Vaszary János a képzőművészeti főiskolai osztályát hozta Nagymarosra 1925-ben. A növendékek az állandó telepek mellett nyaranként az ún. vándortelepeken is megfordultak. Ezeket jobbára a városi értelmiség közadakozásból tartotta fenn, számuk évenként 5-10 között ingadozott, s az egyhavi gyakorlatot általában az anyag helyi bemutatása követte. 

"A nagymarosi művésztelep ünnepélye. A nagymarosi művésztelep e hónap 31.-én vasárnap este a Korona szálló helyiségeiben müvészestélyt rendez. A Vaszary János vezetése alatt álló festöiművésztelep estélye lampionos felvonulással kezdődik, azután világposta, szépségverseny, képtombola stb. következik, hogy végül a művésztelep magarendezte revűkabaréja zárja le a szórakozások gazdag sorát. Az egy pengőben megszabott részvételi dijakból befolyó összeget a művésztelep fejlesztésére fordítják. A nagymarosi művésztelep ugyanis eleddig sem állami, sem társadalmi támogatásban nem részesült és nagy küzdelmek árán a maga erejéből tartotta fenn magát."(Pesti Napló, 1927. július)

Vaszkó Ödön: Dunakanyar (Nagymaros), 1927 - A festő tagja volt a Vaszary-féle Új Művészek Egyesületének.

Pap Gyula - A fotós-festő Nagymaroson szervezett festőiskolát a Bauhaus szellemében

"A Bauhausler Pap Gyula tehetséges falusi és városi fiatalok számára kívánt tanulási lehetőséget biztosítani a Dunakanyarban, ahol 1946-ban egy parasztházat kapott a német nyelvű lakosság kitelepítését követően. A következő év tavaszán elkezdte nagyszabású tervének megvalósítását, nevezetesen a kollégium és festőiskola megszervezését a NÉKOSZ keretén belül. Pályázatot hirdetett, amelyre az ország minden részéből érkeztek pályamunkák.
Mazsaroff Miklós éppen családjával együtt visszatelepülni igyekezett szülőfalujába 1947-ben, amikor útközben, Budapesten beadta jelentkezését Pap Gyula Kmetty utcai műtermébe. 1947-ben a negyvennégy jelentkezőből tizenhat került be a Nagy Balogh János kollégiumba, akikkel a képzés elindult. Mazsaroff Miklós az elsők között kezdhette el tanulmányait Nagymaroson, ahol kiválóan érezte magát és rengeteg ismeretanyaggal gazdagodott az egy év alatt. Pap Gyula, a mester, a weimari Bauhaus egykori diákja, majd 1926-33 között a berlini IttenSchule tanára, kiváló művész-pedagógus volt. Módszerei a Bauhaus gyakorlatot követték, illetve Johannes Itten oktatási elvein alapultak. Nagy hangsúlyt fektetett az önálló alkotókészség és a kreativitás fejlesztésére, tanítványai megismerésére, a bennük szunnyadó képességek, hajlamok felszínre hozására, egyéniségük kibontakoztatására. Az egyéni ösztönös meglátás mellett hozzásegítette tanítványait, hogy a színdinamika, fényárnyékhatás, vonalritmus tudományosan is elemezhető módszerével a tartalom és forma egységét keressék és teremtsék meg. Fontos szerepet tulajdonított a természettanulmánynak, amely viszont nem a természet másolását foglalta magában.
Nagymaroson a tanítás egyszerű csendéletek beállításával, elemző feldolgozásával, szín- és formaviláguk felmérésével kezdődött. Először csak szénnel, szín nélkül rakták fel a nagy tónusokat. Elemezték a fényárnyék hatás problémáit, a vonal, a pont kifejezési lehetőségeit, az arányok szerepét a kompozícióban. Tónus-, ritmus-, színdinamikai tanulmányokat készítettek. A feladatot mindig egy probléma megoldására redukálta a mester. A stúdiumok kiegészültek a nagy mesterek műveinek ritmus-, vonal-, színkompozíciós elemzésével. Ugyanakkor a helybeli iskola tanítója nyelvtant, irodalmat, történelmet, földrajzot tanított, s ezen kívül a hallgatók megismerkedtek az orosz és francia nyelvvel is. Fontos volt az általános ismeretek bővítése, hiszen a fiatalok többsége 4-6 elemit végzett, sőt akadt, aki csak kettőt fejezett be. Művészettörténeti előadásokat tartott hetenként Rabinovszky Máriusz művészettörténész, valamint többször ellátogatott Nagymarosra Kállai Ernő és Pogány Ö. Gábor. Pap Gyula rendszeresen szervezett látogatásokat a budapesti nagy múzeumokba. " Vámosi Katalin: Mazsaroff Miklós 1929-1997 : A természet igézetében (Miskolc, 2010)

