A Dunakanyarban már a XVI. században szőlőültetvényekről számoltak be, de van olyan is, akik az itt állomásozó rómaiaktól számítják a gyümölcsfajta betelepítését. Mindenesetre egykor jó pezsgőt, bort készítettek itt, de a helyi sörfőzésnek is fennmaradtak emlékei.
A nagymarosi pezsgő-gyár (Vendéglősök Lapja, 1903)
Néhány újságíróból, vendéglősökből és kereskedőkből álló társasággal kirándulást rendezett Walter Bernát szaktársunk, József-köruti kávéháztulajdonos, dr. Ludwig Willibald nagymarosi pezsgő-gyárába.
Szemben Visegrád romjaival, az itt oly tiszta és mélytekintetü Duna partján, mindjárt a vasúti állomásnál, a szőlőhegy lankáján gyönyörű parkban áll dr. Ludwig Willibald pezsgőgyára.
Szép emeletes épület ez, melynek felső részén a dugaszoló, kupakoló és csomagoló helyiségek vannak a legmodernebb gépekkel fölszerelve.
Innen vezet csigalépcső a kétemeletes pinczébe, hol a borok vannak hordókban és erjesztésre lefejtett üvegekben.
A készlet meglepő nagy, a kezelés mintaszerű.
Dr. Ludwig Willibald Rossi főkönyvelővel magyaros szívességgel fogadta vendégeit, maga kalauzolta őket, bemutatván nekik a pezsgő-gyártásnál való eljárásának különböző pházisait.
A tanulságos szemle után a parkban terített asztalhoz ült a társaság, a hol a ház úrnője s elragadón kedves, szép gyermekei üdvözölték látogatóikat.
Virágokkal és frissítőkkel kedveskedtek nekik, majd frissen főtt, magyaros étkeket szolgáltak föl.
Nemsokára Radics Péter muzsikájára fölhangzottak a busongó magyar nóták, mibe a kitűnő „Préda“ pezsgő durrogása vegyült.
Habár az épület már 1860-ban elkészült, a nagymarosi pezsgőgyár csak 1893-ben nyitott meg 12 alkalmazottal, és a 8 legnagyobb magyar gyártó közé tartozott.
A pezsgőgyár tulajdonosa, Dr. Ludwig Willibald a nagymarosi szőlőre alapozta a gyárat. A mostani Nagymaros vasútállomásnál a hegyoldalba voltak az ültetvények, pavilonok, pincék. A vasútállomáson megálló gőzmozdonyokba vizet kellett tölteni. Ez időszak alatt csinos fiatal lányok behűtött pezsgőt szolgáltak fel az eltikkadt utasoknak. Azért a régiek is ismerték az üzlet fortélyait.
Oláh Miklós a 16. század első felében jegyezte fel - az ekkor még épségben lévő - visegrádi fellegvár ablakából kinézve: ,,[A] Duna túlsó partján elterülő vidéken látható a német telepesek által lakott Nagymaros mezőváros is, felette messzire nyúló, nem túl magas hegy emelkedik, s szőlőkkel végig be van ültetve.”
Az egykori nagyarányú bortermelésről Nagymaros kiterjedt borospincéi is tanúskodnak, nem egyszer kora újkori, de talán akár késő középkori eredettel.Az újabb nagymarosi szőlőtelepítésre utalhat, hogy 1749-ben a még fiatal (uradalmi) szőlő bevételeit említi az egyik összeírás. Ugyanakkor egy másik forrás 1766-ban az uradalmi szőlőket két részre osztva már nagymarosi ószőlőről beszél, elkülönítve azt a többi szőlőtől. Ugyanebben az évben a szőlőterület további kiterjesztéséről értesülünk, és az új szőlőkért az uradalom külön, készpénzben fizetett. A nagymarosi lakosok a szüreti szőlő maradékából égetett szeszt is készíthettek, s ebből a célból főzőüstöt tarthattak. Az itt található uradalmi földek nagysága körülbelül 125 holdra becsülhető, de a földesúri szőlők jelentős része szintén Nagymaroson volt, mégpedig a Rőz-hegyen. A Rőz-hegy számunkra különösen érdekes, mivel mintaterületünk hegylábi régióit ma is Ruzsemájnak nevezik. Ezt a 18-19. századi térképeken általában „Róza Mál’-ként, illetve Ruzsama dűlőként tartották számon.
