„Delhi és London között Zebegény a világ közepe” / Amrita Sher Gil

(Budapest, 1913 – Lahor, 1941)

Amrita Sher-Gil rövid, szenvedélyes élete alatt többek között megújította az indiai festőművészetet. De vajon mi köze lehetett Zebegényhez? Mit festett itt és nyugalomra lelt-e ebben a környezetben? Kövessük útján!

1913. január 30. - Budapesten megszületik Amrita Sher-Gil, magyar keresztnevén Dalma 

Édesanyja, Gottesmann Marie-Antoinette felvilágosult nevelésben részesült, szerette a művészeteket, kiválóan tudott zongorázni. Egy európai útja során jelentkezett egy szíkh hercegnőhöz társalkodónőnek. Vele érkezett 1911-ben Pandzsábba, ahol megismerkedett Umrao Shergillel, Szimla rádzsájának fiával. Hamarosan egymásba szerettek és összeházasodtak. Első lányuk, Amrita már Budapesten született. Egy évre rá újabb leánygyermekkel, Indirával bővült a család.  

Habár nem tervezték a magyarországi letelepedést, az első világháború miatt nálunk rekedtek. Budapesti otthonukból a magyar feleség és édesanya Gottesmann Marie-Antoinette egyik testvére, Ella (Szepessy Lajosné) családjához költöztek, ahol a helyiek állítólag turistalátványosságként mutogatták a sokat jógázó szikh férfit. Később szintén a Szepessy családot követték Zebegénybe...  

Umrao tudományos tevékenységét Magyarországon töltött évei alatt is folytatta. Mint a Kelet képviselője, nemcsak a keleti témák iránt mutatott nagy érdeklődést, hanem kereste a kapcsolatot a magyar orientalistákkal is. Baktay Ervin (aki szintén Marie-Antoinette testvére volt) India iránt való elköteleződésére döntő hatással volt. Baktay A hajnal leánya című Bain-kötet harmadik kiadásához írt ajánlását ezekkel a szavakkal zárta: „Végül ezen a helyen akarok köszönetet mondani Sirdar Umraosingh Shergilnek, amiért megismertetett engem a Kelet szellemének e gyöngyszemeivel és hivatott útmutatásával nagy mértékben segítségemre volt, hogy az indiai gondolat lényegébe behatolhassak, ami nélkül lehetetlen a hindu világnézetből sarjadt alkotásokat tolmácsolni.”

Cserébe a régebben festőnek készülő Baktay Ervin itt kezdte el rajzolni tanítani Amritát a nagybányai iskola - elsősorban Hollósy Simon elvei alapján.  Fennmaradt az a könyv, amelyet 1920 karácsonyán ajándékozott unokahúgának a következő felirattal: „Shergil Amrita írásai és rajzai”, a könyvet a kislány pedig tele is írta és rajzolta. A kislány már ekkor akvarelleket is festett az egyébként depresszióban szenvedő édesanyja biztatására. Amrita és Indira nem jártak iskolába, házitanítójuk tanította meg őket írni és olvasni magyarul, ebben az időben csak magyarul beszéltek.

1921-ben a család Indiába utazott. A Csandigártól északra fekvő Simla városában a Himalája tövénél telepedtek le. Innen Amrita már saját alkotásait küldte a nagyanyjának. 

A fotózással is foglalkozó Umrao több rendezett élőképben is megörökítette lányait. Ugyanekkor Petőfi verseit fordította angolra. A következő levelet Jászai Marinak írta 1921-ben:

"Nagy megtiszteltetés számomra, hogy elküldte nekem kedves levelét Petőfi Ítélet című versével. Időközben már le is fordítottam, és valószínűleg megjelenik majd a barátom, Jogendrasingh  East & West című folyóiratában, ha az nem szűnik meg időközben. Ehhez a levélhez mellékelem a magazin novemberi számának egy példányát, amely több régebbi Petőfi-fordításomat tartalmazza. Ezeket a szerény képességeim birtokában készítettem, amelyek nem érnek fel Petőfiéhez, de az elkészült szövegek talán némi elképzelést adnak Petőfi szelleméről indiai angol olvasóközönségnek."

"Petőfi versei Sirdar Umraosingh Shergil fordítá­sában jelennek meg Indiában"
(Egri Népujság, 1922) 

1923-ban Marie megismerkedett egy olasz szobrásszal, aki udvarolni kezdett neki. Umrao Singh nagyon féltékeny ember volt, de Marie-Antoinette a szobrász jelenlétét Amrita tanításával magyarázta, ezért belenyugodott, hogy náluk lakik. 1924-ben a szobrász visszatért Olaszországba és Marie a gyermekekkel követte. Amrita Firenzében kezdett tanulni, de nem sokáig bírta a kolostori szigort. Nem sokkal később visszatértek Umraohoz.

