Benkhard Ágost: A Dunakanyar Dömösről

Benkhard Ágost gyönyörű nagybányai stílusú plein air tájképet festett a Dunakanyarban is. Vajon mi kötötte össze vidékünket a festőiskolával?

"Szilfatörzs Zebegényben 1898. jul. 6-án" Baranski Emil László - Orsz. M. Kir. Mintarajziskola

A Mintarajziskola diákjai már a múlt századfordulón eljutottak a Dunakanyarba. Ebben az időben fedezte fel több budapesti művész Zebegényt, többek között Maróti Géza építész, szobrászművész, Telcs Ede szobrászművész, Bartóky József földművelési államtitkár, író és sokan mások. Erről az időről Maróti Géza naplóiban olvashatunk, ezeket az írásokat a Magyar Építészeti Múzeum adta ki 2002-ben.

...és 1890-ben feltűnik Szentendrén Ferenczy Károly, aki az egyik fő összekötő kapocs Nagybányához:

A Kavicsot hajigáló fiúk (1890) sokáig úgy szerepelt, mint amit két példányban festett meg, három- és kétalakos változatban. A Nemzeti Galéria birtokában levő háromalakos képet igen gondosan összevetve a kétalakosnak fényképével, kétségtelenül kiderült, hogy azonos képről van szó. A szentendrei Duna-parton két kamasz fiú készül lapos kavicsot ugratni a víztükrön, a harmadik a bal sarokban lehajolva további kavicsokra vadászik. Ennek az utóbbinak erős rövidülésben ábrázolt alakja gyengén sikerült. Lehet, hogy emiatt maga a művész takarta le, így azonban a kép elvesztette egyensúlyát. Hogy mikor szabadult ki a harmadik fiú az átfestés alól, nem tudni, csak azt, hogy a Fővárosi Képtár 1938-ban már mai, háromalakos formájában váltotta magához a képet.

(Genthon István: Ferenczy Károly)

1892-ben Ferenczy visszatért Münchenbe, majd 1896-ban Hollósy Simonnal és Réti Istvánnal megalapították a nagybányai művésztelepet.

A nagybányai festőiskola a modern magyar festőművészetet elindító mozgalom, ami 1896-tól kezdve a nagybányai művésztelepen bontakozott ki, és csak a második világháború vetett véget működésének. A művésztelep 1902-től szabad iskolává alakult, ahol az új magyar festőgeneráció majd minden jelentős alakja megfordult. Az iskola fő érdeme, hogy a naturalizmus és a plein air, a szabadban festés eredményeit meghonosította. 

A természet és érzés volt a jelszavuk. Szívük mélyből hitték és hirdették, hogy legfőbb, sőt egyetlen igazi szépség a természet, más szépség nincs is: ennek látványait visszaadni, azzal a megindultsággal, amit előtte éreznek, ez a művészet célja. (Réti István)

Nagybányán járt Szőnyi István is, aki az egyik alapító, Réti István osztályába járt a főiskolán.

Szőnyi István Réti István osztályában Nagybányán (felül középen, katonasapkában), 1917-18

A szabadban festés a Dunakanyarba is begyűrüzött. Kernstok Károly 1900 és 1903 között barátaival nyaranként Dömösre járt festeni. Egy korabeli újságban a következő leírás jelent meg:

Mi nyaralók egész kis kolónia vagyunk. Se plageunk, se korzónk, nem is igen ismerjük egymást. Aki Dömösre jön, azért jön, hogy egyedül legyen. Ez mindenkitől respektált csendes megegyezés. Az urak fehér vászonruhát hordanak és kék zubbonyt, melyen tekintélyes számú festékfolt tündöklik. Ezek a dömösi festők, akik felfedezték a Dunapartnak ezt a csodás gyöngyét és valóságos magyar Barbisont csináltak belőle.

Itt festette Hollósy-tanítvány Kosztolányi-Kann Gyula a "Kilátás a Dunakanyarra" című képét.

Dömösön még Kernstok Károlynak is a tájjal harmóniába kerülő egyszerű emberekről születtek lírai realisztikus képei. Aztán 1905 után egyre többet időzött az örökségként rámaradt nyergesi házban, ahova többnyire radikális nézeteket valló értelmiségiek jártak le hozzá dolgozni. Például Czóbel Béla, aki 1906 nyarán mutatta be Nagybányán a Párizsból hazahozott friss képeit, valóságos forradalmat robbantva ki velük a fiatalok körében, akik közül sokakat meghódított az új stílus. Nemcsak a nagybányai iskola újat kereső fiataljaira volt befolyással, de a nála idősebb és már beérett festőnek számító Kernstok Károlyra is. A magyar Vadak később Nyolcak néven alapították meg társaságukat. Erről itt írtunk: 

https://dunakanyarkult.blog.hu/2020/04/13/kernstok_karoly_es_a_magyar_vadak_a_duna_partjan

A következő művésztelepet Krutsay Ferenc hozta létre Dömösön, aki 1906-ban telepedett le itt.

