A múlt századfordulón megkezdődött partszépítés a Dunához való viszonyulást is átalakította...
Forró Katalin, a Tragor Ignác Múzeum igazgatónője írt a váci sétány történetéről:
A város életében a Duna meghatározó szerepet játszott. Már 1843-ban a Honderű Vidéki futár rovatában Halászy József a váci Duna-partról írva kifejtette, hogy a legszebb sétányt lehetne kialakítani a gőzhajó kikötőjénél, ahol egy kis darabon kőfal védi a partot és ritkás eperfasor díszíti. A szerző a Migazzi püspök által kiépített part szépségében gyönyörködve megjegyezte, hogy sajnos a tímármesterség bűze elijeszti a városba érkező idegent. A Duna azonban nemcsak áldás, hanem átok is volt. Az árvizek a várost sem kímélték, 1876-ban a víz elmosta a rakpartot. A védekezés, a védőgátak, töltések kiépítése országszerte a 19. század végi árvizek következménye. A tervbe vett váci korzó nem csupán a sétány, hanem a védőgát szerepét is betöltötte volna. Az 1888-as általános utcanévadáskor a Duna-sor Esterházy és Petróczy utcák által határolt szakaszát - amely párhuzamos a belvárossal - Mária Terézia rakpartnak nevezték el, emlékeztetve a váciakat a királynő 1764-es látogatására. A rakpart rendezésekor először — árvízvédelmi szempontokat szem előtt tartva - a dunai kőfalat erősítették meg. A régi, elöregedett eperfákat, akácfákat kivágták, hogy később nemesebb - platán, gesztenye - fákkal pótolhassák. A kő támfalat vaskerítéssel szándékoztak szegélyezni. Ennek ára azonban nagyon megterhelte volna a város kasszáját, ezért más megoldást kellett találni. 1890 októberében Gajáry Géza polgármester azt javasolta, hogy vásárolják meg a budapesti Duna védfalon - az épülő országház előtt - felszedett vaskorlátot. A képviselő-testület örömmel megszavazta az előterjesztést, s alig három héten belül, november 9-én már arról tudósítottak a helyi lapok, hogy a ” Földművelésügyi- m. kir. Miniszter úr ő Excellentiája ... a 260 m hosszú vaskorlátot - közérdekre való tekintettel — Vácz város részére, az ottani Duna parton épített kőfalon leendő felállítás czéljából... ingyen átengedi”. A várost csak az elszállítási költségek terhelték.
A korzó lezárását északon Nepumuki Szent János barokk szobra - amely egykor Migazzi püspök hídját díszítette - délen a kor divatját reprezentáló öntöttvas Zenepavilon alkotta. A korzózás térzenével a váciak kedvelt hétvégi szórakozásává vált ezután. A korzó határolta Duna-szakasz a fürdőnek és a hajóállomásnak adott helyet. A vasút a gyakran Pestre utazó közönséget elhódította, a gőzhajó a század végén már csak naponta kétszer kötött ki a városban, s utasai között több volt a kiránduló, mint a piacozó. A városba érkezőket azonban már nem a tímárműhelyek bűze, hanem a hangulatos dunai sétány fogadta. Hamar felfedezték a forgalmas korzóban az üzleti lehetőséget: Kulcsár Gizella fényképész műtermet nyitott a rakparton, s megjelent az első, a szezonra Olaszországból idetelepedett mozgó fagylaltárus is.
Váci zenepavilon
A dunakanyari sétányok közül a visegrádi volt az első:
(Pesti Hírlap, 1891)
Nagymaroson fásított pihenőparkot építettek 1899-ben:
A nagymarosi Erzsébet-pihenő (Alkotmány, 1899)
A Leányfalutól Tahiig tartó sétányra 1902-ben gyűjtöttek:
(Pesti Hírlap, 1902)
Vác fölött nagy ívben kanyarodik a folyó, szigetek és homokzátonyok ülnek a vízen. Innen már megpillantotta a part mentén hosszan elnyúló Nógrádverőcét. A hajó a fatutaj mellé evez, nekiütődik kissé, fürge matrózok köteleket dobálnak a partra, lecsapják a hidat. Nyolc-tízen szálltak ki apámmal együtt. Körülnézett az állomáson, de nem várta senki.- Neveletlenség - gondolta -, kijöhettek volna.Arról megfeledkezett, hogy elfelejtett értesíteni érkezéséről. A következő pillanatban a mérgét is elfelejtette. Kézitáskájával egyedül indult a falu felé. A táj kissé megváltozott, amióta itt járt, építettek egy elég szegényes sétányt, s valamelyest a strandot is átalakították. Apám arrafelé tartott, sejtette, hogy ott fog minket megtalálni. Valóban a homokban feküdtem.- No - mondta -, mi az?Felemeltem a fejem. - Ja? - válaszoltam. Az idők folyamán úgy alakult a kettőnk viszonya, hogy nemigen szoktunk köszönni egymásnak. Csak éppen morogtunk valamit. Mind a ketten megjátszottuk, hogy az ilyen formaságokra keveset adunk. Apám minden efféle játékban szívesen részt vett. Különben igen szórakozott volt, megesett, hogy az utcán megláttam őt, amint a fal mellett ballagott, kalapomat mély tisztelettel megemeltem, és alázatosan köszöntöttem. Ilyenkor fürkészőn rám tekintett, kedvesen viszonozta üdvözlésemet: - Á, jó napot! Jó napot! - Nem ismert meg.