 Pap Gyula: Nagymaros

A (harmadik) Nagymarosi művésztelepet Diener-Dénes Rudolf, Vörös Géza, Hermann Lipót és Gadányi Jenő alapította 1956 májusában. Az alkotóház fennállása során sok híres művész pihent és alkotott a Duna-parti épületben...  

Vörös Géza Gink Károly fotóján

Képkiállítás Nagymaroson (Magyar Nemzet, 1956. július)

"Néhány hónapja annak, hogy a Népművelési Minisztérium a nagymarosi dunapart legszebb és legnagyobb üdülőházát átengedte a Képzőművészeti Alapnak művésztelep céljaira. Hamarosan benépesült ez a telep; s tapasztalt, öreg művészék, heves fiatalok kutatják azóta a község és a környék festői szépségű tájait. Vasárnap, július 15-én lépett nyilvánosság elé a nagymarosi müvésztelep első kiállításával, amelyet a Képzőművészeti Alap és a Műcsarnok szervezett a nagymarosi művelődési otthonban.
Az előtérben, két állványon nagyszerű fotográfiák fogadják a vendégeket. Ezek a fényképek Gink Károly művei és megörökítik a művésztelep mozgalmas életének kedves, jellemző pillanatait. A művészek kis állványaikkal, mint békés hódítók járják a környéket és szépségeiből annyit hódítanak meg vásznaik számára, amennyi szenvedélyüktől és erejüktől telik. A fényképek tanúskodnak arról is, hogy a község népe nem közömbös a békés hódítókkal szemben, öregek és fiatalok állják körül a készülő vásznakat, a munkába sietők is meg-megpihennek, hogy összehasonlítsák a valóságot a művészettel.
Sok lenne fölsorolni, hány alkotóház és művésztelep szolgálja már művészeink szabad fejlődését. Ez a legújabb is az ország egyik legszebb helyén létesült, szemben Visegráddal, amelynek szépségét és varázsát már idősb Markó Károly is megfestette.
Tizenkilenc festőművész és grafikus műveit mutatja be ez az első kiállítás. Név szerint: Aszódi Weil Erzsébet, Diener Dénes Rudolf, Dombrovszky Szaniszló, Gálfy Lola, Göldner Tibor, Hermann Lipát, Hólba Tivadar, Istókovits Kálmán, Kántor Andor, Kőrösy Lajos, Mattioni Eszter, Mészáros Tamás, Nagy Gyula, Németh László, Piri Kálmán, Szilágyi Ilona, Ridovics Ferenc, Újvári Lajos és Vörös Géza összesen ötvenegy képe. Hermann Lipót a művészek nevében beszélt a megnyitón, s megjegyezte, hogy a nagymarosi művésztelep lakói rövid idő alatt tízszerannyit festettek és rajzoltak. mint amennyi a kiállítás két termében bemutásra került.
Amit a két kiállítási teremben láttunk, főként olaj kép és túlnyomóan a táj sok kisebb részlete. A művészek ismerkednek környezetükkel.
Sok közös jellemvonást lehet felfedezni az itt kiállított képek arculatán. Olyan vonásokat, amelyek abból adódnak, hogy Szolnok és Nagybánya ízes látásmódja, színkultúrája tudatosan vagy öntudatlanul, szándékosan vagy akaratlanul is megnyilatkozik mind idősebb, mind ifjabb művész nemzedékünk alkotó módjában. Mi inkább az eszközök és látásmódok közti különbséget vettük észre. Diener Dénes pasztelljein a könnyed s mégis erőteljes jedlemzőerőt, Hermann Lipót utcarészletén a megifjodott mester friss életkedvét, virtuozitását, Holba olajképeinek szinte pasztelles finomságait, Mattioni szenvedélyes törekvését, hogy sok bátor színét szelíden kordába fogja és Goldner Tibor meleg izzású, komoly, szép képeit.
A magyar földnek, a hazai tájnak az a változatossága, amely itt körülveszi a művészeket, elmélyültebb ábrázolásra ösztönzi őket. Az egyik művész mondta e sorok írójának, hogy a táj itt oly nagyvonalú és erőteljes, mint az a tervező és építő munka, amely hazánk népét ösztönzi. Innen úgy tér haza majd a művész, mint ahogy vasárnapi kirándulásról tér haza a dolgozó ember, kedvben, erőben gyarapodva;
A megnyitó ünnepségen szép számmal voltunk vendégek fővárosiak, de kevés volt a községbeli, a nagymarosi; szomszéd községből való meg alig akadt. Hiba ez, amit orvosolni kell."