(Érdekes Újság, 1914)

Vaszary János a képzőművészeti főiskolai osztályát hozta Nagymarosra 1927-ben. A növendékek az állandó telepek mellett nyaranként az ún. vándortelepeken is megfordultak. Ezeket jobbára a városi értelmiség közadakozásból tartotta fenn, számuk évenként 5-10 között ingadozott, s az egyhavi gyakorlatot általában az anyag helyi bemutatása követte. 

Nagymarosra aztán több festő is kijárt alkotni, és több művésztelepet is létrehoztak.

Erről itt írtunk: 

https://dunakanyarkult.blog.hu/2020/03/26/a_nagymarosi_muvesztelepek

Szőnyi István és Bartóky Melinda Aba-Novák Vilmos, Jeges Ernő és más barátaik társaságában (1925) 

Klemmné Németh Zsuzsa így írt Szőnyi István és barátainak Zebegénybe településéről:

Szőnyi István ahhoz a generációhoz tartozott, melynek tagjai az első világháború előtt kezdték művészeti tanulmányaikat a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Tanáraik a nagybányai művésztelep alapító mesterei közül kerültek ki. Ferenczy Károly 1914 nyarán vitte először gyakorlatra osztályát az akkor már legendás művésztelepre, így a fiatal festőnövendékek még közvetlen tapasztalatokat szerezhettek a háború előtti Nagybányáról, megmerítkezhettek különleges aurájában, találkozhattak az alapító mesterekkel, és az újító fiatalokkal, a neósokkal. Bár az ott töltött idő nagyon rövid volt, mégis elegendőnek bizonyult arra, hogy Szőnyi és a köré csoportosult festők egész pályafutásukra kiható, mély benyomásokat szerezzenek. Egyrészt az alapító mesterek által képviselt
plein air naturalizmus és impresszionizmus hatott rájuk, másrészt a neósok sokalakos kompozíciói, melyekkel Árkádia tájai iránti sóvárgásukat fejezték ki, a szecessziótól örökölt allegorikus, szimbolikus aktoktól eljutva a kuboexpresszionista kompozíciókig, ezzel előkészítve a következő években fellépő Szőnyi-kör neoklasszicizmusát. Később ezt az irányzatot nevezte Kállai Ernő tömör egyszerűséggel expresszív naturalizmusnak.
A Nagybányán szerzett gazdag inspirációkat jó mélyen kellett elraktároznia a művésznövendékeknek, mert az alig megkezdett tanulmányokat a háború derékba törte. Egyszer, kétszer még visszatértek szabadságos katonaként a művésztelepre, de a leszerelés után már semmit sem lehetett ott folytatni, ahol a háború előtt abbahagyták.
A négy év katonai szolgálat után hazatérő művészeket egy politikailag szétzilált, elszegényedett ország fogadta, mely a trianoni döntés után egyharmadára zsugorodott, Nagybánya is a határon túlra került. A művészek közül sokan elhagyták az országot, az itthon maradottak elszigetelődtek, nem jutottak el hozzájuk a legfrissebb művészeti irányzatok eredményei, a külföldi utazások jóval nehezebbé váltak, ezért a helyi hagyományok jelentősége megnőtt.
A háborúból visszatért Ferenczy osztály hallgatóit Réti István vette át, mert a nagybányai művésztelep meghatározó, alapító mestere 1917-ben meghalt. Ezt a pillanatot rögzíti az egyetlen fennmaradt csoportkép az 1918-19-es tanévből.
Az elhíresült Réti osztály a Tanácsköztársaság bukása után felbomlott, több hallgatót eltanácsolt a tisztázó bizottság a főiskoláról, köztük Szőnyi Istvánt is, többen külföldre távoztak. A tanulóévek legtöbbjük számára végérvényesen véget értek. Most már önállóan, saját útjukat keresve próbáltak tovább lépni pályájukon, önkéntelenül, vagy tudatosan keresve azt az elvesztett Aranykort, melyet a háború előtti Nagybánya testesített meg számukra. Ezzel magyarázható, hogy a volt Réti osztály szinte valamennyi tagja hátat fordított a városi életnek, és vidéken keresték tovább művészetük inspirációs forrását. Többen művésztelep alapításával kísérleteztek, például Jeges Ernő, Deli Antal, Pándy Lajos Bicskén, de egy-két szezonon nem jutottak túl. Aba Novák, Patkó Tarjánban, majd Bodajkon dolgozott néhány nyarat. Az 1928-ban Szentendrén megalakuló művésztelep alapító tagjai közül nyolcan a Réti osztályból kerültek ki.
Szőnyi egy-két nyarat a Kecskeméti művésztelepen töltött, de festett Budakalászon is, majd 1923-ban megismerte élete eljövendő színterét, Zebegényt. 1924-ben megházasodott és apósa, Bartóky József zebegényi házában telepedett le feleségével. Magánéletének fordulata szerencsésen egybeesett a kor tendenciával, Zebegényben végleg magtalálta a keresett Árkádiát, és saját Nagybányáját. A vidékre vonulás számára nem kényszermegoldást, hanem életének természetes, autentikus állapotba kerülését jelentette. Kezdetben magányosan dolgozott, majd a húszas évek végétől egyre több művészbarát látogatott le hozzá nyaranként családostól, házakat béreltek a szép dunakanyari faluban, főleg szabadidejüket töltötték együtt, eveztek, úsztak, kirándultak. Ennek az életformának a hagyományait a XX. század fordulóján Maróti Géza és művésztársai már megvetették ezen a helyen.