Beszéltem Horányi Károllyal, Nagymaros főjegyzőjével, aki érdekesen világította meg Nagymaros fürdőváros helyzetét:
- Körülbelül hetven éve ismerik ezt a dunamenti községet, mint fürdőhelyet - mondotta - ezalatt valóban azzá is fejlődött. Most legutóbb is nagy befektetéseket eszközöltünk: másfélkilométeres, fásitott sétányt építettünk a dunapartra és az egész nagymarosi partot kiköveztük. A strand már a legmodernebb igényeknek megfelelően épültés 3-4000 ember kényelmes befogadására képes. Vasárnap, amikor a kiránduló turisták itt szállnak le a vonatról, vagy hajóról, valamennyien megfürödhetnek a híres nagymarosi strandon. A községet is kicsinosítottuk, parkokat létesítettünk, hogy a port lefogjuk és amikor nagy városoknak csak két öntöző-autójuk van, nekünk három kocsi áll rendelkezésünkre.(Esti Ujság, 1938)
Czene Béla: Nagymarosi sétány (1956)
Az Alkotóházba látogató képzőművészek közül többen lefestették a sétányt, a szobrászok pedig szoborparkot hoztak létre alkotásaikból.
Nagymaros, Béla király sétány, a Nyár című szobor (Gyurcsek Ferenc, 1973.) (Fortepan/Gábor Viktor)
"Ez a szobor a nagymarosi fiúk kollektív tudattalanjának része." Györffy Ákos
Hajnóczy Péter: A pad (1981)A művészek nagymarosi alkotóházában -ha szerencséd van- Dunára néző szobát kapsz. Az ablakból a hó borította partsáv után szürke, lomhán hullámzó és mocskos vízszalag látszik: a Duna.A part közelében látható egy piros, kopottas ülődeszkával és háttámlával rendelkező pad, amelyet az illetékes hatóságok elfeledtek leszereltetni, nehogy a helybeli parasztok hazavigyék tűzifának. Közelében levő társairól már eltűnt a faanyag: Isten tudja, hivatalos rendelkezésből, vagy egyszerűen ellopták.Ha éppen írnál, és nem jutna eszedbe semmi, kinézel az ablakon. Megszemléled a padot, valamint egy ostorlámpát, amely esténként egy jégvirággal borított fát világít meg -akasztófára hasonlít, amelyen lóg és fulladozik a köd.Ha valami leírásra érdemes dolog véletlenül eszedbe jutna, kopognak. Mocskos, fűtőolajtól bűzlő, munkaruhát viselő öregember lép szobádba, és művész úrnak szólít, míg az olajkályha beöntőnyílása mellé locsolja az olajat. Azt elfelejtette, hogy a tank tele van: fél órával ezelőtt épp ő volt az, aki művész úrnak szólított, és feltöltötte a tankot. (Mivel öreg már, és reszket a keze, csak úgy találomra céloz a kanna csövével, s így mindig a tankba is jut valami.) Büdös van. Szólni azonban restellnél az öregnek, aki a nagyapád lehetne, és igyekszik, hogy állását megtartsa, cselédként viselkedni. Fél tőled, mert "művész úr" vagy, aki, úgy véli, bármikor, akármilyen szeszélyes indítékból árthatsz neki. Te szégyelled magad. Azonban ez mit sem számít: az öreg érzéseit félelmei tükrözik. Ez pedig művész mivoltodból ered, s ha véletlenül afféle is volnál: nem tehetsz ellene semmit.Tehát: kinézel az ablakon, nézed a padot, majd este az ostorlámpát, amely megvilágítja a fát, amelyre felakasztották a ködöt, s talán holnap felakasztják barátodat, a padot, amely -meglehet- visszanéz reád, visszanéz reád.(In: Jézus menyasszonya)
(Világ, 1989)
Az igazság viszont így hangzott:
1989. április 10., hétfő - A Parlamentben hétfőn összeült a Minisztertanács Bős-Nagymarosi Beruházást Ellenőrző Társadalmi Bizottsága. Elsőként Meleg Zoltán, a Pest Megyei Tanács környezet- és természetvédelmi titkára tájékoztatta a testületet arról a napokban történt eseményről, hogy Nagymaros térségében kivágtak ötvenöt jegenyenyárfát. Meleg Zoltán elmondta, hogy a beruházók semmiféle engedélyt nem kaptak a nyárfák kivágására. Nem igaz az a feltételezés, hogy a fák egy bizonyos baktériumos betegségben szenvedtek volna, szakértők véleménye szerint a tapasztalt kiszáradást a beruházás következtében kialakuló vízhiányos állapot idézte elő. Ez a folyamat azonban - ugyancsak szakvélemények szerint - visszafordítható lett volna, a fákat meg lehetett volna menteni. A kár annál is nagyobb, mivel ez a nyárfasor meghatározta a táj képét. A későbbi tervek sem számoltak a fák kipusztításával, a majdani állapotot előrevetítő fantáziaképeken is látható az ominózus fasor.A bizottság állást foglalt amellett, hogy a beruházó ilyen jellegű engedélynéküli tevékenysége megengedhetetlen, s feltétlenül szükséges vizsgálatot indítani a felelősség megállapítására. E kérdés kapcsán szóba került az is, hogy a térsében - akár a kivágott fatörzsekből - építsenek egy mementót, amely az itt kárba veszett értékeknek állít emléket. (MTI)
Kedves Olvasó!
Köszönöm, hogy érdeklődött a Dunakanyar kultúr- és helytörténete iránt!
Küldetésemnek tartom, hogy bemutassam ezt a szívemhez közel álló helyet...
A blogposzt önkéntes munkával jött létre, aminek folytatását itt támogathatja:
Fábián Erika OTP Bank 11773119-15463812 (Adomány megjegyzéssel)
Szeretettel várom sétáimon is! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.