Vajon mi mellett melegedtek a Dunakanyarban és mire használták még a kemencéket?

A kályhát, mint fűtőberendezést Svájc területén találták fel, innen terjedt el az Alpoktól északra és keletre. Fontos újítás volt ez a lakáskultúrában, mert az olcsón elkészíthető, és mégis látványos külsejű kályha nemcsak kellemes és tartós meleget biztosított, de közben a fűtött helyiség füsttelen is maradt

A 14. században a magyar királyi udvarban jelentek meg első kályhák, és egészen a 16. század közepéig a királyi udvar meghatározó szerepet játszott a fűtőberendezés elterjesztésében, az újabb divatok, stílusirányzatok átvételében és népszerűsítésében.

Az első magyarországi kályhák nyomát az 1323-ban Visegrádra költöző I. Károly király udvarából ismerjük. Ezek természetesen egyszerűbb szemes kályhák voltak. A fűtőberendezés tapasztott agyagfalába kerámia szemeket építettek be – ezáltal megnövekedett a fűtőfelület, és a kályha több meleget tudott leadni. Károly fia, I. Lajos király idejében már csempékből épített, gazdagon tagolt, attraktív kialakítású kályhákkal is találkozhatunk. A kályhákat készítő mesterek kiérlelt szaktudással érkeztek nyugatról, a Duna völgye felől, – feltehetően Ausztria területéről – és tevékenységük nyomán több kályha is fűtötte a királyi paloták és várak reprezentációs vagy magánhasználatú helyiségeit. Idővel több – stílusban és technikai kivitelben is eltérő – műhely készített kályhákat a király és az udvari divatot követő uralkodó elit számára. A visegrádi palota kályhái követendő mintául szolgáltak ebben az időszakban.

Az első csempés kályhát Visegrádon még az 1340-es években, Nagy Lajos uralkodásának kezdetén állíthatták fel. A fűtőberendezés alsó részét 20 x 20 cm-es négyzetes csempék alkották, rajtuk a középkori udvari kultúrához kapcsolódó jeleneteket ábrázoltak: például a fiait saját vérével tápláló pelikánt, az önfeláldozás allegóriáját. A többi csempéből csak töredékek maradtak fenn, ezek között találkozhatunk lovas alakos csempével (talán solymász lehetett?), csőrében gyűrűt tartó repülő hollóval, copfos lányalakkal. A kályha felső részén mintás agyagsávokkal keretezett fülkék sorakoztak, a belsejükben kézzel egyedileg formázott, divatos udvari viseletű szobrok sorakoztak. A testtöredékek mellett fennmaradt egy kürtöt fogó kéz is, egy másik fülke alján pedig láthatóak a főalak mellett álló négylábú állat mancsai is. A kályhák tetejét gombbal díszített oromcsempék sora és a kupolába épített hagymaszemek zárták le. (A kályha elméleti rekonstrukcióját Sabján Tibor készítette el 1998-ban.) A műhely több kályhát is készített a visegrádi palotába, közülük két kályha alapozása is napvilágra került az ásatások során.

Kocsis Edit: A királyi palota kályhái

https://archeologia.hu/content/archeologia/222/anjou-kalyha-javitott.pdf

Mátyás korabeli kemence és fürdő rekonstrukciója

 A kályhák és kemencék fűtését többnyire fával oldották meg. A Börzsönyben ennek gyűjtésére egy különleges eszközt használtak:

Gyalogszán: román szán húzása a fából készült hídon (Kemence, Pest m.)

Gyalogszán (Bernecebaráti, Pest m.)

Milyen kemencéket építettek a környéken?

Malonyai Dezső így számol be erről 1922-ben, "A palócok művészete" című írásában:

A szobában legelőször a kemence köti le figyelmünket. Ezen a vidéken is megtaláljuk a szénaboglyához hasonlító búbos kemencét (501), mely az Alföld felől terjedhetett idáig. E kemencét a pitvar falához a nyak, a kemence torka köti, s azon keresztül a konyha felől fűtik a kemence száját. Előtte van a kocik, a főzéshez szükséges tűz helye. A szobában lévő ke­mence szája olyankor szolgál be a szobába, ha beházasodások miatt egy-egy család szűkebb térre szorul. A száj mindig az ablak felé nyílik.
E vidéken jellegzetes a kürtős kemence (500, 502) és a búbos kemence (503); ezek négy- szögletes alapon épülnek, holott a búbos ke­mence alakja kerek.
A kürtös kemence elnevezés magyarázata, hogy a kemence szája fölé, mintegy félméter átmérőjű cső, kürtő borul. A kürtő hengeres (de hasábos is lehet) és fölfelé keskenyedik ; mindig függőlegesen vezeti föl a füstöt a padlásra. Alsó része mogyorófapálcából hajlított koszorú. A pad­láson a kürtő tervének megfelelő alaprajzban apró lyukakat fúrnak, ezekbe mogyorófapálcákat bocsájtanak s a pálcák végét a koszorúhoz kötözik; felső végük bunkós lévén, azok a padlás apró lyukaiban megrögződnek. A pálcák tehát a kürtő vázát, szárát alkotják, amit fűzvesszőkkel fonnak be s azután szárát sárral kívül-belül betapasztják. A kürtő szája fölé a padláson fűzvesszőből hosszúkás láda-forma kemencét fontak s egyik keske­nyebb oldalát, a füstjárásnak, nyitva hagy­ták; a füst a védtelen füstlyukon távozik, mert a régi palócháznak nem volt kéménye. A kiskemencét időnkint meg kellett a koromtól tisztogatni.
A kiskemence helyett a padláson végig egy füstvezető csövet fektettek. Tudnak arról is, hogy valamikor ezt magában a szobában, a mestergerenda fölött vezették, hogy ezzel is szaporítsák a meleget. Tűzbiztonság okából ma már mindenféle kürtőt elhagynak.
A sípos kemence kürtője nem függőleges, hanem rézsútos, tehát nem a padlásra, hanem a szoba falába vezet, s a füstöt a konyhában épített szabad kéménybe viszi. Mivel a szabad köményes ház későbbi fejlemény: a sípos kemence a kürtös kemencénél szintén ujabbi alakulás. A síp, sipka itt fólhenger, melynek lapos alapja tölgyfadeszka. Ennek kilyukkasztott széleibe fonják félkörösen a fűzfavesszőket.
Szeder Fábián a kürtőt ázittató néven említi, bizonyára azért, mert ez kiszívja a füstöt.
A kürtőbe kürtő-dugót szorítanak, hogy a meleg túlságos hamar el ne távozhassák. Ha vastűzhelyt állítanak a szpbába, akkor is be kell dugni a kürtőt, mert a tűzhely füstje a kemencébe jut s ha nem lenne dugó, betódulna a szobába is.
A kemence szájába úgy alul, mint fölül, szélesebb kő: a bábkő, pánkő  van építve, ami a lángot és a szikrát tartja vissza. 
Azt a részt, mely a tüzelőhelytől a kemence szájáig terjed: kemencenyaknak hívják.
Másutt a kemence oldalán két lépcső­zetes pártázatos hely volt. Az alsó: pártázat, a felső: kuckó. A pártázaton ültek a fonóleányok, a kuckón pedig a gyermekek húzódtak meg. 
A régiek szerint sok kemence belső szögletéhez már egy kis magasabb kandalló­féle volt ragasztva, amiben szárított fenyő forgácsot égettek a szoba megvilágítására olyankor, amikor nem akartak tüzelni.
Az olajmécs neve: szegényke. Elma­radottabb falvakban még használják, sőt sok helyt láttuk, hogy hasogatott gyertyánfa világával is beérik. A kemence közelében, a falban, több helyütt egy kis fülke van s egye­bek között ebben áll a fából készült sótartó is. Rendes palóc asszony szárazon tarto­gatja sóját.
Jó kemence mellett könnyű a telelés, tartja a közmondás. Sütnek, főznek rajta, szö­gében melegszik a gyermek, s éjjeli vacka is ott van. . .
Egy följegyzés szerint, a kemence padkáján az ágytól eltiltott vének alszanak, akik a papnak már ágybért sem fizetnek. Úgy látszik, ez az ágybér a had portáján állott ágyak száma után járt a tisztelendőnek. Az elaggott családtagok a téli nap legnagyobb részét is a kályha mellé húzódva töltik el. A kemence tetején szárítják a tökmagot, ami a gyerme­kek kedves csemegéje, de olajat is ütnek belőle. Itt szárad a rakottya fűzgallya, amit mennydörgéskor a küszöbön keresztbe kell tenni, hogy villámcsapástól megmenekedjék a ház.
A kemence tetején melegszik a kedves háziállat is, a cicelka, a macska.
A kemence olyan erős, hogy lakodalomban egész sereg gyermek csudálja tetejéről a vigasságot.
Ezek az ősi melegítő építmények is pusztulnak már, helyette vastűzhelyet állít a palóc. 

(Malonyai: A magyar nép művészete 5. - Budapest, 1922)

Lakóházhoz ragasztott kemence a falalja végében (Nógrád m.)

Miért terjedtek el az öntöttvas kályhák?

Bagolyvár, azaz a Madary-villa története Tóth László helytörténész leírásában: "Eredetileg egy mészégető ikerkemence volt, amelynek feltöltése a vasúti pálya felől történt. Az üzem a múlt század végén megszünt, és ekkor egy vállalkozó szellemű helyi lakos vette meg, és ismeretlen ambicióktól hajtva házat épített köré. Így egy nagyméretű villa jött létre, két szinttel, egy külső és belső megközelítő lépcsővel."

Szőnyi István: A zöld kályha elött

Cserépkályha a verőcei Gorka Múzeumban - Ilovszky Árpád felvételei

A legnagyobb értéket azonban a műhelyében található égetőkemencéje képviselte:

A jobb oldali képen látszik a műhely oldalában felhalmozott fa, amellyel égettek

Kedves Olvasó!

Köszönöm, hogy érdeklődött a Dunakanyar kultúr- és helytörténete iránt!

Küldetésemnek tartom, hogy bemutassam ezt a szívemhez közel álló helyet...

A blogposzt önkéntes munkával jött létre, aminek folytatását itt támogathatja:

Fábián Erika OTP Bank 11773119-15463812 (Adomány megjegyzéssel)

Szeretettel várom sétáimon is! :)