(Klemmné Németh Zsuzsa szerk.: Árkádiától Zebegényig. A zebegényi művészkolónia 1928–42 között)

Szőnyi István baráti köre is kapcsolódott Nagybányához:

Felsőbánya, 1925 - Bánk Ernő, Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Nagy Oszkár - az első három festő Zebegényben is alkotott

A társaságról itt írtunk:

https://dunakanyarkult.blog.hu/2020/04/03/szonyi_zebegenyben

https://dunakanyarkult.blog.hu/2021/02/21/szonyi_istvan_festo_tarsasaga_zebegenyben

Szőnyi István: Patkó-Szőnyi-Aba-Novák (1928)

Szőnyiéket már a posztnagybányai művészekhez sorolják, ők a nagybányai hagyományt követve művészetükbe építették a modern nyugati stílusirányzatok hatásait is.

Köpöczi Rózsa: A „POSZTNAGYBÁNYAISÁG" KÉRDÉSKÖRE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL SZŐNYI ISTVÁN MŰVÉSZETÉRE tanulmánya itt elérhető:

http://epa.oszk.hu/02000/02030/00029/pdf/HOM_Evkonyv_35-36_780-788.pdf

Orbán Dezső, Kernstok Károly, Vaszary János, Vedres Márk és Rippl-Rónai József a Művészház kiállításán
Vaszary János és Vedres Márk Nyergesújfalun is meglátogatta Kernstokot

A dunakanyari művészcsoportok végig tartották egymással a kapcsolatot, a festők közül többen tanítottak a Képzőművészeti Főiskolán is. Benkhard Ágost még rektor is volt ott.

Benkhard Ágost 1935-ben

Benkhard Ágost (1882 – 1961) - 1900–1905 között a Mintarajziskolában tanult. Nyaranta többek között Nagybányán alkotott Hollósy Simon mellett. 1905-től kiállító művész, a Műcsarnokban mutatkozott be. 1904-től 1922-ig a Fővárosi Iparrajziskolában, majd 1922-től 1945-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanított, 1935 és 1937 között pedig rektora volt az intézménynek.

...és a festő az 1930-as évektől kezdve ontani kezdte Dömösről az eredeti nagybányai stílusú tájképeket.

Benkhard Ágost: Dömösi táj, 1939

Benkhard Ágost: Dunai táj

Hogy kihez érkezett, nem sikerült megfejtenem - de az biztos, hogy még az 1950-es években is alkotott ott.

Képes Magyarország, 1956

Benkhard Ágost: Borús táj - Dömös, 1954

Benkhard Ágost: Napos dömösi táj, 1954

Benkhard Ágost: Orgonák a Dunakanyarban

1956-ban aztán már a fent említett festők tanítványai hozták létre a Nagymarosi Alkotóházat.

Itt írtunk róla: 

https://dunakanyarkult.blog.hu/2022/04/09/a_nagymarosi_alkotohaz_vendegei

Sajnos mára ez is megszűnt, jó lenne újralakítani... "Nagybányát is a festők tették híressé. Ha most itt megtelepszünk, Szentendrét is a festők városává tehetjük. Művésztelepet létesítünk, a várost felfedezzük. Nevezetesség lesz."

Kedves Olvasó!

Köszönöm, hogy érdeklődött a Dunakanyar kultúr- és helytörténete iránt!

Küldetésemnek tartom, hogy bemutassam ezt a szívemhez közel álló helyet...

A blogposzt önkéntes munkával jött létre, aminek folytatását itt támogathatja:

Fábián Erika OTP Bank 11773119-15463812 (Adomány megjegyzéssel)

Szeretettel várom sétáimon is! :)