Istókovits Kálmán: Fuvaros Nagymaroson

Őszi vázlat a nagymarosi alkotóházról (Magyar Nemzet, 1959. október)

"A Duna-kanyar szépsége ilyenkor bontakozik ki teljes pompájában. A hegyoldalon sárgák és vörösek ezernyi szín változata, más ilyenkor a napfény is, mely a párás víztükörrel kacérkodik.
A nyáron megnyitott, korszerűsített nagymarosi alkotóházat látogató művészek meglesik a hajnalt, s a déli napfény játékát a víz tükrén. Mások a zegzugos kis utcák poézisét rögzítik vásznaikra vagy Visegrádra jártnak át élményeket, színvázlatokat gyűjteni.
Néhányan a fiatalok közül szívesen látogatják Nagymarost. Egyszerre három Derkovits-díjast lát vendégül az alkotóház.
Eigel István Oroszlányból jött az alkotó otthonba. Több mint egy hónapot töltött a bányászok között, tanulmányozta életüket, munkájukat. Itt veti vászonra vázlatai alapján az oroszlányi hónap élményét. Néhány nagymarosi képet is festett közben és a Balatonföldvári Hajtóműgyár éttermének freskó vázlata is elkészült.
A másik Derkovits-díjas Bér Rudolf. Szobájának falát nagymarosi élményeivel tapétázta ki, s vázlatkönyve is tele van, őt érdekli a táj éppen úgy, mint a falu élete.
Konok Tamás, a harmadik Derkovits-díjas, párizsi útjára készül. Egy galériától kapott meghívást önálló kiállítás rendezésére.
Az idősebb korosztályból Gadányi Jenő, Kántor Andor, Mattioni Eszter, Medveczky Jenő, Göllner Miklós és Holba Tivadar a fiatalokkal vetélkedve vetik vászonra benyomásaikat. Kántor és Göllner ös-szentendreiek, de az idén Maros kedvéért hűtlenek lettek nyári pátriájukhoz. Nem bánták meg, az új táj varázsa üdén hatott palettájukra." 

Bér Rudolf: Nagymaros

Reich Károly - Nagymarosi emlék (1962)

Fenti cikk: Tükör, 1968

„Én festeni nem tudok

Csak szegény költő vagyok

Hát ilyen verset írok

(most jobbat azt sem tudok)

Csak azt, hogy mindég ragyog

a nagymarosi szép napok fénye,

ha rágondolok.”

Somlyó György szavai az alkotóház emlékkönyvében

 Benyák Ildikó: Benyák Ildikó: Piéta (Nagymaros, 1970)

