üdvözlünk benneteket. Ady Bandi" - hangzott a költő utolsó üzenete hozzájuk. Ők a relikviagyűjtésen túl élő kapcsolatot ápoltak Ady családjával, és Csinszkával, valamint Lédával is, akinek Nil állt a halálos ágyánál... (Tehát maga Ady nem járt Nógrádverőcén.)

Ady imádatuk nem mindenkit ragadott magával: "Vasárnap kint voltak Móriczék, Tersánszky és Ascher. Legszerényebb a tenyérni Ady-szobánk és mégis mindenki azzal van elragadtatva. Csak M.Zs. fintorgatta egy kicsit az orrát, láthatóan bosszantotta a "kultusz" - számolt be a házigazda.

Rozsnyay a következőkben "Ady koszorúja" címen kötetet szerkesztett a költőhöz írt versekből, amik közül sokat maga a gyüjtő rendelt meg.

Weöres Sándor is ennek kapcsán jutott el hozzájuk:

Kedves Guszti Bátyám, Nógrádverőcéről írok, Rozsnyay Kálmán bácsiéknál vagyok. Mesés vidék ez, nem is lehet megmondani hogy a vidék kedvesebb-e itt vagy az emberek. ... Minden jót kíván ragaszkodással - Weöres Sanyi

Nógrádverőce, 1933. május 19.

Ugyanő így számolt be a Rozsnyayéknál, Verőcén tett látogatásáról
"Rozsnyay bácsinál csak két napig voltam. Szívesen maradtam volna tovább is, de rövidesen beküldött Pestre Sztraka attasé fogadónapjára, ahol a cseh-magyar barátság nevében jön össze egy csomó író. ... Hanem visszatérek Kálmán bácsiék leírásához, ö is, felesége is nagyon kedves, művelt, széles-látókörű. Lakásuk valóságos múzeum. Az egyik szoba közepén Kálmán bátyánk Rodin-alkotta szoborportréja áll, a falon Isadora Duncan, Görgey, France, Jókai stb. dedikált fényképei és festmények tömege, az íróasztal Carlyleé és Wilde-é volt, az üvegszekrényben hatalmas kerámiai gyűjtemény, egy másik szekrényben Ady összes művei a szerző dedikációjával stb. Legalább egy napra való megszemlélendő dolog. És a vidék, ahol laknak, a visegrádi Duna-szoros, a legszebb, amit eddig Magyarországon láttam. Főként irodalmi és művészeti témákról beszélgettünk, ami külön élvezet volt, mert Kálmán bácsinak nagyon sajátos, egyéni, minden életmoráltól és művészet-moráltól mentes fölfogása van."

Rozsnyay KálmánKosztolányit is invitálta (1933):
„Desiré! Hattyút mi is meggyászoltuk, még talán jobban mint te, ti... Első írásod melyben csak a [szív] dominál, Te tudod hogy nekem ez minden és megérted hogy mért küldök most meleg kézszoritást... Hát mi lesz a régi ígérettel? Verőce vár!”

Kosztolányi Dezső: HATTYÚ HALÁLA (részlet)

"Most elbúcsúzkodom tőle. Mint az ünnepi szónok, utánakiáltok harsányan:

- Hűséges és jóságos. Kölyökkorodtól fogva - tizenhárom hosszú esztendő óta - itt velem egy házban, egy födél alatt jóban-rosszban. Magányom osztályosa. Egyszerű és bölcs. Lélek te, lélek. Eltűntél, mint a lélek. Ez az első hűtlenséged.

Hattyúnak hívták. Fiam a kiskorában eleinte így nevezte: "Kosztolányi Hattyú". De miután megtudta, hogy a kutyák, noha állandóan közöttünk vannak, nem családtagok, s a családok vezetéknevét nincs joguk viselni, ő is a rendes nevén szólította.

Én még ezt a nevét se használtam. "Kutya" - mondogattam neki, valahányszor rápillantottam, mert azt éreztem, meg-megújuló ámulattal, hogy ő egy másfajta élőlény, a kutya. "Ember" - gondolhatta ő, amint rám tekintett, mert egész lényén az enyémhez hasonló, soha el nem apadó ámulat tükröződött, hogy egy másfajta élőlényt lát, egy embert.

Körülbelül ez volt közöttünk a viszony. Két teremtmény egymás mellett, ezen a csillagon, két lélegző, elmúló társ. Van polgártárs és embertárs. Arra a nagyobb közösségre, arra a titkosabb kapcsolatra, mely két élőlényt egybefűz, nincs szó."

...a fotó tanúsága szerint Kosztolányi 1936-ban járt nálunk.