A település lakóinak egyik fő bevételi forrását a kocsmáltatás jelentette. A bor gazdasági jelentősége szempontjából további fontos tényező, hogy Nagymaros ekkor az észak-déli kereskedelmi útvonalak fontos csomópontjának számított. Az utak egy része, mint például a Morvaország irányából a Börzsönyön keresztül haladó útvonal a nagymarosi-visegrádi révnél érte el a Dunát. A 18. század második felében a nagymarosi bor fontos felvevőpiaca például Selmecbánya volt.
Pesty Frigyes leírása alapján a 19. század közepén Nagymaroson jó minőségű fehér borokat és mellette gyümölcsöt termeltek. Pesty a vizsgált mintaterületünket határoló Lator-völgy nevét is említi 1870-ben, ahol ekkoriban még biztosan (így feltehetően mintaterületünk legalább egy részén is) szőlőtermesztés folyt.
„[A település] hegyeit gesztenyések veszik körül, a hegyoldalban pedig nagy kiterjedésű szőlői vannak, melyek közép minőségű bort bőven adnak.”1873-ban a megtermelt borok körülbelül 90%-a még mindig fehér. A századforduló környékén elsősorban Bécs és Pest piacaira vitték a megtermelt gyümölcsöt, csemegeszőlőt és gesztenyét, emellett azonban még ekkortájt is jó minőségű borokat termeltek Nagymaroson. A 19. század utolsó évtizedeiben fellépő országos filoxéra járvány a
Dunakanyar térségében is jelentős károkat okozott, mely különösen látványosán mutatkozott meg a nagymarosi szőlőterület hirtelen és drasztikus csökkenésében.
Habár a 20. század első évtizedei országszerte (döntően a homoki területeken) fellendülést hoztak a szőlők kiterjedését illetően, Nagymaros szőlőterülete 1932-ben már csak az összterület körülbelül 10%-át képezte: a filoxéra pusztítása után a szőlő mellett az 1930-as évek végéig már jóval hangsúlyosabb szerep jutott más gyümölcsök (köztük például a ribizli, a málna, a sárga- és őszibarack, illetve a szilva) termesztésének.
Bár Nagymaros már a századfordulótól kezdve igen kedvelt üdülőterületnek számított, a II. világháborút követően azonban ez a szerepe folyamatosan erősödött. A gyorsan szaporodó, s a hegyoldalakon egyre magasabbra hatoló hobbikertek nagyrészt a korábbi szőlőterületek helyét foglalták el, elpusztítva ezzel az egykori történeti tájhasználat nyomait őrző teraszokat és kősorokat. így a 20. században, különösen annak második felében a nagymarosi hegyoldalak táj használat-változásában a termelési módszerek és a birtokviszonyok gyökeres változása mellett az üdülési funkció előretörése játszotta (és játssza máig) az egyik legjelentősebb szerepet, amennyiben a hegyoldalakon az üdülőtelkek és hétvégi házak évente egyre magasabbra kúszó, a mintaterületünket közvetlenül határoló övezete uralkodóvá vált.(Kiss Andrea - Czinege Anett - Barta Károly - Sümeghy Zoltán - Grynaeus András: Felhagyott szőlőteraszok, intenzív történeti tájhasználat )
A hontmegyei nagymarosiak Bécs, Berlin, Moszkva, Szt.-Pétervár és Boroszlóba kezdtek kereskedést űzni s most évenkint 3 — 4: millió klgr. szőlőt küldenek nevezett városokba.
(Borászati Lapok, 1877)
...és azokban az években, amikor nem lett jó a termés, elindultak máshonnan beszerezni:
Nagymaros a szőlőkereskedés európai központja (Váczi Közlöny, 1892)
A hamburgi kolera hirek a nagymarosiak szőlőkereskedését teljesen megrontották. Németországban mindenki kerüli most a szőlőt s igy a marosiak ez idő szerint csak Ausztriába és Budapestre szállíthatják megújított szőlőik termését, mely az idén különösen szép és bőséges volt. Maroson most 98—30 krajczár a szőlő kilója. Pedig a Marosiak ez idén nagy vállalatba bocsátkoztak, csak hogy az éjszakeurópai szőlőpiaczot megtartsák. Miután a tavalyi peronoszporás és fagyos tőkéken kivitelre alkalmas szőlőt sem Magyarországon sem Erdélyben a kellő mennyiségben nem találtak, neki indultak Olaszországnak s Livornótól Nápolyig lefoglalóztak minden szőlőhegyet, melyen fehér szőlő terem. Egész csapatok indultak neki Itáliának s az Appenninek lejtőin és Vezúv alján, mindenütt ott voltak a marosi szőlővágók. Münchenben meg nagy átrakodó telepet rendeztek be, hol az olasz szőlő a magyar szőlő-export czimkéivel lett volna marosi szőlővé átkeresztelendő. A kolera hire e merész vállalatot mind megsemmisítette. A kivitel egészen megszűnt s tegnap már az utolsó csapat is haza érkezett Olaszországból a kárba veszett sok költség és még több deficzit keserves emlékével.