1927-ben  Baktay Ervin meglátogatta őket Indiában, és örömmel látta, hogy az utóbbi években milyen nagy művészi fejlődésen ment keresztül a lány. Javasolta neki, hogy dolgozzon élő modellel, amit addig még nem próbált ki. A modellek a családtagokból és a család körüli emberekből álltak. Baktay Ervin kritikus szemmel vizsgálta a műveket és sok jó tanáccsal látta el. 

1929-ben a gyerekek művészeti tanulmányai érdekében az egész család Párizsba költözött, ahol Amrita azonnal tanulni kezdett az Academie Grand Chaumiere-ben, Gauguin egykori műtermének tőszomszédságában, Pierre Vaillant-nál. 1933-ban az aranyéremmel kitüntetett „Lányok” című képével a Grand Salon tagja lett.

 1930-ban a Színházi  Élet így számolt be róluk: 

Amritáékkal egyidőben Dunaharasztiban élt az édesanya nővére, Blanka is, aki egy Magyarországon letelepedett ír nemesi család katonatiszt fiához ment hozzá. Az O’Egan-ből Eganná egyszerűsödött nevű família  idővel magyar nemességet is szerzett. Blanka gyerekei, Viola és Viktor hasonló korúak voltak, mint unokatestvéreik, ezért már akkor nagyon sok időt töltöttek együtt. A családi emlékezet szerint Amrita már ekkor nagyon vonzódott a nála három évvel idősebb Viktorhoz. 

A családi találkozókat ekkor már a zebegényi Szepessy villában tartották, ahol Szepessy Lajosné Gottesmann Ella élt. 

(Mai állapot: https://vizitkartya.blogspot.com/2018/07/iskola-forrasvideken.html?fbclid=IwAR1sb4WlFyvkFJso4UKdeMV64CBXrfeP2pN4bOn7WPTZofU5irpYOn6yKkQ)

Ezen a képen Bakty és a Sher-Gil lányok mellett valamelyik arab maga Szepessy Lajos. Mirkovszky Mária indiánlány így számol be erről a beöltözős alkalomról: "Ez volt az egyik telephely, a Szepessyéké Zebegényben, orvos, a gyógyszerész, szóval az intelligencia, azok is csinálták, (...) de ők fehérbe öltöztek, arabnak."

Amrita és Indira Sher-gil 1931-ben Nógrádverőcén

Amrita Sher-Gil Nógrádverőcén fest - Kinszki Imre fotója

Amrita zebegényi fotói

Baktay ebben az időben indiántáborokat rendezett a környéken, amelyekben Amrita és Egan Viktor rendre részt vett. Szüleik tiltakozása ellenére 1938. július 16-án az unokatestvérek összeházasodtak. 

Férjét katonaorvosnak osztották be 1938-ban Kiskunhalasra, aki valószínűleg a kerékpáros zászlóalj katonájaként szolgált. Amritára nagyon nagy hatással volt a mezővárosi, vidéki környezet. Itt festette meg többek között a Vidéki piac című képét, ami a legdrágábban elkelt, indiai által festett kép lett. ...és a következő, Fák című képén is feltűnik a helyi templom.

Viktor doktorátusának megszerzése után és a világháború kitörése előtt  Indiába költöztek a családi otthonukba, Uttar Prades állam Gorakhpur városába. Viktor Egan itt Amrita nagybátyjának Sundar Singh Majithianak cukorgyárában helyezkedett el orvosként, pedig festéssel töltötte az idejét.

Baktay Ervin így írt képeiről:

(Uj Idők, 1937)

„Csak Indiában tudok festeni. Máshol nem vagyok természetes, nincs kellő önbizalmam. Európa Picassóé, Matisse-é, Braque-é és másoké. India csak az enyém." - vallotta.

1941 szeptemberében a házaspár tovább költözött lahoréba. Férje itt rendelőt nyitott, ő pedig műtermet rendezett be. Nappali fénynél festett, kerülte a mesterséges megvilágítást. Első nagy kiállításának megnyitójára készülődtek, amikor Amrita megbetegedett. Rövidesen kómába esett és 1941. december 5.-én váratlanul meghalt. Másnap a hagyományos indiai rítus szerint testét elégették és a Ravi folyóba szórták, így a betegség és a halál valódi oka rejtély maradt. A korabeli pletykák szerint Amrita állapotos volt, és a nem kívánt terhesség megszakítása okozta hashártyagyulladás végzett vele.

Amrita emléke ma is él. 2001-ben két indiai művész, Geeta Kapur és Vivan Sundaram fotómontázs-sorozatot szentelt neki. Az első, ténylegesen Verőcén készült képre például indiai gyerekeket montázsoltak. Nézzétek meg őket, zseniálisak (van olyan, amit már erdetiként tálaltak azóta a neten)!

Ezek a képek itt elérhetők:

https://aaa.org.hk/en/collection/search/archive/geeta-kapur-and-vivan-sundaram-archive-re-take-of-amrita-20012002