1977-ben írták: "- Mi az igazság a nagymarosi alkotóház megszüntetésével kapcsolatos szóbeszédből?
— A közelmúltban műszaki vizsgálatokat végeztettünk az épületen. Az eredmény: alapvető rekonstrukciókra lenne szükség. Ez azonban sokkal többe kerülne, mint egy új alkotóház megépítése, miután nincs megfelelő alapja az épületnek. És még két ok szól az új alkotóház megépítése mellet. Az egyik: egyetlen műterem sincs az épületben. A másik: mivel a ház közvetlenül a Duna partján áll, a tervezett vízilépcső megépítése a jelenlegi gát megemelését teszt szükségessé, így viszont az épület földszinti szobáiból már csak a gátat láthatnák az alkotók. Gondjainkat, elképzeléseinket megbeszéltük a nagyközség vezetőivel, akik készséggel ajánlották fel segítségüket. Hogy ez miben nyilvánul meg? Nemcsak abban, hogy cseretelket ajánlottak fel. amely minden tekintetben megfelel az új alkotóház megépítésének. Abban is, hogy épületelemeket és vállalkozót is hajlandók biztosítani. Az elképzelések reálisak, így a már műtermes, új nagymarosi alkotóház tervezése még ebben az ötéves tervben elkezdődhet, míg a kivitelezésre a hatodik ötéves terv időszakában kerülne sor. Addig természetesen a jelenlegi alkotóház továbbra is a művészek rendelkezésére áll." 

Váli Dezső naplójából:

"1977.02.17. péntek

azt hiszem, a tökéletes pihenés. - regenerálódás életforma nekem:
- egyedüllét
- ideális munkafeltételek (teljes kiszolgálás, teljes szeparáltság, nyugalom, pesti ingermennyiségtől felmentve)
- totális monokultúra: egyhangú munka és tanulásperiódusokból áll az egész nap, és szigorú napirend
- mentálhigiénia: reggeli mise
- fizikum: séta + futás menetrend szerint

-----

és megint csak fölmerül: nincs vajon komoly szerepe ilyen fokú munkakedvemben ennek a kicsi szobának?
(hogy a Dunát is látom, az külön csoda, de ez most nem tartozik ide)" 

Váli Dezső rajza és fotója a nagymarosi alkotóház teraszáról (1978)

Hajnóczy Péter: A pad (1981)
A művészek nagymarosi alkotóházában -ha szerencséd van- Dunára néző szobát kapsz. Az ablakból a hó borította partsáv után szürke, lomhán hullámzó és mocskos vízszalag látszik: a Duna.
A part közelében látható egy piros, kopottas ülődeszkával és háttámlával rendelkező pad, amelyet az illetékes hatóságok elfeledtek leszereltetni, nehogy a helybeli parasztok hazavigyék tűzifának. Közelében levő társairól már eltűnt a faanyag: Isten tudja, hivatalos rendelkezésből, vagy egyszerűen ellopták.
Ha éppen írnál, és nem jutna eszedbe semmi, kinézel az ablakon. Megszemléled a padot, valamint egy ostorlámpát, amely esténként egy jégvirággal borított fát világít meg -akasztófára hasonlít, amelyen lóg és fulladozik a köd.
Ha valami leírásra érdemes dolog véletlenül eszedbe jutna, kopognak. Mocskos, fűtőolajtól bűzlő, munkaruhát viselő öregember lép szobádba, és művész úrnak szólít, míg az olajkályha beöntőnyílása mellé locsolja az olajat. Azt elfelejtette, hogy a tank tele van: fél órával ezelőtt épp ő volt az, aki művész úrnak szólított, és feltöltötte a tankot. (Mivel öreg már, és reszket a keze, csak úgy találomra céloz a kanna csövével, s így mindig a tankba is jut valami.) Büdös van. Szólni azonban restellnél az öregnek, aki a nagyapád lehetne, és igyekszik, hogy állását megtartsa, cselédként viselkedni. Fél tőled, mert "művész úr" vagy, aki, úgy véli, bármikor, akármilyen szeszélyes indítékból árthatsz neki. Te szégyelled magad. Azonban ez mit sem számít: az öreg érzéseit félelmei tükrözik. Ez pedig művész mivoltodból ered, s ha véletlenül afféle is volnál: nem tehetsz ellene semmit.
Tehát: kinézel az ablakon, nézed a padot, majd este az ostorlámpát, amely megvilágítja a fát, amelyre felakasztották a ködöt, s talán holnap felakasztják barátodat, a padot, amely -meglehet- visszanéz reád, visszanéz reád.

A művésztelep a Nagymaros-Bős vízierőmű építési munkáinak megkezdésekor zárta be kapuit.