Verőczének legtöbb hasznot hoznak a szőlők, s úgyszólván, ezek teszik a határnak legnagyobb részét, és többnyire igen jól fekvő hegyeken létezvén, kellemes illatú zamatos és tartós borokat termenek, különösen az úgynevezett: Borbélhegy, Magyarmál, Fehérhegy, Grunti, Öreg kecskés, Fenyves, és falufeletti hegyeken termett borok felette jók — mig az Eresztény, Lós és Uj-kecskési hegyeken valamivel alább valók termenek.
A szőlőket még a régi mód szerint kezelik; ugyanis : szüret után befedik, tavaszkor felnyitják, lemetszik, és a mennyire lehetséges és szükséges, eldöntik (bujtásolják) 3—4-szer bekapálják, a zöldmunkánál először tisztogatják, azután kötözik, többnyire minden tőkéhez karót használván. Hoibrenk rendszere itt még ismeretlen, de nem is akarnak felőle hallani, mert lehetlennek tartják, hogy a töke ki ne vesszen, s hogy a szőlőt kapálás és trágyázás nélkül jókarban lehessen tartani; a próbát mindenesetre meg fogjuk tenni.
A veröczei borokat leginkább felső vidéki borkereskedők szokták megvenni, és vagy hajókon, vagy gözkocsin elszállitani.(Vasárnapi Ujság, 1862)
A helyiek mellett voltak olyan betelepülők is, akik szőlőtermelésbe és borászatba fogtak. Például Swadló Ferenc, a verőcei kastély építője is, akinek Budapesten redőny és egyéb vasárú gyára volt, Verőcén viszont a szőlő- és bor (valamint ingatlan) kereskedés mellett 1906-ban "fagyálló süveg" néven találmányt jelentetett meg a Borászati Lapokban
Érdekes és a fagy elleni védekezés terén határozott reformot igérő újdonságnak kell azokat a fagyvédő süvegeiket tekintenünk, melyeket Swadló Ferencz nógrád-verőczei nagyszőlőbirtokos talált ki és melyek hat évi gyakorlat után nála tökéletesen beváltak. Mig ugyanis ő azelőtt bizonyos fekvésekben évről-évre fagykárt szenvedett, ezen süvegek alkalmazása óta ilyen kár a tőkéit nem érte. Ezek a védősüvegek jutából készült vedrek, melyeket a tavaszi munkálatok végén minden tőke fölé a karókra kell illeszteni összehúzott állapotban. Ha azután a fagyveszély közel van, ugy a csomókat a madzagokon gyorsan ki lehet bontani és a védősüvegek maguktól leereszkednek a földre és a tőkét teljesen eltakarják, amint azt a 111. ábra mutatja. Egy kis gyakorlattal minden munkás egy óra alatt több száz tőkére tudja a süveget leereszteni s igy a szőlőt a fagy ellen megóvni. Feltaláló kísérletei szerint, melyeket melegágyi palántákkal tett, a védősüvegek még 3 fok hideg esetén is megvédik a betakart növényeket. A védősüvegek tartós, esőálló anyagból készülvén, éveken át használhatók s igy, bár első beszerzésük költséges, néhány év alatt oly szőlőkben, melyek a fagytól gyakran szenvednek, kifizetik magokat. A feltaláló a süvegekből néhány példányt az állami vinczellériskoláknak engedett át kipróbálás végett, de addig is, mig a süvegek alkalmas volta hivatalosan beigazolást nyert, ajánlatos, ha termelőink is tesznek vele exponált helyeken kísérletet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.