 Karinthy Frigyes és Rozsnyayék kapcsolatáról Karinthy Ferenc Szellemidézés című művéből éertesülünk:
"Aznap este mind együtt ültünk a Duna-parti Árpád vendéglő teraszán. Igen világos, holdas éjszaka volt, s messzire láthattunk felfelé meg lefelé a Dunán. Még a szemközti sziget is látszott, haloványan is kissé ködösen. Dél felé, Budapest körül, világos volt az esti ég, még világosabb, mint máshol, a főváros millió fényével messzire mutatott. Fehér bor állott az asztalon, s elég csöndesen telt az idő. Hamar le is feküdtünk valamennyien.
Apám Rozsnyayékhoz ment, ahol erre az éjszakára a vendégszobában ágyaztak. Felvidult, amikor megpillantotta a keményre vasalt ágyneműt, s a dagadtra tömött sok párnát. A ház hamar elszenderült, de apám még nem tudott elaludni, megszokta a késői lefekvést. … Eszébe jutott, hogy valami olvasnivaló után nézzen. Átment a másik szobába, a könyvtárba, lámpát gyújtott, s végigjártatta tekintetét az állványokon. Nagyon szép és gazdag gyűjtemény volt itt, ésszerűen elrendezve. Oldalt a szekrényben helyezték
el a költőket, betűrendben. Középen a prózai szépirodalom, jobbra a tudományos munkák, tudományágak szerint, alul folyóiratok és szótárak. Külön állványon a ritkaságok, meg a szerzők által Rozsnyaynak dedikált munkák, köztük Wilde Oszkár művei. Apám elismerően bólintott. Nálunk ugyanis – odahaza – rengeteg szedettvedett könyv hevert szanaszét, teljesen rendszertelenül. A Háború és béke második és harmadik kötete, egy igen hiányos Goethe, hézagos lexikonok, drága és ritka könyvek első és negyedik kötetei, irodalmi ritkaságok sok kitépett lappal és fedő nélkül. Amikor később barátaimmal felszámoltuk a könyvtárt, nem győztünk bosszankodni, mert hiába próbáltuk összeillesztgetni a részeket, egésszé sehogy se kerekedtek. Amellett roppant mennyiségű szemét gyűlt össze állványainkon, mindenféle álírók, ki tudja, honnan idekerült munkái, rengeteg régi újság, teljesen értéktelen, idejétmúlt orvosi, kémiai, szellemtörténeti, gazdasági, s az ég tudja még, milyen művek! Apám elkedvetlenedett.Halványan arra gondolt, hogy ha hazamegy, mégis újjászervezi végre könyvtárát, persze, ez is régi terve volt. De aztán legyintett, és kivette Mérimée: Lelkek a purgatóriumban című novelláját. Rögtön el is olvasta az egészet. Késő éjjel lett, mire a végére ért. Álmodott is valamit zavarosan Juanról és Garcíáról, meg a salamancai templom tornyáról, ahol saskeselyűk ütik csőrükkel a harangot… "

Rozsnyay levele Bölöni Györgynek Verőcéről Párizsba, könyveket kérve (1936)

            Később a házaspár egyre inkább elszegényedett, és az asszony 1940-ben elhunyt.

NIL (Dapsy Gizella meghívója 30. írói jubileumára - (1932, Nógrádverőce)

Rozsnyaynak meg kellett válnia a gyűjteményétől, az adásvételről így számoltak be 1942-ben:

                 „Rozsnyay Kálmán levelezést kezdett Tabéry Gézával, akivel egyébként valamilyen sógorsági kapcsolatban áll. Ekkor már azt közli, hogy kb. 50 kötet volna Ady műve, az életében megjelentek dedikáltak, vagy legalább is aláírásával bírnak. Közli azt is, hogy kb. 370 kötet az Ady-irodalom. »Aztán vannak képek, fotográfiák, gyászjelentések, rajzok, rézmetszetek, érmek, a pohara, hamutartója, tolla, az ő és Léda haja, stb.«” Rozsnyay azt is „hangsúlyozta, mennyire szeretné, hogy a gyűjteménye Nagyváradra kerüljön, ahol valaha az első feleségének, Prielle Kornéliának igen nagy színpadi sikere volt s ahol aztán a második feleségével, Dapsy Gizellával, vagyis »Nil«-lel ő maga is sok szép napot töltött”. Végül hétezer-ötszáz pengőért adta el Nagyváradnak Ady relikviáit. „A megállapodás megkötésére Tabéry Gézának Nógrádverőcére küldését javasolták, amit ő készséggel vállalt is. A megállapodást ilyen értelemben meg is kötötte Nógrádverőcén, december 4-én. A megvett gyűjtemény átvételéről és hazaszállításáról kellett tehát most intézkedni.” A főispán december 9-én ment Verőcére, ahol „a gyűjteményt leltár szerint darabonként átvévén, mintegy háromórás munkával, a verőcei kis áldomásra is idő telt, a Váradról oda származott Gyöngyössy Ferenc uram »Árpád« vendéglőjében, s este 9 órára már [az] egyik pesti garázsba mehetett az irodalmi jeges tehergépkocsi a váradi Ady-gyűjtemény alapanyagával”.

Született egy cikk, amelyben Tabéry leírja, hogy amikor Rozsnyay ellátogatott Nagyváradra, külön embert állítottak rá, nehogy visszavegye a már átadott dolgokat. Szomorú írás, csak Rozsnyay gyarlóságait említi, nagyságára nem hívja fel a figyelmet.

(Devecseri Gábor karikatúrája)

"Magas, vézna, kopasz, ráncos alak, az elmaradhatatlan pipájával, hangja vékony, sipító, többnyire khaki szinü rövidnadrágban jár" - jellemezte Karinthy Ferenc Rozsnyay Kálmán bácsit  a Verőcei Nyári Hiradó cimű saját újságjukban, ahol "Balzac pattanását spirituszban" társították hozzá, ami egy befőttesüvegbe rajzolt pont volt. Utólag a következőt írta a házaspárhoz főzödően: "Mi az ördögnek kellett nekem - még ha meg is láttam irodalomrajongó fellengzősségeikben a komikumot - kigúnyolnom őket?" 

Rozsnyay 1948. november 17.-én halt meg, elfeledve és magányosan. A maradék gyűjteményét széthordták. A helytörténeti kör a környéki kukákból is mentett a saját maga rajzolt, és általa gyűjtött Ex Libris-ekből.

A házaspár baráti társasága nélkül sokkal szegényesebb lett volna a nógrádverőcei és dunakanyari irodalmi élet, szóval mi hálásak vagyunk nekik.